Mintaapák
címke rss- kapcsolódó címkék:
- tévé
- TV2
- sorozat
- média
- szórakozás
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Az élet is írja a Mintaapák forgatókönyvét
A ma reggeli Mokka vendégei a Mintaapák két fiatal ügyvédjét alakító Kuna Kata és Antal Bálint voltak. A héten második évadának befejező részeihez érkező sorozat színészei arról is meséltek, mennyire nem egyszerű, ha egy párt a munkában is összekötnek a mindennapok: az általuk megformált Emma és András ugyanis nemcsak a magánéletben vannak együtt, de szakmájukból kifolyólag is társak lettek, hiszen a történet szerint közös ügyvédi irodát alapítottak. A beszélgetésben az ehhez kapcsolódó konfliktusokról, a történetben várható bonyodalmakról is szó esett, és természetesen arról is, mennyire várták már a színészek, hogy elkezdődjön a ssorozat ...
Esküvői ruhában fotózták a Mintaapák sztárját - képek
A május 10-én visszatért Mintaapák 2. évada rendhagyó módon egy szombati napon, május 29-én dupla résszel fejeződik be. A szezon véget ér, azonban meglepő módon az ezt követő héten is képernyőre kerülnek a széria főszereplői a TV2-n - a részletekről itt olvashat. Alább pedig mutatjuk a sorozat egyik szereplője, Botos Éva újabb képeit.
- címkék:
- tévé
- Mintaapák
- Címkefelhő »
Örömhír! Ezzel számolhatnak a Mintaapák nézői
Hamarosan véget ér a Mintaapák második évada, azonban a sorozat szereplőit a jövő héten is láthatjuk a képernyőn a TV2-n.
- címkék:
- sorozat
- jó hír
- Mintaapák
- extra epizódok
- Címkefelhő »
Nagyon jó hír jött a Mintaapák nézőinek
Ha vége a második évadnak, öt napig még lesz mit nézni.
- címkék:
- tévé
- Mintaapák
- Címkefelhő »
Sokakat érintő, fontos kérdéseket is feszeget a Mintaapák
A mai Mokka vendégei a Mintaapák két színésze, Gáspárfalvi Dorka és Mészáros Béla voltak. Az aktuális történetszálon és azon túl, mennyire élvezik a 3. évad epizódjainak forgatását, a színészek sokakat érintő, komoly témákat is boncolgattak a beszélgetésben a műsorvezetőkkel.
- címkék:
- média
- tévé
- szórakozás
- Mintaapák
- TV2
- Címkefelhő »
Már forgatják a Mintaapák harmadik évadát
Május 10-től újra láthatják a nézők a Mintaapákat a TV2-n, a második évad záró epizódjai még sok izgalmat tartogatnak számukra. Időközben pedig javában készül a sorozat folytatása, a stáb a napokban megkezdte a harmadik évad forgatását. Lékai-Kiss Ramóna is szerepet kapott a történetben, aki egy elvált, gyerekét egyedül nevelő nőt játszik.
- címkék:
- média
- tévé
- szórakozás
- Mintaapák
- TV2
- Címkefelhő »
Nézze meg, hogy készül a Mintaapák folytatása! - exkluzív képek a forgatásról
- címkék:
- média
- tévé
- Mintaapák
- TV2
- Címkefelhő »
Óriási bejelentést tett a TV2, ez a sorozat tér vissza a képernyőre ma este
A TV2 nagysikerű sorozata, a Mintaapák ma estétől újra látható a képernyőn.
Ma estétől visszatérnek a TV2-re a Mintaapák
A rajongók már hosszú ideje várják, vajon hogy folytatódik a Mintaapák története. Több hónapos kihagyás után ma estétől újra képernyőre kerül a sorozat, jönnek a 2. évad befejező epizódjai.
- címkék:
- média
- tévé
- szórakozás
- Mintaapák
- TV2
- Címkefelhő »
Szabi elengedi Emmát? - A Mintaapák folytatásáról mesélt egy főszereplő
Hétfőn folytatódik a TV2 népszerű sorozata: a Mokka műsorvezetőinek Makranczi Zalán és Pék Ádám meséltek a közös munkáról.
- címkék:
- média
- tévé
- szórakozás
- Mintaapák
- TV2
- Címkefelhő »
Kedves fotót és vicces videót mutatott a Mintaapák színésznője
Hamarosan folytatódik a sorozat a TV2-n, ennek természetesen örülnek a szereplők. Botos Éva például kitett egy jelyes fotót, utána pedig egy ismerkedős videót. Az új részeket a nézők május 10-től láthatják, a Tények Plusz után, 19.40-kor térnek vissza a kedvelt karakterek.
- címkék:
- tévé
- Mintaapák
- Címkefelhő »
Jó hír a rajongóknak: érkezik a Mintaapák harmadik évada
Május 10-től kerülnek képernyőre a Mintaapák második évadának befejező részei, a harmadik évad pedig az év második felében lesz látható.
- címkék:
- sorozat
- forgatás
- Mintaapák
- TV2
- Címkefelhő »
Új színészek is csatlakoznak a visszatérő Mintaapákhoz
Hamarosan jön a Mintaapák harmadik évada, ám előtte bőven tartogat meglepetést a TV2. Május 10-től kerülnek képernyőre a második évad befejező részei.
- címkék:
- média
- tévé
- szórakozás
- Mintaapák
- TV2
- Címkefelhő »
Pár nap múlva új részekkel folytatódik a Mintaapák
Hamarosan visszatér a TV2 kedvelt sorozata.
- címkék:
- tévé
- Mintaapák
- Címkefelhő »
Hoppá! Újabb főszereplő távozik a Mintaapákból
A TV2 népszerű sorozata, a Mintaapák egy újabb főszereplőtől válik meg. A producerek úgy döntöttek, hogy Polyák Lillát a harmadik évadban már nem láthatják a tévénézők.
- címkék:
- Polyák Lilla
- sorozat
- távozás
- Mintaapák
- Címkefelhő »
Távozik a Mintaapák egyik főszereplője
Tavasszal forgatják a folytatást, Polyák Lilla nem dolgozik a stábbal.
- címkék:
- tévé
- Mintaapák
- Címkefelhő »
Hosszú időre búcsúznak a héten a Mintaapák
Vasárnaptól a Doktor Balaton lesz a TV2 napi sorozata, de visszatér majd a Mintaapák is 2021-ben.
- címkék:
- Mintaapák
- TV2
- Címkefelhő »
A Mintaapák Lindájára végre rátalált a szerelem
A Mokka vendége Szávai Viktória volt, aki a Mintaapák című sorozatban alakított karakteréről mesélt. A színésznő elárulta, Lindára végre rátalál az igaz szerelem.
- címkék:
- Szávai Viktória
- média
- tévé
- Mintaapák
- Címkefelhő »
Nagy változás jön mától a Mintaapáknál
Dupla részekkel lesz a képernyőn mától a TV2 népszerű sorozata, a Mintaapák.
- címkék:
- sorozat
- tévé
- Mintaapák
- Címkefelhő »
Kamarás Iván: Elképesztő mennyiségű szeretetet kapok a Mintaapák nézőitől
Kamarás Ivánt Szalai Géza szerepében láthatják a TV2 nézői a Mintaapákban, a sorozatban egy bohókás, alfahím exfocistát alakít, akit kicsit saját képére formált, így ma már meg tudja látni magát is benne, és élvezi a játékot. A színész számára tartalmas volt a 2020-as év, de már javában tervezi a következőt: szerzőként és előadóként is több új dologra készül - többek közt ezekről mesélt az Origónak.
- címkék:
- Kamarás Iván
- média
- tévé
- Mintaapák
- TV2
- Címkefelhő »
Erdélyi Timea: Soha nem vártam ennyire, hogy képernyőre kerüljek
Erdélyi Timea fiatal, kétgyerekes anyaként tűnik fel a Mintaapákban, december elsejétől ő is a TV2 sorozatának szereplője lesz. Mint az Origónak elmesélte, a stáb és a színészek nagy részét régóta ismerte, sokakkal dolgozott már együtt, így nem volt nehéz számára a beilleszkedés. Bár általában nem nézi vissza magát a képernyőn, most nagyon kíváncsi rá, hogy alakítja Ágit, a hideg, rideg nőt, aki meglehetősen összekuszálja majd a szálakat. A tavaszi időszakban sokat pihent otthon, és most is bezárkózik egy időre – többek közt erről, műtétjéről, terveiről és félelmeiről is mesélt.
- címkék:
- Erdélyi Tímea
- média
- tévé
- Mintaapák
- TV2
- Címkefelhő »
Vége a találgatásoknak: ez a döntés született a Mintaapák sorozat kapcsán
Végre eldőlt, hogy lesz-e harmadik évada a TV2 sikeres sorozatának, a Mintaapáknak.
- címkék:
- sorozat
- Mintaapák
- TV2
- Címkefelhő »
Botos Éva szomorúan búcsúzik a Mintaapáktól
Sorozatbeli lányaival fotózkodott Botos Éva, a TV2 Mintaapák című sorozatának egyik főszereplője. "Szerelmetes babáim. A forgatás szünetében így pihenünk, a rendezőnk meg lefotózott minket. Pár nap múlva vége a 2. évad forgatásának, és már előre fáj a szívem. Nagyon fognak hiányozni az ehhez hasonló, meghitt pillanatok" - árulta el az Instagramján.
- címkék:
- média
- tévé
- Mintaapák
- TV2
- Címkefelhő »
Borongós időben is vidáman forgatnak a Mintaapák - fotó
"Mintaapák forgatás egy borongós őszi reggelen, de mi juszt is vidámak vagyunk" - írta újabb képe mellé Szávai Viki, aki nyáron érkezett a TV2 napi sorozatába - pár nappal később készítettünk is vele egy interjút, amit itt olvashat. "Meg kell tanulni ezt a műfajt is, ami elképesztő koncentráltságot és kitartást igényel. Most mindenki azon van, hogy minőségi munkát adjon ki a kezéből" - mondta akkor. Alább a kép.
- címkék:
- sorozat
- tévé
- Mintaapák
- Címkefelhő »
Vicces videó került ki a Mintaapák forgatásáról
Kamarás Iván mutatta meg, mennyi energia kell egy naphoz, hiszen a fegyelmezetten dolgozó gyerekek játszani is szeretenek. Ha van pár szabad perc, és épp pihen a kamera, akkor elindul a móka. "A bukfencgyárban nincs megállás! Fontos dolgokra mindig jut idő" - írta a színész a videó mellé.
- címkék:
- Kamarás Iván
- Mintaapák
- Címkefelhő »
Vicces képeket mutatott a Mintaapák színésznője
Van némi magasságkülönbség a színészek között - erre utalt Botos Éva, aki Makranczi Zalán mellett látható a képeken. "Vera karakterét nagyon kedvelem, mert kifejezetten sokszínű és érzelmes, ami sok játék lehetőséget ad. Néha határozott, máskor bolondos és amennyire felelősségteljes anya és óvónő, ugyanannyira bohém tud lenni a magánéletében. Összetett jellem volt mindig, és én ezt imádom" - nyilatkozta nemrég az Origónak. Az interjút itt olvashatja, alább pedig az új fotók.
- címkék:
- tévé
- Mintaapák
- Címkefelhő »
Sok új szereplő érkezik a Mintaapákba
Polyák Lilla elmondta, hogy a karaktere teljesen más, mint ő maga.
- címkék:
- tévé
- Mintaapák
- Címkefelhő »
Stohl Andrást faképnél hagyta a menyasszony a szertartáson
Óriási botrány volt a Mintaapák esküvőjén: Linda és Janó szertartása nem sikerült túl fényesen.
- címkék:
- tévé
- Mintaapák
- Címkefelhő »
Titokzatos képet mutatott Kamarás Iván
"Szerencsés nap virradt ránk...Valami készül" - írta a fotó mellé Kamarás Iván, aki nyár óta a Mintaapák főszereplője. A hashtagtegek alapján sem lettek sokkal okosabbak a követői (.#titok, #hétfőnkiderül, #miez), de hamarosan fény derül arra, milyen jelenetet forgat az utcán.
- címkék:
- Kamarás Iván
- tévé
- Mintaapák
- Címkefelhő »
Koronavírusos lett a Mintaapák sztárja
A Mintaapák Mikijét alakító színész sem úszta meg a sokakat megbetegítő koronavírust.
- címkék:
- Mészáros Béla
- koronavírus
- Mintaapák
- TV2
- Címkefelhő »
Polyák Lilla legyőzte a koronavírust, újra forgat a Mintaapákkal
Szeptember közepén derült ki, hogy Polyák Lilla koronavírusos, betegsége alatt otthon töltötte az időt, lázas volt, és gyengének érezte magát. A színésznő felépült, teljesen jól érzi magát, és a munkába is visszaállt: ezt egy forgatáson készült képpel jelezte. "Sziasztok! Jelentem, jól vagyok, köszönöm a sok jókívánságot, már újra munkában mindkét pasimmal" - írta a fotó mellett.
- címkék:
- Polyák Lilla
- média
- tévé
- szórakozás
- Mintaapák
- TV2
- Címkefelhő »
Ritka pillanat: békésen fotózkodik együtt Kamarás Iván és Polyák Lilla
Kamarás Iván és Polyák Lilla válófélben levő házaspárt alakítanak a TV2 sorozatában, a Mintaapákban, és bár a történet szerint sokszor viharos a kapcsolatuk, a forgatási szünetben nagyon jól érzik magukat együtt. A színész az Instagramon mutatta meg sorozatbeli családját, mellette pedig így írt: "Családi vasárnap Szalai módra."
- címkék:
- Kamarás Iván
- média
- tévé
- Mintaapák
- TV2
- Címkefelhő »
Bájos gyerekkori képet mutatott a Mintaapák színésznője
"Találkozás önmagammal... Mire jó a karantén! Például a régi, ágy alá rejtett dobozok tartalmának felderítésére, ezer éves kincsek váratlan fölbukkanására" - írta a kép mellé Szávai Viktória. A színésznő nyár óta forgat a TV2 sorozatában, interjút itt olvashat vele, alább pedig a gyerekkori fotó.
- címkék:
- Szávai Viktória
- tévé
- Mintaapák
- Címkefelhő »
Felismeri gyerekkori fotóján a magyar színésznőt?
Aranyos gyerekkori fényképet tett közzé a Mintaapák egyik színésznője, aki a második évadban csatlakozott a TV2 népszerű sorozatához. "Találkozás önmagammal. Mire jó a karantén... Például régi, ágy alá rejtett dobozok tartalmának felderítésére, ezer éves kincsek váratlan fölbukkanására" - írta a bejegyzésben. Kitalálja, ki lehet ezen a régi képen? Lapozzon a megoldásért!
- címkék:
- média
- tévé
- szórakozás
- Mintaapák
- Címkefelhő »
Koronavírus miatt felfüggesztették a Mintaapák forgatását
A koronavírus-járvány miatt néhány napig szünetelnek a TV2 Mintaapák című sorozatának forgatási munkálati.
- címkék:
- sorozat
- tévé
- Mintaapák
- Címkefelhő »
Mintaapák: így folytatódik a forgatás Polyák Lilla betegsége miatt
Nemrég jelentette be Polyák Lilla színésznő, hogy bár alig voltak tünetei, de pozitív lett a koronavírus tesztje, így karanténba vonult a családjával együtt. A TV2 Sajtóosztálya nemsokkal ezután tájékoztatást adott arról, hogy ez milyen hatással lesz a Mintaapák című sorozat forgatására.
Így befolyásolja a Mintaapák forgatását Polyák Lilla betegsége
A forgatás nem áll le, a színésznőnek a napokban nem voltak jelenetei - árulta el a TV2 az Origo megkeresésére.
- címkék:
- Polyák Lilla
- sorozat
- Mintaapák
- TV2
- Címkefelhő »
Szulák Andrea hatvanas csábító lesz a Mintaapákban
Ma este tűnik fel a színésznő a TV2 sorozatában.
- címkék:
- Szulák Andrea
- tévé
- Mintaapák
- Címkefelhő »
Kiderült! Ő lesz a Mintaapák új szereplője
Ma este debütál az új színész a TV2 sorozatában, a Mintaapákban, aki fenekestül felforgatja majd a többi szereplő életét.
- címkék:
- Rajkai Zoltán
- sorozat
- Mintaapák
- TV2
- Címkefelhő »
Újabb népszerű színész csatlakozott a Mintaapákhoz
Rajkai Zoltán egy maffiózót, egy bandavezért alakít, aki korábban méregdrága ajándékokkal halmozta el Katát, Dani édesanyját. A ma esti részből több is kiderül.
- címkék:
- Rajkai Zoltán
- tévé
- Mintaapák
- Címkefelhő »
Szulák Andrea egy nála jóval fiatalabb férfit csábított el
Szulák Andrea ma este debütál a TV2 sikersorozatában, a Mintaapákban. Egy vonzó ötvenes nőt alakít majd, aki elcsábít egy nála fiatalabb férfit. A színésznő a forgatási élményeiről mesélt.
- címkék:
- Szulák Andrea
- csábítás
- Mintaapák
- Címkefelhő »
Ma nagy öröm éri a Mintaapák rajongóit
Péntek este két epizódot ad a TV2 a népszerű sorozatából, a Mintaapákból!
- címkék:
- sorozat
- tévé
- Mintaapák
- Címkefelhő »
Ki ez a titokzatos nő a Mintaapákban?
Megérkezett a sorozatba Dani anyja, Kata, akit Holecskó Orsolya alakít.
- címkék:
- sorozat
- tévé
- Mintaapák
- Címkefelhő »
Kamarás Ivánt igencsak meglepte a Mintaapák nézőinek reakciója
Lelkesen posztolt a színész.
- címkék:
- Kamarás Iván
- tévé
- Mintaapák
- TV2
- Címkefelhő »
Hétfőn és kedden is megnyerte a nézettségi versenyt a Mintaapák a TV2-n
Győzelemmel kezdett a TV2 saját gyártású napi fikciós sorozata a Mintaapák, amely hétfőn a 2. évaddal tért vissza a képernyőre. A megújult szereplőgárdával érkező széria hétfőn és kedden is megnyerte az idősávját, az első rész 14,5 százalékos, a második 13,9 százalékos közönségarányt ért el a 18-59 évesek körében. A tavaly novemberben debütált sorozat ma este 100. epizódjához érkezik.
- címkék:
- sorozat
- tévé
- Mintaapák
- Címkefelhő »
Videoklip készül a Mintaapák főcímdalából
Különleges hangulatú videoklip forgatására készül Patocska Olivér, a Mintaapák dalszerzője.
Nyolc éves lett a Mintaapák gyerekszínésze - Így ünnepelte meg a stáb
Pék Ádám, aki a Mintaapák sorozat Bartha Daniját alakítja betöltötte a 8. életévét. Ezt pedig a stáb is megünnepelte.
Makranczi Zalán: Egy új produkcióba bekerülni mindig nagy kaland
Makranczi Zalán és Pék Ádám imádnak együtt dolgozni, sőt, azt is elárulták, hogyan szoktak szórakozni a forgatási szünetekben. A Mintaapák párosa a Mokka vendégei voltak, ahol a ma este induló sorozatról és a közös munkáról meséltek.
- címkék:
- média
- tévé
- szórakozás
- Mintaapák
- TV2
- Címkefelhő »
A Mintaapák színészei már nagyon várják a ma estét
A TV2 népszerű sorozata, a Mintaapák augusztus 24-től vadonatúj részekkel és megújult szereplőgárdával érkezik a képernyőre. A nézőkhöz hasonlóan a színészek is izgatottan várják a ma estét, Kamarás Iván, Száraz Dénes, Földes Eszter és Kuna Kata is üzentek a közösségi oldalaikon.
- címkék:
- média
- tévé
- Mintaapák
- TV2
- Címkefelhő »
Polyák Lilla: A Mintaapák új évada még fordulatosabb lesz, mint az előző
Augusztus 24-én folytatódik a TV2 népszerű sorozata, már hetek óta forgat a Mintaapák stábja. A Klárát alakító Polyák Lilla három hónap pihenés után tért vissza a munkába, és nagyon örült, hogy újra láthatja a sorozatbeli gyerekeit.
- címkék:
- Polyák Lilla
- média
- tévé
- Mintaapák
- TV2
- Címkefelhő »