Minnesota Timberwolves
címke rss- kapcsolódó címkék:
- NBA
- kosárlabda
- férfi kosárlabda
- Los Angeles Lakers
- Kevin Garnett
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Legyőzték a Los Angeles Lakerst, majd kirúgták az edzőt
Hiába győzte le a Minnesota Timberwolves a LeBron James nélkül játszó Los Angeles Lakerst az NBA-ben, alig egy órával a meccs után kirúgták Tom Thibodeau vezetőedzőt, aki egyben a csapat szakmai elnöke is volt.
NBA: drámai ki-ki meccsen vetett véget a 14 éves pokolnak a Minnesota
Véget ért az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) alapszakasza és kialakult a rájátszás teljes mezőnye. 15 résztvevőnek már eddig is tudtuk a kilétét, az utolsóé pedig stílszerűen az utolsó estén, egy ki-ki meccsen dőlt el, méghozzá hosszabbításban. Közben fű alatt Russell Westbrook ismét megcsinálta a tripla-dupla átlagot.
NBA: vérfürdő várható a nyugati főcsoportban
Öldöklő harc várható az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) nyugati főcsoportjának rájátszásáért. Jelenleg 7 együttes küzd öt helyért, a csapatok között pedig vagy minimális, vagy egyáltalán nincs különbség. Ehhez nagyon kellett a Denver győzelme a Minnesota ellen, a két klub jelenleg holtversenyben áll. Mindeközben a címvédő Golden State Warriors húszpontos vereséget szenvedett.
NBA: Derrick Rose Minnesotában folytatja
Derrick Rose az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Minnesota Timberwolvesnál folytatja pályafutását.
A Denver triplaesővel áztatta el Milwaukee-t, a Lakers ismét szenved
Két mérkőzést rendeztek az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján. A Denver Nuggets parádés támadójátékkal győzött Milwaukee-ban, a Minnesota pedig otthon nyert a Los Angeles Lakers ellen, ahol Isaiah Thomas vesszőfutása folytatódott.
NBA: LeBron James padlón, 11 éve nem történt vele ilyen
Az előző idényben nagydöntős Cleveland Cavaliers 28 pontos vereséget szenvedett a Minnesota Timberwolves otthonában az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján. Ráadáaul LeBron James is olyan rosszul játszott, mint 2007 óta soha.
Amikor értelmet nyer a legidegesítőbb amerikai hülyeség
Az egyik legidegesítőbb amerikai sajátosság, hogy amint valaki kikerül a pálya fölötti kivetítőre, azonnal magából kivetkőzve őrjöngeni kezd. Néha, de tényleg csak nagyon néha azonban van értelme a jumbotron nézőtéri képeinek.
A spanyol szupertehetség kipróbálja magát az NBA-ben
Két évvel azután, hogy elkelt az amatőrbörzén (draft), a spanyol kosárlabda legnagyobb ígéretének tartott Ricky Rubio aláírt az észak-amerikai profiligában (NBA) szereplő Minnesota Timberwolveshoz.
Nagy verést kapott Londonban a Lakers
A címvédő Los Angeles Lakers súlyos, 19 pontos, 111-92-es vereséget szenvedett a Minnesota Timberwolvestól Londonban az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) négymeccses európai előszezonjának hétfői mérkőzésén.
NBA: a Minnesota sem bírt a Bostonnal
A Boston Celtics megszakítás nélkül 11. alkalommal nyert az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) legutóbbi játéknapján, ezúttal a Minnesota Timberwolves ellen.
Bibby hármasa hatástalanította a Rakétákat
Egyedül a Minnesota Timberwolves "lógott ki" az NBA legutóbbi játéknapján pályára lépett csapatok közül azzal, hogy vendégként is nyerni tudott, méghozzá a Chicago Bulls ellen 102-92-re.
NBA: a Warriors is elkapta a Bostont
Egy nappal azután, hogy a Los Angeles Lakers véget vetett a Boston Celtics történelmi, 19 meccses győzelmi sorozatának, a ligaelső a Golden State Warriors vendégeként is verséget szenvedett. Az oaklandi csapat az utolsó negyedben fordította a maga javára a találkozót, és végül tíz ponttal győzött. A Minnesota Timberwolves 13 elveszített mérkőzés után nyert a New York Knicks otthonában.
Még tart a Spurs és a Grizzlies lendülete
Megszakítás nélkül kilencedik vereségét könyvelhette el a Minnesota az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) legutóbbi játéknapján. A San Antonio hat, a Memphis pedig négy diadalt aratott sorozatban.
Saját közönsége előtt égett le a Detroit
A Detroit Pistons saját közönsége előtt 26 pontos vereséget szenvedett a Minnesota Timberwolvestól az NBA legutóbbi játéknapján. A Minnesota először nyert idegenben a szezon során, amiben elévülhetetlen érdemet szerzett a 21 pontot dobó és 14 asszisztot kiosztó Randy Foye. A Detroit hullámvölgybe került, mivel legutóbbi négy meccséből hármat elbukott, Allen Iverson megszerzése óta 4 győzelem és 5 vereség a mérlege a michiganieknek.
Garnett ellenfélként is otthon érezte magát Minneapolisban
Kevin Garnett, a címvédő Boston Celtics játékosa tavalyi átigazolása óta először játszott ellenfélként volt csapata, a Minnesota Timberwolves otthonában, ahol magabiztos győzelemre vezette jelenlegi együttesét az NBA legutóbbi játéknapján. Garnett, aki 12 szezonon keresztül volt a minneapolisi csapat kosarasa, 17 pontot szerzett.
Parker karriercsúccsal mentette meg a Spurst
A San Antonio Spurs francia csillaga, Tony Parker karriercsúcsot jelentő 55 ponttal segítette győzelemhez csapatát a kétszeri hosszabbításba torkolló Minnesota Timberwolves elleni mérkősésen az NBA legutóbbi játéknapján, ezzel a pocsékul rajtoló SAS megszerezte első sikerét az idei szezonban.
Először nyert az Oklahoma az NBA-ben
Először nyert az NBA-ben a Seattle-ből átköltözött Oklahoma City Thunder. A gárda remek hajrájával diadalmaskodott a vendég Minnesota felett. A nap másik mérkőzésén a Milwaukee kiváló védekezésének köszönhetően győzött New Yorkban.
Eltiltották a fegyverhordozó NBA-kosarast
Fegyverbirtoklásért három alapszakasz-mérkőzésre szóló eltiltást kapott Sebastian Telfair, az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA) szereplő Minnesota Timberwolves játékosa.
Egypontos Minnesota-siker Orlandóban
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján a Minnesota egy ponttal nyert Orlandóban.
Soha nem voltak még ennyire jók a Darazsak
A New Orleans Hornets idegenben 122-90-re nyert a Minnesota Timberwolves ellen az NBA legutóbbi játéknapján, s alapszakaszbeli 55. győzelmével klubcsúcsot állított fel. A Nyugati főcsoportban élen álló alakulat az 1996/1997-es idényben elért eddigi legjobbját javította meg.
Megszenvedett a Boston a ligautolsóval
A ligaelső Boston nagyon megszenvedett az utolsó Minnesotával az NBA legutóbbi játéknapján, kevesebb mint két perccel a vége előtt még öt ponttal a Timberwolves vezetett. Ekkor azonban visszatért a parkettre az egykori Minnesota-játékos, Kevin Garnett, aki a hasizmát fájlalva az öltözőbe vonult a negyedik negyed közepén, és az erőcsatár jelenléte végül győzelmet ért a Celticsnek, éppen KG volt az, aki az utolsó másodpercekben ellopta a labdát Sebastian Telfairtől, így a vendégek nem tudtak fordítani.
Nyolc meccs után nyert a Minnesota
A Minnesota Timberwolves nyolc mérkőzésből álló nyeretlenségi sorozatot szakított meg azzal, hogy 101-91-re legyőzte a Miami Heatet az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján.
Walker, a minneapolisi Garnett
A Minnesota Timberwolveshoz szerződött Antoine Walker, az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságot (NBA) 2006-ban megnyerő Miami Heat klasszisa.
NBA: Ray Allen vezetésével nyert a Boston Londonban
A 28 pontos Ray Allen vezetésével 92-81-re nyert a Boston Celtics a Minnesota Timberwolves ellen az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) európai turnéjának utolsó mérkőzésén, Londonban.
Bostonba költözik a legjobban fizetett NBA-kosaras
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Boston Celtics szerződést kötött Kevin Garnett-tel, a Minnesota Timberwolves szupersztárjával.
Kevin Garnett Bostonban kosarazik tovább
Előrehaladott tárgyalásokat folytat az NBA-ben szereplő Boston Celtics a Minnesota Timberwolvesszal Kevin Garnett leigazolásáért.
Szoros csatában nyert a Mavericks
A ligaelső Dallas Mavericks szoros csata után egy ponttal verte a vendég Minnesotát az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján.
A Minnesota megállította a Phoenixet
Véget ért a Phoenix Suns remek sorozata az NBA-ben: az egymás után 17 mérkőzésen győztes alakulat a legutóbbi játéknapon kilenc ponttal alulmaradt a Minnesota Timberwolveszal szemben.
Túlórázva vesztett a Miami és a Minnesota
A címvédő Miami Heat hosszabbításban vereséget szenvedett a Philadelphia 76ers vendégeként az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján.
Hazai pályán húzták el a Jazz nótáját
A címvédő Miami Heat a Philadelphia 76ers csapatát, míg a négy vereséggel rajtoló, azóta azonban sorozatban tizedik meccsén diadalmaskodó Dallas Mavericks a Minnesota Timberwolves együttesét győzte le hazai pályán az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján.
Kikapott a Miami Heat és a Phoenix Suns
A Miami Heat a Minnesota Timberwolves, míg a Phoenix Suns a Utah Jazz otthonában szenvedett kissé meglepő vereséget az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján.
Súlyosan megsérült a Bulls kosarasa
Nem lehet maradéktalanul elégedett győzelmével a Chicago Bulls kosárlabdacsapata, amely az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság legutóbbi játéknapján ugyan legyőzte a Minnesota Timberwolves együttesét, ám két játékosát is elvesztette. Chris Duhont csak a labda találta arcon, ám Malik Allen egy szerencsétlen ütközés következtében súlyos fej- és nyaksérüléssel került kórházba.
Kevin Garnett kosár helyett nézőt dobott
Minneapolisban szenvedve nyert 105-99-re a Minnesota Timberwolves kosárlabdacsapata az NBA legutóbbi játéknapján. A csapat ráadásul az utolsó negyedre elveszítette egyik legjobbját, Kevin Garnettet is. A sztár a harmadik negyed végén egy ellene ítélt támadóhiba után dühében a lelátóra vágta a labdát, amely egy szurkolót talált el - KG természetesen azonnal mehetett az öltözőbe. "Csak eldobtam, nem néztem, merre. Őrült voltam" - nyilatkozta Garnett, aki még a helyszínen bocsánatot kért az "áldozattól".
Csoportelső-veréssel száguld a Spurs
Zsinórban nyolcadik sikerét aratta a Nyugati főcsoportot vezető San Antonio Spurs az NBA legutóbbi játéknapján, miután idegenben legyőzte az Atlanti Divízió élén tanyázó New Jersey Nets együttesét. A harmatgyenge New York ezúttal a Hornets vendégeként vesztett, míg a playoffért hajtók csatájában a Utah fontos idgenbeli győzelmet aratott a Timberwolves felett.
NBA: sorozatban nyolcadszor nyert a Detroit
A ligaelső Detroit Pistons könnyedén nyert a Minnesota Timberwolves otthonában, ezzel sorozatban nyolcadik győzelmét aratta az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA).
LeBron James hibátlanul büntetett
LeBron James mind a 11 büntetőjét bedobta a Seattle SuperSonics elleni NBA-találkozón, összesen pedig 31 pontot szórt, s vezérletével könnyedén győzött a Cleveland Cavaliers. Kevin Garnett 17 pontig jutott, amivel nagyban hozzájárult a Minnesota Timberwolves Los Angeles Lakers ellen aratott 88-74-es sikeréhez.
NBA: új edző a Minnesotánál
Dwane Casey lett az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság rájátszásáról lemaradó Minnesota Timberwolves vezetőedzője. A 48 éves szakember a tavaly még főcsoportdöntős gárdánál kezdi meg ősszel első önálló tréneri megbízatását.
Playoff-helyért kapaszkodik a Minnesota
Három csapat szinte egyforma eséllyel csatázik az NBA Nyugati főcsoportjának utolsó két rájátszást jelentő helyéért. A Denver Nuggets ugyan nem lépett parkettre vasárnap, a vele immáron azonos mérleggel (41-31) rendelkező Memphis viszont igen, s legyőzte a Lakerst. A Minnesota Timberwolves Kevin Garnett vezérletével Sacramentóban diadalmaskodott, s 39-35-ös mutatójával még bizakodhat, hogy becsusszan a playoffba.
Pazar nyitányának köszönhetően nyert a Spurs
Az első negyedben 70 százalékos dobóteljesítményt produkált a San Antonio Spurs kosárlabdacsapata az NBA szerdai játéknapján a Minnesota Timberwolves ellen, s bár a folytatásban nem ment már ennyi jól Duncanéknak, a jó nyitány végül 89-73-as sikert ért. Hazai pályán harcolt ki egypontos, 110-109-es győzelmet a Boston Celtics a Toronto ellen, míg a Washington úgy győzött Atlantában, hogy az utolsó negyedben 22 pontot vert a Hawskra.
Webber nélkül nem ment a Kingsnek
Csupán hat percet kellett volna kihúznia a Sacramento Kingsnek Dallasban, hogy megleckéztesse a Mavericks csapatát, azonban Dirk Nowitzki vezetésével a hazaiak mínusz ötről plusz kilencet produkálva 122-113-ra nyertek. A Philadelphia - még a Királyoktól igazolt Webber nélkül - kikapott New Yorkban, míg a Los Angeles Clippers 0-8-as idegenbeli sorozata után hazai pályán legyőzte a Minnesota Timberwolvest.
Nowitzkiék elhomályosították a phoenixi napot
Hazai pályán szenvedett 119-113-as vereséget az NBA-listavezető Phoenix Suns kosárlabdacsapata, amely nem bírt a Dallas Finley, Howard, Nowitzki triójával. A nap másik mérkőzésén a Minnesota hazai pályán verte 94-88-ra a Clevelandet.
NBA: csak a Minnesota botlott otthon
Csak a Minnesota Timberwolves kapott ki hazai pályán, mégpedig hosszabbítás után az NBA legutóbbi játéknapján. A Toronto 22 pontos hátrányt ledolgozva nyert 103-100-ra a Washington Wizards ellen, míg a Sacramento a hajrában csodát tett a Knicks ellen, úgy harcolva ki a 116-115-ös diadalt.
Klasszisaik nélkül sem fékeztek a Királyok
Két All Star-játékosát is nélkülözte a Sacramento Kings, mégis nyerni tudott idegenben az NBA legutóbbi játéknapján. A Királyok Minneapolisban léptek pályára Peja Stojakovic és Chris Webber nélkül, ám a 27 pontos Brad Miller és a 23 pontos Cuttinho Mobley révén 94-84-re győztek a Timberwolves ellen. Gólparádét hozott a Phoenix torontói fellépése, a 27 találatig jutó Amare Stoudemare vezette Suns 123-105-re nyert. A Miami, a Cleveland és a Lakers otthon diadalmaskodott.
Megvan a Hornets második győzelme
Az NBA legutóbbi játéknapján a Toronto okozta a legnagyobb meglepetést, az idén nem túl acélos Raptors ugyanis elkapta hazai pályán a Minnesotát. A New Orleans a Golden State ellen megszerezte második győzelmét az idényben, a Miami és a San Antonio pedig rangadót nyert a Washington és az Orlando ellen.
Garnett és Stoudemire tripla-dupla közelben
Az NBA legutóbbi játéknapján három kiemelkedő teljesítmény akadt, Kevin Garnett, Amare Stoudemire és Steve Francis is remekelt. A Minnesotát erősítő Garnett 35 pontja mellett 18 lepattanót és 9 gólpasszt jegyzett, a Timberwolves pedig legyőzte a Sacramentót. Stoudemire és Francis 36 pontot hozott össze a Phoenix és az Orlando színeiben, és mindkét gárda győztesen zárta a Charlotte, illetve a Golden State elleni fellépést.
NBA: otthon remekelt a Suns és a Kings
Utolsó tizenhárom mérkőzése közül tizenkettedik sikerét aratta a Phoenix Suns és a Sacramento Kings csapata, előbbi a Golden State Warriorst verte 118-104-re, utóbbi a Charlotte Bobcats gárdáját intézte el 109-92-re. Minneapolisban megszakadt a Timberwolves öt mérkőzés óta tartó győzelmi szériája, a Dallas - a 34 pontos Dirk Nowitzki vezérletével - 97-87-re nyert.
Tizenegy éve nem kezdett ilyen jól a Sonics
Utoljára az 1993-94-es szezont kezdte olyan jól a Seattle Supersonics kosárlabdacsapata, mint idén. Tizenegy éve 14-1-es mutatókkal rendelkezett a csapat, most az Indiana legyőzését követően 13-2 a mérlege. Larry Hughes pályafutása első tripladuplájával a Washington Torontóban is nyerni tudott, míg a Sacramento elveszítette hazai veretlenségét, a Kingset a Minnesota verte 121-110-re.
Nem hiányoznak az eltiltottak az Indianának
Az Indiana Pacers hazai pályán annak ellenére legyőzte a Minnesota Timberwolves együttesét a NBA legutóbbi játéknapján, hogy legnagyobb sztárjait a múlt pénteki Detroit Pistons elleni tömegverekedésbe fulladt összecsapás utáni eltiltások miatt nélkülözni kényszerült.
Garnett közel járt a tripladuplához
Mindössze két asszisztra lett volna szüksége Kevin Garnettnak ahhoz, hogy tipladuplát érjen el az NBA legutóbbi játéknapján. A Minnesota Timberwolves kosarasa 25 pontot dobott a Miami elleni, 108-97-re megnyert összecsapáson, leszedett 21 lepattanót, és kiosztott 8 gólpasszt. A liga legjobbja a 7-1-es mérleggel rendelkező Seattle, a Sonics ezúttal Philadelphiában nyert. Ötödik meccsén ötödik zakóját gyűjtötte be a Bulls.
Valóra válhat Malone és Payton aranyálma
Kilencedik hazai playoff-mérkőzésén kilencedik győzelmét aratta a Los Angeles Lakers kosárlabdacsapata, amely a Nyugati főcsoportfinálé 6. mérkőzésén 96-90-re verte a Minnesota Timberwolves együttesét, s 4-2-es összesítéssel bejutott a sorozat nagydöntőjébe.
Szépített a Minnesota a Lakers ellen
A Minnesota Timberwolves legyőzte a vendég Los Angeles Lakerst az NBA Nyugati-főcsoportjának döntőjében, s ezzel 2-3-ra módosította a négy diadalig tartó párharc állását.
A Lakers egy győzelemre a nagydöntőtől
A Los Angeles Lakers ismét nyert hazai pályán a Minnesota Timberwolves ellen az NBA Nyugati-főcsoportjának döntőjében, így a kaliforniaiakat már csak egy győzelem választja el a nagydöntőbe jutástól.
Bryant felébredt, nyert a Lakers
A rossz dobóteljesítmény ellenére pillanatnyi kétséget sem hagyott győzelme felől a Los Angeles Lakers kosárlabdacsapata, amely az NBA Nyugati főcsoportdöntőjének harmadik összecsapásán 100-89-re verte a Minnesota Timberwolves együttesét, s összesítésben már 2-1-re vezet.
Visszavágott a Lakersnek a Minnesota
Második hazai mérkőzését már nem bukta el a Minnesota Timberwolves kosárlabdacsapata, amely az NBA Nyugati főcsoportdöntőjének második minneapolisi mérkőzésén 89-71-re nyert a Los Angeles Lakers ellen, 1-1-re módosítva a párharc állását.
Szülinapi Garnett-gálával nyugati döntős a Timberwolves
Pályafutása egyik legjobb mérkőzésén van túl Kevin Garnett, aki 32 ponttal és 21 lepattanóval vette ki részét csapata, a Minnesota 83-80-as, Sacramento elleni sikeréből. A Timberwolves ezzel 4-3-ra nyerte a főcsoport-elődöntőt, a péntektől már a Los Angeles Lakersszel küzdhet a Nyugati főcsoport bajnoki címéért. Edzőt váltott a Golden State Warriors: Eric Musselman utóda minden bizonnyal Mike Montgomery lesz.
Idegenbeli sikerrel nyitott a Lakers
Az első lépést megtette a főcsoportgyőzelem felé a Los Angeles Lakers kosárlabda-együttese amely az NBA nyugati döntőjének első mérkőzésén 97-88-ra nyert a Minnesota Timberwolves otthonában. A vendégsikerhez kellettek extrateljesítmények: Shaquille O'Neal 27 pontot szerzett (ami még nagyobb bravúr tőle, 11 büntetőből 9-et értékesített!), Derek Fisher pedig négy triplát szórt.
NBA: két elődöntőben is a hetedik meccs dönt
Nem tudott élni helyzeti előnyével a New Jersey Nets kosárlabdacsapata, amely az NBA Keleti főcsoportjának elődöntőjében hiába nyert pénteken Detroitban, a hatodik összecsapást elveszítette otthon. Sima győzelemmel egyenlített Nyugaton a Sacramento Kings a Minnesota Timberwolvesszal szemben, így mindkét párharcban a hetedik összecsapás dönt a továbbjutóról.
Pacers-verést ért a Heat-csapatmunka
Egyenlített a Miami Heat együttese az alapszakasz-győztes Indiana ellen az NBA keleti főcsoport-elődöntőjének negyedik összecsapásán. Kezdhet mindent elölről a Sacramento és a Minnesota is, miután a Királyok a második hazai meccsük megnyerésével egalizálták a párharc állását.
Krimi Sacramentóban, kikapott az Indiana
A Minnesota óriási csatában nyert Sacramentóban, míg az Indiana először kapott ki a rájátszásban az NBA főcsoport-elődöntőinek harmadik mérkőzésein.
NBA: elődöntőbe jutott a Miami Heat
Zsinórban 16. hazai mérkőzését nyerte meg a Miami Heat kosárlabdacsapata, s a New Orleans Hornets elleni 85-77-es sikerrel 4-3-as összesítéssel abszolválta a negyeddöntőt. Nyugaton már az elődöntő is megkezdődött, a Minnesota Timberwolves otthon kapott ki a Sacramento Kingstől.
Garnett a legértékesebb az NBA-ben
A Kölyök felnőtt és megkapta végre az MVP-díjat is. Kevin Garnett három híján mind a 123 szavazólapon az élen végezve kapta meg a szezon legértékesebb játékosának járó szobrot, három nappal a Minnesota Timberwolves történetének első győztes rájátszás-sorozata után. Az irányítótól centerig minden poszton elsőrangú játékos 24,2 pontot, 13,9 lepattanót és öt gólpasszt jegyzett az alapszakaszban, öt éven át 20-10-5-re előtte csak Larry Bird volt képes.
NBA: végre túlélt egy playoff-kört a Minnesota
Nyolcadik próbálkozásra végre sikerült a Minnesota Timberwolves kosárlabda-csapata számára túlélni az NBA-rájátszás első fordulóját, a Kevin Garnett vezette együttes 102-91-es sikerével 4-1-es összesítéssel búcsúztatta a Denvert, s már a Sacramento elleni elődöntőre készülhet. Keleten a Miami Heat legyőzte a New Orleanst, jelenleg 3-2-re vezet.
Garnett nem adott esélyt a Denvernek
A Minnesota Timberwolves pénteken hazai pályán továbbjuthat a Nuggets ellen, miután szoros meccsen győztek Denverben kedden. A mérkőzés hőse természetesen az MVP-várományos Kevin Garnett volt. A játéknap másik találkozóján Baron Davis vezetésével nyert hazai pályán a Hornets a Heat ellen, a széria állása 2-2.
Cassell és Garnett kipontozta a Denvert
Négy hazai győzelmet hozott az NBA rájátszásának vasárnapi fordulója, amelyben Keleten a Detroit és a Miami, Nyugaton a Sacramento és a Minnesota diadalmaskodott. A Timberwolves 106-92-re a Denvert győzte le, a találkozó két hőse a 40 pontos Sam Cassell és a 30-20-as dupladupláig jutó Kevin Garnett volt.
Véget ért az NBA alapszakasza
Szerdán tizennégy mérkőzéssel lezárult az NBA alapszakasza, Keleten az Indiana Pacers, Nyugaton a Minnesota Timberwolves kosárlabdacsapata végzett a főcsoport első helyén. A zárófordulóban a Los Angeles Lakers nagy csatában, kétszeri hosszabbítás után győzött Portlandben, a Sacramento ismét kikapott, ezúttal a Golden State otthonában, míg a San Antonio kiütötte a Denvert. Bostonban pontcsúcs született, a Hawks elleni 137-132-es eredmény beállította az idei, 269-es rekordot, amely március 29-én, a Memphis-Atlanta meccsen született.
- címkék:
- Kobe Bryant
- Kevin Garnett
- férfi kosárlabda
- kosárlabda
- NBA
- Denver Nuggets
- profi kosárlabdacsapat
- Los Angeles Lakers
- Boston Celtics
- San Antonio Spurs
- Minnesota Timberwolves
- Golden State Warriors
- Atlanta Hawks
- Dallas Mavericks
- Portland
- Los Angeles Clippers
- Sacramento Kings
- Indiana Pacers
- Címkefelhő »
Garnették átvették a vezetést Nyugaton
Sam Cassell és Kevin Garnett parádés játékának köszönhetően a Minnesota Timberwolves 94-86-ra győzött Sacramentóban, és sikerével átvette a vezetést a Kingstől a Nyugati főcsoportban. Cassell 29 pontot szórt, míg Garnett - akinek 18-ból 10 mezőnykísérlete a gyűrűben landolt - 24 pontot ért el, s mindemellett összegyűjtött még 17 lepattanót is.
NBA: csak a Minnesota nyert vendégként
Csak a Minnesota Timberwolves tudott győzni vendégként az NBA legutóbbi játéknapján: Garnették a Los Angeles Clippers otthonában 98-82-re diadalmaskodtak.
Kaliforniai siker a Lakers-Minnesota rangadón
A Los Angeles Lakers a vártnál simábban nyerte meg a vendég Minnesota elleni rangadót az NBA legutóbbi játéknapján.
Húsz ponttal verte Garnettéket a Spurs
Három találkozóra kerül sor az NBA csütörtöki játéknapján, ám csupán a bajnok San Antonio Spurs kosárlabdacsapata tudott otthon nyerni. A 22 pontos Tim Duncan vezette gárda húsz ponttal, 106-86-ra győzött a Minnesota Timberwolves ellen. Meglepetésre hazai pályán szenvedett súlyos vereséget a New Jersey Nets, míg a Seattle Memphisben volt jobb három ponttal ellenfelénél.
A Spurs nyerte a nyugati rangadót
A címvédő San Antonio nyerte az NBA legutóbbi játéknapjának rangadóját, miután a Spurs hazai pályán 113-100-ra verte a Dallas Mavericks együttesét. A Knicks Torontóban parádézott, míg a Houston - némi meglepetésre - a Timberwolves otthonából távozott győztesen.
Houstonban javított a Lakers
Egy nappal azután, hogy Atlantában egypontos vereséget szenvedett, Houstonban ismét nyerni tudott a Los Angeles Lakers kosárlabdacsapata. Az NBA szerdai játéknapján az élcsapatok közül a Minnesota Timberwolves otthon, az Indiana Pacers idegenben győzött, s kicsit szűken ugyan, de diadalt aratott a bajnok San Antonio Spurs is.
NBA: megszűnőben a Nets-varázs
Utolsó három mérkőzésén második vereségét szenvedte el a New Jersey Nets kosárlabdacsapata, amely az NBA vasárnapi fordulójában hazai közönség előtt bukott 100-83-ra a Los Angeles Lakers ellen. Az élcsapatok közül a Sacramento magabiztosan verte a Phoenix Sunst, a Minnesota Timberwolves viszont Philadelphiában kapott 81-74-es verést.
Kidd térde sorrendet boríthat az NBA-ben
Az újra magára találó Lakers könnyen győzött a Nets ellen, és a meccs kulcsmomentuma lehet az idei évnek. Jason Kidd megsérült, és ha komolynak bizonyul, nagy hatással lehet nemcsak a Keleti főcsoport playoffkiemelésére, de az egész rájátszásra. Amelyről lemaradhat a 76ers, hiszen frontembere, Allen Iverson nemcsak sérült, de az edzővel is összeveszett. A Philly viszont nélküle verte a Timberwolvest, ami maga a totógyilkosság.
Minneapolisban szakadt meg a Nets sorozata
Nem hozott szerencsét a tizenhármas szám Lawrence Frank vezetőedzőnek, a New Jersey kosárlabdacsapatának trénere ugyanis 13 siker után tizennegyedik mérkőzésén elszenvedte első vereségét: a Nets 81-68-ra kapott ki a Minnesota Timberwolves otthonában. Zsinórban ötödször nyert a Lakers, amely a hajrában egy ponttal múlta felül a vendéglátó Denvert.
Nets-Wolves: előrehozott NBA-döntő
Elképesztő sorozatban az új edző alatt a New Jersey Nets: 13. alkalommal is nyert Lawrence Frank az így már 14 meccsen veretlen gárdával. Szerda este viszont nagyon nehéz dolguk lesz, amikor az egyik legjobb nyugati gárda, a Minnesota Timberwolves otthonába látogatnak. A szakértők szerint akár előrehozott döntőnek is nevezhetnénk az összecsapást.
NBA: Mostantól komolyan játszanak
Ma este folytatódik az NBA alapszakasza, a csapatok előtt még mintegy 30 mérkőzés áll az áprilisi befejezésig. A győzelemre a szakértők szerint még hat csapat esélyes: a Sacramento Kings, a Minnesota Timberwolves, a San Antonio Spurs és a Los Angeles Lakers a Nyugati főcsoportban, illetve az Indiana Pacers és a New Jersey Nets Keleten.
Vezércsere Nyugaton, edzőváltás Philadelphiában
Az elmúlt évadban a Minnesota kincse, KG megnyerte a hatékonysági versenyt, de az alapszakasz MVP-je a későbbi bajnok San Antonio fenoménja, Tim Duncan lett. Idén részben gazdát cserélhet a trón: ha a Timberwolves továbbra is ilyen formában lesz, alighanem a legértékesebb játékos címe is Minneapolisba kerül.
Bryant sérült ujja miatt kihagy egy hetet
Elvágta ujját, így legalább egy hétig ismét nem léphet pályára Kobe Bryant, a Los Angeles Lakers kosárlabdacsapatának klasszisa. A kaliforniai együttes nélküle ismét vereséget szenvedett, ezúttal otthon, a Staples Centerben a Minnesota Timberwolves ellen. A csapat másik (szintén sérült) klasszisa elégtételt kapott, a Salt Lake Cityben egy hete játszott meccsn történt kifigurázásért a Jazz 15 ezer dolláros büntetést kapott.
Nagy csapat a Timberwolves
Története legelőkelőbb pozíciójába vezette a Minnesotát - Sam Cassell. A felülmúlhatatlan Kevin Garnett mellé szerződtetett rafkós irányítóval ligaelső a Timberwolves, amelynek edzője így már biztos résztvevője az All-Star gálának. Bajban vannak a 2002-es nagydöntősök: a Nets edzőt váltott, a Lakers még mindig félgőzös. A playoffmezőny viszonylag kiszámítható, de a hatékonysági listán nagy a liftezés (persze KG kivétel).
Wilkens lett a Knicks új trénere
Nem tölti munka nélkül elnöki idejét Isiah Thomas, a New York Knicks első embere: előbb szerződtette Stephon Marburyt a csapathoz, majd szerdán kirúgta Don Chaney edzőt, s helyére az NBA-legenda Lenny Wilkenst nyerte meg. A debütálás remekül sikerült: a csapat győzött is 120-110-re az Orlando ellen. A Dallas kétszeri hosszabbításban nyert a Sixers ellen, a bajnok Spurs zsinórban másodszor kapott ki, ezúttal otthon a Minnesotától.
Sereghajtó verte az NBA-bajnokot
Meglepetésre az idei szezon egyik leggyengébb együttese, az Atlanta Hawks otthonában szenvedett vereséget a San Antonio Spurs bajnokcsapata, a 86-77-es sikerből Shareef Abdur-Rahim 29 ponttal vette ki részét. Idegenben győzött a Houston, a Minnesota, a Denver, a Detroit és a Cleveland, a Los Angeles Clippers hosszabbításban verte 103-96-re a Portland TrailBlazerst.
Már a csapata is követi Garnettet
Kevin Garnett utcahosszal vezet a hatékonysági listán, és lassanként a Minnesota Timberwolves is ennek megfelelően szerepel: harmadik Nyugaton, biztos kiemelt pozícióban. Keleten a Detroit és Ben Wallace hete volt a legutóbbi.
Hat meccséből ötödször kapott ki a Lakers
December 23-a óta hat NBA-találkozót játszott a Los Angeles Lakers kosárlabdacsapata, s a Minnesota Timberwolves otthonában elszenvedett 106-90-es zakóval ötödik vereségét könyvelhette el. A sérült O'Nealt és Malone-t nélkülöző kaliforniaiak mérlege 21-10-re romlott. Az Indiana nagy csatában verte az Orlandót, simán nyert a Spurs és a Kings. A Portland-Memphis csata az időjárási viszontagságok miatt elmaradt.
Alonzo Mourningra veseátültetés vár
Az NBA csütörtöki, három mérkőzésén mindössze egy vendégsiker született a Sacramento Kings jóvoltából, a Minnesota és a Portland otthon diadalmaskodott. Pénteken műtik meg Alonzo Mourningot, a Miami és a New Jersey egykori centerére vesetranszplantáció vár. A bajnok Spurs 2008-ig szerződést hosszabbított Gregg Popovich vezetőedzővel.
Sorozatban hetedszer nyert a Spurs
Mindössze a Minnesota Timberwolves kosárlabdacsapata tudott nyerni idegenben az NBA hétfői játéknapjának öt mérkőzésén, Garnették a Celtics együttesét páholták el Bostonban. Zsinórban hetedik győzelmét aratta a bajnok San Antonio Spurs, amely ezúttal a Memphis Grizzlies ellen nyert 78-67-re.
A Minnesota lezárta a Kings hazai sorozatát
Idei első hazai vereségét szenvedte el a Sacramento Kings az NBA legutóbbi játéknapján. A vendég Minnesota Timberwolves a fantasztikus napot kifogó Kevin Garnet vezérletével hosszabbítás után nyert az Arco Arenában.
Garnett és Billups parádézott az elmúlt héten
A Chauncey Billups (Pistons) és Kevin Garnett (Timberwolves) vitte a legtöbbre az elmúlt héten, legalábbis az NBA szakemberei szerint. A hatékonysági listát az utóbbi vezeti továbbra is, a Top 20-ban viszont óriási változások történtek, berobbant Tim Duncan (Spurs), és egy-két kivétellel eltűntek a fiatalok.
Ezúttal a Dallas győzte le az NBA-bajnokot
A sérült Tony Parkert és Tim Duncant nélkülöző NBA-címvédő San Antonio Spurs otthon 81-78-ra kikapott a Dallas Maverickstől a szombati játéknapon. A vendégek legjobbja Antawn Jamison volt, húsz pontot szerzett és kilenc lepattanót gyűjtött be. A Cleveland a Washingtont, a Milwaukee a New Yorkot, a Houston az Orlandót, a Portland pedig az Atlantát verte hazai környezetben, míg a Minnesota Miamiban, a Chicago pedig New Orleansben diadalmaskodott.
- címkék:
- Tony Parker
- Tim Duncan
- Antawn Jamison
- férfi kosárlabda
- kosárlabda
- Houston Rockets
- Milwaukee
- Cleveland Cavaliers
- San Antonio Spurs
- Chicago Bulls
- Minnesota Timberwolves
- Atlanta Hawks
- Dallas Mavericks
- Orlandó
- New York
- Portland
- Miami Heat
- New Orleans (Louisiana)
- Washington Wizards
- NBA-bajnok
- Címkefelhő »
Női alsónemű mentheti meg Kobe Bryantet
Ismét elnapolták a vádemelést Kobe Bryant perében. Az NBA-ben szereplő Los Angeles Lakers nemi erőszakkal vádolt sztárjának védőügyvédje új bizonyítékkal rukkolt elő, miszerint a sértett alsóneműjén talált sperma és szeméremszőr nem Bryanttől származik. A következő tárgyalási napot hétfőre tűzték ki.
LeBron James nélkül is megy a Clevelandnek
Gyengén játszott, s mindössze nyolc pontot dobott LeBron James, a Cleveland Cavaliers szupertehetséges játékosa, ám csapata így is nyert a Detroit Pistons otthonában az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság előidényének keddi játéknapján.
A Minnesota újabb öt évre megkapta KG-t
A Minnesota Timberwolves fennállása legnagyobb ajándékat kapta meg szerdán: Kevin Garnett, a csapat legnagyobb - és az NBA legjobban fizetett - sztárja öt évvel meghosszabbította minneapolisi tartózkodását, lemondva a szabadügynöki státus előnyeiről. Mindezt tette abban a reményben, hogy a nyári erősítésekkel végre túljut a playoff első körén a Wolves.
Garnettet marasztalja a Timberwolves
Mindenképpen szeretné meghosszabbítani a Minnesota Timberwolves vezetősége a csapat legnagyobb sztárjának, Kevin Garnettnek 2004 nyaráig szóló szerződését. Már elkészült az új kontraktus tervezete, amelyről "csak" az aláírás hiányzik.
Spree lesz KG jobbkeze
Latrell Sprewell játékjoga egy négy csapatot érintő üzlet keretében a Minnesota Timberwolveshoz került. A New York Knickstől igazolt, négyszeres All Star-válogatott bedobóért a minneapolisiak Terrell Brandonról mondtak le, akinek az Atlanta Hawks Glenn Robinson eladásával csinált helyet. A veterán csatár a Philadelphia 76ersnél Keith Van Hornt váltja, aki a Knickshez került.
Harmincpontos Lakers-diadal Minnesotában
Kobe Bryant és Shaquille O'Neal hozta a formáját, Derek Fisher pedig pluszban 24 pontot tett hozzá a Los Angeles Lakers kosársikeréhez, így a bajnok 120-90-re nyert a Minnesota Timberwolves otthonában. Keleten a Boston írt történelmet: az NBA playoffja során még sohasem fordult elő olyan eset, hogy egy csapat ne dobott volna pontot a hosszabbítás során.
Kínlódnak az esélyesek az NBA-playoffban
Kiemelkedő párharcok borzolják a kosárlabda-szerető közönség idegeit az NBA-ben, ahol a negyeddöntők során szinte minden párharc külön csemegét kínál. A Los Angeles Lakers egyenlített a Minnesota ellen, igaz, a harmadik negyedben még 11 pontos hátrányban volt a bajnok. Ikszre áll a Suns-Spurs csata is, míg a Detroit hiába szerepelt kiválóan az alapszakaszban, az Orlando már 3-1-es összesítéssel vezet ellene.
Garnették megtréfálták a címvédőt
Máris visszavette azt a győzelmet a Minnesota Timberwolves kosárlabdacsapata, amelyet hazai környezetben elveszítette a bajnok Lakers ellen. A Kevin Garnett vezette együttes ugyanis a Los Angeles-i, harmadik összecsapáson hosszabbításban győzött 114-110-re, s ezzel vezet az összesítésben. A nap másik két mérkőzésén a Boston otthon, a New Jersey idegenben diadalmaskodott.
Vereséggel folytatta a Lakers
Nem tudta folytatni az első mérkőzésen mutatott intenzív támadójátékát a Los Angeles Lakers kosárlabdacsapata, amely az NBA-playoff negyeddöntőjének második mérkőzésén nagyon sima, 28 pontos vereséget szenvedett a Minnesota Timberwolves otthonában. Egyenlített viszont a Milwaukee, amely Gary Payton vezérletével értékes sikert aratott New Jersey-ben.
Kevin Garnetté az [origo] MVP-cím
A Minnesota Timberwolves csatára végzett házi rangsorunk élén, azaz az [origo] szerint KG volt az NBA 2002/03-as alapszakaszának leghasznosabb játékosa. Második a San Antonió-i Tim Duncan lett, harmadik az L. A. Lakers motorja, Kobe Bryant.
Jordan Bostonban varázsolt
Huszonöt pontjával és 13 lepattanójával járult hozzá a Washington Wizards kosárlabdacsapatának győzelméhez Michael Jordan. Az extraklasszis vezérletével a Varázslók Bostonban, hosszabbítás után győztek 99-98-ra, s csupán két győzelemre vannak a playoff-helyen tanyázó Milwaukee Bucks mögött. Portlandban 97-78-ra nyert a Minnesota, amelyet a szezon során immáron hatodik (pályafutása során a 12.) tripladupláját elérő Kevin Garnett vitt sikerre.
Folytatódik a nyugati playoff-tülekedés
A Phoenix Suns megpróbálja lerázni a Houston Rockets csapatát, a Minnesota T-Wolves utol szeretné érni a Portland Trailblazerst - ez volt az NBA szombati fordulójának kulcsmomentuma. A siker érdekében a Suns tett többet, hiszen legyőzte a Minnesotát, amely most már egy teljes mérkőzéssel szorul a Blazers mögé.