minisztériumok

címke rss
A magyarok érdekeit szolgálja az új kormányzati felépítés

A magyarok érdekeit szolgálja az új kormányzati felépítés

Az Országgyűlés pénteken elfogadta a minisztériumok felsorolásáról szóló törvényt, amelynek értelmében a negyedik Orbán-kormányban tíz minisztérium működik majd. Gulyás Gergely szerint, aki az új ciklust a Miniszterelnökséget vezető miniszterként kezdi meg, az új kormányzati felépítés a magyar választók kijelölt céljait szolgálja majd a következő négy évben.

Így nézhet ki a negyedik Orbán-kormány

Itthon2018.05.10, 11:59

Tíz minisztériummal alakulhat meg az új kormány - derül ki a minisztériumok felsorolásáról és az ehhez kapcsolódó törvények módosításáról szóló javaslatból. Újra lesz Pénzügyminisztérium, jön az Innovációs és Technológiai Minisztérium, és több tárcanélküli minisztérium is része lesz az új kormányzati struktúrának. A célok nem változnak: a család- és munkaközpontúság, a biztonság, a keresztény kultúra és a határzár védelme. Holnap szavaznak róla a magyar Országgyűlésben.

Jutalomeső a bíróságokon: 2,8 milliárdot osztottak szét

Itthon2016.01.11, 12:39

Az összes, több mint tízezer bíró és igazságügyi alkalmazott kapott karácsonyi jutalmat: 220 ezer forint ruhapénzt. A szerencsésebbeknek ezenfelül még külön prémium is jutott, akár további 437 ezer forint. Összesen 2,8 milliárd forintot költöttek az elismerésekre.

Jogszabályalkotásban jók vagyunk

Itthon2016.01.03, 16:21

A Wolters Kluwer összesítése szerint 2015-ben 1300 új jogszabály keletkezett, amely 30 százalékkal több, mint egy évvel korábban és az utóbbi hat év második legmagasabb adata, egyedül a 2013-as évi csúcsot nem sikerült megdönteni.

Szijjártón is kifogott Mesterházy kérdése

Itthon2015.11.22, 20:40

Ahogy korábban Lázár János, most minisztertársa, Szijjártó Péter is igyekezett kikerülni a választ az MSZP-s Mesterházy Attila kérdésére, miszerint tárcája államtitkárainak, illetve helyettes államtitkárainak érdekeltségei kaptak-e állami vagy uniós támogatást. A különbség, hogy Lázár azóta mégis válaszolt.

Orbán edzője és egy trafikpályázat-bíráló is tanácsadó Rogán tárcájánál

Itthon2015.11.20, 14:19

A Puskás Akadémia főigazgatója, a milánói magyar pavilon igazgatója, egy trafikpályázat-bíráló és a Nemzeti Vágta volt kommunikációs vezetője is politikai tanácsadó Rogán Antal tárcájánál. A hét ember bére havi 4,5 millió forint. A neveket Rogán titkolni próbálta, végül megengedte az MSZP-s Mesterházy Attilának, hogy megnézze a névsort, bár jelezte: ha nyilvánosságra hozza, annak következményei lesznek.

Uniós pénzek landoltak az agrártárca vezetőinél

Itthon2015.11.19, 12:05

Az agrártárca államtitkára és felesége, valamint két helyettes államtitkár cége is kapott uniós támogatást - derült ki a Mesterházy Attila írásbeli kérdésére adott miniszteri válaszból. Így már négy minisztériumi felsővezető jutott pénzhez, mert a Belügyminisztérium egyik helyettes államtitkárának utazási irodája is kapott állami pénzt. Eddig 96-ból 4 érintett van, de három tárcáról nincs információ.

Lázár János nem értette a kérdést

Itthon2015.11.18, 12:10

A Miniszterelnökséget vezető miniszteren kifogott az a kérdés, amit fél tucat minisztertársa tudott értelmezni. Lázár János a "családi érdekeltség" kifejezést tágnak találta, így nem válaszolt arra az ellenzéki kérdésre, hogy 27 államtitkára és helyettes államtitkára érdekeltsége kapott-e állami vagy uniós támogatást. A BM egyik helyettes államtitkáráról már kiderült, hogy az utazási irodája kapott.

Állami támogatás a BM-es helyettes államtitkár utazási irodájának

Itthon2015.11.16, 17:41

Három alkalmazottja van annak, az elsősorban lengyel úti célokra specializálódott utazási irodának, amely a nyár végéig egy éven át kapott munkahelymegtartó állami támogatást. A családi vállalkozásban tulajdonos a Belügyminisztérium önkormányzati helyettes államtitkára és férje.

Rogán meghátrált, beszél a milliókról

Itthon2015.11.10, 18:52

Nem hiába háborodott fel Mesterházy Attila azon, hogy Rogán Antal eltitkolta, mennyit keresnek a tárcájánál a politikai tanácsadók, és emiatt még meg is fenyegette az ellenzéki politikust. Ennek hatására a miniszter mégis elárulta, hogy csaknem havi 4,5 milliót költenek a hét emberre.

Mesterházy nem tűri Rogán fenyegetését: visszavág

Itthon2015.11.10, 18:06

Felháborító, hogy Rogán Antal eltitkolja, mennyit keresnek a tárcájánál a politikai tanácsadók, és emiatt még meg is fenyeget egy parlamenti képviselőt – reagált Mesterházy Attila az Origónak Rogán lépésére. Az MSZP-s politikus most kikéri a havi százmillióba kerülő 159 tanácsadó nevét is.

Orbán Viktor augusztus 25-én hirdethet ítéletet

Itthon2015.08.11, 16:24

Augusztus 25-én Budapesten tartják a kormányzati értékelő konferenciát a Parlamentben – értesült az Origo. Úgy tudjuk, sem miniszter, sem államtitkárcserék nem lesznek az értékelést követően. Eredetileg július elején ültek volna össze a vezető politikusok.  

A Pintér-minisztériumban a fogsorokra is figyelnek

Itthon2013.08.01, 08:42

A fővárosi fürdőkbe kedvezményesen járó külügyeseknek van a legjobb dolguk a minisztériumi alkalmazottak közül, és nem is csak az olcsóbb Gellért- vagy Széchenyi-belépő miatt. A Vidékfejlesztési Minisztériumban és az Emmiben ruhapénzen kívül nem jár más, a Belügyminisztérium odafigyel a fogsorokra is, a Miniszterelnökség spórolni kezdett. Feltérképeztük a tárcák béren felüli juttatásait, kedvezményeit.

A minisztériumok védik a dolgozóikat a bankadó ellen

Itthon2013.07.22, 07:46

A többi állami alkalmazotthoz képest kitüntetett figyelmet kapnak, ha a bankszámlavezetésből származó pluszkiadások kompenzálásáról van szó. A pedagógusoknak viszont például perelniük kell, ha hozzá akarnak jutni a költségtérítésükhöz.

Megszüntetik az üres álláshelyeket az államigazgatásban

Itthon2013.01.10, 13:46

Az államigazgatásban legalább három hónapja üres álláshelyeket azonnali hatállyal megszüntetik - döntött a kormány. Bármilyen eltérést a szabálytól csak Orbán Viktor kormányfő engedélyezhet. A határozatból nem derül ki, hány álláshelyet érinthet a rendelkezés.

Szőcs Géza úgy tudja, hogy marad

Itthon2012.05.11, 09:00

Szőcs Géza kulturális államtitkár biztos benne, hogy marad, mert a "körülményekhez képest jó munkát végzett", L. Simon László azt mondta, nem kérte fel senki a posztra - írja pénteki számában a Népszava.

Egy nap alatt kell tervet készíteniük a tárcáknak a jövő évi hiánycél tartására

Gazdaság2011.10.14, 16:45

Egy csütörtöki kormányhatározat péntekig adott határidőt a minisztériumoknak, hogy készítsenek intézkedési tervet, hogyan fogják elérni a 2012-es hiánycélt.

Magyar Nemzet: Navracsics munkáját értékeli először Orbán

Itthon2011.08.04, 10:12

Pénteken Felcsúton találkozik Orbán Viktor Navracsics Tiborral, hogy az számot adjon az igazságügyi tárca munkájáról - értesült a Magyar Nemzet. Orbán Viktor kormányfő szeptemberig minden miniszterrel külön-külön elbeszélget négyszemközt, várhatóan ezeken dönti el, hogy hozzányúl-e a kormányzati struktúrához.

Népszabadság: 11 százalékos leépítés volt a tárcáknál tavaly nyár óta

Itthon2011.06.24, 08:12

Tavaly július 6. és idén május vége között 11 százalékkal csökkent a létszám a minisztériumoknál - írja pénteki számában a Népszabadság. A háttérintézményeket is beleszámítva, minden kormánytisztviselőt tekintve az indoklás nélkül elbocsátottak aránya öt százalék.

Blikk: A széthullás fenyegeti az átlag 8 éves minisztériumi autókat

Itthon2011.03.30, 08:49

Hetente mintegy kilenc váratlan meghibásodás történik a 211 autóból álló minisztériumi gépjárműparkban - értesült a Blikk. A minisztériumi kocsikat beszerző főigazgatóság szerint a koros autók fenntartási költségei rövid távon magasabbak, mintha újabbakat vennének.

Több mint 500 kormányhivatalnokot küldtek el hét hónap alatt

Itthon2011.03.04, 19:18

A legtöbb embert, 176-ot a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumból bocsátották el tavaly nyár óta. Összesen 505 embernek kellett távoznia a minisztériumokból az elmúlt fél évben.

Elindult a kormányzati portál

Itthon2011.01.15, 10:33

Egy helyen érhetők el a minisztériumok hírei, miután elindult a Kormany.hu összkormányzati portál. Egyelőre tesztfázisban működik, de az egyes minisztériumi honlapok ez alatt az idő alatt már nem frissülnek.

"Nem lehet elég korán kezdeni" - tömegek a Kormányzati Karrier Expón

Gazdaság2010.09.19, 15:32

Szombat délutánig huszonévesek tömege szállta meg a Millenáris egyik csarnokát, itt tartották ugyanis a Kormányzati Karrier Expo első rendezvényét. Jöttek diplomavédésük előtt álló egyetemisták, már tapasztalattal rendelkező fiatal közszolgák és állásuk megszűnése miatt aggódó céges alkalmazottak is, pedig konkrét állásajánlatokat nem is hírdettek meg.

Milliárdokat érnek a megszűnő minisztériumok épületei

Itthon2010.05.10, 09:53

Tízmilliárdokat kereshetne az új kormány azzal, ha értékesítené a megszűntetett és más minisztériumokba olvasztott tárcák épületeit - írja a Blikk. Az eladásokkal a lap szerint százmilliós fenntartási költséget is meg lehetne spórolni, a Fidesz azonban a kormány felállásáig nem árulja el, mi lesz az épületek sorsa.

Tízmilliárdos béklyókat hagynak utódaikra a minisztériumok

Itthon2010.03.30, 16:17

Több tíz- és százmilliárdos nagyságrendű kiadást hagy hátra a minisztériumok nagy része a következő kormányra. A majdani közlekedési miniszternek például csaknem 300 milliárd forint hosszútávú kötelezettségvállalással kell számolnia 2013-ig. A legtöbb lejárt tartozása az Oktatási és a Honvédelmi Minisztériumnak van, de a büntetés-végrehajtásnál és a rendőrségnél is kincstárnok segíti a fenntartható gazdálkodást.

Forgács Imre lett Draskovics utódja

Itthon2009.12.09, 15:33

Forgács Imre, az önkormányzati tárca jelenlegi lakásügyi szakállamtitkára lesz az új igazságügyi és rendészeti miniszter. A távozó Draskovics Tibort követő Forgács másfél évtizede dolgozik a közigazgatásban. Az MSZP elégedett a választással, a Fidesz szerint viszont Gyurcsány hű bizalmasát nevezik ki.

Hallgat a bónuszokról Gráf minisztériuma

Itthon2009.08.31, 09:20

Az Egészségügyi Minisztérium 90 ezer forintos ajándékutalványt osztott, a közlekedési tárca egyszeri 65 ezer forintos étkezési jeggyel egészítette ki munkatársainak béren kívüli juttatásait tavaly ősz óta. A Külügyminisztérium azon sajnálkozott, hogy kiváló teljesítményt nyújtó köztisztviselői sem kapták meg a korábban szokásos bónuszt. Az agárminisztérium egyáltalán nem válaszolt a rendkívüli juttatásokat firtató kérdésünkre.

Megkopasztják a Külügyet, kitömik a Pénzügyminisztériumot

Itthon2009.08.03, 16:56

Átcsoportosítja a minisztériumoknak járó személyi juttatásokat a kormány pénteken megjelent rendeletével. A Külügyminisztérium keretéből elvesznek, a pénzt pedig más tárcák - például az Egészségügyi Minisztérium és a Pénzügyminisztérium - kapják meg.

Egyhavi fizetésüket ajánlják fel a miniszterek a krízisalapba

Itthon2009.06.19, 16:21

Minden miniszter befizeti egyhavi fizetését a Kríziskezelő Alapba, ez összesen 16,5 millió forintot jelent - közölte a kormányszóvivő. Az alap a válság miatt bajba jutott családok kisegítésére jön létre. A rászorulók a tervek szerint 20-50 ezer forintot kapnak majd, amelyet nem kell visszafizetniük.

Milliókhoz jutottak posztváltásnál állami vezetők

Itthon2009.06.03, 15:17

Éveken át több millió forintot vettek fel szabadságmegváltásként olyan miniszterek és államtitkárok, akik valójában nem hagyták el az államigazgatást, csak új posztra kerültek. Ezt teljesen jogszerűen tették, a Bajnai-kormány azonban most az általános spórolás közepette megszüntette ezt a gyakorlatot, amellyel korábban olyan ismert politikusok esetében is éltek, mint Draskovics Tibor, Kiss Péter és Göncz Kinga.

Hét évvel ezelőtti fizetést adna a kormánynak a Fidesz

Itthon2009.02.08, 15:10

A kormány 60 milliárd forintot zárol a minisztériumok idei költségeiből - jelentette be vasárnap a kormányszóvivő. A kormány várhatóan jövő héten dönt az adó-, a járulék-, és a szociális rendszer átalakításáról. A Fidesz azt vetette fel, hogy csökkentsék a kormánytagok fizetését a 2002-es szintre.

Milliókat költ PR-cikkekre a kormány

Itthon2009.02.06, 00:51

Több millió forintért rendeltek PR cikkeket a minisztériumok különböző lapoktól - írja a pénteki Magyar Nemzet. A legtöbbet, 8 milliót a Vasárnapi Hírek keresett a kormányzati megbízásokkal, a legtöbb cikket pedig a kulturális tárca rendelte meg.

A Veresénél leharcoltabb kocsikat sem cserélik a tárcák

Itthon2009.01.29, 10:44

Huszonhét olyan kocsit használnak a minisztériumok, amelyek többet futottak 300 ezer kilométernél, mégsem tervezik lecserélésüket. Veres János pénzügyminiszter pedig ezzel indokolta, miért volt szüksége új Audira. A kocsi 14 millióba került, amit annak ellenére vettek meg, hogy a kormányfő a gazdasági válság miatt takarékoskodásra kérte a minisztériumokat.

1300 kérdést tett fel a Fidesz a kormánynak

Itthon2008.12.20, 21:38

Munkát ad a Fidesz a minisztériumok ügyosztályainak, két nap alatt körülbelül 1300 írásbeli kérdést intézett a kormányhoz. Az országgyűlés adatai szerint egész évben nem tettek fel ennyi kérdést, hasonló dömpingre még nem volt példa. A miniszterektől olyasmiről is érdeklődtek, mint "szavahihető-e ön", vagy "hová vigyük a szemetet". A Fidesz szóvivője szerint a kérdések többsége a hétfőn elfogadott költségvetéshez kapcsolódik és karácsonyig további kérdéseket is feltesznek majd. A minisztereknek 15 napon belül, január 5-6-áig kell válaszolniuk.

Rágódnak Gyurcsány spórolós tervén a minisztériumok

Itthon2008.11.07, 16:04

Pár százmilliót tudnak megtakarítani jövőre a minisztériumok, miután Gyurcsány Ferenc arra utasította őket, hogy fogják vissza a kommunikációs költségeket, valamint az autó-, telefon- és bútorbeszerzéseket. Kocsiból kizárólag a totálkárosat cserélhetik le a jövőben a minisztériumok, a mobilokat végkimerülésig kell nyüstölni, új irodabútorról nem is álmodhatnak - derült ki, miután az [origo] megkérdezte, min fognak spórolni. Az Egészségügyi Minisztérium 100 milliót takarít meg, más tárcák viszont állítják, nem nekik szólt a kormányfői ukáz.

Lefaragták a minisztériumi dolgozók év végi bónuszát

Itthon2008.11.03, 17:44

Csökken az év végi jutalom a tárcáknál és a háttérintézményeknél egy rendeletmódosítás alapján, amelyet Gyurcsány Ferenc már alá is írt. Eddig a minisztériumok és kormányhivatalok legjobbnak minősített tisztviselői akár hat havi fizetésüket is megkaphatták jutalomként, idén azonban csak az éves fizetésük maximum 12 százaléka lehet a bónusz.

Lassan halad a fémtolvajok elleni törvény kidolgozása

Itthon2008.09.23, 07:50

Nem tudni, mikorra születhet meg a színesfém-lopást megakadályozó törvény, mert a minisztériumok ülnek az fémlopást szigorúbban büntető javaslatokon - írja a Magyar Nemzet. A lap szerint a jogi huzavona közben egyre nagyobb veszélyt jelentenek a tolvajok, akik már minden mozdítható fémet elvisznek.

Elköltözik néhány minisztérium

Itthon2008.05.30, 16:32

Új helyre költözik néhány minisztérium - erősítette meg a Népszabadság információját a kormányszóvivői iroda. Többek között a közlekedési és a gazdasági tárca költözik új helyre, illetve kap további épületet.

Büntetésre számíthatnak a helypazarló minisztériumok

Itthon2008.05.16, 18:15

A korábbi létszámcsökkentések nyomán most racionalizálják a költségvetési szervek és minisztériumok irodahasználatát - írja a Népszabadság. A lap szerint júniusig kell megkötni az új ingatlanbérleti szerződéseket. A helypazarló szervek szankciókra számíthatnak.

Az SZDSZ-en múlhat a kormányátalakítás sikere

Itthon2008.05.13, 10:04

Az MSZP-nek 6-8 ellenzéki szavaztra lenne szüksége ahhoz, hogy az Országgyűlésben el tudja fogadtatni a minisztériumok felsorolásáról szóló törvény, és Gyurcsány Ferenc elképzelései szerint működhessen a kisebbségi kormány. A miniszterelnök kedd reggel az SZDSZ-t győzködte, hogy támogassa a javaslatot.

Megszavazta a kormányátalakítást az SZDSZ

Itthon2008.05.13, 15:56

Meggyőzte Gyurcsány Ferenc az SZDSZ frakcióját, hogy nem kerül majd többe az új kormányzati struktúra, ezért a szabad demokraták megszavazták a minisztériumok felsorolásáról szóló törvény módosítását. A kisebbségben kormányzó szocialistáknak - ha minden képviselő jelen van - minden szavazáshoz hat képviselőt kell megnyerniük az ellenzék soraiból.

Öt új miniszter tette le az esküt

Itthon2008.05.05, 14:35

Gyenesei István, az önkormányzati tárca leendő vezetője kivételével hétfőn letették az esküt az új miniszterek. A Fidesz módosító indítványt nyújt be a minisztériumok felsorolásáról szóló törvény megváltoztatásához: csökkenteni akarják az államtitkárok számát.

Hétfőn tesznek esküt az új miniszterek

Itthon2008.04.29, 12:13

Hétfőn öt új miniszter tesz esküt a Parlamentben. Gyenesei István csak később teheti ezt meg, Bajnai Gordonnak pedig nem kell esküt tennie, mert jelenleg is miniszter. A tárcák átszervezéséhez a minisztériumok listáját meghatározó törvény módosítására is szükség van.

Gyurcsány bizalmasa kapja a gazdasági csúcstárcát

Itthon2008.04.28, 18:40

Hét új minisztert nevez ki Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, aki a hétfőn jelentette be, hogyan alakítja át a kormány szerkezetét. A kormányfő bizalmasa, Bajnai Gordon kapja a nemzeti fejlesztési és gazdasági minisztériumot, a Magyar Posta eddigi vezetője, Szabó Pál pedig a közlekedésért, a hírközlésért és az energiaügyért felel majd. Az egészségügyi miniszter a várakozásoknak megfelelően az OEP eddigi vezetője, Székely Tamás lesz. Egyes minisztériumokban két államtitkár is lesz, igaz, összességében nem lesznek többen, mint eddig.

Mégsem várnak a sztrájkkal a BKV-szakszervezetek

Itthon2008.04.08, 19:34

Mégsem vállalják a sztrájkmoratóriumot a BKV-szakszervezetek, vagyis nem biztos, hogy bevárják következő munkabeszüntetésükkel az állam válaszát a vállalat többlettámogatására nézve. Hétfőn este még pont ellentétes nyilatkozatot tettek közzé, de jelenlegi álláspontjuk az, hogy a BKV menedzsmentje és az érdekképviseletek közötti szerdai tárgyalástól függ, lesz-e újra sztrájk. A minisztériumok már jelezték, nem áll módjukban több támogatást adni.

Csak fél füllel hallgat a véleményünkre a kormány

Itthon2008.03.10, 10:58

Gyurcsány Ferenc kormányfő februárban bejelentette, mostantól nem akar verdiktet hirdetni, minden fontos kérdésben társadalmi vitát akar. Bár az egyeztetésnek megvannak a törvényi feltételei, a kormányok nem szívesen élnek ezzel a lehetőséggel, igyekszenek kibújni a civilek megkérdezésének kötelezettsége alól. Ha pedig meg is kérdezik a véleményünket, akkor sem kötelezi őket semmi sem arra, hogy figyelembe is vegyék azt. Az [origo] tesztelte a tárcákat, figyelnek-e a hozzájuk eljuttatott véleményekre, és egy elveszett törvényjavaslat nyomába eredt.

Több közszolga munkáját értékelik idén

Állás 20112008.01.29, 10:52

Tavaly csak a minisztériumokban dolgozókat ellenőrizték, idén további 12 ezer közszolga teljesítményét mérik az új teljesítményértékelési rendszer keretében - írja a Napi Gazdaság. Szetey Gábor távozó személyügyi államtitkár szerint a rendszer Nyugat-Európában bevált, a kezdeti aggályok hasonlóak voltak, mint nálunk.

Közelebb ültetik egymáshoz a hivatalnokokat

Itthon2008.01.17, 10:22

Felmérik, hogy mekkora területet használnak a minisztériumok, és akár fel is szólíthatják őket arra, hogy húzzák összébb magukat - derül ki a Népszabadság cikkéből. Akad olyan tárca, ahol 60 négyzetméteren két ember dolgozik.

Bizonyítványt oszt a tárcáknak Gyurcsány

Itthon2008.01.02, 11:06

Egy héten belül elkezdi évértékelő körútját Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. A kormányfő a minisztériumok és a miniszterek munkáját értékeli, kitűnő bizonyítványt Gráf József földművelésügyi miniszter kaphat, de elsőként Kiss Péter kancelláriaminiszterrel beszélget el Gyurcsány - írja a Népszabadság.

Előző
Következő