Miniszterelnökség

címke rss

Hasít a kereskedelem, mégis kevesebben dolgoznak benne

Gazdaság2015.06.27, 15:10

Több eurócsoport-ülés és uniós csúcs után sem sikerült megegyezniük a görögöknek a hitelezőkkel. Elfogadták a jövő évi büdzsét, az ideiben pedig pénzt csoportosítottak a Miniszterelnökség Várba költözésére. Budapest odaadta az államnak a Dagályt a BKV adósságáért cserébe. Kasztrálták az Ubert, szigorúbban felügyelik a brókereket, csökkent az alapkamat és a kereskedelemben dolgozók száma, hiába teljesít jól a szektor. Ez volt a héten a gazdaságban.

Százmilliós összegből áll fel az Államreform Központ

Gazdaság2015.06.26, 10:19

Varga Mihálynak 150 millió forintot kell összeszednie az idei költségvetésből arra, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem felállíthassa az Államreform Központot. Az egyetem működésére még 500 milliót kell találnia.

300 milliót kap a költözéshez a Miniszterelnökség

Itthon2015.06.25, 20:28

A Miniszterelnökség budavári elhelyezéséhez szükséges munkálatok fedezetére a kormány átcsoportosított 300 millió forintot; az erről szóló határozat a Magyar Közlönyben jelent meg.

Ezekről a milliárdokról nem tud Lázár

Gazdaság2015.06.19, 11:36

Az Európai Bizottság szinte biztosan nem adna pénzt a magyar kormánynak a szerb határra tervezett kerítésre, igaz, a kabinet nem is kért rá. Lázár János azt mondta, az unió egyetlen eurócenttel sem támogatja a magyar határvédelmet. A valóság ezzel szemben az, hogy 2004-től 2020-ig Magyarország 71 milliárd forintnyi támogatást kap.

Veszélyben a magyar régészeti örökség

Kultúra2015.06.16, 16:33

Számos ponton az Alaptörvénybe ütközik az a törvénymódosítás, amely a nagyberuházásokkal kapcsolatos régészeti feltárásokat igyekszik gyorsítani - állítja a Magyar Régész Szövetség. A szakmai szervezet nyílt levélben kéri Áder János köztársasági elnököt, hogy ne írja alá a törvényt, mert az komoly veszélyt jelent a magyar régészeti örökségre. A kormány az Origónak úgy reagált a vádakra, hogy továbbra is elkötelezettek a régészeti örökség védelme mellett, de ez szerintük nem gátolhatja az ország gazdasági fejlődését.

Mélypontján a magyar politika, csak Gyurcsányék örülhetnek

Gazdaság2015.06.14, 14:43

A plakátháború a magyar politika egyik mélypontja - állítja Török Gábor. Minden párt népszerűsége csökkent, kivéve a DK-t. Az Európai Parlament kiosztott egy sallert a kormánynak a halálbüntetés felvetése és a bevándorlóellenes kampány miatt. Orbán Viktor azt mondta, senki sem akar balek lenni. Kényszerleszállást hajtott végre egy meghibásodott Gripen, volt vihar és hőség, megtudtuk, mennyiért utaztak a miniszterelnökség emberei. Ez történt a héten a magyar belpolitikában.

Feloldaná a kormány az állami vezetők fizetésének rögzítését

Gazdaság2015.06.10, 13:59

Megszüntetné Lázár János törvénymódosítója azt az állapotot, hogy egyes állami vezetők fizetését más vezetőkéhez kötik. A jövőben a kormány rendeletben szabhatná meg, mennyit kereshetnek a vezetők, az indoklás szerint azért, hogy csökkenteni lehessen a juttatásaikat.

Csányi Sándor kemény üzenetet küldött Lázárnak

Itthon2015.04.20, 12:36

Nem megnyugtató, hogy olyan ember kezében van a döntés az uniós százmilliárdokról, aki egy kisváros pénzügyeit sem tudta kézben tartani – nyilatkozta Csányi Sándor az OTP közgyűlése után. Nem ez az első eset, hogy egymásnak üzentek a felek. 

Sajtócézár lett Habony Árpád

Itthon2015.04.15, 09:24

Létrejött a jobboldali sajtóbirodalom új központja, a cég fele Habony Árpád miniszterelnöki főtanácsadóé.

Nincs gazdája Habony Árpád kisbuszának

Itthon2015.04.07, 14:09

Továbbra sem tudni, kinek a tulajdonában van az a fekete Volkswagen kisbusz, amelyet Habony Árpád vezetett néhány napja, Andy Vajnával az anyósülésen. 

Simicska cége szervezi Lázárék programját

Itthon2015.04.05, 18:46

Továbbra is a MAHIR Kft. szervezi a Miniszterelnökség uniós roadshow-ját, ezt Simicska Lajos és Orbán Viktor konfliktusa sem írta felül.

Felújítják az L. Simon panziója melletti mellékutat

Itthon2015.04.04, 14:58

Javítani kell a Velencei-tó megközelíthetőségét, ezért kormányzati segítséggel több utat is felújítanak - mondta el L. Simon László. Az egyik ilyen út éppen az államtitkár családi panziója mellett halad el.

Majdnem egymillió forintot keres Szili Katalin

Itthon2015.04.03, 14:10

Szili Katalin Orbán Viktor kormányfő felkérésére a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkárságán dolgozik, autonómiakoncepciók kidolgozásával foglalkozik. Bruttó 997 200 forintot kap, valamint szolgálati autót és sofőr is jár neki.

Leállította a kormány az M4-es építését

Gazdaság2015.03.31, 15:26

Azonnali hatállyal leállította a kormány az M4-es autópálya Abony és Fegyvernek közti szakaszának építését, amíg ki nem vizsgálják, megalapozott-e az Európai Bizottság kartellgyanúja. Ha a nyertes cégek valóban kartelleztek, és Magyarország ezért bírságot kap, azt a cégekkel fogják megfizettetni.

Ahol az ovisok is hálásak a kormányablakért

Itthon2015.03.31, 08:28

Betanított mórahalmi óvodások szavalták el, mi is az a kormányablak, és miért tartoznak hálával szüleik nevében a hivatalnak. Nógrádi Zoltán fideszes polgármester szerint ez természetes, az ovisokat szinte minden települési megnyitóra elhívják.

Szili Katalin, mint keskeny palló

Itthon2015.03.28, 09:43

Szili Katalin ha híd nem is, de egy keskeny palló szeretne lenni nemzetpolitikai kérdésekben, a bal és a jobboldal között. Ezen a keskeny pallón némelyek most ugrálnak, ugyanis árulónak tartják a volt szocialista házelnököt, mert a kormánynak dolgozik: miniszterelnöki megbízottként autonómiakoncepciókat hangol össze. A Pplusz Tv-nek adott interjúban az új feladat mellett szóba került az őszödi beszéd kiszivárogtatása is. 

Elutasította az államfői vétót az Országgyűlés

Itthon2015.03.17, 12:14

A köztársasági elnök azt kifogásolta, hogy a kiemelt beruházások esetén sérül az állampolgárok tisztességes eljáráshoz és jogorvoslathoz való joga, mert csak öt napig tiltakozhatnak a beruházás ellen. A kormánypártok figyelembe vették az államfő véleményét, de nem változtattak a szabályozáson, mert az veszélyeztetné az uniós nagyberuházásokat. Az ellenzék a zöldhatóságok beolvasztása miatt sem támogatta a törvényt. Követtük a vitát.

Lázár megígérte: megkapják elmaradt pénzüket a dolgozók

Gazdaság2015.03.16, 22:50

Lázár János szerint sürgősen ki kell fizetni, ami jár, ezért felvette a kapcsolatot a fejlesztési tárcával, hogy megtörténjen a kifizetés. Eddig mindenki a miniszter engedélyére várt, de jóváhagyásra nincs is szükség. 

Miniszterelnökség: Jár a magyaroknak a székelyföldi autonómia

Itthon2015.03.15, 23:46

Nem sérteni, korlátozni akarjuk mások jogait, azonban azt elvárjuk, hogy minket se fosszanak meg attól, ami jár. Legyen szó a szabad anyanyelv használatról, területi autonómiáról a Székelyföldön - írja közleményben a Miniszterelnökség, a Nagyszalontán tartott ünnepi megemlékezést követően. 

Schmidt Mária keményen nekiment Lázár Jánosnak

Itthon2015.03.02, 16:24

Élesen támadja a Lázár János vezette Miniszterelnökséget a Schmidt Mária által vezetett Közép- és Kelet-Európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány a Sorsok Háza körül kialakult helyzet miatt. Az alapítvány szerint a Miniszterelnökség eddig nem fizette ki a Sorsok Háza kiállítási koncepciójának elkészítéséért járó összeget.

Szijjártó Péter menesztése marhaság

Itthon2015.02.25, 18:20

Kormányülésen védte meg külügyminiszterét Orbán Viktor - értesült miniszterelnökségi forrásból az Origo.

A Kossuth-díjas Juhász Ferenc helyett a volt minisztert hívta meg a Miniszterelnökség

Itthon2015.02.16, 18:07

A kétszeres Kossuth-díjas költő, Juhász Ferenc helyett a művész szocialista névrokona örülhetett a Miniszterelnöki Hivatal meghívójának. 

Köszönjön el a Ganz-csarnoktól

Itthon2015.01.27, 19:00

Bontani kezdték a Széna téri Ganz-telep utolsó megmaradt csarnokát, a helyére közparkot és mélygarázst tervez a Miniszterelnökség tulajdonában álló Széllkapu Kft. Bár a parkot 2017-re ígérik, még végleges tervek sincsenek.

Bonyolult a magyar agrárprogram

Gazdaság2015.01.27, 14:40

Nem kritikát, hanem szakmai észrevételeket fogalmazott meg a magyar Vidékfejlesztési Programmal kapcsolatban az Európai Bizottság. A testület minden tagállam esetében ugyanígy jár el - közölte a Miniszterelnökség.

Erről is Lázár János gondoskodik

Itthon2015.01.19, 16:44

Teljesen állami tulajdonba, Lázár János minisztériumához kerül a Várgondnokság. Orbán Viktor elrendelte, hogy a Vagyonkezelő vásárolja meg a nonprofit cég önkormányzati üzletrészét is.

Több fiatal gazda pályázhat állami támogatásra

Gazdaság2015.01.16, 15:28

Újabb nyolcszáz fiatal gazda részesül induló támogatásban a számukra idén negyedik alkalommal kiírt pályázaton, miután csökkentették a pályázati ponthatárokat.

A Miniszterelnökség rendet tesz az italkereskedők mizériájában

Gazdaság2015.01.06, 16:50

A Miniszterelnökség véget vet az italkereskedők jövedéki biztosíték körüli mizériának, ami a biztosíték emeléséből, sávossá tételéből, a határidők módosítgatásából állt. Most egy gyors húzással visszacsinálnák az egész kavarodást: minden maradna a régiben, a 2014. januári állapotoknak megfelelően.

Lázár János lett Orbán atomminisztere

Gazdaság2014.12.30, 14:39

A Miniszterelnökséget vezető miniszter, vagyis Lázár János fogja ellenőrizni a paksi beruházást, és legalább félévente jelent majd a kormánynak. A kormány rendelete számos feladatot ír elő a minisztereknek, Lázár Jánosnak szinte mindenben benne lesz a keze. Beszállítói programot fognak indítani, és negyedik generációs kísérleti reaktor is épülhet.

Mihez kezd egy álnyugdíjpénztár a tagdíjjal?

Gazdaság2014.11.29, 07:06

Jöhet az újabb nyugdíjállamosítás. Simicska Lajos parlamenti mandátumért indulhat. Megszavazták a forintosítást. A cégek kétharmada kevesebb adót vallott be, mint kellett volna. A NAV szerint a NAV-nál minden rendben, a Parlament viszont nem vizsgálja a NAV-ot. Tovább esik a kőolaj ára. Ez volt a héten a gazdaságban.

Tele van a puttonyuk az állammal

Itthon2014.11.26, 11:39

A Miniszterelnökségen bevezetett tízórás foglalkoztatás csak a jéghegy csúcsa, a közszférában évek óta zajló létszámcsökkentés maga után vonja, hogy a megmaradt apparátuson teríti szét a munkát az állam - mondta Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének főtitkára. Hat éve nem volt béremelés, kétszázezer ember havi 75.770 forintot keres, ez nem más, mint dolgozói szegénység az állam szolgálatában - mondta a főtitkár. December hatodikán tüntetnek a Nemzetgazdasági Minisztérium előtt. 

Lázár János szerint rendben van a tízórás munkanap

Itthon2014.11.26, 08:02

Reagált Lázár János a hivatalát, a Miniszterelnökséget ért kritikákra, amiért tízórás munkanapot vezettek be. Azt írta, az övék a legnagyobb felelősség.

Terjedhet a tízórás munkaidő

Itthon2014.11.25, 15:58

A Miniszterelnökség már bevezette, más minisztériumok fontolgatják, hogy bevezetik a tízórás munkanapot. A Miniszterelnökségen nem volt zökkenőmentes az új munkarendre váltás, több gyermekes alkalmazott felmondott, mert nem tudtak zárásig odaérni gyermekükért az óvodába, illetve az iskolába. Az Origónak nyilatkozó munkajogász azt mondta, nincs rendkívüli a napi tíz, vagy tizenkét órai munkavégzésben. 

Bekeményítettek a szociális dolgozók

Itthon2014.11.12, 21:05

Sztrájkra készek a szociális ágazatban dolgozók: kétezren tüntettek síppal, kereplővel béremelést követelve a Széchenyi téren és az Alkotmány utcában. A szociális munka ma már csak szegénygondozás, kevesebbet keresünk, mint a klienseink - vetik a kormány szemére a szakszervezetek.

L. Simon: Van úgy, hogy elveszik egy levél

Itthon2014.11.09, 18:32

L. Simon László, a Miniszterelnökség államtitkára a mögöttünk hagyott héten az amerikai kitiltási botránytól kezdve az iWIW-ig mindenről elmondta a véleményét. Több érdekes dolgot is hallhattunk tőle.

Milliárdokat kap jövőre a Millenáris park

Itthon2014.11.04, 13:00

Több mint 4,5 milliárdot költene a kormány jövőre a Millenáris park fejlesztésére: Itt kap új játszóhelyet a Nemzeti Táncszínház, de mélygarázs és közösségi tér is épül a területre. A helyi állami tulajdonú cégeket a Miniszterelnökség veszi át.

Állami kézbe kerül Paks II.

Itthon2014.10.15, 17:06

Közvetlen állami tulajdonba kerülnek a Paks II. atomerőmű fejlesztő társaság 10,157 milliárd forint értékű részvényeit - döntött az MVM Magyar Villamos Művek közgyűlése. A részvények átruházása a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőn keresztül történik majd.

A Miniszterelnökség kezében a paksi bővítés

Gazdaság2014.10.07, 12:29

A paksi atomerőmű bővítéséhez kapcsolódó teljes projekt átkerül a Miniszterelnökséghez a Magyar Villamos Művek Zrt.-től.

Folyamatosan vizsgálódik a Kehi a Roma Sajtóközpontnál

Itthon2014.09.26, 10:22

Túlterheléses támadásként hat a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vizsgálata a Roma Sajtóközpontra, amely két-három napot kapott a hatóságtól ezeroldalas dokumentációk összeállítására. Az ellenőrzés ellenséges hangulatban zajlik, mintha nem hinnék el, hogy jogszerűen használjuk fel a forrásainkat – mondta el az Origónak Suri Szilvia, a Roma Sajtóközpont munkatársa. A Kehi 30 millió forint után nyomoz náluk. Közben felfüggesztették a norvég pénzeket kezelő összes alapítvány adószámát.