miniszterelnöki szék

címke rss

Adócsalással vádolják Berlusconi cégének vezetőjét

Bíróság elé áll adócsalád vádjával a Silvio Berlusconi tulajdonában álló egyik médiavállalkozás vezetője, Fedele Confalonieri. A miniszterelnöki széket hamarosan harmadszor is elfoglaló Berlusconi ellen is indultak már korábban eljárások, de azok vitatott körülmények között megszűntek.

Tüskék maradtak a Medgyessy-örökségben

Archívum2007.09.17, 15:22

Furcsa keringőt járt Kovács Lászlóval, a miniszterelnöki széktől egy Gyurcsány Ferencről szóló intelemmel búcsúzott, és vannak ugyan benne tüskék, jól érzi magát a bőrében. Medgyessy Péter három évvel ezelőtt kényszerült felállni a miniszterelnöki székből, az [origo] pedig annak járt utána, hogyan dolgozta fel a bukást, hogyan alakult a viszonya egykori szövetségeseivel és ellenlábasaival. Előkerültek rejtélyes befolyásos emberek, akik állítólag elintézték volna Medgyessy maradását annak ellenére is, hogy maga sem érzett már elég harci kedvet a kormányzáshoz.

Véget ért a Blair-korszak

Archívum2007.06.21, 13:55

Távozik a brit miniszterelnöki székből Tony Blair. "Június 27-én benyújtom lemondásomat a királynőnek" - jelentette be csütörtökön kora délután, személyes hangvételű, sokszor önigazoló beszédében. Blair többször is történelmet írt politikai sikereivel, távozását mégis csúfos végjáték előzte meg. Egyre zuhanó népszerűségét meglovagolva pártjának belső ellenzéke szorította ki a hatalomból a Munkáspárt egykori nagy reménységét és sikeremberét. Kormányzásának megítélése erősen kérdőjeles. Ő maga büszkén hirdette reformjait, kritikusai szerint azonban csak kozmetikázott, igazán nagy lépésekre nem szánta el magát.

Hajlandó lemondani a Hamász kormányfője

Archívum2006.11.10, 16:49

Hajlandó távozni a miniszterelnöki székből Iszmail Hanije palesztin kormányfő, ha ezzel elérheti, hogy a nyugati államok folyósítsák a palesztinoknak korábban befagyasztott segélyeiket. Hanije bejelentette azt is, hogy jól állnak a palesztin egységkormányról szóló tárgyalások.

Gyurcsány nyugodtan várhatja az MSZP-s felbolydulást

Archívum2006.10.20, 12:09

Bár hivatalosan csak helyzetet értékelnek és az 1956-os forradalomról emlékeznek meg a szocialisták a szombati rendkívüli kongresszuson, a levegőben lóg a pártelnökség kérdése is. Egyelőre Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az egyetlen jelölt, aki, akárcsak a miniszterelnöki szék 2004-es elfoglalásakor, ismét a vidéki bázisra próbál támaszkodni, a jelek szerint sikerrel.

Őszig eldől Blair sorsa

Archívum2006.06.28, 17:53

Szeptemberig döntés születik arról, meddig marad a miniszterelnöki székben Tony Blair brit kormányfő - írja a Guardian. Blair korábban bejelentette: nem indul még egyszer a kormányfői posztért, és elképzelhető, hogy nem tölti ki mostani ciklusát sem, hogy utódjának legyen ideje felkészülni a választásokra.

Előző
  • 1
Következő