miniszterelnöki poszt

címke rss

Elviccelte Kiss Péter kormányfői álmait

Kiss Péter kancelláriaminiszter nem vetné meg a kormányfői posztot - állítólag ez derül ki egy felvételből, amin Kiss Zoltai Gusztávval, a Mazsihisz ügyvezetőjével beszél. A beszélgetést a Hír Tv rögzítette. Kiss Péter neve korábban többször felmerült, mint a kormányfői poszt egyik esélyese.

Bajnai a miniszterelnökség miatt szabadkozik

Itthon2008.06.06, 13:31

Bajnai Gordon fejlesztési és gazdasági miniszter pénteken azt mondta: nem akar miniszterelnök lenni. A kijelentés előzménye, hogy az egyik vezető londoni befektetési ház csütörtöki elemzésében a kormányfő lehetséges utódjaként emlegette a politikust. A magyar kormányátalakításról tudósító külföldi lapok már április végén a miniszterelnöki poszt esélyeseként írtak Bajnairól. Népszerűsége itthon is emelkedik.

Fuád Szinjóra alakíthat kormányt Libanonban

Nagyvilág2008.05.29, 07:39

Az eddigi kormányfőt, Fuád Szinjórát kérte föl szerdán kormányalakításra Libanonban a hét végén megválasztott új államfő, Michel Szulejman tábornok. Szinjóra az Egyesült Államok támogatását élvező többség vezére a libanoni parlamentben. 2005 júliusa óta töltötte be a miniszterelnöki posztot.

HVG: el tudná képzelni magát kormányfőként Kósa

Itthon2008.02.20, 19:04

Ha a párton belül egyértelmű konszenzus alakulna ki a személyét illetően, elvállalná a miniszterelnöki posztot Kósa Lajos, amennyiben a Fidesz győzne a 2010-es választáson - erről beszélt a debreceni politikus a HVG-nek adott interjújában.

Beckstein Bajorország új miniszterelnöke

Nagyvilág2007.10.09, 12:52

A korábbi bajor belügyminisztert, Günther Becksteint választották meg kedden Bajorország miniszterelnökének. Edmund Stoiber januárban jelentette be, hogy szeptemberben távozik a miniszterelnöki posztról és nem jelölteti magát pártja, a CSU elnökének sem.

Szokatlan koalíciót ajánlott a leendő brit kormányfő

Nagyvilág2007.06.21, 13:57

Formális koalíciót ajánlott a brit Liberális Demokrata Pártnak (LDP) Gordon Brown brit pénzügyminiszter, aki jövő szerdán átveszi a miniszterelnöki posztot, ám a liberálisok máris elvetették a javaslatot. A modern brit politikatörténetben szinte példátlan felajánlást, amelyről napok óta keringenek találgatások a brit sajtóban, Lord Paddy Ashdown, az LDP volt vezére erősítette meg.

Gyurcsány gyengeségeit elemzik Oxfordban

Itthon2007.05.22, 16:32

A második Gyurcsány-kormány eddigi teljesítményéről készített elemzést az Oxford Analytica nevű tekintélyes csoport, amely - a jelentés összefoglalója szerint - úgy véli, hogy a miniszterelnök elpazarolta politikai tőkéjét, és vitatható módon nyúlt hozzá a hatalmas költségvetési hiány lefaragásához is. Az elemzők szerint könnyen lehet, hogy Gyurcsányt saját pártja lecseréli a miniszterelnöki posztról, a politikai feltételek pedig adottak a párterőviszonyok átrendeződéséhez.

Századvég: Némileg csökkent a Fidesz előnye

Itthon2006.12.01, 13:57

Némileg csökkent a Fidesz előnye, de támogatottsága továbbra is jóval nagyobb az MSZP-énél - a Századvég és a Forsense legfrissebb felmérése szerint. A többség ugyanakkor továbbra is Gyurcsány Ferencet tartja alkalmasabbnak a miniszterelnöki posztra. Ha a Fidesz népszavazási kezdeményezése alapján referendumot rendeznének, azon a megkérdezettek 49 százaléka venne részt.

Blair jövőre távozik, ha nem támogatják

Nagyvilág2005.12.24, 17:59

Lapértesülések szerint már jövőre távozhat Tony Blair miniszterelnöki posztjáról. Ha a közszféra átalakítását célzó, átfogó tervével a Labour lázadói szembefordulnak, a vártnál előbb átadhatja hivatalát.

Kazimierz Marcinkiewicz a lengyel miniszterelnök-jelölt

Nagyvilág2005.09.27, 22:06

Kazimierz Marcinkiewicz 46 éves közgazdászt, a párt fő gazdasági szakértőjét jelöli miniszterelnöknek a vasárnapi lengyelországi választások győztese, a Jog és Igazságosság párt (PiS). Sokan Jaroslaw Kaczynskit várták a miniszterelnöki posztra.

Medián: Orbán népszerűbb, Gyurcsány jobb kormányfő

Itthon2004.12.17, 12:21

A népszavazási kampány nem befolyásolta érdemben a pártok támogatottságát, bár a kampány második fele már elsősorban az MSZP-szavazókat mobilizálta - derül ki a Medián decemberi felméréséből. A Fidesz elnöke, Orbán Viktor a népszerűbb, ám Gyurcsány Ferencet ennek ellenére egy kicsivel többen tartják alkalmasabbnak a miniszterelnöki posztra.

Tehetségesnek tartja az európai szocialisták vezetője Gyurcsányt

Nagyvilág2004.08.23, 23:07

Poul Nyrup Rasmussen, az Európai Szocialisták Pártjának (PSE) elnöke Gyurcsány Ferencet tehetséges politikusnak tartja, aki ért a gazdasághoz, és alkalmas jelölt a miniszterelnöki posztra - közölte Gyurmai Zita, az MSZP európai parlamenti képviselője hétfő este.

Hiller, Szili, Veres is kormányfőjelölt lehet

Itthon2004.08.21, 00:09

Az [origo] több forrásból megerősített információi szerint pénteken megbeszélést folytatott Kiss Péter kancelláriaminiszter és Gyurcsány Ferenc távozó sportminiszter. Mindketten kijelentették, hogy ringbe szállnak a miniszterelnöki posztért. Az MSZP megyei elnökeinek esti ülése után azonban kiderült, hogy lehetséges jelöltként felmerült Hiller István kulturális miniszter, Szili Katalin országgyűlési elnök, és Veres János pénzügyminisztériumi politikai államtitkár is.

Előző
  • 1
Következő