Mincza-Nébald Ildikó

címke rss

Mincza-Nébald Ildikó lett Kulcsár Győző utódja a párbajtőrözőknél

Mincza-Nébald Ildikó irányítja vezetőedzőként a párbajtőrözők szakmai munkáját a londoni olimpia végéig.

Mincza-Nébald Ildikó válthatja Kulcsár Győzőt a párbajtőrözöknél

Archívum2012.02.28, 14:18

Amennyiben a Magyar Vívószövetség (MVSZ) elnöksége szerdán rábólint, Mincza-Nébald Ildikó lesz a párbajtőrözők szakmai vezetője.

Vajda és Mincza-Nébald az év sportolói

Sport2008.12.20, 11:18

Vajda Attila kenust, Mincza-Nébald Ildikó párbajtőrözőt, a férfivízilabda-válogatottat, Kemény Dénest, a pólósok szövetségi kapitányát,  illetve Turi Györgyöt, Cseh László edzőjét választották az év legjobbjának a hazai sportújságírók.

Tíz sportorgazmus Pekingből

Sport2008.12.19, 20:54

Nem kis élmény Usain Bolt száguldását, Michael Phelps aranyhalmozását, Rafael Nadal erőteniszét vagy éppen Kobe Bryant zsákolását pár méterről látni, ám ugyanilyen felejthetetlen Kemény Dénes pólókapitánnyal egyből a döntő után beszélni, Kovács Katalin nyakába aranyérmet akasztani, a megnyitó szemkápráztató lánggyújtását vagy épp a kínai strandröplabda-fanatikusokat figyelni, s persze közben drukkolni, drukkolni, drukkolni. Volt több ezer, ezúttal mégis csak tíz felejthetetlen pillanatot, sportorgazmust választott ki két újságíró és egy fotós tudósítónk a pekingi olimpiáról.

Hétszáz vívó lepi el az Arénát

Archívum2008.11.27, 15:21

Szombaton közel hétszáz vívó veszi birtokba a Papp László Budapest Sportarénát. A negyedik Westend Reménységek Tornájára kilátogatók a versenyprogramon túl válogatott versenyzők, köztük a pekingi olimpián bronzérmes Mincza-Nébald Ildikó segítségével ismerkedhetnek meg a vívás alapjaival, lesz sportágtörténeti kiállítás, és a hagyományőrzés is előtérbe kerül.

Hiba volt nem lépni az Ujlaky-ügyben

Sport2008.08.19, 11:58

Gyengén szerepelt a magyar vívócsapat a pekingi olimpián, sajnos Mincza-Nébald Ildikó bronzérme mellett a legtöbbször a nőitőr-válogatott körül kialakult helyzet, s Ujlaky Virginie fegyelmi ügye került szóba. Az esetről  a hazaérkezés után Bernát Zoltán szövetségi kapitány, illetve Füleky András, a szövetség ügyvezető igazgatója elmondta véleményét.

Mincza: Úgy tűnik, mintha álom lett volna

Sport2008.08.16, 21:54

A Pekingben érmet szerző magyar sportolók közül elsőként Mincza-Nébald Ildikó tért haza. A női párbajtőr egyéni versenyében bronzérmet szerző sportolót az [origo] forgatócsoportja (is) várta a repülőtéren.

Mincza-Nébald: Ez pályafutásom csúcsa

Sport2008.08.15, 21:07

Végre megszakadt a vívók átka, megannyi korai kiesés és csalódás, valamint Boczkó Gábor keserédes negyedik helye után Mincza-Nébald Ildikó remek teljesítménnyel bronzérmet nyert a pekingi olimpián. A női párbajtőrözők kisdöntőjében a 38 éves sportolónő 8-3-as hátrányból fordítva verte meg a hazai közönség által biztatott Li Nát, megnyerve ezzel élete első olimpiai érmét. Az asszó után elmondta, hogy bár nyerni jött Pekingbe, az ötkarikás bronzérmet kétszeres csapatvilágbajnokként is élete legnagyobb sikerének tekinti.

Mincza-Nébald elődöntős párbajtőrben

Sport2008.08.13, 11:03

Mincza-Nébald Ildikó 15-11-re legyőzte a német Imke Duplitzert és bejutott az elődöntőbe a női párbajtőrözők között a pekingi olimpián. Mincza-Nébald délután éremért vívhat, vagyis legrosszabb esetben is megismétli athéni eredményét: a görög fővárosban negyedik volt.

Mincza-Nébald negyeddöntőbe jutott

Sport2008.08.13, 10:36

Mincza-Nébald Ildikó 15-13-ra legyőzte a kanadai Sherraine Schalmot és bejutott a legjobb nyolc közé a női párbajtőrözők között.

Mincza-Nébald bronzérmes lett Pekingben

Sport2008.08.13, 22:28

Mincza-Nébald Ildikó 8-3-as hátrányból felállva 15-11-re legyőzte a kínai Li Nát és bronzérmet nyert a női párbajtőrözők versenyében a pekingi olimpián.

Mincza-Nébald lemaradt a döntőről

Sport2008.08.13, 14:50

Mincza-Nébald Ildikó döntő tussal, 15-14-re kikapott a román Ana Maria Branzától a női párbajtőrözők elődöntőjében, így Athénhoz hasonlóan olimpiai bronzéremért vívhat.

Mincza-Nébald is nyolcaddöntős

Sport2008.08.13, 09:18

Mincza-Nébald Ildikó hátrányból fordított a hongkongi Jeung Csuj Ling ellen és Szász Emese után bejutott a női párbajtőrözők nyolcaddöntőjébe.

Mincza aranyat és kvótát vívott ki magának

Sport2008.04.29, 13:00

Mincza-Nébald Ildikó megnyerte a női párbajtőrözők Világkupa-versenyét a görögországi Florinában, ezzel - nem hivatalos számítások szerint - olimpiai kvótát szerzett.

Mincza megragadta az utolsó lehetőséget

Sport2008.04.29, 13:00

A párbajtőröző Mincza-Nébald Ildikó az utolsó lehetőséget megragadva szerezte meg - egyelőre nem hivatalos számítás alapján - az olimpiai kvótát azzal, hogy megnyerte a kvalifikációs sorozat görögországi záróversenyét. Ennek apropóján többek között arról beszélt az MTI-nek, hogy megnyugodott, s egyelőre egyszerűen csak élvezi a helyzetet.

Nagy Tímea is vív a pekingi vb-n

Archívum2008.04.05, 12:53

Bár vívásban a kontinentális zónaversenyek kivételével befejeződött az olimpiai kvalifikációs sorozat, két kvótát szerzett párbajtőrözőnőnk, Szász Emese és Mincza Ildikó a kilenchetes erőltetett sorozat után sem tart pihenőt. Mindketten vívnak a pekingi játékok egyik tesztversenyének számító április 18-19-i csapat világbajnokságon, mint ahogyan kvótáról lemaradt Nagy Tímea és Hormay Adrien is.

Nagy Tímea távolodik az olimpiától

Archívum2008.02.23, 18:23

Rendkívül értékes győzelmet aratott Mincza-Nébald Ildikó a franciaországi Saint-Maurban rendezett női párbajtőr Grand Prix-viadalon, ezzel jelentősen javított a helyzetén az olimpiai kvalifikációs versenyfutásban. A kétszeres ötkarikás bajnok, 2006-ban vb-aranyérmes Nagy Tímea viszont megint a nyolcaddöntőben búcsúzott, így elvesztette esélyét arra, hogy a ranglistáról kvótához jusson.

Szász Emese nyerte a budapesti párbajtőr-GP-t

Sport2008.01.19, 21:26

Szász Emese nyerte meg a budapesti női párbajtőr Westend Grand Prix-t, és az olimpiai kvalifikációs sorozatban újabb hatalmas lépést tett Peking felé. Nagy Tímea, Mincza Ildikó és Hormay Adrien egyaránt a legjobb tizenhat között búcsúzott, de a kvótákért zajló versenyfutásban mindhárman javítottak pozíciójukon.

Hat párbajtőrözőnk is főtáblás a Westend GP-n

Sport2008.01.18, 20:21

A világranglistás helyezése alapján kiemelt Szász Emese és Nagy Tímea mellé további tíz indulónk közül a pénteki selejtezőből Mincza Ildikó, Hormay Adrien, Kiskapusi Dóra és Antal Edina verekedte fel magát a női párbajtőr Westend Grand Prix 64-es főtáblájára, a Sportmax Sport- és Szabadidőközpontban.

Nem a fáradtság, a tét okozta párbajtőrözőink kudarcát

Sport2007.10.02, 11:56

A szentpétervári vívó-vb-n hétfőn a női párbajtőr egyéniben a kétszeres olimpiai bajnok Nagy Tímea címvédőként, az egy éve Torinóban bronzérmes Szász Emese, valamint Mincza Ildikó is a 32 között búcsúzott, Hormay Adrien pedig már az első asszóját elveszítette a főtáblán. Így Kulcsár Győző, a fegyvernem szövetségi kapitánya nincs irigylésre méltó helyzetben.

Női párbajtőrözőink is elbuktak a vb-n

Sport2007.10.01, 18:47

Hormay Adrien után Nagy Tímea, Szász Emese és Mincza-Nébald Ildikó is búcsúzott a szentpétervári vívó-világbajnokság női párbajtőr versenyétől, így a legjobb tizenhat közé - meglepetésre - egyetlen magyar sem került be.

Ezüstérmes a nőipárbajtőr-csapat az Eb-n

Archívum2007.07.06, 20:59

Ezüstérmet szerzett a Szász Emese, Nagy Tímea, Hormay Adrien, Mincza-Nébald Ildikó összeállítású párbajtőrcsapat a genti vívó Európa-bajnokságon. A magyarok a döntőben 37-35-re kaptak ki az olaszoktól.

Három Vk-érmet nyertek párbajtőrözőink

Sport2007.06.03, 16:53

A férfiak és a nők egyéni versenyében is jutott érem a magyaroknak a Montrealban zajló párbajtőr Világkupa-versenyen: Boczkó Gábor nyert, Mincza-Nébald Ildikó és Hormay Adrien pedig egyformán harmadikként zárt.

Mincza Ildikó parádés visszatérése

Sport2006.12.16, 19:45

Remekül sikerült Mincza Ildikó visszatérése a vívók országos bajnokságán. Az MTK Athénban olimpiai negyedik helyezett párbajtőrözője kevesebb mint egy évvel kislánya születése után a dobogó tetejére vezette együttesét, s a Honvéd elleni döntőben az idei világbajnokot (Nagy Tímeát) és a vb-bronzérmest (Szász Emesét) is legyőzte.

Hat vívónőnk a főtáblán

Sport2005.01.22, 19:14

Hat vívónőnk - Mincza Ildikó, Szász Emese, Révész Júlia, Tóth Hajnalka, Kiskapusi Dóra és Fodor Renáta - jutott fel a budapesti Westend Grand Prix párbajtőr Világkupa 64-es főtáblájára. Az ukránokat testületig kizárták, mert nem akarták kifizetni a nevezési szabályok megsértése miatt rájuk kirótt  ezereurós büntetést.

Kovács Iván azért sem hagyja abba

Archívum2004.08.23, 16:44

Az athéni olimpia magyar szempontból talán legszívszorítóbb pillanata volt, amikor a férfipárbajtőr-csapatdöntő befejeztével Kovács Iván, a magyar csapat vezéregyénisége arcát a kezébe temetve átviharzott a vegyes zónán, és nem is jött elő az öltözőből az eredményhirdetésig. Az olimpiai ezüstérmet szerzett együttes korelnöke keserű könnyekkel siratta a nagy lehetőség elszalasztását, holott valójában büszkének kellett volna lennie önmagára és társaira - Boczkó Gáborra, Kulcsár Krisztiánra és Imre Gézára -, hogy beverekedték magukat a franciák elleni fináléba.

Nagy Tímea ismét az aranyért vívhat

Archívum2004.08.15, 18:35

A címvédő Nagy Tímea sydneyi sikerét követően ismét bejutott a női párbajtőr egyéni olimpiai döntőjébe, miután az első elődöntőhöz hasonló nagy csatában 15-14-re verte a francia Maureen Nisimát. A másik magyar-francia csatában Mincza Ildikó 15-14-re kapott ki a Laura Flessel-Colovictól.

Nagy Tímeáé az első magyar arany Athénban

Sport2004.08.15, 23:17

Nagy Tímea a nőipárbajtőr-döntőben 15-10-re verte a francia Laura Flessel-Colovicot, és ezzel megszerezte az athéni magyar küldöttség első aranyát, egyben az olimpiák történetében a 150. magyar aranyérmet. Mincza Ildikó a bronzmeccsen 15-12-re kikapott a francia Nisimától, így a negyedik helyen végzett.

Hormay győzött a budapesti párbajtőr Vk-n

Sport2004.01.25, 18:02

Hormay Adrien nyerte meg a hétvégi budapesti párbajtőr Világkupa-versenyt. A magyar vívó a döntőben 15-6-ra győzött az ukrán Eva Vibornova ellen. A dobogó harmadik fokára Mincza Ildikó és az olasz Cristiana Cascioli állhatott fel.

Hat vívónk jutott a budapesti Vk főtáblájára

Sport2004.01.24, 22:13

Hat magyar vívó került fel a budapesti női párbajtőr egyéni Világkupa 64-es főtáblájára. Hormay Adrien, Mincza Ildikó és Tóth Hajnalka kiemeltként mentesült a szombati selejtező alól, amelyet a Nemzeti Sportcsarnokban Révész Júlia, Nagy Tímea és Kiskapusi Dóra is sikerrel vívott meg.

Megvan az olimpiai kvóta női párbajtőrben

Sport2004.01.23, 19:41

Női párbajtőrcsapatunk pénteken ezüstérmes lett a Világkupa-sorozat budapesti versenyén, az Eximbank-kupán, s így már matematikailag is biztos, hogy ott lesz az athéni olimpián.

Hormay Vk-aranyat nyert női párbajtőrben

Sport2004.01.18, 21:15

Remek vívással Hormay Adrien nyerte a női párbajtőrözők göteborgi Világkupa-versenyét. Mellette a magyarok közül Mincza Ildikó jutott még be a legjobb nyolc közé, ő hetedik lett. Knapek Edina ezüstérmet szerzett a jordániai Akabában rendezett tőr Világkupán.

Ferjancsik is bronzérmes a vívó vb-n

Sport2003.10.08, 07:06

Bronzérmet szerzett a kardozó Ferjancsik Domonkos a havannai vívó-világbajnokságon, miután a döntőbe jutásért rendezett asszóban 15-14-re kikapott az ukrán Vlagyimir Lukasenkótól.

Bravúros Eb-ezüstöt nyertek férfi tőrözőink

Sport2003.07.02, 19:39

A korábbi három találkozóján kiválóan küzdő magyar férfitőr-csapat a döntőben is mindent elkövetett a sikerért, de a franciák már túl nagy falatnak bizonyultak. A Juhász Attila, Marsi Márk, Juhász Bence, Vízler Ádám összeállítású, minden várakozást felülmúlóan szereplő együttes így ezüstérmet szerzett a bourges-i vívó Európa-bajnokságon. A negyeddöntőt követően mindkét összecsapását elvesztette, így a negyedik helyen végzett a Tóth Hajnalka, Mincza Ildikó, Hormay Adrien, Kiskapusi Dóra összeállítású nőipárbajtőr-csapat.

Zalaegerszeg 2005-ben vívó Eb-t rendezhet

Sport2003.06.29, 20:20

Magyar sportdiplomáciai siker született az Európai Vívó Szövetség vasárnapi, bourges-i kongresszusán: 2005-ben Zalaegerszeg rendezheti meg a felnőtt, Tapolca pedig a junior kontinensbajnokságot.

Hormay Adrient nem zavarta a harang meg a tévé

Sport2003.02.24, 19:04

Az elmúlt hét végi tauberbischofsheimi nőipárbajtőr-Világkupa egyéni döntője után a magyar vívók autóba ültek, s hétfőn hajnalban már Budapesten voltak. Így a viadal arany- és ezüstérmese is, hiszen a Vk-t Hormay Adrien nyerte, aki az első helyért zajló asszóban 15-5-re Mincza Ildikót győzte le.

Magyar éremeső a párbajtőr Világkupákon

Sport2003.02.23, 20:40

Remekül szerepeltek a magyar párbajtőrözők a hét végi Világkupa-versenyeken. A németországi Tauberbischofsheimben Hormay Adrien arany-, Mincza Ildikó pedig ezüstérmes lett, míg a budapesti Vk-n Fekete Attila a harmadik helyen végzett.

Meglepetések a vívó-ob-n

Sport2002.12.15, 13:58

Több nagy meglepetést is hozott a vívók országos bajnoksága. A legnagyobbat kétségkívül a női párbajtőrözők egyéni versenye, amelyet a húszéves Szász Emese nyert meg, a döntőben az ugyancsak húszesztendős Kiskapusi Dórát legyőzve. Az esélyesek közül Hormay Adrien 3., Mincza Ildikó 5. lett.

Világbajnok a nőipárbajtőr-csapat

Sport2002.08.21, 23:48

A lisszaboni vívó-világbajnokság ötödik napján a nőipárbajtőr-csapat  megszerezte a magyarok első aranyérmét. A Mincza Ildikó, Hormay Adrien, Tóth Hajnalka, Király Hajnalka összeállítású együttes megérdemelten végzett az élen, mert az összes párharc során meggyőző teljesítményt nyújtott, a nehéz pillanatokban pedig mindig akadt valaki, aki új lendületet adott a csapatnak.

Arany- és bronzéremmel zártuk a vívó Eb-t

Sport2002.07.07, 18:47

A moszkvai vívó Európa-bajnokság zárónapján női párbajtőrcsapatunk arany-, férfi kardcsapatunk bronzérmes lett. Versenyzőink az Eb-n magasan a várakozás felett teljesítve két arany-, két ezüst- és négy bronzérmet szereztek.

Európa-bajnok a női párbajtőr-csapat

Sport2002.07.07, 16:59

Aranyérmet szerzett a Mincza Ildikó, Király Hajnalka, Hormay Adrien, Tóth Hajnalka összeállítású párbajtőrcsapat a moszkvai vívó Európa-bajnokságon.

Mincza Ildikó Világkupát nyert Franciaországban

Sport2002.03.23, 17:37

Mincza Ildikó nyerte a franciaországi Saint-Maurban rendezett nőipárbajtőr-Világkupát. Zalaegerszegen a férfitőrözők versenyén meglepetésre izraeli győzelem született, a legjobb nyolc közé magyar sem került.

Bronzérmes a nőipárbajtőr-csapat

Sport2001.10.30, 19:04

Az idegek csatája zajlott a páston a magyar-orosz nőipárbajtőr-elődöntőben, amely végül az oroszok győzelmét hozta (36-32), így  ők kerültek a fináléba, míg a magyarok a bronzéremért az olaszokkal vívhattak (akik a svájciaktól szenvedtek vereséget az elődöntőben). A bronzcsatában viszont győzött s így a harmadik helyen végzett a Nagy Tímea, Mincza Ildikó, Hormay Adrien, Tóth Hajnalka összeállítású magyar nőipárbajtőr-csapat a nimes-i vívó-világbajnokságon.

Minden út a római kori Arénába vezet

Sport2001.10.27, 12:16

A római időkben épült 70 amfiteátrum közül a nimes-i a maga közel 20 ezer fős befogadóképességével nagyságát tekintve csak a huszadik a sorban, de valamennyi közül ez maradt meg a legépebben. Az "Arenes", amelyben az elkövetkezendő napokban megelevenednek az ókori gladiátorküzdelmek, hiszen a délfrancia kisvárosban esténként itt rendezik a vívó-világbajnokság döntőit. Szó se róla, lenyugöző ötlet!

Előző
  • 1
Következő