Milos Zeman

címke rss

A cseh sajtó szerint bizonytalan, ki nyeri az elnökválasztást

Nagyvilág2018.01.15, 11:44

Bizonytalan helyzetet eredményezett a cseh államfőválasztás múlt hétvégi első fordulója. Az újraválasztásáért induló Milos Zeman ugyan világos győzelmet aratott, hiszen 12 százalékkal több szavazatot kapott, mint ellenfele, Jirí Drahos, de utóbbinak jóval nagyobb esélye van átvenni az első körben sikertelen jelöltek választóinak többségét – vélekedett hétfőn a prágai sajtó.

Andrej Babis továbbra is Milos Zemant támogatja

Nagyvilág2018.01.14, 14:37

Amennyiben Milos Zeman ellenfelei az elnökválasztás második fordulójában összefognak, akkor "valóban olyan erősek lehetnek, hogy veszélyeztethetik a jelenlegi államfő pozícióját" – jelentette ki Andrej Babis cseh miniszterelnök vasárnap a Prima kereskedelmi televízióban közvetített interjújában, hangsúlyozva, hogy az elnökválasztás második fordulójában is Zemant támogatja.

Szoros lesz a cseh köztársaságielnök-választás második fordulója

Nagyvilág2018.01.14, 13:53

Tóth Norbert, az Alapjogokért Központ kutatója szerint nagyon szoros lesz a cseh köztársaságielnök-választás második fordulója, amelyben több párt megpróbál összefogni Milos Zeman jelenlegi államfő ellen.

Szakértő: Nem befolyásolja a visegrádi együttműködést a cseh elnökválasztás

Nagyvilág2018.01.13, 20:55

Nem befolyásolja a visegrádi együttműködés jövőjét a cseh elnökválasztás kimenetele, mivel egyik jelölttől sem várható jelentős változás, Csehországban az államfő egyébként sem tudja érdemben befolyásolni a diplomáciát – mondta Szarka László történész szombaton az M1 aktuális csatorna esti műsorában.

Nem sikerült megválasztani az új cseh államfőt

Nagyvilág2018.01.13, 19:30

Nem sikerült megválasztani az új cseh köztársasági elnököt a közvetlen államfőválasztás szombaton véget ért első fordulójában.

Csehországban folytatódik az államfőválasztás

Nagyvilág2018.01.13, 11:05

Folytatódott az államfőválasztás Csehországban. Szombaton, a már hagyományosan kétnapos voksolás második napján, a választási helyiségek reggel nyolctól délután kettőig tartanak nyitva. A közvélemény-kutató intézetek és a prágai sajtó gyakorlatilag biztosra veszik, hogy a választás első körét Milos Zeman jelenlegi államfő megnyeri, de nem szerzi meg a győzelemhez szükséges több mint ötven százalékot, így valószínűleg második választási fordulót kell tartani. 2013. óta választják közvetlenül az államfőt Csehországban.

A cseh államfőre támadt egy félmeztelen nő, amikor szavazni akart

Nagyvilág2018.01.13, 12:29

Az incidens Prágában történt. Milos Zeman testőrsége azonnal lefogta a Femen nőjogi szervezet aktivistáját, az elnököt pedig kikísérte a szavazóhelyiségből - jelentette a közszolgálati cseh hírtelevízió.

Elkezdődött az államfőválasztás Csehországban

Nagyvilág2018.01.12, 15:34

Államfőválasztás kezdődött ma Csehországban. A voksolás két napig tart. A választási helységek pénteken délután kettőtől este tízig, szombaton reggel nyolctól délután kettőig lesznek nyitva.

Nem rákos Milos Zeman, bár ezt terjesztették róla

Nagyvilág2018.01.09, 17:38

A három fős prágai orvosi konzílium vezetője, Martin Holcáta professzor szerint Milos Zeman cseh államfő jó fizikai és pszichés állapotban van, és remekül érzi magát. Erről a neves cseh egészségügyi szaktekintély másik két társával együtt kedden beszélt Prágában újságírók előtt. Pár hónapja ugyanis egy brnoi ( Brünn) politikus egészségügyi forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy a január 12-13-án tartandó cseh elnökválasztáson újra induló Milos Zeman súlyos rákbeteg, és csak hónapjai vannak hátra.

A cseh elnök újra elutasította a kvótákat

Nagyvilág2017.12.26, 17:27

A cseh államfő felszólította a parlamenti pártokat, hogy hathatósabban folytassák tárgyalásaikat egy stabil kormány felállításáról, és elutasította az előrehozott választások kiírását. Milos Zeman hagyományos karácsonyi televíziós üzenetének külpolitikai részében újra elutasította a Brüsszel által szorgalmazott bevándorlási kvótákat.