milliárd

címke rss

Egy-két évig húzzák a felújított utak

Itthon2008.08.13, 13:15

Sok frissen aszfaltozott út megy tönkre 1-2 év alatt. A nemrég 2,5 milliárdból felújított 2-es főút is ilyen, már most többméteres foltok csúfítják. Öt évig a kivitelező EGÚT Zrt.-nek kell javítgatni saját zsebből, aztán az elmúlt években foltozásra 14 milliárdot költő állam javítja tovább ezt is, a többit is.

Jól megy a Volvónak

Archívum2008.07.23, 08:23

A világ második számú teherautógyára, a svéd Volvo AB szerdán 5,149 milliárd svéd koronás adózott eredményt jelentett a második negyedévről, 28 százalékkal többet a tavalyi második negyedévi 4,03 milliárdnál, de elmaradva az elemzők által átlagosan várt 5,21 milliárdtól..

Túl az 1000 milliárdon a Fundamenta

Archívum2008.07.18, 12:02

A Fundamenta-Lakáskassza által kezelt lakás-takarékpénztári szerződések állománya 2008. első félévében meghaladta az 1000 milliárd forintot, s a társaság ügyfélszáma idén elérheti a 600 ezer főt. A 2008 első félév végi 1028,87 milliárd forint értékű állomány 23,14 százalékos gyarapodás a 2007. I. félévi adathoz képest.

Kevés a France Telecom 41 milliárdja

Gazdaság2008.06.30, 12:11

Visszautasította a párizsi székhelyű France Telecom 41 milliárd dolláros ajánlatát a Svéd TeliaSonera kommunikációs szolgáltató társaság. A befektetők jóslatai beigazolódni látszottak, miszerint a visszautasítást követően veszíteni fog értékéből a svéd társaság - írja a bloomberg.com.

Egyre többen járunk használt ruhában

Archívum2008.05.26, 09:00

Bár teljes árbevételét tekintve a hazai ruhapiac a 2006-os 358 milliárdról 345 milliárd forintra szűkült, a használt ruha részesedése 5 milliárdról 7,3 milliárd forintra emelkedett a GFK Hungária felmérése szerint - derül ki a Világgazdaság hétfői számából.

Ezer új teleház nyílhat az országban

Archívum2008.05.16, 15:02

Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) keretében várhatóan még az idén 1.000 olyan új közösségi ház jön létre Magyarországon, ahol a kihelyezett számítógépeken bárki ingyen internetezhet, a beruházás 30 milliárd forintból valósul meg.

Milliárdokat fizethet a Nintendo irányítói miatt

Archívum2008.05.15, 17:56

Egy bírósági döntés nyomán a Nintendónak komoly, 21 millió dolláros, vagyis 3,3 milliárd forintnak megfelelő összeget kell fizetnie egy texasi cégnek szabadalomsértés miatt - az ítélet még nem jogerős.

Ericsson első negyedéve:csökkent a profit

Archívum2008.04.25, 08:15

A svéd Telefon AB LM Ericsson, a világ legnagyobb távközlésiberendezés-gyártója 2,6 milliárd svéd koronás adózott eredményt jelentett az első negyedévről. Pontosan 55 százalékkal kevesebbet a tavalyi első negyedévi 5,8 milliárdnál, jócskán elmaradva a tavalyi utolsó negyedévi 5,6 milliárdtól is, és kevesebb volt az elemzők várta 2,9 milliárdnál.

APEH: 118 milliárdos adókülönbözet

Archívum2008.04.16, 14:40

Az APEH az idei első negyedévben az egy évvel korábbi 96 milliárd forinttal szemben 118 milliárd forint nettó adókülönbözetet állapított meg, a szankciók összege a tavalyi első negyedévi 42 milliárdról 56 milliárd forintra nőtt.

Tovább nő Kína külkereskedelmi többlete

Archívum2008.04.11, 08:57

Kína külkereskedelmi többlete márciusban 13,4 milliárd dollárra nőtt a februári 8,56 milliárdról, és majdnem kétszer nagyobb volt a tavaly márciusi 6,9 milliárd dollárnál is - jelentették a kínai vámhivatalban pénteken.

Százmilliárdok a Dél-alföldi régióknak

[origo] utazás2008.02.13, 17:19

A következő hét évben 207 milliárd forintot költhet majd fejlesztésekre a Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács (DARFT), szemben az előző tíz év 17 milliárdjával - jelentette ki Botka László, szegedi polgármester csütörtökön. Az összeget többek közt a turizmus, az infrastruktúra fejlesztésére szánják.

Újabb milliárdok landolhatnak Ferihegyen

Archívum2007.12.04, 08:27

Több százmillióból épülhetnek irodák, hotelek és egy bevásárlópark Ferihegyen a következő néhány év alatt - írja a Világgazdaság. A lap tudomása szerint legalább öt cégnek van valamilyen szakaszban nagyberuházása, ezen kívül várhatóan még több fontolgat különböző akciókat a térségben.

Már a fél világ mobilozik

Archívum2007.11.30, 08:49

Elérte a 3,3 milliárdot a világszerte értékesített mobiltelefon-előfizetések száma: ez elvileg azt jelentené, hogy minden második ember rendelkezik saját készülékkel, pedig nem így van, sok mobilos ugyanis több telefont is birtokol.

Az óvatos várossal karöltve kaszálhat Leisztinger cége

Itthon2007.09.14, 19:09

Uniós milliárdok magánkézbe játszásáról és a város legértékesebb ingatlanjának elkótyavetyéléséről beszél a helyi ellenzék a most elfogadott szegedi fürdőberuházás kapcsán. Az óriási bevételeket váró szocialista városvezetés szerint alaptalanok a vádak, a sajtóban ugyanakkor már a telekspekuláció gyanúját is felvetették. Az egyértelmű, hogy a Leisztinger Tamás érdekeltségébe tartozó beruházó nagyot kaszálhat, de hogy a város jól járt-e, arról megoszlanak a vélemények.

Mérsékelt profitnövekedés a BP-nél

Archívum2007.07.24, 14:26

Mérsékelten nőtt a BP adózott eredménye az év második negyedében. A társaság adózott eredménye 1,5 százalékkal nőtt 7,38 milliárd dollárra az egy évvel korábbi 7,27 milliárdról, az árbevétel csökkent, 73,2 milliárd dollárról 72,1 milliárdra. A brit kőolajipari csoport ezt a növekedést is többnyire annak köszönheti, hogy eladta egy nagy-britanniai olajfinomítóját.

Készül a kőbányai megaberuházás tanulmánya

Ingatlan2007.04.12, 12:25

Ősszel akár meghirdethetik a hosszú ideje használaton kívüli kőbányai sörgyártelepre tervezett ingatlanfejlesztés meghívásos tenderét. A 20 hektáron 100 milliárdból épülne szórakoztatóközpont.

3 és fél milliárdból rendeznék a Kossuth teret

Itthon2007.03.12, 16:46

Bekerített közpark, díszburkolat és mélygarázs szerepel a Főpolgármesteri Hivatal Kossuth térre vonatkozó terveiben - tudta meg az MTI. A munkálatokat részben magántőkéből, részben állami pénzből finanszíroznák.

Csak kifogások vannak a négyes metró körül

Itthon2007.03.05, 11:17

Már nemcsak azt nem lehet tudni, hogy pontosan mikor lesz kész a négyes metró, az sem világos, mennyibe fog kerülni. A főváros egyebek mellett tíz év inflációjával magyarázza a négyes metró elszálló költségeit, a civilek szerint azonban a szakszerűtlen előkészítés miatt az utólagos változtatásokon is milliárdok úsznak el. A városvezetés szerint még azért nem lehet ismerni a projekt végösszegét, mert sok felszíni beruházás, az eddig ki sem alkudott uniós pénzektől függ.

MFB: 11 milliárd forintos eredmény

Gazdaság2007.02.20, 16:38

A Magyar Fejlesztési Bank Zrt. (MFB) tavaly 11,137 milliárd forint eredményt ért el adózás előtt, megközelítően a felét az egy évvel korábbi 25 milliárdnak.

A biztosítási szektor gyorsabban nő a GDP-nél

Gazdaság2006.08.14, 18:20

A biztosítók összesített díjbevétele csaknem meghatszorozódott, 119 milliárdról 686 milliárdra emelkedett 1995 és 2005 között - derül ki a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) évkönyvéből.

Milliárdok az Autósmoziban

Archívum2006.05.03, 06:12

Luxusauto Show 2006, Budapest, Hungexpo, videó.

�ri�si bankprofit a tengerent�lon

Gazdaság2006.01.23, 14:10

Piaci t�ke�rt�ke alapj�n az Amerikai Egyes�lt �llamok m�sodik legnagyobb bankcsoportja, a Bank of America tavaly 19 sz�zal�kkal 16,89 milli�rd doll�rra n�velte az ad�zott eredm�ny�t a 2004-es 14,14 milli�rdr�l.

A várakozásoknak megfelelő Rába veszteség

Archívum2005.11.10, 01:07

Az elemzői várakozásoknak megfelelő 369 millió forintos üzemi veszteséget szenvedett el a Rába-csoport a harmadik negyedévben. Így a teljes üzemi veszteség szeptemberig 1,9 milliárd forintra nőtt, az egy évvel korábbi 3,9 milliárdról. A pénzügyi tételek azonban jelentősen rontják az idei teljesítményt, így a teljes veszteség 3,3 milliárd forint volt szeptember végén.

Live 8: gitárral az éhínség ellen

Kultúra2005.07.01, 17:03

Tíz helyszínen több mint 160 előadó lép majd fel holnap a világ legkülönbözőbb pontjain. Gázsit egyikük sem kap, hanem valamennyien az afrikai nyomort és éhínséget szeretnék múlt időbe tennni. Bár azt csak kevesen hiszik, hogy ez valóban így is lesz majd, azért a Live 8 milliárdnál is több tévénézőre számíthat szombaton. Nálunk a Magyar Televízión követhetők majd figyelemmel a monstre koncert fontosabb történései. 

8 milliárdból újítanak fel panellakásokat az idén

Archívum2005.02.11, 09:27

18 ezer panellakást újíthatnak fel idén a panelprogram keretében. A rendelkezésre álló nyolc milliard forintból - amelnyek harmadát a tulajdonosok, harmadát az önkormányzat, harmadát pedig az állam állja -, 27 település 415 pályázója között oszlik meg. Az állami hozzájárulás összesen 2 milliárd 613 millió forint volt.

Milliárdokat kaphatnak Elton John híres örökösei

Kultúra2004.10.04, 12:01

Becslések szerint Sir Elton John vagyona 175 millió font - azaz 47,5 milliárd forint - és ezt a nem éppen csekély összeget az amúgy is gazdag, híres keresztgyermekei öröklik majd.

Újabb milliárdok a közmédiának

Itthon2004.05.13, 07:14

Hétmilliárd forintot oszt szét a kormányzat a közszolgálati médiumok között egy szerdán elfogadott javaslat szerint. A legnagyobb részt ebből az MTV kapja, amely ennek ellenére is kevesli az összeget - írja a Népszabadság.

Milliárdokat raboltak a pofozkodó ékszertolvajok

Nagyvilág2004.03.07, 17:46

3,5 milliárd jen (közel 6,5 milliárd forint) értékű ékszert rabolt el fényes nappal egy tokiói üzletből két tolvaj. A rablók egyike leöntötte, majd felpofozta az eladót, miközben társa betörte a bolt kirakatát és kivette az ékszereket.

3,2 milliárdból is kihozható az iraki misszió

Itthon2003.06.03, 17:21

Akár 3,2 milliárdból is megúszhatja a honvédség az iraki küldetést. Ehhez az kell, hogy a csapatokat valaki odaszállítsa és kint is más államok hadseregének teherutóit használhassák. A repülőgépeket az amerikaiak kedden felajánlották, így ezzel már biztosan csökkenthető a büdzsé. A kinti szállításról azonban még tárgyalnak. A Magyar Honvédség vezetése kedden mutatta be az iraki magyar misszió parancsnokát.

Villamosra költik a metrópénzt

Itthon2003.03.04, 18:51

A főváros vezetőinek korábbi állításaival ellentétben nincs metróépítésre elkülönített 30 milliárdja a Városházának. Az összeget ugyanis az önkormányzat idei költségvetésében már más közlekedésfejlesztési beruházásokra, így villamosépítésre és villamoskocsik vásárlására különítették el.

Milliárdok az EU-tól foglalkoztatás-fejlesztésre

Gazdaság2002.11.29, 07:55

A Nemzeti Fejlesztési Terv keretében a magyar foglalkoztatáspolitika 170 milliárd forintos uniós forrásra számíthat 2004 és 2006 között. A pénzből egyaránt jut a foglalkoztatási szint növelésére és a munkanélküliek képzésére - írja a Napi Gazdaság.

Hatszázmilliárd a leggazdagabb száz magyar összvagyona

Itthon2002.11.15, 07:31

A Magyar Hírlap kutatásai alapján a száz leggazdagabb magyar ember közé minimum 2,4 milliárdos vagyonnal lehetett felkerülni. A top 100 összvagyona hatszázmilliárd forint, az első helyezettnek 40 milliárdja van. Csupán egy nő került fel a listára. Az összvagyonból finanszírozni tudnák közel két évig a honvédelmi kiadásokat, viszont igazi hollywoodi szuperfilmből (mint például a Titanic) maximum egyet gyárthatnának közösen.

Újabb félrekönyvelt milliárdok a WorldComnál

Archívum2002.08.09, 11:41

Amerika második legnagyobb telefonszolgáltatója közölte, hogy egy átvilágítás újabb félrekönyvelésre derített fényt 3,3 milliárd dollár értékben. A csődbement óriásnál a hibásan könyvelt összeg így 7 milliárd dollár fölé emelkedett. A cég új vezetése szerint további meglepetések is elképzelhetőek.

Vizsgálat az IKB 60 milliárdja ügyében

Techbázis2002.07.18, 14:12

Ha pénzt nem is, feladatot bőven örökölt elődjétől az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM). Az utóbbi két év 50-60 milliárdos pályázati kifizetéseinek vizsgálatáról Kovács Kálmán, a tárca vezetője beszél..

PC-k: túl az 1 milliárdon

Techbázis2002.07.01, 12:42

Egy friss felmérés szerint a hetvenes évek közepe óta a komputergyártók különböző fajta személyi számítógépeikből napjainkig összesen 1 milliárd darabot értékesítettek.

6 milliárdból 300 millió kárt ismernek el a globexesek

Itthon2002.06.05, 15:29

Minden vádpontban tagadta bűnösségét Vellai Györgyi, a Globex-per első rendű vádlottja. Vellai szerint csupán 300 millió forint tartozást halmozott fel a cég, továbbá ő nem felelős a kisrészvényesek pénzéért, és nem hamisított okiratokat. Az ügyészség szerint a Globex vezetői összesen 6 milliárd kárt okoztak.

A Magyar Rádiónak is milliárdok kellenek

Itthon2002.06.05, 16:15

A Magyar Rádió vezetői is az új kormány segítségét kérik, mert csak az előfizetési díj beharangozott eltörlése 5,2 milliárd forint bevételkiesést okoz. Ugyanakkor azt is mondták: törekedni kell arra, hogy ne a politika határozza meg a közmédiumoknak szánt pénzt, mert az a függetlenségükbe kerül.

Gripen-bérlet helyett vásárlás

Itthon2002.06.03, 09:15

Nem kizárt, hogy a svéd Gripeneket nem bérelni, hanem megvenni fogja Magyarország, ha az erről kért ajánlat nem tér el jelentősen a jelenleg érvényben lévő 108 milliárdtól - írja a Népszava. Az új honvédelmi vezetés legszívesebben felbontaná a bérleti szerződést, de erre egyelőre úgy tűnik, nemigen van lehetőség. A 14 darab Gripen harcigép alkalmatlan a NATO-val közös légvédelmi feladatok ellátására.

Újabb milliárdok a köztévének

Itthon2002.05.22, 16:38

Készfizető kezességet vállal a kormány a Magyar Televízió és a Magyar Rádió működésének finanszírozásához - közölte a kormányszóvivő a kabinet szerdai ülését követő ajtótájékoztatón, Budapesten.

Egyelőre ígéret marad a kormányfő négymilliárdja

Itthon2001.12.11, 06:56

Mindössze 367 millió forintot kapnak az idén a bíróságok abból a 4 milliárdból, ami Orbán Viktor nyári ígéretéből még megmaradt. A kormánydöntést a szóvivő részint azzal indokolta, hogy a költségvetési tartalékból biztosított forrást még ebben az esztendőben el kell költeni, s mivel közeledik az év vége, a bíróságok ennél többet úgysem tudnának felhasználni. Pedig az összeg egy részét már "megelőlegezték" maguknak a bíróságok...

Tízmilliárdokat kér az FVM

Itthon2001.08.27, 07:17

A Világgazdaság információi szerint 37 milliárd forint pluszpénzt kér a pénzügyi tárcától az FVM az agrárbüdzsé kiegészítésére. A minisztérium saját hatáskörben már csaknem 15 milliárd forintot csoportosított át költségvetésében. Az ősszel 5 milliárdból beindulhat a zsebszerződéses földek állami felvásárlása.

Kormányzati költekezés parlamenti döntés nélkül

Archívum2001.08.11, 09:58

Megközelítően 130 milliárd forintnyi többletforrást ígért oda a kormány a nyári "turnéja" során, amiért esze ágában sincs módosítani a kétéves költségvetési törvényt. A szétosztott milliárdok a legjobb esetben is csak az éves zárszámadásokban jelennek meg.

Előző
  • 1
  • 2
Következő