Milan

címke rss

A Roma ellen sem bírt a hazai átokkal a Milan

Sport2007.10.28, 22:59

Továbbra sem tud nyerni hazai pályán a Milan a Serie A-ban, a piros-feketék a 9. forduló rangadóján 1-0-s vereséget szenvedtek a Romától. A listavezetõ Inter sem nyert, de a kék-feketék ponttal távoztak Palermóból. A Premier League rangadóján nem bírt egymással a Liverpool és az Arsenal, az 1-1-es eredménynek köszönhetõen mindkét csapat megõrizte veretlenségét. A Dortmund megállította az éllovas Bayern Münchent a németeknél, a csata 0-0-s eredménnyel ért véget.

Lippi kész a visszatérésre

Archívum2007.10.26, 07:14

Készen áll a visszatérésre Marcello Lippi, a tavalyi világbajnokságon aranyérmes olasz labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. A szakember a németországi siker után lemondott posztjáról és azóta pihent.

BL: négyet vágott a Milan és a Real

Sport2007.10.25, 16:00

Ami a Serie A-ban nem megy, az sikerül a Bajnokok Ligájában: az AC Milan labdarúgócsapata ugyanis második hazai összecsapását is megnyerte, ezúttal 4-1-re ütötte ki az ukrán Sahtar Doneck együttesét. Ráijesztett szurkolóira a Real Madrid, amely emberelõnyben is sokáig vesztésre állt hazai pályán a görög Olimpiakosz ellen, ám az ellenállhatatlanul futballozó Robinho vezérletével sikerült fordítani, s 4-2-re diadalmaskodni. Nagy bajban van a Liverpool, amely kikapott a Besiktas vendégeként, s három meccsen mindössze egy pontot gyûjtött.

FIFA-napon is sztárparádét hozna a milánói derbi

Sport2007.10.18, 12:09

Ahogyan a sztárklubok egyre inkább összegyûjtik a legjobbnak számító futballistákat a nagyvilágból, úgy jelentenek a csapatok számára egyre nagyobb problémát a válogatott mérkõzések. A nagy egyesületeknél az elmúlt hetekben szinte semmilyen szakmai munkát nem lehetett végezni, hiszen majdnem mindegyik játékos hazája válogatottjával készült - de azért akadtak kivételek.

Egyszemélyes csatársor Milánóból

Archívum2007.10.14, 19:04

Az AC Milan a vártnál gyengébb eredményekkel kezdte a szezont, és ennek oka elsõsorban a rossonerók támadójátéka, illetve annak hiánya volt. A legtöbb kritikát a csapatból Alberto Gilardino kapta, akinek kétségtelenül nem ment valami jól a játék, de a Lazio ellen majd fél év után ismét eredményes volt a Serie A-ban, és a Milan rögtön gólzáporos gyõzelmet aratott. Bemutatjuk Alberto Gilardinót.

Kényelmes Barca, feltámadó Milan, hétgólos brazil

Sport2007.10.08, 01:33

A Fiorentina a hajrában mentett pontot a Juventus ellen a Serie A 7. fordulójában, amely a Milan feltámadásáról lehet emlékezetes, a bajnokságban eddig csak szenvedõ piros-feketék 5-1-re gyõztek a Lazio vendégeként. Angliában tovább menetel az Arsenal, augusztus 25-e óta elõször nyert a Chelsea, a Liverpool viszont csak nagy nehezen ikszelt a Tottenhammel. A Bundesligában a Bayern nagyon könnyen intézte el a Nürnberget, mint ahogy a Primera Divisiónban a Barca is simán behúzta az Atlético elleni rangadót, és ezzel tovább üldözi a Recreativót 2-0-ra verõ Real Madridot. A hétvége hõse a holland Heerenveenben légióskodó brazil Afonso AAlves, ...

BL: betliztek a tavalyi döntõsök

Sport2007.10.04, 12:50

A Bajnokok Ligája második fordulójának szerdai játéknapján a Chelsea megismételte a tavaszi negyeddöntõ visszavágóján elért eredményt, és 2-1-re legyõzte idegenben a Valenciát, Avram Grant ezzel sikeresen debütált az elitligában. Betliztek az elõzõ sorozat döntõsei, a Liverpool otthon szenvedett vereséget a Marseille-tõl, míg a címvédõ Milan az elõzõ sorozatban a nyolcaddöntõben búcsúztatott Celtictõl kapott ki 2-1-re. Megtört az Olimpiakosz rossz sorozata, amely 31, nyeretlenül megvívott idegenbeli BL-találkozó után Brémából távozott 3-1-es gyõzelemmel, a másik német csapatnak jobban ment, a Schalke 2-0-ra verte a Rosenborgot. A Poorto ...

Hamisítás miatt eljárás a Milan és az Inter ellen

Archívum2007.09.24, 15:16

Csalás miatt hamarosan bírósági eljárás indulhat a labdarúgó Bajnokok Ligájában gyõztes AC Milan és az olasz bajnok Internazionale vezetõi ellen.

Maldini dühös a Milan-szurkolókra

Archívum2007.09.21, 09:30

Paolo Maldini, az AC Milan labdarúgója szerint csapata nem kap elég támogatást a szurkolóktól.

BL: nyert a Real, otthon ikszelt a Chelsea

Sport2007.09.19, 09:08

A Bajnokok Ligája elsõ fordulójának keddi játéknapján két párosításban is két korábbi gyõztes csapott össze: a Porto a Liverpoollal ikszelt, míg a címvédõ Milan 2-1-re verte a Benficát. A spanyol-német párviadal ibériai sikert hozott, mert a Real Madrid nagy csatában gyõzött 2-1-re a Werder Bremen ellen, míg a Valencia a Schalke otthonában diadalmaskodott 1-0-ra. Meglepetésre a Chelsea nem bírt a Rosenborggal, a londoni 1-1-nek a norvégok örülhettek jobban.

Egyszerre botlottak Európa sztárcsapatai

Sport2007.09.16, 00:03

Ha világméretû szavazásra bocsáthatnánk a kérdést, jelenleg melyik a világ legjobb focicsapata, a Milan, a Liverpool, a Chelsea és a Bayern München egyaránt jó eséllyel pályázhatna az elsõ helyre. Ehhez képest elég meglepõ, hogy egyikük sem tudta legyõzni kevesebbre taksált ellenfelét a szombati bajnoki fordulóban.

Ronaldo három hét múlva térhet vissza

Archívum2007.09.13, 10:00

Ronaldo, az AC Milan brazil labdarúgója három hét múlva ismét bevethetõ lesz. Ezt Jose Luis Runco, a brazil válogatott orvosa jelentette be.

Futballistát vegyenek! - Quagliarella, Palop

Sport2007.09.12, 11:07

Az AC Milan érdeklõdik az Udinese válogatott csatára, Fabio Quagliarella iránt. A Sevilla FC kapusa, Andrés Palop 2010-ig meghosszabbította szerzõdését.

Centenáriumi remények a Betisnél

Archívum2007.09.10, 11:33

Pár nap múlva, szeptember 12-én a Real Betis fennállása századik évfordulóját ünnepelheti, és a sevillai egyesületnél nagyon bíznak benne, hogy a centenáriumi szezon visszahoz valamit a klub régi sikereibõl. A zöld-fehérek a legutóbbi két pontvadászatban messze várakozáson alul szerepeltek, így a nyáron nagy változások voltak a keretben, és új edzõ is érkezett a csapat élére az argentin Héctor Cúper személyében.

A nap sportvideója: góllal debütált a Milan új brazilja

Archívum2007.09.07, 10:58

Alexandre Pato a brazil Internacional csapatából igazolt a BL-gyõztes Milanhoz, és elsõ mérkõzésén egybõl gólt szerzett. A milánói gárda a Dinamo Kijev nyolcvanadik születésnapján rendezett gálamérkõzésen 2-2-re végzett az ukrán bajnokkal, és mivel a különbözõ válogatottakba 11 játékost adott a piros-fekete klub, így Carlo Ancelotti ezúttal azoknak adott lehetõséget, akik ritkábban jutnak szóhoz. Patónak a tétmeccsen való bemutatkozásra még várnia kell, az olasz szabályok miatt a tizennyolcadik életévét nemrég betöltõ támadó csak januárban mutathatja meg magát élesben.

A Milan nem tudott nyerni a San Siróban

Archívum2007.09.03, 21:57

Az európai Szuperkupát pénteken elhódító AC Milan a San Siróban döntetlent játszott a vendég Fiorentinával az olasz labdarúgó-bajnokság második fordulójának zárómérkõzésén.

Andrea Pirlo, a hátravont játékmester posztjának megteremtõje

Sport2007.09.03, 10:16

Korunk labdarúgásában már meglehetõsen nehéz forradalmian új taktikai húzásokat kitalálni, de az AC Milan edzõjének, Carlo Ancelottinak mégis sikerült valami váratlant húznia, amikor a klasszikus irányító középpályásnak, amolyan fantasistának tartott Andrea Pirlót hátrébb vezényelte. A korábban is nagy tehetségnek tartott futballista ennek köszönhetõen igazi világklasszis lett, és immár BL-gyõztesnek, illetve világbajnoknak mondhatja magát. Szerda este Budapesten is megcsodálhatjuk játékát.

A Milané a Szuperkupa, de a Sevilla is gyõztes

Sport2007.09.02, 12:00

A futball igazi ünnepe lehetett volna az európai Szuperkupa-döntõ, amelyen a BL-gyõztes Milan és az UEFA-kupa-címvédõ Sevilla nagyszerû mérkõzést vívott egymással, de Antonio Puerta halála miatt az ünnep helyett az emlékezésrõl szólt a találkozó. A társukért kettõzött erõvel hajtó andalúzok az elsõ félidõ után még vezettek, de a szünet után a Milan fordított, és végül 3-1-es gyõzelmével ötödször hódította el a trófeát.

Festékszórót adna a bírók kezébe a Milan alelnöke

Archívum2007.08.28, 08:29

Érdekes ötlettel állt elõ Adriano Galliani, a Bajnokok Ligája-gyõztes AC Milan alelnöke: azt javasolja, hogy a szabadrúgásoknál a játékvezetõk festékszóró pisztollyal jelöljék ki a sorfal helyét a futballmérkõzéseken.

Emerson Madridból Milánóba szerzõdött

Sport2007.08.22, 11:30

Egyéves spanyolországi kitérõ után ismét Olaszországban futballozhat Emerson, akit a Bajnokok Ligája-gyõztes AC Milan szerzett meg 5 millió euróért a Real Madridtól.

Az új Ronaldinho és az új Cruyff nyomában

Archívum2007.08.18, 13:55

A nemrég véget ért U20-as világbajnokság után a hét végén egy újabb korosztályos torna veszi kezdetét: a Koreai Köztársaságban a 17 éven aluliak válogatottjai csapnak össze. A hasonló tornákon korábban olyan labdarúgók váltak ismertté, mint például Juan Sebastián Verón, Ronaldinho vagy legutóbb Giovanni dos Santos, és könnyen lehet, hogy most is feltûnik egy olyan tehetség, aki egy-két éven belül igazi klasszissá érhet. Lulinha már célegyenesbe fordult a világsztárrá válás útján, a Chelsea és a Milan is érdeklõdik utána, a szerb-spanyol Krkicet pedig alig akarta elengedni a vébére a Barcelona felnõtt csapata.

14 világbajnokkal jön az olasz válogatott

Sport2007.08.18, 16:36

Roberto Donadoni, a világbajnok olasz labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kijelölte a magyarok ellen szerdán barátságos mérkõzésen pályára lépõ csapatát.

A nap sportvideója: a Milan új szerzeménye

Archívum2007.08.04, 16:52

17 éves brazil tehetséget igazolt le a Milan, Alexandre Patót az Internacional csapatától szerezte meg a BL-gyõztes, megelõzve többek között a Chelsea-t és a Real Madridot. Patót mozgása és stílusa alapján sokan már most Kakához hasonlítják, az alábbi videót elnézve nem is alaptalanul, bár a brazil bajnokság után Olaszországban gyaníthatóan jóval kevesebb levegõt hagynak majd neki a hátvédek.

Tripoli francia fegyvereket vásárol

Nagyvilág2007.08.02, 21:47

Líbia csütörtökön 168 millió eurós értékben fegyvervásárlási szerzõdést írt alá Franciaországgal Milan páncéltörõ rakéták vásárlásáról. Az üzlet létrejöttét a bolgár ápolónõk szabadon engedése tette lehetõvé.

Futballistát vegyenek! - Cannavaro, Reyes

Sport2007.07.23, 10:39

A Toulouse FC guineai támadóját, Fodé Mansarét a Wigan Athletic és az RCD Mallorca is vinné. Az OGC Nice védõje, Rod Fanni a Stade Rennes-ben kötött ki. A Dinamo Kijev az FC Nantes elefántcsontparti középpályását, Emerse Faét csábítja.

Háromszor népszerûbb a Milan, mint tavaly ilyenkor

Archívum2007.07.06, 08:03

A Bajnokok Ligája-gyõztes AC Milan drukkerei már több mint harmincezer bérletet vásároltak meg a 2007/08-as idényre.

Kaladze grúz elnök lenne visszavonulása után

Archívum2007.07.03, 08:13

Kakha Kaladze, az AC Milan grúz válogatott védõje kijelentette, hogy profi labdarúgó karrierjét követõen szívesen szállna harcba hazája elnöki posztjáért.

Ronaldo eminens lett

Archívum2007.07.03, 09:53

Már megkezdte a felkészülést a következõ idényre Ronaldo, az AC Milan brazil labdarúgója.

A Milan tárt karokkal várja Cassanót

Archívum2007.06.29, 07:41

Adriano Galliani, az AC Milan alelnöke kijelentette, hogy nyitva a kapu Antonio Cassano, a Real Madrid labdarúgója elõtt.

Mégis az Interé lett a hondurasi gólvágó

Archívum2007.06.25, 22:56

Hosszas huzavona után úgy tûnik, David Suazo mégsem az AC Milan, hanem a városi rivális Internazionale labdarúgója lesz.

Vb-gyõztest vett a Juve, csatárt happolt el az Inter elõl a Milan

Sport2007.06.19, 14:21

Az olasz labdarúgó másodosztályból az élvonalba visszajutott Juventus leigazolta a világbajnok Vincenzo Iaquintát.

Gilardinót 24 millióért eladná a Milan

Archívum2007.06.05, 17:33

Átadólistára került Alberto Gilardino, a Bajnokok Ligája-gyõztes AC Milan labdarúgócsapatának sztárja. A milánóiak 24 millió eurót kérnek a világbajnok csatárért, aki a múlt héten térdmûtéten esett át.

Csak a baj van a Liverpool-drukkerekkel

Sport2007.06.03, 18:49

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) felmérése szerint a kontinensen a Bajnokok Ligája-döntõs FC Liverpool szurkolói a legsportszerûtlenebbek.

Kapitányi posztra vágyik a Milan-tréner

Archívum2007.05.28, 13:31

A Bajnokok Ligája-gyõztes AC Milan vezetõedzõje, Carlo Ancelotti kijelentette, hogy szívesen lenne az olasz válogatott szövetségi kapitánya, de csak 2010 után.

A Chievo elbukott, a Sevilla még csúcsra érhet

Sport2007.05.28, 00:24

Az olasz labdarúgó-bajnokság utolsó fordulójára maradt két kérdésre is megszületett a válasz: a Lazio veresége ellenére harmadik helyen végzett, míg az Ascoli és a Messina mellett a Catania ellen elszenvedett kudarca miatt a Chievo búcsúzik az élvonaltól. A római alakulat a bennmaradásért küzdõ és sikerével célját elérõ Siena otthonában maradt alul, de a szintén a kiesés elkerüléséért harcoló Reggina is nyert hazai pályán a Bajnokok Ligája-gyõztes AC Milan ellen, így nem változott a Lazio és a Milan sorrendje. A bennmaradásért folytatott harcban érintett csapatok közül egyedül a Chievo kapott ki, így a veronai együttes búcsúzott a SSerie ...

Megszégyenítõjét fogadja a Barca, kiadó az olasz bronz

Archívum2007.05.25, 10:33

Tovább tart a négycsapatos versenyfutás a spanyol labdarúgó-bajnokságban, a 36. fordulóban mindegyik bajnokjelölt hazai környezetben lép pályára. A címvédõ FC Barcelona azt a Getafét fogadja, amely két héttel ezelõtt 4-0-ra gyõzte le, búcsúztatva ezzel a spanyol Király-kupa elõdöntõjében.

A Milannal örült az MTV is

Tévé2007.05.24, 16:40

Magyarországon csaknem egymillióan követték nyomon a televízió képernyõje elõtt a labdarúgó Bajnokok Ligája szerdai döntõjét, amelyet a Milan nyert meg 2-1-re a Liverpool ellen.

A Milan most nem engedte ki kezébõl a BL-serleget

Sport2007.05.24, 10:48

Az AC Milan nyerte a Bajnokok Ligáját, miután a sorozat athéni döntõjében Filippo Inzaghi duplájával 2-1-re legyõzte a Liverpoolt. Az angolok az elsõ félidõben jobban játszottak, de nem tudták megismételni két évvel ezelõtti bravúrjukat, a hajrában csak a szépítésre futotta az erejükbõl. A Milan története során hetedszer hódította el a legrangosabb európai klubtrófeát.

Benítez szerint a Milan ellen nem lehet kockáztatni

Archívum2007.05.24, 12:35

Az AC Milan hetedszer lett Európa legjobb klubcsapata, miután szerdán - Filippo Inzaghi duplázásával - 2-1-re legyõzte az angol FC Liverpoolt a labdarúgó Bajnokok Ligája athéni döntõjében.

BL-döntõ: ellopott jegyek, verekedõ angolok

Sport2007.05.23, 14:48

Ismeretlen tettesek elloptak egy athéni szállodából 22 belépõt az esti FC Liverpool-AC Milan labdarúgó Bajnokok Ligája-döntõre.

Bajnokok Ligája-döntõ - Liverpool-Milan: Újratöltve

Archívum2007.05.23, 08:05

Még nem volt olyan nemzetközi kupadöntõ, amely elõtt annyit emlegettek volna egy korábbi finálét, igaz, arra sem volt még példa, hogy két év elteltével megint ugyanaz a két klub találkozzon a sorozat utolsó mérkõzésén. Az AC Milannál ugyan igyekeztek cáfolni, hogy a két évvel ezelõtti, elképesztõ körülmények közötti döntõ "visszavágójának" tekintenék a Liverpool FC elleni mostani találkozót, de a játékosok emlékezetében minden bizonnyal élénken él a 2005-ös összecsapás.

Benítez szerint a Milan a BL-döntõ esélyese

Archívum2007.05.22, 13:27

Szerda este Athénban, két év után ismét a labdarúgó Bajnokok Ligája döntõjében csap össze egymással a Liverpool FC és az AC Milan, így az olasz gárdának lehetõsége nyílik visszavágni a minden idõk egyik legjobb és leghihetetlenebb BL-fináléjában elszenvedett vereségért.

Milan vagy Liverpool, az itt a kérdés

Sport2007.05.21, 16:33

Szerdán este az Athénban sorra kerülõ Bajnokok Ligája-fináléban eldõl, hogy a Milan képes lesz-e visszavágni a Liverpoolnak a legrangosabb európai kupasorozat 2005-ös döntõjében elszenvedett történelmi vereségért. Ön mit gondol?

BL: ha a bírón múlna, a Milan nyerne

Sport2007.05.21, 16:33

A német Herbert Fandel fújja majd a sípot a labdarúgó Bajnokok Ligája szerdai, athéni döntõjében, amelyben az AC Milan az FC Liverpoollal csap össze.

A Stuttgart bajnok lett, a Juve feljutott

Sport2007.05.20, 00:30

A VfB Stuttgart nyerte a labdarúgó Bundesligát, miután a 34., utolsó fordulóban 2-1-re legyõzte a vendég Energie Cottbust. Armin Veh csapata 15 év elteltével hódította el újra a bajnoki címet. Szélesi Zoltán a vendégeknél végig a pályán volt. Olaszországban a BL-döntõre készülõ Milan 3-2-re kikapott az Udinesétõl, míg a Juventus kiharcolta a feljutást. A franciáknál a Troyes csatlakozottt a kiesõkhöz, a Marseille kvalifikálta magát a BL-re, míg Nantes-ban a szurkolók miatt félbeszakadt a meccs. A Primera Divisiónban a Valencia hajrágóllal nyert, a Zaragoza pedig kishíján leadta háromgólos elõnyét a Bilbao ellen.

Nem bírt kupacsodát tenni az Inter

Archívum2007.05.17, 20:31

Az AS Roma nyerte a labdarúgó olasz kupát, miután hazai 6-2-es sikerét követõen a csütörtöki visszavágón 2-1-es vereséget szenvedett a bajnok Internazionale otthonában.

Maldini még egy évet vállalna

Archívum2007.05.16, 17:17

Paolo Maldini, az AC Milan veterán futballsztárja újabb egy esztendõvel meghosszabbította szerzõdését a milánói együttessel. Ezt Carlo Ancelotti, a Bajnokok Ligája-döntõs csapat vezetõedzõje jelentette be.

Geráék léptek egyet az élvonal felé

Sport2007.05.14, 06:27

Gera Zoltán csapata, a West Bromwich Albion fordulatos mérkõzésen 3-2-re nyert a Wolverhampton Wanderers otthonában, így elõnybe került a Premier League-tagságért zajló osztályozó elõdöntõjében. Az olaszoknál a Milan és Lazio is kivívta a jövõ évi Bl-szereplés jogát.

Costacurta nyártól már edzõként segít

Sport2007.05.07, 13:56

Alessandro Costacurta, az AC Milan labdarúgója a következõ szezonban Carlo Ancelotti segédedzõje lesz az együttesnél.

A Milan lefocizta a MU-t a BL-elõdöntõben

Sport2007.05.07, 12:57

Május 23-án, Athénban megismétlõdik a 2005-ös Bajnokok Ligája-döntõ párosítása, mivel - az FC Liverpool keddi továbbjutása után - másodikként az AC Milan került be a fináléba. Bár a múlt heti elsõ meccsen az olasz csapat 3-2-es vereséget szenvedett a Manchester United otthonában, a San Siróban nem ismertek kegyelmet Kakáék, és 3-0-ra kiütötték az ezúttal rendkívül gyengén futballozó angol együttest.

A BL-döntõ napján sztrájkolnának a görög rendõrök

Archívum2007.05.04, 07:35

A fizetésemelés elmaradása, valamint a nem megfelelõ munkakörülmények miatt azzal fenyegetõznek a görög rendõrök, hogy sztrájkolni fognak a labdarúgó Bajnokok Ligája athéni döntõjének napján, május 23-án.

A Milan BL-döntõs visszavágásra készül

Sport2007.05.03, 16:23

Az AC Milan szerdán 3-0-ra nyert a Manchester United ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája elõdöntõjének visszavágóján, így története 11. fináléjára készülhet a legrangosabb európai kupában.

0-2-rõl állt fel, s már öt ponttal vezet a MU

Sport2007.04.29, 12:38

A listavezetõ Manchester United 0-2-rõl fordítva nyert 4-2-re az Everton otthonában az angol labdarúgó-bajnokság 36. fordulójában, s mivel üldözõje, a címvédõ Chelsea csak döntetlent játszott a vendég Boltonnal, öt pontra nõtt az elõnye. Mindkét sztárcsapat három meccset játszik még a PL mostani idényében, egyet ezek közül éppen egymás ellen. A Bundesligában ismét kikapott a Bayern - ezúttal hazai pályán a Hamburgtól -, így szinte biztos, hogy tizenkét év után lemarad a Bajnokok Ligájáról.

Rooney a hajrában tréfálta meg a Milant

Sport2007.04.26, 15:37

Nemcsak az európai futball megmentése, de a revánsvágy is fûtötte az AC Milan együttesét, az olasz futballcsapat ugyanis a három angol gárda mellett kakukktojásként szállt harcba a Bajnokok Ligája elõdöntõjében. Ráadásul a Manchester United otthonában kellett helyt állniuk Kakáéknak, ahol legutóbb az AS Roma szenvedett kiütéses, 7-1-es vereséget. Nos, a küldetés nem járt sikerrel, ám a Milan 3-2-es veresége biztató lehet az olaszoknak a visszavágót tekintve. A meccs hõse a két gólt (a gyõztes találatot a 91. percben) szerzõ Wayne Rooney volt.

A Roma elhalasztotta az Inter bajnokavatóját

Sport2007.04.18, 22:59

A 22. fordulóból elhalasztott mérkõzésekre került sor a Serie A-ban, és a listavezetõ Internazionale nem tudta bebiztosítani a bajnoki címet, a második helyezett Roma ugyanis 3-1-re nyert a San Siróban, a milánói gárda ezzel elsõ vereségét szenvedte el a szezonban. A dobogó harmadik fokán álló Lazio nem bírt a Chievóval, a Milan viszont parádézott a kiesõjelölt Ascoli otthonában, a piros-feketék 5-2-re nyertek. A Sampdoria magyar légiós, Koman Vladimir kezdõként képett pályára az Udinese ellen, de a félidõben lecserélték, csapata végül 1-0-s vereséget szenvedett.

Ronaldo csúcsformát ígér az õszre

Archívum2007.04.16, 07:52

Ronaldo, az AC Milan brazil sztárja azt mondta, hogy hamarosan újra a világ legjobb labdarúgója lesz.

A Sampdorián töltötte ki dühét a Roma

Sport2007.04.16, 08:40

A Bajnokok Ligája elõdöntõjében megsemmisítõ, 7-1-es vereséget szenvedõ Roma az olasz bajnokság 32. fordulójában javított, a Farkasok a négy forduló óta veretlen Sampdoriát intézték el 4-0-ra. Koman Vladimir ezúttal nem jutott szóhoz a genovaiaknál. A másik római csapat, a zsinórban nyolc gyõzelmet arató Lazio meglepetésre ikszelt a sereghajtó Ascoli otthonában, míg a BL-ben vitézkedõ Milan München után Messinában is kétgólos sikert aratott.

BL: a Milan az olasz becsületért is harcol

Sport2007.04.12, 17:29

Az AC Milan az olasz nemzeti büszkeségért is küzdeni fog, amikor a labdarúgó Bajnokok Ligája elõdöntõjében összecsap a Manchester Uniteddel. A plusz célt Carlo Ancelotti, a milánói gárda vezetõedzõje fogalmazta meg szerda este, közvetlenül az után, hogy csapata vendégként 2-0-ra legyûrte a házigazda Bayern Münchent, s összesítésben 4-2-vel bejutott a BL legjobb négy együttese közé.

A Milan lett a BL-elõdöntõk kakukktojása

Sport2007.04.12, 13:56

Az AC Milan Clarence Seedorf és Filippo Inzaghi góljával 2-0-ra nyert Münchenben, így a Bayern mindhiába ért el biztató 2-2-es eredményt a Bajnokok Ligája-negyeddöntõ olaszországi odavágóján, nem jutott négy közé. Az elõdöntõben - a Manchester Uniteddel meccselõ - Milanon kívül csak angol csapatok szállnak harcba a BL-trófeáért, a Liverpool ugyanis hazai pályán is gyõzött a PSV Eindhoven ellen, így 4-0-s összesítéssel érdemelte ki, hogy farkasszemet nézhessen majd a Chelsea-vel.

BL: bírói segítséggel sem nyert a Milan, gálázott a Pool

Sport2007.04.05, 16:39

Már a negyeddöntõknél jár a labdarúgó Bajnokok Ligája 2006-2007-es sorozata, a keddi játéknapon az olasz AC Milan a német Bayern Münchent, a holland PSV Eindhoven az angol FC Liverpoolt fogadta. Milánóban az orosz Baskakov játékvezetõ játszotta a fõszerepet, aki 1-1-es állásnál a hajrában megadott egy jogtalan büntetõt a Milannak, ám a 93. percben Van Buyten második góljával 2-2-re mentette a meccset. Hollandiában már egyértelmûbb volt a helyzet, a 'Pool ugyanis meggyõzõ játékkal 3-0-ra nyert.

Ancelotti szerint gyõzelmet érdemelt a Milan

Sport2007.04.10, 10:35

Ottmar Hitzfeld, a Bayern München labdarúgócsapatának edzõje játékosai küzdeni tudását dicsérte az AC Milan elleni, utolsó percben döntetlenre mentett Bajnokok Ligája negyeddöntõ után, amelynek visszavágóját kedvezõ helyzetbõl várhatja tanítványaival. Carlo Ancelotti szerint csapata jól játszott, és gyõzelmet érdemelt volna.

A Parma sem okozott gondot az Internek

Sport2007.04.01, 23:30

Bár az elsõ játékrészt még kihúzta 0-0-val a kiesõhelyen álló Parma a San Siróban a Serie A 30. fordulójában, de a második félidõben a bajnoki címtõl karnyújtásnyira lévõ Internazionale Maxwell és Crespo révén megtörte ellenfelét, és a 2-0-s gyõzelemmel tovább növelte elõnyét a Milan ellen remizõ Romával szemben. A Fiorentina kétgólos elõnyt herdált el Bergamóban, a Livorno 4-1-re kiütötte a Cataniát a triplázó Cristiano Lucarelli vezérletével, aki megszerezte századik gólját az olasz élvonalban. A dobogós Lazio Udinében gólparádézott (4-2).

Crouch triplázott, vert helyzetbõl fordított a MU

Sport2007.04.01, 10:15

A házigazda FC Liverpool Peter Crouch mesterhármasával magabiztos gyõzelmet aratott az Arsenal felett az angol labdarúgó Premier League 31. fordulójának nyitómérkõzésén. Sikerével a hazai gárda megelõzte fõvárosi riválisát a tabellán és feljött a harmadik helyre. A listavezetõ Manchester United 0-1 fordította meg a meccset hazai pályán a Blackburn ellen, míg a Bundesligában a Bayern 2-0-ra verte az ugyancsak a bajnoki címre hajtó Schalkét. Franciaországban a Marseille kikapott a Lorient-tõl, az olasz rangadón a Roma és a Milan megosztozott a pontokon.

Ancelotti elfoglalná a nemzeti kispadot

Archívum2007.03.22, 14:39

Carlo Ancelotti, az AC Milan vezetõedzõje szívesen lenne az olasz labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.

Nesta maga mögött hagyná a sérüléseket

Sport2007.03.14, 19:26

Közel négyhónapos kényszerpihenõ után visszatérhet a pályára Alessandro Nesta, az AC Milan világbajnok olasz labdarúgója.

Kiszabadult a Milan-csatár elrabolt nõvére

Sport2007.03.13, 16:57

Kiszabadult közel öthónapos fogságából Ricardo Oliveirának, az AC Milan brazil labdarúgójának nõvére.

Felesleges Ronaldo-gól, drága Kahn-hiba, sevillai hullámvölgy

Sport2007.03.11, 23:36

Bár a korábbi Inter-csatár Ronaldo góljával vezetést szerzett városi riválisa ellen a Milan, a bajnokságot nagy fölénnyel vezetõ milánói kék-feketék végül a csereként beállt Julio Cruz, valamint Zlatan Ibrahimovic találatával megfordították az állást, és ezzel megnyerték a Serie A 28. fordulójának a csúcsmérkõzését. A Bundesliga rangadóján a nagy fölényben játszó Bayern München két ponttal fizetett kihagyott helyzeteiért és Oliver Kahn rossz kifutásáért, melyek következtében a Werder Bremennek sikerült döntetlenre hoznia a mérkõzést. Az angol FA-kupában a Tottenham  kis híján kiejette a Chelsea-t, a Kékek azonban ledolgozták kétgóloos ...

BL: Milan-Bayern, Roma-MU az elõdöntõért

Sport2007.03.09, 13:07

A májusi döntõ helyszínén, Athénban kisorsolták a Bajnokok Ligája negyeddöntõinek párosítását, a Milan a Bayern Münchennel került össze, a PSV a 2005-ös gyõztes Liverpoolt kapta, a Roma a Manchester United ellen készülhet, a Chelsea pedig a Valencia testén keresztül juthat a négy közé.

BL: kiesett a Real és az Arsenal

Sport2007.03.08, 12:21

A gyengébb bajnoki szereplés után elvérzett a Bajnokok Ligájában is a Real Madrid, amely 2-1-re kikapott a Bayern München otthonában. Nem jutott a negyeddöntõbe az Arsenal sem, amely hazai pályán képtelen volt legyõzni a Fehér Csabával felálló PSV-t, a Manchester United otthon is megverte a Lille-t. A Milan a skóciai 0-0 után otthon sem bírt a Celtickel, a párharcot végül a hazaiak brazil csillaga, Kaká döntötte el a hosszabbításban.

Dobogóért és BL-helyért hajt a Palermo

Archívum2007.03.03, 10:15

Zajlik az élet a szicíliai rózsaszín-feketék háza táján: a Palermo együttese szerdán gól nélküli döntetlent ért el az AC Milan ellen, amivel megõrizte harmadik, Bajnokok Ligája-szereplést érõ pozícióját a táblázaton, ám nyeretlenségi sorozata ezzel párhuzamosan négymérkõzésesre duzzadt. A jobb szereplés érdekében Francesco Guidolin vezetõedzõ néhány idegenlégióst szerzõdtetett, felrázandó a kissé megtorpant együttest.

Szuperrangadók fogják keretbe a hétvégét

Archívum2007.03.02, 17:21

Igazi futballcsemegével kezõdik és záródik a mérkõzések sora a hétvégén. Szombaton kora délután a listavezetõ Manchester United a harmadik helyen álló Liverpool vendége lesz a Premier League-ben, vasárnap késõ este pedig a spanyol címvédõ Barcelona a trónkövetelõ Sevilla otthonába látogat.

Palermóban ikszelt a Milan, Veronában a Roma

Sport2007.03.01, 06:14

Csupán gólnélküli döntetlenre futotta Palermóban az AC Milan erejébõl az olasz labdarúgó-bajnokság 26. fordulójának rangadóján, s mivel az Empoli gyõzni tudott a Messina ellen, a milánói együttes visszacsúszott a hatodik helyre. Az AS Roma Francesco Totti két góljának köszönheti a pontszerzését a Chievo ellen, a kiesési rangadón nem bírt egymással a Parma és az Ascoli. Az Udinese lefékezte, de megállítani nem tudta az Intert.

Gondban lehet a Milan védelme Palermóban

Sport2007.02.27, 17:08

Szerdán is pályára lépnek az olasz élvonalbeli futballcsapatok, a Serie A 26. fordulójában a listavezetõ Internazionale az Udinesét fogadja, a második helyezett Roma a Chievo vendége lesz, míg a dobogó legalsó fokán tanyázó Palermo a Milannal mérkõzik meg, a piros-feketéknél gondok lehetnek a védelem összetételével, mert nyolc hátvéd nem tartott a csapattal Szicíliába.

Ambrosini volt a Milan nyerõembere a Samp ellen

Sport2007.02.26, 02:34

Folytatta egyedülálló menetelését a listavezetõ Internazionale, miután az olasz labdarúgó-bajnokság 25. fordulójában zártkapus találkozón Cesenában három góllal nyert a Catania ellen. A milánóiak megszakítás nélkül 17. bajnokijukat zárták gyõzelemmel. Háromgólos gyõzelmet aratott az Internazionalét üldözõ AS Roma is, a Milan pedig a 90. percben szerzett találattal verte a Sampdoriát.

BL: Madridban kapott ki a Bayern München

Sport2007.02.21, 10:04

Kedden négy mérkõzéssel folytatódott a labdarúgó Bajnokok Ligája sorozata. A nyolcaddöntõ rangadóján a két nem éppen csúcsformában lévõ csapat, a Real Madrid és a Bayern München csapott össze egymással, a hazaiak változatos, jó mérkõzésen a kétgólos Raúl vezérletével 3-2-re nyertek. Ugyancsak gyõzött hazai pályán a PSV az Arsenal ellen, a másik angol csapat, a Manchester United a Lille vendégeként diadalmaskodott, míg a Celtic-Milan összecsapáson nem zörrentek meg a hálók.

A hét világválogatottja (2007. február 5-11.)

Sport2007.02.19, 09:36

Egyhetes kihagyás után újraindult az olasz pontvadászat, még ha a Serie A meccseinek nagy részét üres lelátók elõtt is játszották - és álomcsapatunkba rögtön négyen is bekerültek a talján élvonalból. Érdekesség, hogy a hétközi válogatott mérkõzések csak kis hatással voltak a tizenegy összeállítására, az ott nyújtott jó teljesítményeket a hét végén csak kevesen tudták megismételni.

Ronaldo duplázott, az Inter nem hibázott, a Roma kikapott

Sport2007.02.18, 01:09

A Bajnokok Ligájában még érdekelt három olasz csapat már szombaton letudta a 24. fordulóra kiírt mérkõzését, a két milánói alakulat egyaránt egygólos gyõzelmet aratott, a Roma viszont kikapott Empoliban. Az Inter a Cagliarit verte 1-0-ra, megszerezve ezzel zsinórban 16. gyõzelmét, míg a Milan 4-3-ra gyõzött Sienában, Ronaldo két góllal járult hozzá a piros-feketék diadalához.

Rangadók hétvégéje Spanyolországban

Archívum2007.02.16, 14:37

A spanyol bajnokságban játsszák a legizgalmasabbnak ígérkezõ mérkõzéseket a topligák közül, a listavezetõ Barcelona Valenciába látogat, a Real Madrid a Betist fogadja, a Sevilla pedig az Atlético Madriddal találkozik. Olaszországban az Inter könnyen tizenhatosra hízlalhatja gyõzelmi sorozatát a Cagliari ellen, míg a Roma az idény egyik meglepetéscsapatánál, az Empolinál vendégeskedik, a Bundesligában Dárdai Pál és Szabics Imre klubjai mérik össze erejüket Berlinben, Angliában nincs bajnoki forduló, mert az FA-kupa 5. fordulójára kerül sor.

A San Siro nyitva áll a szurkolók elõtt

Archívum2007.02.15, 14:46

Az Internazionale és az AC Milan labdarúgócsapata egyformán az otthonában, a legendás San Siro Stadionban játszhatja Bajnokok Ligája-mérkõzéseit, ráadásul közönség elõtt.

Kaká olasz útlevelet kapott

Archívum2007.02.13, 07:20

Kaká, az AC Milan brazil labdarúgója megkapta az olasz állampolgárságot.

Üres olasz lelátók, rendõrverés Lipcsében

Sport2007.02.12, 11:11

A Catania-Palermo szicíliai derbi után történtek miatt szigorú intézkedések mellett rendezték meg a 23. fordulót az olasz bajnokságban, így négy helyszínen is nézõk nélkül zajlott a mérkõzés. A listavezetõ Intert nem zavarta, hogy Veronában üres stadionban kellett játszania, és megszerezte sorozatban tizenötödik gyõzelmét. Nem hibázott a második helyezett Roma és a Milan sem, amelyben csak helyzetekig jutott a debütáló Ronaldo. Olaszországban ezúttal nyugalom volt, Lipcsében viszont kis híján megismétlõdött a múlt heti tragédia: 32 rendõrt kórházba kellett szállítani, miután nyolcszáz huligán megtámadta õket az amatõr klubok részvéttelével ...

Elkészülhet a San Siro a Milan BL-visszavágójára

Sport2007.02.12, 07:51

Az AC Milan és az Internazionale labdarúgócsapatának vezetõi éjjel-nappal azon fáradoznak, hogy minél több szurkoló tekinthesse meg a mérkõzéseket a San Siro-stadionban.

Szigorú feltételekkel folytatódik az olasz bajnokság

Archívum2007.02.07, 22:25

Az olasz kormány rendkívüli ülésén szerda este elfogadta a stadionokra vonatkozó megszigorított biztonsági elõírásokat, így hétvégén folytatódhat a labdarúgó-bajnokság, de nézõket csak azokba az arénákba engedhetnek be, amelyek teljes mértékben megfelelnek az új szabályoknak.

Ismét kiköltekezett a Real Madrid

Sport2007.02.02, 07:09

A téli átigazolási idõszak lezártával érdemes mérleget vonni a januári transzferperiódusról, és összességében megállapítható, hogy általában azok a klubok próbáltak meg a szezon közben erõsíteni, amelyek egyelõre elmaradnak a várakozástól - a kiesés ellen küzdenek, vagy a nemzetközi szereplésért hajtanak. Csak kevés egyesület volt, amely kifejezetten posztra próbált igazolni, és meglepõ módon a leginkább a spanyol klubok szórták a pénzt, bár Angliában sem fukarkodtak.

Nem bírt egymással a Milan és a Roma a kupában

Archívum2007.01.26, 06:40

Kétgólos elõnyt herdált el az AC Milan labdarúgócsapata, amely hazai pályán 2-2-es döntetlen játszott az AS Romával az olasz kupa elõdöntõjének elsõ összecsapásán.

Vereséggel is kupaelõdöntõs a Milan

Sport2007.01.19, 08:28

Az AC Milan a labdarúgó Olasz Kupa negyeddöntõjének visszavágóján egy góllal kikapott a másodosztályú Arezzo otthonában, mivel azonban az elsõ felvonást kettõvel megnyerte, bejutott a legjobb négy közé.

Hiába egyezkedik Ronaldóról a Real és a Milan

Sport2007.01.19, 06:18

Holtpontra jutottak a tárgyalások Ronaldo ügyében szerda éjjel a Real Madrid és a Milan között - írta csütörtökön a madridi As internetes hírében, hozzáfûzve, hogy a megbeszélések ugyanakkor folytatódnak a spanyol királyi gárda világbajnok brazil támadójának jövõjérõl.

Kétgólos elõnyt szerzett a Milan

Archívum2007.01.12, 06:44

2-0-s gyõzelmet aratott az AC Milan labdarúgócsapata a másodosztály utolsó elõtti helyén szerénykedõ Arezzo ellen az olasz kupa negyeddöntõjének elsõ mérkõzésén.

Mourinho elhagyhatja a Chelsea-t

Sport2007.01.08, 13:34

A Sunday Mirror címû lap értesülése szerint Jose Mourinho elhagyja a Chelsea csapatát, ha az együttes nem lesz aranyérmes a szezon végén a labdarúgó Premier League-ben.

Eltiltották a Milan doppingoló csatárát

Archívum2006.12.22, 11:16

Az Olasz Labdarúgó Liga azonnali hatállyal eltiltotta a játéktól Marco Borriellót, az AC Milan támadóját, akirõl csütörtökön derült ki, hogy tiltott szerrel élt.

Közelít a Roma csúcsához az Inter

Sport2006.12.21, 09:33

A Roma az elõzõ idényben olasz rekordot állított fel, amikor sorozatban tizenegy mérkõzést nyert meg a Serie A-ban, az Internazionale jó eséllyel pályázik arra, hogy megdöntse ezt, ugyanis Roberto Mancini csapata a Lazio legyõzésével már tíznél jár. Az Olimpiai-stadionban aratott 2-0-s diadal értékét növeli, hogy a milánóiak Zlatan Ibrahimovic kiállítása miatt egy félidõt emberhátrányban futballoztak. A 17. fordulót a Roma, a Palermo és a Milan is sikerrel zárta, a Farkasok Torinóból hozták el a pontokat, a szicíliaiak az Ascolit lépték le 4-0-ra, míg a piros-feketék a Catania ellen nyertek 3-0-ra.

Megbukott a doppingteszten a Milan csatára

Sport2006.12.21, 21:24

Marco Borriello, az AC Milan labdarúgója megbukott a doppingvizsgálaton, szervezetében az AS Roma ellen november 11-én 2-1-re elveszített bajnoki után kortizont mutattak ki.

AC Milan: egy átmeneti szezon kellemetlenségei

Sport2006.12.16, 15:14

Nincs épp szívderítõ helyzetben az AC Milan, az egyesületet nyár óta sorozatban érik a sorscsapások. Szorítkozzunk a klucsszavakra: bundabotrány, Andrij Sevcsenko eligazolása, sérüléshullám, formahanyatlás - nem csoda, hogy a jelenleg a Serie A 15. helyén álló csapattal kapcsolatban már edzõváltásról pletykálnak. Ez azonban a jelzett bajokra nem jelenthet gyógyírt, Carlo Ancelotti pozíciója tehát biztonságban van.

A Palermo és a Milan sem tudott nyerni

Sport2006.12.03, 22:32

A játéknap elõtt a tabella harmadik, negyedik és ötödik helyén álló gárdák közül egy sem nyert az olasz labdarúgó-bajnokság 14. fordulójának vasárnap délutáni mérkõzésein. A "bronzérmes" Palermo gól nélküli döntetlent játszott a kiesés ellen küzdõ Parma vendégeként, a Livorno hazai pályán kapott ki a szintén alsóházi Chievótól, míg az Empoli Torinóban szenvedett vereséget.