Milan

címke rss

Hét gól a 100 perces milánói csúcsderbin

Sport2006.10.29, 11:40

Hét gól, rengeteg sárga, egy piros lap, nagyképű Materazzi-levonulás - parázs mérkőzést hozott a Serie A 9. fordulójában a közel 100 percig tartott Milan-Inter derbi, amelyen végül a kék-feketék örülhettek.

Derbire készül az Inter és a Milan

Archívum2006.10.27, 13:07

A szezon egyik legnagyobb derbijére készül Olaszországban az Inter és a Milan labdarúgócsapata, a Serie A 9. fordulójában ugyanis a kéz milánói együttes egymás ellen lép pályára. Angliában a listavezető Manchester Unitedre nagy csata vár a harmadik helyen álló Bolton Wanderers otthonában, Németországban a veretlen Eintracht Frankfurt a Bayern Münchenhez látogat.

Kaká karrierje végéig a Milanban maradna

Archívum2006.10.20, 06:58

Kaká, az AC Milan brazil labdarúgója bejelentette: a piros-feketéknél szeretné befejezi pályafutását.

BL: Juhász a Milan sztárjaival viaskodhat

Sport2006.10.17, 19:03

A Bajnokok Ligája csoportkörében már a harmadik fordulóra kerül sor a héten, és a mostani játéknap után a legtöbb kvartettben alighanem letisztul a kép. A kedden pályára lépők közül két forduló után még három csapat mondhatja magát 100 százalékosnak, és ha ezen együttesek valamelyike megint nyerni tud, akkor szinte biztosan a legjobb 16 között érezheti magát - míg a két pont nélküli klub egy újabb vereséggel szinte kilátástalan helyzetbe kerülhet.

Kaladze pontot mentett a Milannak

Sport2006.10.15, 19:14

Az AC Milan csak döntetlent ért el a Sampdoria otthonában az olasz labdarúgó-bajnokság 6. fordulójának nyitómérkőzésén. A nap másik meccsén, a három kiállítással tarkított Siena-Messina összecsapáson a hazaiak 3-1-re diadalmaskodtak.

Elrabolták a Milan braziljának nővérét

Archívum2006.10.05, 07:29

Elrabolták Sao Paulóban Ricardo Oliveirának, az AC Milan brazil labdarúgójának nővérét.

Visszatérnek az olasz vb-hősök

Archívum2006.10.02, 11:16

Miután az olasz labdarúgó-válogatott első két Európa-bajnoki selejtezőjén csak egy pontot szerzett, Roberto Donadoni szövetségi kapitány a folytatásban ismét csatasorba állítja a németországi világbajnokságon főszerepet játszott futballistákat.

Élre állt a Roma, gödörben a Milan

Sport2006.10.02, 06:07

Az AS Roma hazai pályán legyőzte az eddig veretlen Empolit az olasz labdarúgó-bajnokság 5. fordulójában, sikerével pedig az élre került, ugyanis az Internazionale csak döntetlent ért el Cagliariban.

BL: kiütötte a Real a Dinamo Kijevet

Sport2006.09.27, 13:10

Nyolc mérkőzéssel folytatódott a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportsorozata. A G csoportban a CSZKA Moszkva-Hamburg összecsapás nyitott a keddi meccsek sorát, amelyet a hazaiak 1-0-ra nyertek meg. Az E csoportban Bukarestben folytatta menetelését a Lyon, a Real Madrid 5-1-re kiütötte a Dinamo Kijevet. Az F csoportban a britek taroltak, a H-ban a Milan nem bírt a Lille-lel idegenben, s döntetlent hozott az AEK-Anderlecht meccs is.

Először vesztett pontokat a Milan

Sport2006.09.23, 22:19

Megszakadt a győzelmi sorozata az AC Milan csapatának az olasz labdarúgó-bajnokságban, mivel a negyedik fordulóban gólnélküli döntetlent játszott a Livornóval.

Szuperrangadók hétvégéje Angliában

Archívum2006.09.15, 14:52

Parádés meccseket ígér az angol labdarúgó-bajnokság hétvégén, ugyanis vasárnap rendezik a Chelsea-Liverpool és a Manchester United-Arsenal rangadókat. A Bundesligában az UEFA-kupában szereplő csapatok párharcai emelkednek ki a forduló műsorából, Olasz- és Spanyolországban pedig az a nagy kérdés, hogy a BL-ben betliző Inter, illetve Real Madrid tud -e javítani hazai porondon.

Már faragott mínuszaiból a Milan

Sport2006.09.11, 06:33

Filippo Inzaghi és Oliveira góljaival győzelemmel rajtolt az AC Milan együttese az olasz labdarúgó-bajnokságban: a nyári bundabotrány egyik kárvallottja 2-1-re nyert hazai pályán a Lazio ellen. Idegenben diadalmaskodott az Empoli, a Siena és a Catania gárdája, míg Bianchi mesterhármassal sem tudta ponthoz segíteni a Reggina csapatát.

Az Intert és a Juvét is legyőzte a Milan

Archívum2006.09.01, 08:35

Megszokás, hogy az olasz labdarúgó idény felvezetéseként a Tim-kupa keretében megmérkőzik egymással a Juventus, az Internazionale és a Milan, nem volt ez másképp most sem, a San Siróban rendezett minitornát a piros-feketék nyerték, miután a milánói riválist 2-1-re, a Serie B-be száműzött Zebrákat 3-1-re verték.

BL-csoportkörbe jutott a Liverpool és a Milan

Sport2006.08.23, 01:10

Elsőként az FC Liverpool jutott tovább a labdarúgó Bajnokok Ligája 3. selejtezőköréből a csoportküzdelmekbe, miután hazai egygólos győzelmét követően a - zavaros közel-keleti politikai helyzet miatt semleges pályán rendezett - visszavágón Kijevben döntetlent ért el a Maccabi Haifa ellen.

BL: az Arsenal hengerelt, Sáfárék ikszeltek

Archívum2006.08.09, 07:45

Az előző kiírásban döntőig jutó Arsenal idegenben nyert három góllal a Dinamo Zagreb ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulójának első felvonásán. Az Austria Wien Sáfár Szabolccsal a kapuban hazai pályán döntetlent játszott a Benficával.  

Vasárnaptól a Reggina is a vádlottak padján

Archívum2006.08.08, 15:21

Az olasz bundabotrány második fejezeteként a Juventus, a Milan, a Fiorentina és a Lazio után az élvonalbeli Regginának is bíróság előtt kell felelnie a játékvezetők megvesztegetéséért.

Szabad az út a Milan előtt a BL-ben

Archívum2006.08.02, 15:39

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) a múlt heti ideiglenes döntés után szerdán véglegesítette, hogy az olasz bundabotrányban érintett AC Milan indulhat a Bajnokok Ligája 2006/07-es szezonjában.

Sevcsenko pótlásán fáradozik a Milan

Archívum2006.07.30, 13:21

A világbajnokság ugyan véget ért, de mindez nem jelenti azt, hogy a labdarúgásban megállt volna az élet: lassan már a topligákban szereplő egyesületek is megkezdik a felkészülést a következő szezonra. Mostantól egészen a szezon kezdetéig igyekszünk nap mint nap beszámolni arról, hogy egy-egy sztárklubnál miként zajlik a felkészülési időszak - ma az AC Milan került sorra.

Indulhat a Milan a Bajnokok Ligájában

Archívum2006.07.27, 16:48

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) ideiglenesen úgy döntött, hogy az olasz bundabotrányban érintett AC Milan indulhat a Bajnokok Ligája 2006/07-es idényében, ám véglegesen csak jövő szerdán ítélkezik a szervezet.

Visszakerült a Serie A-ba a Fiorentina és a Lazio

Sport2006.07.26, 08:37

Az olasz sportdöntőbíróság másodfokon eljáró testülete enyhítette a labdarúgó bundabotrányban korábban hozott ítéleteket.

Buffon a másodosztályba is követi a Juvét

Archívum2006.07.19, 21:19

A Juventus labdarúgócsapatában akarja folytatni pályafutását Gianluigi Buffon, a másodosztályba visszaminősített együttes világbajnok olasz kapusa.

Gattuso marad a Milanban

Archívum2006.07.19, 11:39

Az AC Milanban kívánja folytatni pályafutását Gennaro Gattuso, a gárda világbajnok olasz labdarúgója.

Olasz bundabotrány: mennyországból a pokolba

Sport2006.07.15, 16:19

Szűk egy héttel a válogatott világbajnoki győzelme felett érzett eufórikus boldogság után a feje tetejére állt a futballvilág Olaszországban, miután a sportbíróság pénteken kihirdette az ítéletet a májusban kirobbant bundabotrány ügyében.

Berlusconi visszatért az AC Milan élére

Sport2006.06.15, 20:06

Ismét az áprilisban távozott olasz kormányfő, Silvio Berlusconi lett az AC Milan labdarúgóklub elnöke.

Ruí Costa hazatér

Archívum2006.05.25, 15:37

A Benficánál folytatja pályafutását Ruí Costa, az AC Milan portugál labdarúgója. 

Megvédte bajnoki címét a Juventus

Sport2006.05.17, 02:15

A Juventus nyerte a 2005/2006-os olasz labdarúgó-bajnokságot, miután az utolsó fordulóban 2-0-ra legyőzte a Reggina együttesét. A torinói gárda 29. bajnoki címét ünnepelhette Bariban. Az AC Milan 2-1-re verte az AS Romát, így elúsztak a fővárosiak BL-reményei, az Internazionale pedig döntetlent játszott Cagliariban. A két milánói együttes már korábban kiharcolta a második, illetve harmadik helyet. A negyedik, BL-indulást jelentő pozíció a Fiorentináé lett a Chievo ellen aratott sikerével.

Minden idők összes BEK- és BL-döntője

Sport2006.05.17, 07:04

A labdarúgó Bajnokcsapatok Európa Kupájának a története lehengerlő Real Madrid-fölénnyel kezdődött, majd a hatvanas években a Benfica, a hetvenesben az Ajax, a Bayern és a Liverpool nyújtott kiemelkedőt. A nyolcvanas években angol sikerek után meglepő volt a román Steaua győzelme, a következő évtizedben pedig két olasz csapat, a Milan és a Juventus játszott többször is BEK-, 1993-tól pedig már BL-döntőt. A spanyol hatalomátvétel után idén újra olasz kezekbe került a trófea.

A Serie A-ban is kiosztják az aranyérmeket

Archívum2006.05.12, 14:18

A négy topliga közül háromban már eldőlt a bajnoki cím, Olaszországban azonban csak a hétvégi záró forduló után kerül sor erre, igaz, a Juventus már csak akkor bukhatja el az aranyérmet, ha kikap a Regginától, a Milan pedig legyőzi az AS Romát. Marad azért izgalom az utolsó fordulóra a spanyoloknál és a németeknél is, elsősorban a BL-indulásról döntő mérkőzéseken. Az angoloknál már befejeződött a bajnokság, a szigetországban a Liverpool és a West Ham United szombati kupadöntőjével fejeződik be a szezon.  

Veszélyben Sevcsenko vb-szereplése

Archívum2006.05.08, 13:07

Egész Ukrajna aggódik, hogy Andrij Sevcsenko pályára léphet-e a június 9-én kezdődő labdarúgó-világbajnokságon, ugyanis az AC Milan csatára térdsérülést szenvedett csapata vasárnapi bajnoki mérkőzésén.

A Serie A állása és mesterlövészei

Sport2006.05.14, 18:30

Harminchetedik forduló.

A Serie A állása és mesterlövészei

Sport2006.05.02, 16:02

Harminchatodik forduló.

Barcelonai BL-csodára készül a Milan

Sport2006.04.26, 20:17

Természetesen a keddi BL-elődöntőben is nagy volt a tét a résztvevők számára, de a szerdai szuperrangadón valószínűleg még fokozottabb lesz a feszültség, elvégre két olyan együttes csak majd össze, amely a szezon előtt a végső győzelmet célozta meg. Az első mérkőzés után az FC Barcelona áll jobban, hiszen idegenben szerzett előnyt az AC Milannal szemben, és a milánóiaknak bizony nagy bravúrra lenne szükségük a továbbjutáshoz.

Bajnok lehet a Barca, bajba kerülhet a Juve

Sport2006.04.22, 19:14

49 nappal a labdarúgó-világbajnokság előtt lassan a végéhez közelednek az európai topligák és az kupasorozatok. A hétközi BL- és UEFA-kupa-forduló után ezúttal megint a pontvadászatok kerülnek a figyelem középpontjába, Spanyolországban például már vasárnap este bajnoki címet ünnepelhet a Barcelona, ha jól alakulnak számára az eredmények. A Bundesligában Hamburgban és Brémában is rangadóra kerül sor, Angliában a BL-indulás szempontjából kulcsfontosságú Tottenham-Arsenal derbi mellett az FA-kupa elődöntőire is sor kerül, az egyik ágon a Chelsea és a Liverpool feszül egymásnak. A Serie A-ban nagy kérdés, hogy a Juventus magára talál -ee, ...

A Serie A állása és mesterlövészei

Sport2006.04.22, 18:19

Harmincnegyedik forduló.

Már csak három pontra van a Juvétől a Milan

Sport2006.04.22, 21:35

A listavezető Juventus hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott a Lazio labdarúgócsapatával, míg az üldöző AC Milan biztosan nyert Messinában, így a torinói gárda előnye már csak három pont a tabellán a 35. fordulót követően a Serie A-ban.

Milan-Barca álomelődöntő a BL-ben

Archívum2006.04.18, 07:53

A Bajnokok Ligája két elődöntője közül kétségtelenül a keddi AC Milan-FC Barcelona párviadal számít a patinásabbnak, olyannyira, hogy sokan már előrehozott döntőről beszélnek. Az biztos, hogy két olyan együttes csap össze kedden a Giuseppe Meazza-stadionban, amelyet előzetesen is esélyesnek tartottak.

A hét világválogatottja (2006. április 10-16.)

Sport2006.04.17, 15:38

Ezúttal nem rendeztek meccseket a nemzetközi kupákban, így csak a hét végi bajnokikra kellett koncentrálni az álomcsapat összeállításánál. A végeredmény egy majdnem színolasz védelem, nyugat-európai középpályássor és kelet-európai csatársor lett.

Előrehozott BL-döntő Milánóban

Archívum2006.04.17, 17:01

Az egész szezon talán legnagyobb érdeklődéssel várt két találkozóját játssza egymással az AC Milan és az FC Barcelona a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjében. Az első felvonásra kedden 20.45-től kerül sor.

Milánói derbi a Serie A ezüstjéért

Sport2006.04.15, 18:49

Nagy csatát ígér az olasz labdarúgó-bajnokság 34. fordulójának szuperrangadója, amelyen a Milan a városi rivális Intert fogadja. A tét a bajnokság második helye (a Juventus gyakorlatilag már bajnoknak érezheti magát), egyelőre a BL-elődöntőre készülő Ancelotti-fiúk állnak jobban, előnyük két pont az Interrel szemben. Spanyolországban a listavezető Barcelona a BL meglepetéscsapatát, a Villarrealt fogadja, Angliában a Bolton-Chelsea meccs a csúcs, míg Németországban az UEFA-kupa-szereplést jelentő ötödik hely lesz a tét a Hertha-Dortmund, illetve a Leverkusen-Mönchengladbach mérkőzéseken.

Egy védő döntött a milánói derbin

Sport2006.04.15, 17:38

A Milan 1-0-ra legyőzte az Internazionalét a milánói derbin a Serie A 34. fordulójában. A győztes gólt a piros-feketék grúz védője, Kaha Kaladze szerezte.

Kaká-triplával nyert a Milan, kiesett a Treviso

Sport2006.04.09, 22:29

A BL-elődöntős AC Milan Kaká mesterhármasával 4-1-re legyőzte a vendég Chievót az olasz labdarúgó-bajnokság 33. fordulójában, így őrzi második helyét a tabellán. A listavezető Juventus 1-1-re végzett a Fiorentinával szemben.

Továbbjutással ünnepelné 100. BL-meccsét a Milan

Archívum2006.04.03, 16:24

Sorozatban harmadszor lehet a negyeddöntő egyszersmind a végállomás is az Olympique Lyon számára, amennyiben kedden kiesik az AC Milannal szemben a labdarúgó Bajnokok Ligájából.

Az Inter kihasználta a Milan botlását

Sport2006.04.01, 22:59

A Milan együttese nagy meglepetésre 1-0-s vereséget szenvedett az utolsó előtti helyen szerénykedő Lecce otthonában a Serie A 32. fordulójának szombati játéknapján. A városi rivális Inter a Messina elleni sima, 3-0-s győzelemmel két pontra megközelítette a piros feketéket, de a sereghajtó Treviso vendégeként 0-0-t játszó Juventus listavezető pozícióját egyik milánói csapat sem veszélyezteti.

BL: az Inter fordított, a Lyon gólképtelen volt

Sport2006.03.30, 11:20

Semmi sem dőlt el a labdarúgó Bajnokok Ligája szerdai negyeddöntőin, az olasz Inter ugyanis - 0-1-ről fordítva - egygólos előnyt csikart ki a spanyol Villarreal ellen, míg a másik milánói csapat, az AC Milan gól nélküli döntetlent játszott idegenben a francia Lyon együttesével. A visszavágókra egy hét múlva kerül sor.

A Serie A állása és mesterlövészei

Sport2006.03.26, 18:48

Harmincegyedik forduló.