Mikola István

címke rss

Mikola csak tünete a fideszes zavarnak

Itthon2008.07.18, 14:20

Némi értetlenkedést okozott a Fideszben Mikola István, aki a párt hivatalos irányvonalával szemben azt mondta, lehet helye a magántőkének az egészségügyben. A Fidesz most tényleg elutasítja a privatizációt, de ez nem mindig volt így: 1998-ban még a több-biztosítós rendszer bevezetését tervezték, és a párthoz köthető az egyik első privatizációs kísérlet is. Ráadásul most is vannak olyan fideszes önkormányzatok, ahol a kórházak működtetése magáncég kezébe került.

Sorvezetőt küldött a Fidesz Mikola miatt

Itthon2008.07.15, 17:34

Félreértésre adhatnak okot Mikola István kórházprivatizációval kapcsolatos kijelentései - mondta kedden a Fidesz alelnöke. Varga Mihály szerint Mikolát nem fenyegeti a kizárás veszélye, mivel csak a Fidesz álláspontjától eltérően nyilatkozott. Varga szerint elképzelhető viszont, hogy Mikola mondatai miatt zavar alakult ki a fejekben, ezért a Fidesz újra elküldte vidéki vezetőinek a kórházprivatizációval kapcsolatos tavalyi állásfoglalását.

MN: Botrány Mikola miatt a Fideszben

Itthon2008.07.12, 10:01

Botrányt okozott Mikola István fideszes egészségpolitikus saját pártjában. Mikola ugyanis Kökény Mihály  szocialista képviselő társaságában ment el a kiskunhalasi kórházba, melynek működtetőjét, a Hospinvestet számos támadás érte. Rádaásul a Hospinvestről azt mondta Mikola: a HospInvestet nem tartja profitérdekelt pénzszivattyúnak. Mikola szavai miatt több fideszes politikus is felháborodott - írja a Magyar Nemzet.

Reformálca és gázolás a parlamentben

Itthon2008.03.11, 17:33

Cserbenhagyásos gázolás a népszavazási kezdeményezés Horváth Ágnes egészségügyi miniszter szerint, aki a vizit- és a kórházi napidíj gyors eltörlését ígérte. Mikola István a kormánypártok pszichés állapotán élcelődött, Kóka János szerint Kádár János nyerte a népszavazást. A kormánypártok és az ellenzék kedden sem találta a közös hangot a parlamentben, pedig jövő héten dönteni kell a referendumon megbukott díjak eltörléséről.

Kivonult az ellenzék az egészségügyi bizottság üléséről

Itthon2007.12.06, 15:22

Kivonult a Fidesz és a KNDP az egészségügyi bizottság csütörtöki üléséről, amelyen az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvényhez benyújtott módosításokat kellett volna megvitatni. Mikola István szerint későn kapták meg a bizottsági anyagot, így akarja az ellenzéket lehetetlen helyzetbe hozni a kormányzat.

Elfogadták az egészségbiztosítás átalakításáról szóló törvényt

Itthon2007.10.24, 20:18

A kormány elfogadta az egészségbiztosítási rendszer átalakításáról szóló törvényt, és még a héten benyújtja az Országgyűlésnek - jelentette be Budai Bernadett kormányszóvivő a szerdai tájékoztatón. A kormány döntése a mostani parlamenti vita megcsúfolása - mondta Mikola István a parlamentben szerdán, a bejelentést követően.

A Fidesznek már elege van Horváth Ágnesből

Itthon2007.05.14, 12:40

Nem lát esélyt a Fidesz arra, hogy együttműködjön a szerinte konok és alkalmatlan új egészségügyi miniszterrel, Horváth Ágnessel. Mikola István, az ellenzéki párt szakpolitikusa szerint "tragikus káosz" van az egészségügyben.

Mikola veszélyesnek tartja Horváth stílusát

Itthon2007.04.23, 16:39

Az egészségügyi tárca tervei helyett Horváth Ágnes stílusáról szólt a vita az egészségügyi bizottság ülésén, ahol meghallgatták és a kormánypárti többség szavazataival támogatták a miniszterjelöltet. A szocialisták a reform finomhangolását várják az új minisztertől, az ellenzék szerint azonban Horváth biztonsági kockázatot jelent. Horváth a parlamenti ülés kezdetén le is tette miniszteri esküjét.

Bezárás közben mentettek életet

Itthon2007.04.02, 17:42

A betegek kérdésrohamai ellenére fennakadások nélkül debütáltak az egészségügyi reform most hatályba lépő intézkedései. Az általunk megkeresett kórházakban annak ellenére nem működött a tb-fizetést ellenőrző rendszer, hogy az hétfőn indult. Az OEP ezt azzal indokolta, hogy kórházaknak idő kell, mire belerázódnak a technikába. Egy fővárosi kórház pedig azt követően mentett életet, hogy már több órája megszűnt.

Mikola szerint háborút okoz a Lipót bezárása

Itthon2007.03.30, 17:24

A  kórházak fele már aláírta a ágyszámcsökkentéseket szentesítő  szerződéseket - jelentette be pénteken az egészségügyi tárca. Több olyan kórház amelynek fideszes önkormányzat a fenntartója, záradékot csatolt a szereződéshez. A Fidesz pénteken is hangsúlyozta a finanszírozási szerződéseket gyorsan és diktátumszerűen irtaja alá a tárca.