Miklós Edit

címke rss
Törvényesen is Miklós Edit a Sí Szövetség elnöke

Törvényesen is Miklós Edit a Sí Szövetség elnöke

A Fővárosi Törvényszék másodfokú végzése is megerősítette Miklós Edit elnöki bejegyzését a Magyar Sí Szövetségben (Msísz).

Bejegyezte a bíróság a síszövetség elnökének Miklós Editet

Archívum2018.09.17, 12:43

Miklós Edit hétfői bejelentése szerint a Fővárosi Törvényszék szeptember 11-i végzése alapján immár hivatalosan is ő az elnök, így újra elkezdődhet az érdemi munka a Magyar Sí Szövetségben (MSíSZ).

Miklós Edit visszavonult

Archívum2018.04.12, 11:53

Miklós Edit csütörtökön bejelentette visszavonulását, illetve jelezte, vasárnap versenybe száll a Magyar Sí Szövetség elnöki posztjáért.

Miklós Edit: ami történt, számomra felháborító

Archívum2018.02.22, 19:14

Míg a jégpályák környékén boldog magyarokkal találkozik az ember, addig a freestyle síző Sweany Elisabeth pjongcsangi produkciója óta a sízőknél áll a bál. A Magyar Sí Szövetség jelenlegi, ám több jogkörétől is megfosztott elnöke, Bajai András ugyanis komoly nézeteltérésbe keveredett korábbi kollégájával, barátjával, a szervezetet állítólag a háttérből irányító Kaszó Klárával – számolt be DIGI Sport – Sport 24 című műsora.

Miklós Edit ismét maximálisan terhelheti sérült térdét

Archívum2018.02.13, 18:48

Miklós Edit alpesi síző egy hónappal a műtétje után ismét maximálisan terhelheti sérült térdét. "A tavalyihoz képest sokkal egyszerűbb, gyorsabb lesz a rehabilitáció, a mindennapi gyógytornával kombinálva már erősítek is" - nyilatkozta a Digisport keddi, Sport24 című műsorában Miklós Edit.

A sérült Miklós Edit nem gondolkodik újabb olimpiai ciklusban

Archívum2018.01.18, 10:50

Az olimpiai hetedik helyezett Miklós Edit egy héttel ezelőtt szenvedett súlyos sérülést, így nem vehet részt a februári téli olimpián. A sportolónő csütörtökön találkozott a sajtó képviselőivel. Elmondta, hogy egyelőre nem gondolkodik egy újabb olimpiai ciklusban, viszont mindenképpen szeretne tovább versenyezni.

Folytathatja a pályafutását a téli olimpiáról lemaradó Miklós Edit

Archívum2018.01.14, 14:43

Mint arról beszámoltunk, Miklós Edit megsérült az alpesisí-világkupa idei első szuperóriás-műlesikló versenyén, az ausztriai Bad Kleinkirchheimben. A magyar sportoló a célvonalon áthaladva bukott, a villachi kórházba szállították, ahol kiderült, hogy a jobb térdében szalagszakadás történt, így ki kell hagynia a téli olimpiát. Miklós Edit térdét megműtötték szombat éjjel, az operációról és az állapotáról az alpesi szakág szövetségi kapitánya, Stark Márton és a síző is beszélt. 

Miklós Editet műteni kell, lemarad az olimpiáról

Archívum2018.01.13, 22:25

A Világkupa-dobogós magyar síző megsérült az alpesi sí-világkupa idei első szuperóriás-műlesikló versenyén, az ausztriai Bad Kleinkirchheimben. Miklós Edit a célvonalon áthaladva bukott, a villachi kórházba szállították, ahol kiderült, hogy a jobb térdében szalagszakadás történt.

Baleset érte Miklós Editet, elájult a célban

Archívum2018.01.13, 16:09

Közvetlenül célba érkezése után hanyatt esett, beütötte a fejét és elájult Miklós Edit az alpesi sí világkupa idei első gyorsasági számában, az ausztriai Bad Kleinkirchheimben rendezett szombati szuper-óriásműlesikló futamon.

Miklós Edit elájult a célban

Archívum2018.01.13, 18:29

Közvetlenül célba érkezése után hanyatt esett, beütötte a fejét és elájult Miklós Edit az alpesi sí világkupa idei első gyorsasági számában, az ausztriai Bad Kleinkirchheimben rendezett szombati szuper-óriásműlesikló futamon.

Tovább élesítené formáját Miklós Edit

Archívum2018.01.12, 14:29

Az alpesi sí világkupa idei első gyorsasági számait rendezik a hétvégén az ausztriai Bad Kleinkirchheimben. Szombaton szuperóriás-műlesiklásban, vasárnap lesiklásban áll rajthoz a női mezőny. Miklós Edit legfontosabb célja, hogy a soron következő világkupafutamokon versenyrutint szerezzen a februári téli olimpiára.

Miklós Edit jó formában érzi magát a phjongcshangi téli olimpia előtt

Archívum2017.12.29, 15:10

Jó formában érzi magát Miklós Edit alpesi síző, aki a februári phjongcshangi téli olimpia előtt még öt lesiklóversenyen áll rajthoz.

Nem ért célba Miklós Edit Val d'Isere-ben

Archívum2017.12.17, 13:38

Miklós Edit nem ért célba a női alpesi sízők világkupa-sorozatának vasárnapi, franciaországi állomásán.

Szezonbeli első győzelmét aratta a gyönyörű alpesi síző

Archívum2017.12.16, 14:41

Szezonbeli első, pályafutását tekintve 78. győzelmét ünnepelhette Lindsey Vonn a női alpesi sízők világkupa-sorozatának szombati, franciaországi állomásán.

Kettős svájci siker női szuperóriás-műlesiklásban, Miklós Edit 47.

Archívum2017.12.09, 13:42

Jasmine Flury nyerte a szuperóriás-műlesiklást az alpesi sí világkupa-sorozat St. Moritz-i állomásán szombaton, Miklós Edit a 47. helyen végzett.

Miklós Edit szuperóriás-műlesiklásban indul hétvégén

Archívum2017.12.07, 14:05

Újabb fontos állomás következik Miklós Edit számára az alpesi sí világkupa sorozatban, melynek helyszíne a svájci St. Moritz. Itt szerezte meg első világkupa harmadik helyezését az MTK sízője, akinek ezúttal nem lesiklásban, hanem szuperóriás-műlesiklásban lesz lehetősége a jó szereplésre.

Miklós Edit a hányattatások ellenére élvezte visszatérő versenyét

Archívum2017.12.05, 11:44

Rengeteg szerencsétlenség hátráltatta az alpesi síző Miklós Editet múlt hétvégi, visszatérő versenyén Lake Louise-ban, ennek ellenére élvezte a világkupa-viadalt, s a második napon szerzett 14. helyének kifejezetten örül.

Miklós Editet kizárták a szuper-óriásműlesikló futam után

Archívum2017.12.03, 23:06

Miklós Edit a 39. helyen végzett, de végül kizárták az alpesi sí világkupa sorozat vasárnapi szuper-óriásműlesikló futamában a kanadai Lake Louise-ban. Vk-dobogós sízőnk szombati bravúros teljesítménye után is megbízhatóan sízett, de a versenyrutint még meg kell szereznie. A futam győztese a liechtensteini Tina Weirather lett.

Alpesi vk: Miklós Edit teljesítette a célját, a 14. helyen végzett

Archívum2017.12.03, 08:11

Mikaela Shiffrin pályafutása során először győzött lesiklásban a női alpesi sízők világkupa-sorozatában. A kanadai Lake Louise-ban rendezett viadalon Miklós Edit 14. helyen végzett.

Miklós Edit nem ilyen visszatérésről álmodott

Archívum2017.12.01, 22:53

Rendkívüli módon kezdődött Miklós Edit számára az idei alpesi sí világkupa sorozat első lesikló futama pénteken, a kanadai Lake Louise-ban. Olimpiai hetedik helyezett síző 10 és fél hónappal sérülése után újra lesiklásban startolhatott, kétszer is, miután a pályán előtte kieső Lindsey Vonn miatt az első rajtja után megállították. Később újra elindulhatott, végül a 44. lett. A győzelmet az osztrák Cornelia Hutter szerezte meg.

Alpesi sí: edzője a húsz közé várja a visszatérő Miklós Editet

Archívum2017.11.30, 17:38

Miklós Edit közel egy év után indul ismét versenyen: a magyar alpesi síző januárban elszenvedett súlyos térdsérülését követően elsőként pénteken a kanadai Lake Louise-ban áll rajthoz.

Nem irreális Miklós Edit dobogós szereplése az olimpián

Archívum2017.11.08, 10:53

Egyértelműen az éremszerzés Miklós Edit célja a phjongcshangi téli olimpián, s ez egyáltalán nem irreális Stark Márton, az alpesi síelők szövetségi kapitánya szerint.

Miklós Edit örül, hogy sokaknak tudott csalódást okozni

Archívum2017.10.25, 13:43

A januári súlyos balesete után a visszatérés küszöbén álló Miklós Edit alpesi síző rendhagyó körülmények között, az Audi Hungaria győri üzemének szélcsatornájában mutatta meg, hogy milyen formában várja az első Világkupa-versenyt. Az első magyar Vk-pont szerzője továbbra is meggyőződéssel vallja, éremért versenyezhet jövő februárban Phjongcshangban.

Sok millió forintba került Miklós Edit gyógyulása a balesete után

Archívum2017.09.30, 13:54

Mentőhelikopter szállította el a sípályáról a magyar sztársportolót januárban. Miklós Edit óriásit bukott az Altenmarkt-Zauchensee-ben zajló lesiklóversenyen és súlyosan megsérült. Most, hét hónappal a horrorbaleset után Edit teljes erőbedobással készülhet arra, hogy decemberben ismét versenyezzen. A rohamos gyógyuláshoz hatalmas akaraterő kellett, a rehabilitáció költségei pedig súlyos milliókba kerülnek. 

Túl van első havas edzésén Miklós Edit

Archívum2017.08.23, 15:09

Sikeres havas tréningen van túl világkupa dobogós alpesi sízőnk a svájci Saas-Fee gleccseren. Miklós Edit hét hónappal síbalesete után állt ismét sílécre. 

Hét hónap után újra síel Miklós Edit

Archívum2017.08.17, 13:58

Hét hónap kihagyás után újra síelni fog Miklós Edit. A legeredményesebb magyar síző januárban esett hatalmasat az alpesisí-világkupán Zauchenssee-ben. Nagy sebességnél szétcsúszott a lába és már nem tudta megakadályozni a bukást. Súlyos térdsérüléséből nagyon gyorsan gyógyult, márciusban már megkezdte az erőnléti edzéseket. Most pedig orvosa is engedélyezte, hogy újra sportoljon. 

Miklós Edit megcélozta a phjongcshangi téli olimpiát

Archívum2017.07.20, 18:46

Jól halad Miklós Edit alpesi síző felkészülése a következő szezonra. A januárban térdszalag-szakadást szenvedett sportoló csütörtökön az MTI-nek elmondta, egyelőre Csíkszeredában készül a versenyidényre. Ausztriában élő erőnléti edzője, Zakariás Zsolt kéthetente jön Csíkszeredába, hogy "felfrissítsék" az edzésprogramot. Ez azt jelenti, hogy egyre több és nehezebb gyakorlatot kell végeznie.

Miklós Edit már augusztusban síelhet

Archívum2017.07.06, 12:42

Súlyos sérülését követően augusztusban csatolhat lécet Magyarország legjobb alpesi sízője, Miklós Edit.

Miklós Edit megkezdte az erőnléti edzéseket

Archívum2017.03.22, 16:42

Alig több mint két hónappal súlyos térdsérülését követően megkezdhette az erőnléti edzéseket az alpesi síző Miklós Edit.

Tizenöt magyar indul az alpesisí-világbajnokságon

Archívum2017.02.08, 10:13

Tizenöt magyar versenyző indul a svájci St. Moritzban kedden kezdődő alpesisí-világbajnokságon, de a sérült Miklós Edit hiányában komolyabb elvárások nélkül.

Miklós Edit hamarabb tért vissza a sípályára, mint azt bárki gondolta volna

Archívum2017.01.31, 10:18

Miklós Edit két héttel súlyos sérülése és az azt követő műtét után hazai környezetben, azaz Csíkszeredán kezdte meg a rehabilitációt, és a tornateremből már a sípályára is kimerészkedett. 

Két mankóval jár, de olimpiai bajnok akar lenni Miklós Edit

Archívum2017.01.26, 16:47

Másfél héttel súlyos balesete után szülővárosában, Csíkszeredában gyógyul Miklós Edit alpesi síző.

Miklós Edit: az olimpiáért vállalni kell a kockázatot

Archívum2017.01.24, 17:11

A síszövetség hivatalos orvosa, Dr. Tállay András amondó, Miklós Edit nagyon súlyos sérülést szenvedett, de van példa a sikeres visszatérésre, és egy olyan sportolóról van szó, aki nem ismeri a lehetetlent.

Miklós Editet máris kiengedték a kórházból

Archívum2017.01.23, 17:19

Alig több mint egy héttel a zuchenseei lesikló Világkupa-futamon szenvedett súlyos balesete után kiengedték Miklós Edit alpesi sízőt a kórházból.

Miklós Editet egy dupla térdműtét sem ragasztja ágyhoz

Archívum2017.01.18, 18:37

Mindössze két nappal azután, hogy mindkét lábát megműtötték, Miklós Edit máris felkelt a kórházi ágyából. 

Miklós Edit a sérülése után: Lehetetlen, hogy ne még erősebben térjek vissza

Archívum2017.01.17, 09:26

A vasárnapi Világkupa-versenyen súlyos sérülést szenvedő magyar alpesi síző már túl van a műtéten, de a pontos diagnózist és a rehabilitáció menetét még nem ismeri. Az Origónak a kórházi ágyáról nyilatkozott a baleset körülményeiről és a várható visszatérésről.

Komoly balesetet szenvedett Miklós Edit: 4 órán át műtötték

Archívum2017.01.16, 16:24

Vasárnap éjjel került sor a sürgős beavatkozásra, miután a Világkupa-harmadik helyezett sízőnk súlyos balesetet szenvedett edzés közben. 

Nemhiába hívják "boldogtalan hármasnak" Miklós Edit sérülését

Archívum2017.01.16, 13:06

Nincs annál súlyosabb sérülés, mint ami a hétvégén derékba törte Miklós Edit szezonját. A traumatológus főorvos kitartást kíván a szerencsétlenül járt magyar sízőnek, mert kemény küzdelem vár rá a következő hónapokban.

Négy órán át műtötték Miklós Editet

Archívum2017.01.16, 11:56

Négyórás műtétet hajtottak végre vasárnap éjjel Miklós Edit térdein az ausztriai Innsbruck melletti magánklinikán, miután az orvosok szalagszakadást, porcsérülést és csonttörést állapítottak meg a vasárnapi sérülése nyomán. Miklós Edit a körülményekhez képest jól van, délután konzultál majd az orvosával. Világkupa-harmadik sízőnk az Altenmarkt–Zauchenseeben zajló lesiklóverseny hivatalos edzésén bukott nagyot, mentőhelikopterrel vitték kórházba.

Svájci edzője győzni is megtanítaná Miklós Editet

Archívum2017.01.15, 17:34

Stefan Abplanalp, Miklós Edit svájci edzője az altenmarkt–zauchensee-i világkupafutam kvázi szünnappá váló szombati napján arról beszélt az Origónak, hogy mi hiányzik még a magyar sízőből, hogy a világ legjobbja legyen, miért jó vele foglalkozni olyan sztárok után, mint az amerikai vagy a norvég válogatott, és hogy miért döntött úgy, hogy a legnagyobb csapatoktól az egyik legkisebbhez igazol.

Szakadt szalagok, levált porc, vége Miklós Edit szezonjának

Archívum2017.01.15, 16:39

Jobb térdében elszakadt az elülső keresztszalag és levált a porc, míg a bal lábán csak könnyebben sérült Miklós Edit, aki az altenmarkt–zauchensee-i világkupa-viadal lesiklóversenyét megelőző edzésen bukott.

Miklós Edit Faceboookon üzent, hogy jól van – Fotó!

Archívum2017.01.15, 15:52

Nagyon aggódunk Miklós Editért, akinek kiderült, a térde sérült meg csúnya balesetében.

Friss információk: így sérült meg súlyos bukása után Miklós Edit

Archívum2017.01.15, 15:38

Miklós Edit vasárnap hatalmasat bukott a női alpesi sízők altenmarkt-zauchensee-i lesikló világkupafutamát megelőző hivatalos edzésen. A síelőnek kifordult a térde, de lehet, hogy nagyobb a baj...

Miklós Edit vagy Vonn kutyája okosabb?

Archívum2017.01.15, 13:30

A műlesiklók világranglistáján ötödik helyen álló magyar síző egy, a futam törlése miatt várakozással töltött nap közepén ült le beszélgetni az újságírókkal, hogy elmondja, mennyire nem hatja meg Lindsey Vonn visszatérése, milyen komoly tervei vannak a világbajnokságon és a jövő évi olimpián, és, hogy mennyi hiányzik ahhoz, hogy egy tökéletes sízőt lássunk. Sőt, még az is kiderült, hogy Vonn vagy Miklós Edit kutyája az okosabb.

Magatehetetlenül zuhant Miklós Edit: sokkoló videó a balesetről!

Archívum2017.09.30, 13:45

Ahogy arról korábban a Life.hu beszámolt, mentőhelikopter szállította el a sípályáról a magyar sztársportolót. Miklós Edit ugyanis óriásit bukott az Altenmarkt–Zauchensee-ben zajló lesiklóversenyen.

Miklós Edit hatalmasat bukott, helikopter vitte el

Archívum2017.01.23, 18:23

Hatalmasat esett Miklós Edit az alpesisí-világkupán vasárnap délelőtt. Nagy sebességnél szétcsúszott a lába, a térdét fájlalta, de pontos diagnózis még nincs.

Dráma! Miklós Edit nagyott bukott, mentőhelikopterrel szállították el

Archívum2017.09.30, 13:45

Nagy a baj. Mentőhelikopter szállította el a sípályáról a magyar sztársportolót. Miklós Edit óriásit bukott az Altenmarkt-Zauchensee-ben zajló lesiklóversenyen.

Törölték Miklós Editék szombati Vk-futamát

Archívum2017.01.14, 11:49

A szervezők döntésének értelmében a szűnni nem akaró havazás miatt törölték, majd vasárnapra halasztották a női lesiklás előtti edzést és futamot az Altenmarkt-Zauchensee-i alpesi sí világkupafutamon. A versenyen Miklós Edit is rajthoz állna, és itt térne vissza sérülése után Lindsey Vonn.

Nem áll jól Miklós Edit szénája Ausztriában

Archívum2017.01.13, 14:03

A csütörtöki után a pénteki női lesikló edzést is törölték a szervezők Altenmarkt-Zauchenseeben, így veszélybe került a szombati világkupafutam megrendezése, amelyen Miklós Edit is indulna.

Előző
Következő