Mike Tyson

címke rss

Tysont nem engedik New Jerseyben bokszolni

Sport2003.04.14, 11:50

Veszélybe kerültek Mike Tyson júniusi tervei, miután a nehézsúlyú bunyósnak a tervezett bokszgálán való fellépését meghiúsította James E. McGreevey, New Jersey kormányzója. Tyson ugyanis korábbi botrányai miatt nem kapta meg a szükséges licencet, így nem léphet szorítóba a Lennox Lewis nevével is fémjelzett eseményen.

Tyson és Lewis egy helyen, egy napon, más ellen

Sport2003.04.02, 12:12

A nehézsúlyú profi ökölvívó-világbajnok Lennox Lewis és a legendás Mike Tyson elõreláthatólag azonos napon és ugyanabban a ringben vívja következõ mérkõzését, mégis biztos, hogy nem egymás ellen küzdenek majd. A gálát június 21-én Buffalóban rendeznék, ám a két öklözõ ellenfele egyelõre nem ismert.

Sanders nemzeti hõs lett

Sport2003.03.11, 07:50

Hétfõn hõsnek kijáró fogadtatásban volt része Corrie Sandersnek, a WBO újdonsült profi nehézsúlyú bokszvilágbajnokának. A szombati, Vlagyimir Klicsko elleni, hannoveri vébé-címmérkõzésrõl diadalmasan hazatérõ 38 éves dél-afrikai ökölvívót a johannesburgi repülõtéren hatalmas tömeg éltette. Sanders menedzsere, Rodney Berman szerint Tysontól Roy Jones Jr.-ig bárki lehet a következõ ellenfél, sõt, egy Lennox Lewis elleni címegyesítõ szupercsata sem elképzelhetetlen.

Tysonnak nincs szüksége Kingre

Sport2003.03.01, 17:03

Egyelõre még korántsem biztos, hogy létre jön Lennox Lewis és Mike Tyson visszavágója. De ha mégis, akkor "Vas Miskának" nincs szüksége Don King közvetítõi szolgálatára, s arra biztatja Lewist, õ se közösködjön a nagyhajú promóterrel.

Tyson kiütötte Etienne-t

Sport2003.02.23, 13:34

Az amerikai Mike Tyson már az elsõ menetben, 49 másodperc után kiütötte honfitársát, Clifford Etienne-t az amerikai Tennessee állambeli Memphisben szombat este (közép-európai idõ szerint vasárnap hajnalban) rendezett profi nehézsúlyú ökölvívó mérkõzésen.

Tyson és Etienne békésen mérlegelt

Sport2003.02.21, 13:12

Az elmúlt napok zaklatott eseményeihez képest meglepõen nyugodt körülmények között zajlott le a szombati Mike Tyson-Clifford Etienne profi nehézsúlyú mérkõzést megelõzõ mérlegelés. A botrányairól elhíresült Tyson szinte egy szót sem szólt a késve érkezõ, majd onnan sietve távozó ellenfeléhez.

Mégsem lesz Tyson-Etienne meccs

Sport2003.02.19, 12:09

Mike Tyson már Memphisben tartózkodik, ahol szombaton verekedne Clifford Etienne-nel, a helyi The Pyramid sportcsarnokban, a Memphis Grizzlies NBA-csapat otthonában. Ám hiába gondolta meg magát kedden az arcán immár tetovált maori motívumokat viselõ 36 éves fenegyerek, most tervezett ellenfele, Etienne mondta le a meccset.

Tyson mégis bokszol szombaton

Sport2003.02.18, 19:40

Mégsem marad el Mike Tyson szombati mérkõzése honfitársa, Clifford Etienne ellen. A botrányairól elhíresült nehézsúlyú amerikai bokszoló meggondolta magát, pedig korábban betegségére hivatkozva lemondta a memphisi összecsapást.

Lefújták Tyson meccsét

Sport2003.02.18, 12:09

Mike Tyson nem bokszol szombaton Memphisben Clifford Etienne-nel. A Tennessee-i város The Pyramid nevû sportcsarnokába tervezett profi nehézsúlyú ökölvívó-mérkõzést "Vas Miska" menedzsere a 36 éves bokszoló "betegsége" miatt mondta le.

Veszélyben Tyson visszatérése

Sport2003.02.16, 12:33

Mike Tyson nem érzi jól magát, fáj a háta és szerda óta nem tudott edzeni. Ez azért nagy baj, mert szombaton, február 22-én, Memphisben az amerikai Clifford Etienne-nel kellene mérkõznie. Ez az összecsapás lenne az egykori profi nehézsúlyú bokszvilágbajnok világbajnok nagy visszatérése a tavaly június 8-án Lennox Lewistól elszenvedett megalázó veresége után.

Itthon is látható lesz a Tyson-meccs

Sport2003.02.13, 15:38

A Viasat3 televízió jóvoltából Magyarországon is élvezhetõ lesz Mike Tyson következõ mérkõzése. Az egykori profi nehézsúlyú ökölvívó-világbajnok február 22-én Clifford Etienne ellen lép szorítóba. Képernyõre kerül egy finnországi gála is, magyar résztvevõkkel.

Tyson visszavonul, ha kikap Etienne-tõl

Sport2003.02.06, 12:22

Edzõje szerint Mike Tyson visszavonul, ha február 22-én kikap Clifford Etienne-tõl.

Júniusban lesz a Lewis-Tyson visszavágója

Sport2003.01.27, 20:32

A tervek szerint június 21-én, valószínûleg Memphisben kerül sor a brit Lennox Lewis és az amerikai Mike Tyson mérkõzésére, amely a két nehézsúlyú ökölvívó tavalyi találkozójának a visszavágója lenne.

Önként jelentkezõk bokszmeccse Tyson ellen

Tévé2003.01.17, 11:58

Egy amerikai produkciós iroda olyan valóságshow létrehozásán dolgozik, amelyben gyakorlatilag bárki nyilvánosan megverekedhet az egykori nehézsúlyú világbajnok bokszolóval, Myke Tysonnal.

Tyson milliókat vesztett házasságán

Sport2003.01.14, 10:57

Nem egészen hatévi házasság után második feleségétõl, Monica Turnertõl is elvált Mike Tyson, az egykori nehézsúlyú profi ökölvívó világbajnok.   A washingtoni gyermekorvosnak 6.5 millió dollárt és - összesen 8 milliót érõ - két házat ítélt meg a bíróság. Közös gyermekeik - az 5 éves Amir és a 6 éves Rayna - is nála maradhatnak.

Klicsko-Tyson bokszmeccset szerveznek

Boxutca2002.12.29, 16:52

A Klicsko-fivérek menedzsere, Klaus-Peter Kohl azt szeretné, ha a testvérek egyike Németországban összemérné erejét Mike Tysonnal, az amerikaiak klasszis ökölvívójával.

Lennox Lewis nyitott a folytatásra

Sport2002.12.04, 10:51

Amióta Lennox Lewis, a britek nehézsúlyú profi világbajnok ökölvívója legyõzte Mike Tysont, a sajtó folyamatosan azt találgatta, vajon megelégszik a "király" ennyivel, esetleg a Vitalij Klicsko elleni összecsapást követõen vonul vissza. Nos, Lewis kommünikét intézett a világhoz, amelyben tudtatta: célja ringbe szállni Tysonnal és a másik Klicsko testvérrel, Vlagyimirral is.

Tyson: Megjavultam!

Sport2002.11.27, 14:58

Mike Tyson, a profi boksz hírhedt fenegyereke azt ígéri, hogy a jövõben a kötelek között nyújtott (sport)teljesítményével s nem botrányaival hívja fel magára a figyelmet.

Tyson február 22-én tér vissza

Sport2002.11.21, 09:38

Szinte napra pontosan három hónap múlva, 2003. február 22-én tér vissza a kötelek közé Mike Tyson. A nehézsúlyú ökölvívó-klasszis ellenfele honfitársa, Clifford Etienne lesz.

Tysont beperelte exfelesége

Sport2002.10.03, 12:36

Bírósághoz fordult Mike Tyson exfelesége, mert a korábbi nehézsúlyú profi ökölvívó-világbajnok nem utalta át idejében a januári váláskor megállapított tízmillió dollár elsõ részletét.

King félti Tysont

Sport2002.09.17, 07:07

Don King, a világ egyik leghíresebb ökölvívó mérkõzésszervezõje nem javasolja Mike Tysonnak, hogy újra összecsapjon Lennox Lewis-zal, akitõl kiütéses vereséget szenvedett júniusban.

Tyson is december 7-én lép ringbe

Sport2002.09.12, 13:38

Az egykori profi ökölvívó világbajnok, Mike Tyson várhatóan december 7-én lép elõször szorítóba júniusi, Lennox Lewistól elszenvedett kiütéses veresége után.

Lewis több meccset tervez

Sport2002.08.21, 10:45

Lennox Lewis mégsem tervezi a visszavonulását, legalábbis nyilatkozatából ez érzõdik. A nehézsúlyú profi ökölvívás jelenlegi legjobbja a The Daily Expressnek nyilatkozva elmondta, másfél év alatt három összecsapást is szeretne.

Tyson késsel fenyegetõzött

Sport2002.08.08, 15:21

Újfent hallatott magáról Mike Tyson, az amerikaiak botrányairól elhíresült ökölvivója. Ezúttal egy elõkelõ hotelben csinált felfordulást, testõreinek kellett megfékeznie a magáról megfeledkezett sportolót.

Lewist és Tysont 56 millió dollárra perelik

Sport2002.08.03, 20:09

Jose Sulaiman, a Boksz Világtanács (WBC) elnöke testi sértés miatt 56 millió dollárra perli a brit Lennox Lewist és az amerikai Mike Tysont. A sportvezetõ ügyvédje, Thomas Deas szerint Sulaiman a január 22-én New Yorkban rendezett sajtótájékoztatón kitört verekedésben súlyos pszichés sérüléseket is szenvedett.

Holyfield a csúcson vonulna vissza

Sport2002.07.18, 12:42

Nincs még vége a nehézsúlyú boksznak, legalábbis Evander Holyfield szívesen gondoskodna arról, hogy a sztárok ne pihenjenek a babérjaikon. Az amerikai ökölvívó kijelentette, kész megküzdeni Mike Tysonnal és Lennox Lewisszal is, hogy visszavonulása elõtt még egyszer a súlycsoport koronázatlan királya legyen.

Lewis 30 millió dollárért újra meccselne Tysonnal

Sport2002.07.13, 14:48

Lennox Lewis, a WBC és az IBF profi nehézsúlyú ökölvívó világbajnoka pénteken a Buckingham Palotában a Brit Birodalom Rendjének Parancsnoka kitüntetést kapta, azaz köznapi szóhasználattal: lovaggá ütötték. Az ünnepélyes alkalom kapcsán a 36 éves sportember kijelentette: mégis érdekli egy Mike Tyson elleni visszavágó - 30 millió dollárért...

Mindenki Lennoxot akarja

Sport2002.06.19, 15:17

Azzal, hogy Lennox Lewis június nyolcadikán kiütötte Mike Tysont, a sor végére ért: mindenkit megvert, akit csak lehetett. Patthelyzet alakult ki a profi nehézsúlyú bokszvilágban, hisz egyszerûen elfogytak az ellenfelek. Akkor most hogyan tovább? Bár van néhány önjelölt vesztes, aki ki akarja magát próbálni az egyesített világbajnok ellen, Lewis mégis visszavonulását fontolgatja.

Mindenki Lennoxot akarja

Sport2002.06.19, 15:13

Azzal, hogy Lennox Lewis június nyolcadikán kiütötte Mike Tysont, a sor végére ért: mindenkit megvert, akit csak lehetett. Patthelyzet alakult ki a profi nehézsúlyú bokszvilágban, hisz egyszerûen elfogytak az ellenfelek. Akkor most hogyan tovább? Bár van néhány önjelölt vesztes, aki ki akarja magát próbálni az egyesített világbajnok ellen, Lewis mégis visszavonulását fontolgatja.

Lewis móresre tanította Tysont

Sport2002.06.10, 19:00

Lennox Lewis a nyolcadik menetben kiütötte Mike Tysont és megvédte a WBC és az IBF profi nehézsúlyú ökölvívó bajnoki címét. Az egyesült államokbeli Memphisben megrendezett gálán a brit világbajnok taktikusan bokszolt, az elsõ három menetben távol tartotta magától a hatalmas ütõerõvel rendelkezõ amerikait. A vereséggel Tyson pályafutásának gyakorlatilag vége, Lewis pedig ellenfél nélkül maradt.

A Klicsko fivérek is bokszolnának Lennox Lewisszal

Sport2002.06.10, 19:03

A Mike Tysont rommá verõ Lennox Lewis néhány hét múlva határoz jövõjérõl. Az IBF és a WBC egyesített világbajnokának a tervei közt felmerült az esetleges visszavonulás is, de szívesen eleget tesz a szerzõdésben foglalt Tyson-visszavágónak. Elmondása szerint egyébként nagyon élvezte az amúgy sem eredménytelen pályafutása legnagyobb gyõzelmét.

Tyson öt menetet enged Lewisnak

Sport2002.06.08, 16:28

1977. augusztus 16-a óta nem történt akkor esemény a Tennessee állambeli Memphisben, mint most, 2002. június 8-ának szombatján. Akkor, majdnem huszonöt évvel ezelõtt meghalt a Király, azaz Elvis Presley, most viszont éppen uralkodóválasztás elõtt áll a város. Aki nem tudná: szombaton este a Pyramid Arena közel húszezres nézõközönsége szemtanúja lehet a jelenkor két legkiválóbb nehézsúlyú ökölvívója, Mike Tyson és Lennox Lewis csatájának.

Lakat Tyson száján

Sport2002.06.05, 18:12

Elmaradt Mike Tyson keddre tervezett sajtótájékoztatója, s valószínûleg a szerdai edzésen sem válaszol az újságírók kérdéseire. Az okokat nem nehéz kitalálni: a felfokozott idegállapotban lévõ Vas Miskát inkább távol tartják a média képviselõitõl, hogy a botrány esélyét a lehetõ legkisebbre csökkentsék.

Tyson megölné Lewist

Sport2002.05.11, 14:24

Mike Tyson, a botrányairól elhíresült profi nehézsúlyú ökölvívó minden eddiginél élesebben támadta Lennox Lewist kettejük június 8-i címmérkõzése elõtt.

Tyson és Lewis civilben nem találkozhatnak

Sport2002.05.01, 16:49

Az elõvigyázatos szervezõk úgy döntöttek, hogy Mike Tyson és Lennox Lewis nem találkozhat szemtõl szemben a június 8-án Memphisben sorra kerülõ nehézsúlyú profi ökölvívó címmérkõzés elõtt.

Lennox Lewis portré

Szórakozás2002.04.25, 18:05

Õszinte beszélgetés a gentleman bajnokkal, a Mike Tyson elleni meccsérõl, a meccs elõtti és meccs utáni szexrõl, arról, milyen, amikor kiütik az embert és hogyan tudja megõrizni higgadtságát egy korrupt sportágban.

Tyson táncosnõre támadt

Sport2002.04.08, 11:54

Egy táncosnõ és a barátja azzal vádolja Mike Tysont, hogy a nehézsúlyú profi ökölvívó mindkettõjüket megtámadta.

Utah is Tysonékat akarja

Sport2002.03.21, 14:17

Alighogy nyilvánosságra került, hogy Michigan állam sportbizottsága hivatalosan is megadta Mike Tyson versenyzési engedélyét, Utah állam is harcba szállt a Lewis-Tyson profi nehézsúlyú bokszmérkõzés rendezéséért.

Washingtonban rendezik a Tyson-Lewis címmeccset

Sport2002.03.13, 17:46

Washington D. C. boksz- és birkózóbizottsága egyhangú, 3:0 arányú szavazással úgy döntött, hogy megadja a versenyzési engedélyt Mike Tysonnak, így elhárult az utolsó akadály a Tyson-Lennox Lewis profi nehézsúlyú ökölvívó világbajnoki döntõ megrendezése elõl. A meccs kitûzött idõpontja 2002. június 8., s a helyszíne most már minden bizonnyal a washingtoni MCI Center, a helyi Wizards kosárcsapat és a Capitals hokikegyüttes otthona lesz.

Tyson ellen nem emelnek vádat

Sport2002.02.22, 13:51

Clark megye területi ügyészsége nem emelt vádat Mike Tyson ellen. A hivatal elbírálta annak a vizsgálatnak az eredményét, amelyet a rendõrség folytatott le a bokszoló ügyében. Minden idõk legfiatalabb nehézsúlyú világbajnokát két hölgy is feljelentette erõszakoskodásért.

Tyson Washingtonban bokszolhat Lewisszal

Sport2002.02.20, 17:09

Washington megadta a versenyzõi engedélyt Mike Tysonnak, így a bokszoló várhatóan mégis az Egyesült Államokban léphet kötelek közé Lennox Lewis ellen.

Vétó Tyson ellen

Sport2002.02.14, 17:32

Alighogy napvilágra került, hogy Georgia állam sportolói engedélyt adott Mike Tyson korábbi nehézsúlyú ökölvívó-világbajnoknak, az állam kormányzója tiltakozott az ellen, hogy Iron Mike Atlantában mérkõzzön meg Lewisszal a vb-címért. Roy Barnes arra hivatkozik, van más is Tyson számláján ahhoz, hogy ne Atlantában bokszoljon.

Tyson Atlantában bokszolhat Lewisszal

Sport2002.02.13, 17:17

Mike Tyson korábbi nehézsúlyú ökölvívó-világbajnok nagyon közel áll ahhoz, hogy Lewis ellen Atlantában bokszoljon. David Tua pedig Hasim Rahmant hívta ki, nem mindennapi módon.

Tysont ismét nemi erõszakkal gyanúsítják

Sport2002.02.12, 10:56

A hawaii rendõrség nyomozást indított a profi ökölvívás botrányhõsének tartott Mike Tyson ellen. A nehézsúlyú amerikai sztárt ismét nemi erõszakkal gyanúsítják.

Klicsko Tyson vagy Lewis ellen bokszolhat

Sport2002.02.09, 15:45

Vitalij Klicsko a tizenegyedik menetben technikai KO-val nyert Vaugh Bean ellen. Az ukrán nehézsúlyú profi ökölvívó ezzel megvédte a Boksz Világszövetség világbajnoki övét és legközelebb Lennox Lewis vagy Mike Tyson ellen bokszolhat.

Tyson Texasban bokszolna

Sport2002.02.08, 14:38

Jose Sulaiman, a WBC-szervezet elnöke nem ellenzi, hogy a nehézsúlyú profi világbajnok Lewis más öklözõ ellen lépjen a kötelek közé, mint Tyson. Az egykori világbajnok viszont várhatóan Texas sportbizottságához fordul versenyzési engedélyért.

Lewis csak Tysonnal bokszolhat?

Sport2002.02.06, 18:21

A WBC-szervezet megakadályozhatja, hogy a nehézsúlyú profi ökölvívó-világbajnok Lennox Lewis Mike Tyson helyett Chris Byrddel mérkõzzön, hogy megvédje világbajnoki címét. Tyson versenyzõi engedélyét Nevadában visszavonták, így az egykori világbajnok nem állhat a kötelek közé április 6-án Las Vegasban. Byrd neve került szóba potenciális ellenfélként, s a Tyson elleni meccs az év egy késõbbi szakaszára tolódna.

Lewis Tyson helyett Byrddel bokszolna

Sport2002.02.04, 16:00

Lennox Lewis a BBC-nek kijelentette, semmi esélyt nem lát arra, hogy április 6-án Mike Tyson ellen bokszoljon. A brit hozzátette: ezen a napon az IBF-szervezet kihívója, az amerikai Chris Byrd ellen szívesen a szorítóba lép, hogy megvédje nehézsúlyú világbajnoki címét.

Tysont börtön fenyegeti

Sport2002.02.02, 19:36

A Las Vegas-i rendõrség jelentésében amellett foglalt állást, hogy a korábbi nehézsúlyú világbajnok bokszolót, Mike Tysont nemi erõszak elkövetése miatt helyezzék vád alá. Ráadásul nem is egy, hanem két esetrõl van szó.