Mihail Gorbacsov

címke rss

A német diák, aki megbuktatta a szovjet katonai vezetést

Tudomány2019.05.31, 14:13

Harminckét éve, 1987. május 28-án este hét óra körül egyre erősödő repülőgépmotor zúgásra kapták fel a fejüket a moszkvai Vörös-téren sétálgatók. Egy, a Szovjetunióban szokatlannak számító amerikai gyártmányú Cessna kisgép húzott el alacsonyan a Kreml épülettömbje felett. A gép eltűnt, majd kisvártatva ismét felhallatszott a motorzúgás, de most már a Vaszilij Blazsennij székesegyház mellől. A Cessna elgurult a híres színes kupolás ortodox templom mellett, majd lefékezett, és megállt. A kabinból egy narancssárga overallt viselő fiatalember szállt ki, aki a gépnek támaszkodva, a legnagyobb lelki nyugalommal cigarettára gyújtott.

30 éve jött létre az Ellenzéki Kerekasztal

Tudomány2019.03.23, 21:37

Harminc éve, 1989. március 22-én ült össze először a Kónya Imre vezette Független Jogászfórum kezdeményezésére a pártállami keretek lebontásának és a békés, polgári demokratikus átmenet módjának megvitatására az a kilenc formálódó társadalmi szervezet, amely Ellenzéki Kerekasztal néven vonult be a legújabb kori magyar történelembe. A kimúlása végső stádiumába került állampárt, a Magyar Szocialista Munkáspárt mindent elkövetett hatalma, illetve befolyása minél teljesebb körű átmentésére, ami miatt kezdettől fogva az ellenzéki egység aláásására, és a számára legkedvezőbb különalkuk megkötésére törekedett.

Gorbacsov árulja a németországi nyaralóját

Nagyvilág2017.02.23, 11:08

Gyakori vendég volt Mihail Gorbacsov a bajorországi Rottach-Egernben, ahol sok gazdag oroszhoz hasonlóan neki is van egy nyaralója. Ezt azonban most árulja, mert az egészségi állapota miatt nem tud rendszeresen odalátogatni.

Kilépett az általa alapított civil szervezetből Gorbacsov

Nagyvilág2017.02.22, 15:47

Mihail Gorbacsov volt szovjet elnök lemondott az általa alapított, pénzügyi nehézségekkel küszködő Green Cross International (GCI) környezetvédelmi szervezet igazgatótanácsi tagságáról - közölte szerdán a GCI honlapján.

Beidézte Gorbacsovot egy litván bíróság

Nagyvilág2017.01.19, 16:50

Tanúként idézést kapott Mihail Gorbacsov volt szovjet elnök a vilniusi kerületi bíróság meghallgatására az 1991. januári események miatt - jelentette be Ainora Kornelija Maceviciene, a tárgyalást vezető bírói tanács elnöke csütörtökön.

Gorbacsov szerint a NATO Oroszország megtámadására készül

Nagyvilág2016.07.09, 23:17

A NATO varsói csúcsértekezletének döntései arról tanúskodnak, hogy a szövetség a hidegháborútól a valóságos háború felé lépett - jelentette ki Mihail Gorbacsov, az utolsó szovjet elnök szombaton az Interfax orosz hírügynökségnek nyilatkozva.

Ukrajna kitiltotta Gorbacsovot

Nagyvilág2016.05.26, 19:28

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat rendelkezése értelmében Mihail Gorbacsov az elkövetkezendő öt évben nem teheti be a lábát Ukrajnába.

Végzetesen kicsorbult a szovjet sarló Afganisztánban

Tudomány2016.02.16, 09:09

Könnyű, komoly harcoktól mentes bevonulást terveztek a Kremlben, egy évtizedig tartó, felőrlő állóháború lett belőle. A súlyos ember- és anyagi veszteségeket okozó, meggondolatlan afganisztáni kaland komoly koporsószegnek bizonyult a roskadozó szovjetrendszer agóniájában. Az orosz birodalmi tudaton esett szégyenfolt csak lassan olvadt el; sovány vigasz lehet, hogy utóbb az amerikaiaknak sem sikerült a kezelhetetlen ország pacifikálása. Huszonhét éve, 1989. február 15-én hagyta el az utolsó szovjet katona is Afganisztánt.

A legvitatottabb Nobel-díj érkezik 11-kor

Nagyvilág2015.10.08, 20:57

Minden díj átadásakor felmerül a kérdés: miért épp ő kapta? Hiszen vannak, akik jobban megérdemelnék, és különben is: az illető kitüntetése valószínűleg politikai alapon történt. De nem sok olyan elismerés van a világon, amely díjazottjainak érdemeit annyian kérdőjeleznék meg, mint a Nobel-békedíjét.

Négymilliót ér Zsirinovszkij becsülete

Nagyvilág2015.09.30, 13:01

Egymillió rubel összegű kártérítést követel a Szovjetunió első és utolsó elnökétől az orosz Liberális Demokrata Párt vezetője.