migráns

címke rss

A Hamász terroristái eláraszthatják Európát

Nagyvilág2023.11.03, 12:35

A brüsszeli terrortámadás után nemcsak az derült ki, hogy a hatóságoknak tudniuk kellett, hogy a támadót körözték Tunéziában, és Európában is követett el bűncselekményeket, Belgiumban pedig vissza is utasították a menedékkérelmét, hanem az is, hogy a tunéziai hatóságok kérték a kiadatását – mondta Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet igazgatója az Origónak adott interjúban az európai terrorveszély fokozódása kapcsán. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója kifejtette, hogy az európai menekültügyi rendszer súlyos hiányosságokkal küzd. Elmondta, hogy 2016-ban, hét évvel ezelőtt még ötmillió volt az Egyiptomban élő bevándorlók és mmenekültek ...

Bakondi György: Már a tálibok és az afgán embercsempészek döntik el, ki jöhet Európába

Itthon2023.11.03, 10:12

Az EU elhibázott migránspolitikája miatt már a tálib titkosszolgálat, kormány és az afgán embercsempészek döntik el, ki léphet Európába - erről beszélt Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója péntek reggel. A szakember elmondta: 2015 óta nyilvánvaló, hogy összefüggés van az illegális migráció és a terrorizmus között.

A migránscsempészet hatalmas üzlet: milliárdokat keresnek vele a bűnözők

Nagyvilág2023.11.02, 16:46

A csempészek kulcsfontosságú szereplők az illegális migráció működésében, és a bevándorlók vagyonokat hajlandóak fizetni nekik azért, hogy a hivatalos útvonalakat megkerülve juthassanak be Európába - írja a Világgazdaság. Az embertömegek növekedésével pedig ezek a bűnözők egyre gazdagabbá és veszélyesebbé válnak.

Ezt mondják Gyurcsányék: arab terroristákat, tálibokat, bűnöző migránsokat engednének be

Itthon2023.11.02, 16:02

Újabb bizonyítékok láttak napvilágot arról, hogy a migráció és a terrorizmus kéz a kézben járnak a magyar-szerb határszakaszon is. Mindezek ellenére Brüsszel és a Gyurcsány Ferenc vezette baloldal még mindig a kötelező szétosztást támogatja és migránsgettókat hozna létre Magyarországon. A magyar baloldali EP-képviselők az összes migránspárti brüsszeli határozatot megszavazták. 

Fegyvereket, terroristákat és terrorizmust hoz a migráció Európába - itt vannak a nemzetbiztonsági jelentés részletei!

Itthon2023.11.02, 13:05

Feloldották a titkosítás alól a migráció és a terrorizmus összefüggéseiről szóló nemzetbiztonsági jelentést – rögzíti a Magyar Nemzet. A portál szerint a beszámolóból kiderül, hogy a Magyarországon áthaladó balkáni migrációs útvonal felügyeletét terrorista csoportok vehetik át, ami számottevő kockázatot jelent. A helyzet komolyságát mutatja, hogy a migrációs nyomás növekedése és az Izrael-Hamász háború miatt európai célpontok vonatkozásában egyre több lehetséges terrortámadásra utaló információ keletkezik.

Arab férfi ordibálta a Ryanair járatán: „A fehér gyerekeket könnyű megerőszakolni!"

Nagyvilág2023.11.02, 12:32

14 hónapos börtönbüntetését kezdte meg az a férfi, aki korábban, több repülőjáraton is nőket inzultált és főként rasszista, nőellenes kirohanásai miatt került a hatóságok látókörébe – írta meg a Daily Mail alapján a Mandiner.

Folyamatosak a razziák a déli határnál, a szerb rendőrség helikoptereket is bevet

Itthon2023.11.01, 21:33

Tovább folytatódik az összehangolt rendőrségi akció Szerbiában, a magyar határ közelében. Már több mint ezer illegális bevándorlót gyűjtöttek be, akiknél fegyvereket és lőszereket is találtak. A razzia azután indult, hogy több bevándorló is meghalt Horgoson egy fegyveres leszámolásban. Az egyre súlyosbodó migrációs helyzet ellenére Brüsszel még mindig a kötelező szétosztást támogatja, és migránsgettókat hozna létre Magyarországon - írja a Híradó.

Robbantással fenyegetőzött egy migráns Párizsban, lelőtték - videó

Nagyvilág2023.10.31, 14:16

Rálőtt a francia rendőrség egy nőre kedd délelőtt a párizsi metróban, aki szemtanúk szerint terrortámadással fenyegetőzött és azt kiáltotta, hogy Allah akbar - közölték rendőrségi források.

Véres terrortámadások jöhetnek Nyugat-Európában

Itthon2023.10.31, 11:43

Az EU továbbra sem hajlandó nyíltan fellépni a migrációval szemben, sem határozottan elítélni az illegális bevándorlást, ahogy azt sem ismerik el, hogy a bevándorlás és a terrorizmus európai erősödése egyenesen arányosak egymással – mondta az Origónak ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász azzal kapcsolatban, hogy egyre inkább fokozódik a terrorveszély Európában. A Századvég tanácsadója felhívta a figyelmet arra, hogy mára a teljes balkáni útvonalra jellemző, hogy míg a korábbi években az érkező migránscsoportok menekültek a rendőri erők elől, ma már rájuk támadnak, dobálnak, kiabálnak és – jobb esetben csak a levegőbe – lőnek. Hozzáteette: ...

Több száz szerb rendőr vonult ki a szerb-magyar határra

Itthon2023.10.28, 22:18

Több száz szerb rendőr vonult ki szombaton a szerb-magyar határra és a közeli településekre az egy nappal korábbi, migránsok között kitört horgosi fegyveres leszámolás után.

Bakondi György: Az embercsempészek dönthetik el, hogy ki juthat be pénzért az EU-ba

Itthon2023.10.28, 19:01

Az embercsempészek dönthetik el, hogy fizetségért ki juthat be az Európai Unióba - jelentette ki a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában.

Alig bírtak a brüsszeli rendőrök a késekkel a kezében imádkozó migránssal - videó

Nagyvilág2023.10.28, 16:08

Nemrég a Brüsszel melletti Saint-Josse-ten-Noode-ban a rendőrök elfogtak egy férfit, aki az útra borulva imádkozott, késekkel a kezében, amelyek közül az egyik inkább hasonlított egy kardra.

Újabb véres migránsháború tört ki Horgosnál

Nagyvilág2023.10.27, 10:53

Péntek reggel lövöldözéseket lehetett hallani Horgoson. Ezt több helyi is, valamint a rendőrök is megerősítették. Mint kiderült, migránsok lövöldöztek a környéken. A lövöldözésben több migráns meghalt, egy pedig megsérült.

Rengeteg migránst akartak Nyugat-Európába csempészni

Itthon2023.10.24, 15:22

Egy négyfős embercsempész banda összesen 40 migránst akart keresztül csempészni az országon. A rendőrök egy baleset miatt találták meg őket.

Menczer Tamás: Tavaly 270 ezer migránst állítottunk meg a magyar határon

Itthon2023.10.22, 18:18

"A cseh belügyminiszter szerint Magyarország jelenti a problémát a bevándorlással kapcsolatban! Szerinte Magyarországra kellene visszaszállítani a bevándorlókat más európai országokból." - írja bejegyzésében Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára a Facebook-oldalán.

Még több vért akarnak a megvadult migránsok Nyugat-Európában - videó

Nagyvilág2023.10.22, 11:00

Az izraeli háború október eleji kitörése temérdek változást hozott Ausztriában is: a hatóságok fokozzák a biztonsági intézkedéseket és kiemelt figyelmet kap a zsidó közösség intézményeinek védelme. Minderre azért is van szükség, mert az antiszemita atrocitások nyugati szomszédunkat is elérték, amelyekről egyre erőszakosabb felvételek terjednek a közösségi oldalakon.

Simicskó István: Komoly határvédelemmel lehet gátat szabni az Európát fenyegető tömeges migrációnak és a terrorizmusnak

Itthon2023.10.22, 10:12

Az Európát érő tömeges migrációnak, az abból eredő terrorizmusnak komoly határvédelemmel lehet megfelelően gátat szabni, nem pedig azzal, hogy elosztják a bevándorlókat a tagállamok között - mondta Simicskó István a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Randalíroznak, gyújtogatnak Európa utcáin a muszlim migránsok - megdöbbentő videók

Nagyvilág2023.10.21, 17:24

Az illegális migránsok bűnbandák szolgáltatásait veszik igénybe ahhoz, hogy átlépjék az Európai Unió határát, Európában pedig randalíroznak, gyújtogatnak, egymással verekednek. A közösségi médiát elárasztották az ilyen eseteket megörökítő videók.

A Hamászhoz köthető terrortámadást titkoltak el a brit hatóságok

Nagyvilág2023.10.21, 15:21

Már a hétfői brüsszeli terrortámadást megelőzően hajthattak végre egy, az izraeli–palesztin konfliktushoz köthető terrormerényletet az Egyesült Királyságban – számolt be a The Telegraph brit napilap.

Szánthó Miklós nagyon erős beszédet tartott az Europa Nostra konferencián

Itthon2023.10.20, 13:57

Szánthó Miklós fontos beszédet mondott az Alapjogokért Központ által szervezett Europa Nostra, Italian–Hungarian Dialogue eseményén.

Embercsempészettel egészítette ki fizetését egy szegedi taxis

Itthon2023.10.18, 14:30

A szegedi férfi saját taxijával két hét alatt összesen egy tucat migránst vitt a szerb-magyar határtól Budapestig. A harmadik fuvarnál bukott le, Lajosmizsénél. A férfira börtönbüntetés várhat.

Lefejezések, késelések, lövöldözések: a migránsterroristák célja a normális világ elpusztítása

Nagyvilág2023.10.18, 15:16

A Hamász nevezetű terrorszervezet október 7-i Izrael elleni támadása óta ismét megszaporodott az illegális bevándorlók által elkövetett merényletek száma Európában. Múlt héten egy tanárt késelt meg egy bevándorló Franciaországban, míg hétfőn Brüsszelben lövöldözött egy korábban kiutasított migráns. Németországban pedig egy zsinagógát próbáltak felgyújtani. A muszlim bevándorlók Európa-szerte ünnepelték az arab terroristák akcióját Izrael ellen. Miközben rohamosan romlik a biztonsági helyzet Európában, addig Brüsszel illegális bevándorlókkal árasztaná el Magyarországot, gyakorlatilag egy Lampedusát csinálna a déli határon. 

Brüsszel nem tud mit kezdeni a migránsokkal, újabb terrortámadások lesznek

Nagyvilág2023.10.18, 08:35

Ma Nyugat-Európa nem tudja kezelni a migránskérdést. Amit most csinál, az nem nevezhető ennek –jelentette ki az Origónak adott interjúban Nógrádi György. A biztonságpolitikai szakértő úgy látja, hogy nem tudják kiutasítani a migránsokat, az a néhány pedig, akit kiutasítanak, szinte azonnal visszajön. Nógrádi György szerint Brüsszelben a pártok szeretnék a migrációs hátterű embereket megnyerni, hogy rájuk szavazzanak. Hozzátette: ez eddig még mindig visszaütött, de a belga és uniós politikai elit ezt nem hajlandó tudomásul venni. 

Ő a brüsszeli terrorista, Abdessalem L.

Nagyvilág2023.10.17, 10:56

Nyilvánosságra hozták, hogy ki követte el a hétfői terrortámadást. A férfi, aki hétfő este megölt két svéd állampolgárt és megsebesített egy taxisofőrt a 45 éves tunéziai származású migráns.

A Facebookon dicsekszik a terrorista migráns, hogy megölt három svéd embert

Nagyvilág2023.10.17, 09:51

Az elkövető „kifejezetten a svéd futballszurkolókat célozta meg", de a „brutális terrortámadás" teljes körű vizsgálata még folyamatban van - mondta Alexander De Croo belga miniszterelnök. Megerősített biztonsági intézkedéseket vezettek be Belgium egyes helyein, különösen a svéd közösséghez kapcsolódó területeken. Belga sajtóelemzések szerint Svédország a keményvonalas iszlamisták visszacsapásának frontvonalában áll a Korán ismétlődő égetései miatt. Egyelőre sem a hatóságok, sem médiaforrások nem látnak összefüggést az izraeli-palesztin konfliktussal.

Agyonlőtték a muszlim terroristát - videó

Nagyvilág2023.10.17, 12:47

Újabb lövöldözés volt Brüsszelben. Megerősítették, hogy a hétfő esti terrortámadás egyik gyanúsítottját lelőtte a rendőrség. A muszlim terrorista a kórházban meghalt. Mint ismert, hétfő este több embert lelőtt egy migráns Brüsszelben. A támadásban két svéd férfi meghalt, egy harmadik férfi pedig megsebesült.

Egyre gyilkosabb a migránsterror Európában

Nagyvilág2023.10.17, 08:52

Hétfő este újabb migráns terrortámadás történt Európában. Ezúttal Brüsszelben lőtt le három embert egy tunéziai bevándorló, aki korábban menedékjogot kért. Ketten meghaltak, a harmadikat életveszélyes állapotban vitték kórházba. Az áldozatok svédek, és a svéd lapok szerint a magát Slayem Soumának nevező támadó szándékosan vadászott rájuk a belga-svéd Eb-selejtező előtt. Ezt a belga és a francia sajtó nem erősítette meg. Mint arról mi is beszámoltunk, Svédországban gyakorlatilag migránsbandák vették át az utcák ellenőrzését, nemrég a rendőrség megpróbált ellenük fellépni és már a hadsereg bevetését is fontolóra vették. Lefejezések, kkéselések, ...

Ő a brüsszeli muszlim terrorista, Slayem Souma - videó

Nagyvilág2023.10.16, 22:20

Egy videófelvételen jelentette be a terrortámadást a brüsszeli migráns terrorista, akinek - Facebook-profilja szerint - Slayem Souma a neve. A profilt nem sokkal később felfüggesztették.

Drámai videón a brüsszeli muszlim terrortámadás

Nagyvilág2023.10.16, 22:07

Az X-en (régi nevén Twitter) egy videót osztottak meg többen, ami a brüsszeli terrortámadást mutatja.

Tömegmészárlásra készülnek migráns terroristák több európai országban

Nagyvilág2023.10.14, 09:32

Már nem elégednek meg az arab terroristák ünneplésével az európai országokban élő migránsok, egyre többen fenyegetőznek közülük azzal, hogy ők maguk is terrortámadásokat, tömegmészárlásokat követnek el. Európa óriási veszélyben van a beilleszkedni nem hajlandó muszlim migránsok miatt. Most látjuk igazán: milyen óriási bűn volt 2015-ben migránsok millióit beengedni Európába, bevándorlóországgá téve több uniós államot. Magyarország gyakorlatilag utolsóként védi az EU határát.

Tucatnyi migránssal menekült a rendőrök elől egy embercsempész, balesetet okozott

Itthon2023.10.13, 11:55

Elrendelték a letartóztatását annak a moldáv férfinak, aki 12 migránst vitt magával egy kisteherautóban, majd száguldozva menekült a rendőrök elől, ami miatt lesodródott az útról, és árokba csapódott. 

Brüsszel egy Lampedusát hozna létre a magyar déli határon

Itthon2023.10.13, 11:10

Már több mint 150 ezer illegális határátlépést akadályoztak meg idén a magyar hatóságok a határok mentén, de a jövőben a migráció további erősödésére számítanak a hatóságok - hangzott el Rétvári Bence és Bakondi György pénteki tájékoztatóján. Szóltak arról is, hogy a migránsok egyre agresszívebbek, és egyre szervezettebbek az embercsempészek is. Mindeközben Brüsszel célja, hogy az illegális bevándorlókat Magyarországra betelepítse, és migránsgettókat hozzanak létre.

Orbán Viktor: A terror elfogadhatatlan

Itthon2023.10.13, 08:55

A magyarok békéjét és biztonságát meg kell védeni, Magyarország mindig a terrorizmus ellen volt - mondta Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggeli rádióinterjújában. Kiemelte, hogy az első, amit remélnek, hogy mindenkit ki tudnak hozni a magyarok közül. Továbbá azért is hálát kell adni, hogy nincsenek az áldozatok között magyarok.

Egyre durvábbak a migránsok a déli határnál - videó

Itthon2023.10.13, 10:49

Betört szélvédők, szétvert motorháztetők, több tíz kilós fatörzseket dobálnak az éjszakában: egyre durvábbak a migránsok a déli határnál. Nézze meg a halomban álló megrongált szolgálati autókat!

Egyre több migráns ünnepli a csecsemőket lefejező arab terroristákat - borzalmas videók

Nagyvilág2023.10.12, 14:05

Az elmúlt napokban egyre több részlet derül ki arról, hogy milyen embertelen bűnöket követtek el az arab terroristák Izraelben: csecsemőgyilkosságok, nemi erőszak, tömeges kivégzések, emberek élve elégetése és megcsonkítása. Európában is egyre veszélyesebb a helyzet a migránsországokban, több ezer, az arab terrort támogató migráns vonult az utcákra Bécsben, Madridban, Párizsban, Londonban és Berlinben. A német iskolákban a migránsok gyermekei az arab terroristákat ünneplik és antiszemita kijelentéseket tesznek, Ausztráliában a migránsok a zsidók elgázosítását követelték, a helyi hatóságok pedig már most képtelenek megfékezni az erősszakot. ...

Henry Kissinger a migránsokról: Németország túl sok külföldit engedett be

Nagyvilág2023.10.12, 10:01

Henry Kissinger volt amerikai külügyminiszter szerint aggodalomra adnak okot azok a képsorok, melyek a Hamász palesztin terrorszervezetet éltetik Berlin utcáin Izrael megtámadása után. A politikus szerint mindez annak a jele, Németország túl sok külföldit engedett be az országba.

Svédországban a muszlim migránsok miatt mindennapossá váltak a lövöldözések és a robbantások

Nagyvilág2023.10.12, 10:00

„Mindenki veszélyben érzi magát" – jelentette ki Charlie Duxbury svéd politikus Politico lapnak kedden, miközben arról számolt be, hogy az év eleje óta a negyedik robbantásos merénylet történt Stockholmban, az ő körzetében – írja a V4NA. Mint beszámolnak, összesen legalább 134 robbantásos merénylet történt Svédország-szerte 2023-ban, szemben a tavalyi év egészét tekintve elkövetett 90 robbantásos merénylettel. Eközben az év eleje óta 289 lövöldözés történt, a 2022-es 391 után.

Halálos baleset Kiskunmajsánál, rendőrök elől menekült a migránsokat szállító embercsempész

Itthon2023.10.12, 05:10

Két ember meghalt és többen megsérültek, amikor felborult egy migránsokat szállító, francia rendszámú személyautó az 5409-es számú úton, Kiskunmajsa térségében - közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

A tömeggyilkos arab terroristák már Európában vannak

Nagyvilág2023.10.12, 11:55

A Hamász Izrael ellen elkövetett példátlan terrortámadása világszerte megmutatta a migránsok igazi arcát. Miközben a muszlim terroristák nőket erőszakoltak meg, csecsemőket fejeztek le, civileket raboltak el és lőttek agyon, addig a Nyugat-Európában, Amerikában és Ausztráliában élő migránsok az utcán ünnepelték az emberiségellenes bűntetteket. Mindez egy nagyon félelmetes, de egyre közelebbi jövő képét festi, ahol a migránsországokban mindennapossá válik a keresztény és zsidó lakosság elleni erőszak, ahol a muszlim kultúrát erőltetik rá az emberekre és ahol mindenki más már csak másodrendű állampolgár. Bemutatjuk, hogy a Hamász milyyen ...

Szijjártó Péter: Világos különbséget kell végre tenni menekültek és migránsok között

Itthon2023.10.09, 16:46

A nemzetközi közösségnek végre egyértelmű különbséget kell tennie menekültek és migránsok között, ez segítené a bevándorlási válság megoldását világszerte - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Genfben.

Dömötör Csaba: A migránsok egyre erőszakosabbak, miközben Brüsszel elfogadta a betelepítési kvótákat

Itthon2023.10.07, 12:55

A magyar rendvédelmi erők már több mint 100 ezer illegális határátlépési kísérletet akadályoztak meg, miközben egyre erőszakosabbak a migránsok - mondta el legújabb videójában Dömötör Csaba. A Facebookra feltöltött videóban a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára kifejtette, hogy érdemes megnézni az erről készült felvételeket, amelyek már több mint 3 millió egyedi felhasználóhoz jutottak el.

Migránsok legalább három kislányt drogoztak be, kötöztek meg és erőszakoltak meg csoportosan Minnesotában

Nagyvilág2023.10.06, 09:40

A múlt hónap végén egy 11 éves kislány jelentkezett egy minnesotai kisváros, Bemidji kórházában azzal, hogy szexuálisan bántalmazták − számolt be róla a Breitbart amerikai hírportál alapján a Magyar Nemzet. Hozzáteszik: ennek kapcsán kezdtek nyomozni a rendőrök, akik végül kiderítették, hogy az áldozat egy férfi rokonával volt otthon, amikor az beszállította a kocsijába, és zsákot húzott a fejére.

Retteg a bukástól a júniusi EP-választáson Ursula von der Leyen

Nagyvilág2023.10.06, 09:29

Az amerikai baloldalnak és a nemzetközi nagytőkének nem áll érdekében a migráció leállítása, a brüsszeli politikusok pedig – tekintve, hogy pénzt és utasítást is onnan kapnak – így nem fognak módosítani az álláspontjukon – mondta az Origónak ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász azzal kapcsolatban, hogy Brüsszelben szerdán megszavazták a migránskvótákról szóló javaslatot. A Századvég tanácsadója felhívta a figyelmet arra, hogy ha beengedjük a migránsokat, azzal a kultúránkat, a vallásunkat, a biztonságunkat és a jövőnket kockáztatjuk. A szakértő úgy látja, hogy az uniós migrációs csomag a tagállamok önállóságát veszélyezteti, ugyanis ...

Rétvári Bence: Brüsszel bevándorlóországgá akarja változtatni a tagállamokat

Nagyvilág2023.10.04, 16:58

Ez a javaslat a kötelező migránskvótákon felül is újabb kvóták szerint osztaná szét az illegális bevándorlókat az EU-országok között, ha hirtelen nagy számban jelennének meg egy tagállamban. Brüsszel visszaél hatalmával, amikor az elvileg kötelező konszenzusos döntéshozatalt megkerülve erőszakosan viszi át migrációpárti javaslatait - írta Rétvári Bence annak kapcsán, hogy Brüsszelben megszavazták a migránskvótákról szóló javaslatot. Magyarország és Lengyelország ellenezte, három ország tartózkodott.

Hidvéghi Balázs: Nem engedjük meg, hogy migránsgettókat hozzanak létre Magyarországon

Nagyvilág2023.10.04, 14:23

Magyarország nem fogja megengedni, hogy migránsgettókat hozzanak létre a területén azért, mert mások az Európai Unióban nem védik meg a határokat - jelentette ki Hidvéghi Balázs, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője szerdán Strasbourgban magyar újságíróknak nyilatkozva.

Brüsszel továbbra is a tagállamokra akarja erőltetni a kötelező migránskvótát

Itthon2023.10.04, 12:25

A tagállamok közötti kötelező uniós menekültügyi megoldásra van szükség, amely a gyors határeljárások segítségével, valamint a migránsok befogadásával is járó szolidaritás által minden nehézségre és problémára választ ad - jelentette ki Margarítisz Szkínász, az európai életmód előmozdításáért felelős uniós biztos szerdán Strasbourgban.

Csehország visszaállítja a cseh-szlovák határ ellenőrzését

Nagyvilág2023.10.03, 12:57

Csehország szerdától ideiglenesen visszaállítja a cseh-szlovák határ ellenőrzését az illegális migránsok számának emelkedése miatt - jelentette be Petr Fiala kormányfő az X közösségi hálón kedden délelőtt.

Bozótvágóval hadonászó, köveket dobáló erőszakos migránsok érkeznek Lampedusára - videó

8882023.10.03, 12:23

Az X-en (korábban Twitter) terjedő döbbenetes felvételen jól látszik, ahogy a Tunéziából hajóval Lampedusára érkező illegális migránsok kövekkel dobálják és bozótvágóval fenyegetik az őket körülvevő hajókat. Az agresszív fellépésük az utazásuk zavartalanságát szolgálhatja. 

A migránsok miatt Lengyelország ideiglenes ellenőrzést vezet be a szlovák határon

Nagyvilág2023.10.03, 11:35

Lengyelország ideiglenes ellenőrzést vezet be a növekvő migrációs nyomás miatt Szlovákiával közös határán, ahol hétfő éjféltől nyolc közúti, három vasúti és tizenegy gyalogos átkelőre korlátozzák a határforgalmat - jelentette be a belügyminiszter keddi varsói sajtókonferenciáján.