migráció

címke rss

105 migránst fogtak el csütörtökön Bács-Kiskun megyében

Itthon2020.09.04, 12:06

Több mint 100 migránst fogtak el csütörtökön Bács-Kiskun megyében - írja a police.hu.

Több mint tízezer migránst tartóztattak fel idén a görög hatóságok

Nagyvilág2020.09.02, 19:00

Több mint tízezer illegális bevándorló beutazását akadályozták meg az idén görög hatóságok a tengeren, dacára annak, hogy a török parti őrség kevéssé bizonyult együttműködőnek az utóbbi időben - jelentette ki szerdán Jannisz Plakiotakisz görög hajózási miniszter, akinek tárcája felel a görög parti őrség tevékenységéért is.

Tizenhét migránst tartóztattak fel Ásotthalomnál

Itthon2020.08.30, 23:21

Tizenhét illegális migránst tartóztattak fel a rendőrök Ásotthalomnál vasárnap késő este - közölte a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság.

Az EU és a bevándorláspárti, baloldali olasz kormány cserben hagyja a migrációval terhelt Lampedusát

Nagyvilág2020.08.29, 10:33

Sem az Európai Unióban, sem az olasz kormányban nincs meg az akarat a migráció megállítására Salvatore Martello lampedusai polgármester szerint, aki az MTI-nek elmondta, kész egyedül egyeztetni a tunéziai hatóságokkal.

A bevándorláspárti olasz kormány bírósághoz fordult, mert Lampedusa migránstáborát kiürítik

Nagyvilág2020.08.27, 11:47

Az olasz baloldali, bevándorláspárti kormánykoalíció a közigazgatási bíróságon kérelmezte annak a rendelkezésnek az érvénytelenítését, amelynek értelmében Szicília jobboldali, bevándorlásellenes kormányzója – a helyiek igényének megfelelően – a migránstáborok bezárásáról döntött, közben pedig megkezdődött Lampedusa táborainak ismételt kiürítése az MTI tudósítójának helyszíni jelentése szerint. A migránsok elvitelét Lampedusa polgármestere is támogatja. Salvini pártja, a Liga csütörtökön a sziget kikötőjének a lezárására készült, azonban egy halálos baleset miatt elhalasztották az akciót.

Folyamatosan romlik a migrációs helyzet Olaszországban

Nagyvilág2020.08.27, 10:56

Folyamatosan romlik a helyzet Olaszországban, mióta a Conte-kormány megszüntette Matteo Salvini korábbi belügyminiszter migrációs intézkedéseit - mondta Szomráky Béla Olaszország-szakértő csütörtökön, az M1 aktuális csatornán.

Felgyorsult az új uniós migrációs stratégia kidolgozása

Nagyvilág2020.08.26, 13:23

Az Európai Unió német elnöksége alatt felgyorsult az új migrációs stratégia kidolgozása - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerdán az M1 aktuális csatornán.

Teljes kudarc az elmúlt öt év európai migrációs politikája

Itthon2020.08.23, 10:40

Teljes kudarcnak nevezte az elmúlt öt év európai migrációs politikáját Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő, a Nézőpont Intézet elemzője az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.

257 migránst tartóztattak fel egy nap alatt Szlovéniában

Nagyvilág2020.08.19, 21:22

A ljubljanai és Novo Mesto-i rendőrök kedden 257 illegális bevándorlót tartóztattak fel, és hét embercsempészt vettek őrizetbe az ország déli és délkeleti részében tartott fokozott ellenőrzés során.

Tagadja az ENSZ migrációs szervezete, hogy probléma lenne a migránsok miatt az Egyesült Királyságban

Nagyvilág2020.08.18, 14:46

A brit belügyminiszter választókerületében is nagyon sok az illegális bevándorló, bár a politikus jelenleg keményen fellép velük szemben. A brit migránsprobléma ellenére az ENSZ szerint a bevándorlás alacsony és kezelhető, ezért nem értenek egyet a brit haditengerészet bevetésével a határvédelemnél - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Várhelyi Olivér: Együttműködésre van szükség az illegális migráció megállításához

Nagyvilág2020.08.18, 12:00

Az Európai Unió, a tagállamok és a Földközi-tenger térségének országai közötti, kölcsönösen előnyös együttműködésre van szükség az illegális migráció megállításához - mondta Várhelyi Olivér, a szomszédságpolitikáért és bővítésért felelős uniós biztos kedden.

Ismét magyar rendőrök indultak segíteni Észak-Macedóniába a migráció miatt

Nagyvilág2020.08.17, 15:51

Ismét magyar rendőrök indultak Észak-Macedóniába, hogy segítséget nyújtsanak a határőrizeti feladatok ellátásában - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) hétfőn a rendőrség honlapján.

Migránsokat csempésző migránsokat állítottak elő Romániában

Nagyvilág2020.08.13, 15:32

Szíriai határsértőket a szerb határ térségében segítő külföldi embercsempészek előállításáról számolt be csütörtökön a román határrendészet

Közel négymillió migráns van Törökországban

Nagyvilág2020.08.12, 13:38

A Migrációkutató Intézet legújabb elemzése az Európai Unió és Törökország 2016. márciusi 18-i közös nyilatkozatát veszi górcső alá. Sorra veszi, hogy az elmúlt több mint négy évben a nyilatkozat mely célkitűzései és pontjai valósultak meg, és megkísérel mérleget vonni, illetve választ adni arra a kérdésre, mennyire volt sikeres a megállapodás.

Szicília kormányzója: Conte cserbenhagyta Olaszországot és Szicíliát

Nagyvilág2020.08.11, 11:48

Elege lett a baloldali római kormány és Giuseppe Conte miniszterelnök tehetetlenségéből Szicilía kormányzójának, Nello Musumecinak, aki bejelentette, hogy a kormány segítségének hiányában szigorú szabályokat hoztak annak érdekében, hogy ne eszkalálódjon még jobban a koronavírus-válság - írja a Magyar Hírlap.  Musumeci szerint a kormány nem dolgozott ki semmiféle tervet a migrációs vészhelyzet kezelésére. Az Origo is beszámolt arról, hogy folyamatosan érkeznek az olasz (és máltai) partokhoz a koronavírusos migránsokkal teli hajók és csónakok, Matteo Salvini egykori olasz belügyminiszter egy hete ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, hoogy ...

Nőtt a migránstömeg miatti fertőzési veszély

Itthon2020.08.09, 21:33

A migránstömeg miatti fertőzési veszély a korábbi időszakhoz képest jelentősen emelkedett - jelentette ki Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna vasárnap esti műsorában.

Kamion rakterében találtak migránsokat a lengyel határőrök

Nagyvilág2020.08.08, 16:30

A lengyel határőrség 34, Közel-Keletről érkezett illegális bevándorlót vett őrizetbe, köztük négy nőt és négy gyereket, akik egy Törökországból Szlovákián át érkező kamion rakterében jutottak be az országba - közölte a Szymon Moscicki, a dél-lengyelországi határőrség szóvivője.

Megint megostromolták a magyar határt a migránsok, most Hercegszántónál - videó

Itthon2020.08.07, 16:31

Ismét erőszakosan próbált átjutni a magyar-szerb határon egy migránscsoport - közölte a rendőrség a honlapján.

Egyre több migráns érkezik Európába, nagyon sokan koronavírusosak

Nagyvilág2020.08.07, 13:00

Az utóbbi hetekben újra megélénkült a migrációs nyomás az Európai Unió külső határainál, elsősorban Olaszország, Spanyolország és Görögország felől. Ugyanakkor fennáll annak a veszélye, hogy Románián keresztül egy új migrációs útvonal alakulhat ki. Az olasz és a spanyol helyzet eszkalálódása nem független attól, hogy mindkét mediterrán államot bevándorláspárti, baloldali kormányok vezetik. A migránsok kiutasítása viszont - számos ok miatt - egyre nehezebb.

Huszonhárom migránst fogtak el Lajosmizsén

Itthon2020.08.06, 16:57

Huszonhárom illegális migránst fogtak el Lajosmizsénél csütörtök délután - olvasható a rendőrség honlapján.

Embercsempészt fogtak a határon szerda este

Itthon2020.08.06, 00:09

Embercsempészés és közokirat-hamisítás miatt indult eljárás egy belga nő ellen, aki egy magát afgán állampolgárnak valló férfit próbált meg Magyarország területére beutaztatni Röszkénél - írja a police.hu.

Lezárná a szlovén határt egy olasz tartományi elnök a rengeteg illegális migráns miatt

Nagyvilág2020.08.05, 18:26

A balkáni migrációs útvonalon érkezők azonnali feltartóztatását sürgette az Olaszország és Szlovénia közötti határátkelők lezárásával Massimiliano Fedriga, az Olaszország északkeleti részén fekvő Friuli-Venezia Giulia tartomány elnöke szerdán a római parlamentben, az olasz belügyminiszter azonban nemmel válaszolt.

Fidesz: A magyar emberek biztonsága nem alku tárgya, azt minden erőnkkel biztosítani kell

Itthon2020.08.05, 17:26

Köszönetet mondott a bátor határvédőknek Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója. Szerdára virradó éjszaka Röszkénél a rendőrök megakadályozták, hogy mintegy száz illegális bevándorló betörjön az ország területére. 

A klímaváltozás és a migráció összefüggései a Száhel-övezetben

Nagyvilág2020.08.05, 16:40

Afrikában a klímaváltozás következményei egyre markánsabb jelekkel figyelmeztetik a kontinens lakóit arra, hogy a megfelelő adaptációs technikák hiányában radikális gazdasági és társadalmi átalakulás várható. A földrész legtörékenyebb válságzónájában, a Száhel-övezetben pedig még intenzívebben mutatkoznak ezek az akut tünetek, s a feltételek rosszabbra fordulása esetén korábban még nem tapasztalt migrációs dinamikák bontakozhatnak ki - írja a Migrációkutató Intézet elemzése.

Bakondi György: Nyugat-Európából gyakran nem tudják kitoloncolni a migránsokat

Nagyvilág2020.08.05, 12:06

A menekültügyi rendszer működőképességét veszélyeztetik a kitoloncolási nehézségek 2015 óta - mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerdán az M1 aktuális csatornán.

Olaszország újabb katonákat küld a szlovéniai határra a migránsok miatt

Nagyvilág2020.08.04, 17:41

Olaszország újabb katonákat küld a szlovéniai határon lévő Friuli-Venezia Giulia régióba a fokozott migrációs mozgás miatt - jelentette be az olasz kormány kedden.

250 migráns karanténba került Lampedusa közelében egy hajón

Nagyvilág2020.08.04, 13:12

Lampedusa szigetén naponta több száz migráns köt ki, csak júliusban majdnem hétezren érkeztek. Legutóbb kétszázötven migránst helyeztek kéthetes karanténba egy hajón, mert a sziget már elviselhetetlenül túlzsúfolt. Az olasz kormány újabb lépéseket fontolgat, hogy megvédje az olaszokat a migránsoktól a koronavírus elleni küzdelem idején is.

Európába tartó migránsokat fogtak el Líbia partjainál

Nagyvilág2020.08.04, 09:24

Őrizetbe vettek 57 migránst hétfőn Líbiában, amint azok épp átkelni készültek Európába a Földközi-tengeren - adta hírül a nemzetközileg elismert líbiai kormány belügyminisztériuma.

Nyugat-Európából gyakran nem tudják kitoloncolni a migránsokat

Itthon2020.08.02, 21:51

Előfordul, hogy a nyugat-európai államok fizetnek is azért, hogy a migránsok önként elhagyják az országot. Amennyiben kiutasítják őket, azt gyakran kijátsszák, eltűnnek a hatóságok elől, megbetegszenek, ügyvédek segítségét veszik igénybe - mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója.

Egyetlen nap alatt 30 migránsokkal teli hajó és csónak érkezett Lampedusára

Nagyvilág2020.07.24, 10:42

Tarthatatlannak nevezte a migrációs és egészségügyi helyzetet Matteo Salvini, az olasz ellenzéki Liga párt vezetője Lampedusa migránsközpontjában csütörtökön, hangoztatva, hogy a szigeten nem migráció, hanem káosz van.

Huszonkilenc migránst találtak egy furgonban Szlovéniában

Nagyvilág2020.07.23, 14:24

Szlovéniában huszonkilenc migránsra bukkantak a hatóságok egy furgonban, az északkelet-szlovéniai Ljutomer közelében - tudatta csütörtökön a muraszombati (Murska Sobota) rendőrség.

Bakondi: Az embercsempész bandák vezetői főként Afganisztánban, Görögországban és Törökországban vannak

Itthon2020.07.22, 10:02

Az embercsempész hálózatok vezetői többnyire Afganisztánból, Görögországból és Törökországból irányítják szervezeteiket - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanacsádója szerda reggel az M1 aktuális csatornán.

Továbbra is segítik a magyar rendőrök Szerbia és Észak-Macedónia határőrizetét

Nagyvilág2020.07.20, 17:14

Továbbra is segítik a magyar rendőrök Szerbia és Észak-Macedónia határőrizetét - tudatta az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata hétfőn a rendőrség honlapján.

A baloldali olasz kormány nem ura a migrációs helyzetnek, egyre több a koronavírusos migráns

Nagyvilág2020.07.18, 10:49

Százasával tolják vissza Olaszországba az illegális bevándorlókat a francia hatóságok. Az olaszok megnyugtatására Luciana Lamorgese baloldali belügyminiszter csak bizonytalan kijelentéseket tett, úgy vélve, hogy „egész jól kezelik" a helyzetet. Közben egyre több migráns tör ki a befogadó központok karanténjaiból, ezzel egészségügyi kockázatot is jelentve az olaszok számára – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Embercsempészeket vettek őrizetbe Lengyelországban

Nagyvilág2020.07.17, 12:30

Embercsempészettel foglalkozó bűnözői csoport nyolc tagját vették őrizetbe Lengyelországban - közölte az Európai Unió rendőri együttműködési szervezete, az Europol pénteken.

Meztelenül járkálnak az utcán a migránsok Olaszországban – videó

Nagyvilág2020.07.16, 18:37

Videófelvételek készültek arról, ahogyan fiatal afrikai férfiak anyaszült meztelenül sétálnak, táncolnak az utcán Olaszország migráció sújtotta városaiban. Az európai viselkedési kultúra teljes semmibe vétele a Liga vezetőjét, Matteo Salvinit is feldühítette - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Katonák őrzik a koronavírusos migránsokat a helyiek tiltakozása miatt Dél-Olaszországban

Nagyvilág2020.07.13, 17:17

Katonák felügyelik az igazoltan koronavírus-fertőzött és karanténba helyezett migránsokat a dél-olaszországi Amantea városban hétfőtől, miután a bevándorlók ottani elhelyezése lakossági tiltakozáshoz vezetett.

Szijjártó Péter: A koronavírus okozta világjárvány újabb migrációs hullámok kiindulásához vezet

Nagyvilág2020.07.13, 16:49

A koronavírus okozta világjárvány újabb migrációs hullámok kiindulásához vezet, ezért az Európai Uniónak fontos feladata kell, hogy legyen a külső határok védelmének megerősítése, valamint az, hogy megszüntessen minden olyan külső okot, amely az unióba irányuló migrációs nyomást növeli, vagy növelheti - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közösségimédia-oldalán, az európai uniós tagországok külügyminisztereinek hétfői brüsszeli üléséről beszámoló nyilatkozatában.

A balkáni útvonal felé tolja Görögország a szigeteire érkező migránsokat

Nagyvilág2020.07.13, 10:22

A balkáni útvonal felé tolja Görögország a szigeteire érkező migránsokat azzal, hogy átviszik őket a félszigetre - közölte a Migrációkutató Intézet kutatója hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Kétszer annyi migráns halt meg koronavírusban Franciaországban arányosan, mint nem bevándorló

Nagyvilág2020.07.13, 10:58

Az elkésett védekezés és a hibás intézkedések miatt Franciaország az egyik legnehezebb helyzetbe került ország a koronavírus-járvány miatt. Péntek este a 30 ezres, sokak szerint lélektani határt átlépte a járvány miatt meghalt emberek száma az országban. A Le Figaro kétségtelenül bonyolult, de érdekes összeállítást közölt: az Insee statisztikai hivatal adatai alapján a vírusban - arányosan - kétszer annyi bevándorló halt meg, mint Franciaországban született ember. Sőt, Párizs elővárosaiban abszolút értékben is lényegesen több a halott a migránsok között. Az okok között a rossz táplálkozás, a kijárási korlátozások be nem tartása (ráaadásul ...

Három nap alatt 800 migráns érkezett Lampedusára, tesztelni sem tudják őket

Nagyvilág2020.07.12, 14:16

Migrációs és egészségügyi vészhelyzet bevezetésére szólította fel a kormányt Lampedusán a sziget polgármestere, miután három nap alatt mintegy nyolcszázan kötöttek ki, és a helyi egészségügyi hatóságok tesztelni sem tudják az érkezőket - jelentette az olasz sajtó vasárnap.

Bakondi György: A következő időszakban egyre több migráns indul útnak

Nagyvilág2020.07.10, 22:27

Az illegális migránsok útnak indulása nem csökkent, és a következő hetekben, hónapokban további növekedés várható - mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna péntek esti műsorában.

Fel kell készülni az újabb migrációs hullámokra és az EU külső határainak határozott védelmére

Itthon2020.07.09, 14:19

A koronavírus-járvány miatt fel kell készülni az újabb migrációs hullámokra, és ezzel együtt az Európai Unió külső határainak következetes megvédésére - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Athénban.

Olaszországban lefoglaltak egy migránsokat szállító hajót

Nagyvilág2020.07.09, 11:34

Lefoglalták a Sea-Watch német álcivil szervezet hajóját az olasz hatóságok a szicíliai Porto Empedocle kikötőjében, miután számos szabálytalanságot fedeztek fel rajta - közölte az olasz parti őrség szerdán.

Kétszáznál is több illegális migránst találtak egy kamionban Észak-Macedóniában

Nagyvilág2020.07.07, 21:03

Észak-Macedóniában több mint kétszáz illegális bevándorlót fedeztek fel egy kamionban - jelentette be kedden a belügyminisztérium.

Szijjártó Péter: Meg kell akadályoznunk az újabb migrációs hullámokat, le kell zárni a migrációs útvonalakat

Nagyvilág2020.07.03, 16:57

Meg kell akadályoznunk az újabb migrációs hullámokat, le kell zárni a migrációs útvonalakat - szögezte le Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután hivatalában fogadta Evarist Bartolót, a Máltai Köztársaság kül- és európaügyi miniszterét.

Szijjártó Péter: Százezer ember ivóvízellátását biztosította a kormány Ugandában

Nagyvilág2020.07.03, 10:40

Százezer ember ivóvízellátását biztosította a kormány Ugandában, és kialakított egy kibervédelmi elemzőközpontot is a két ország között 2019-ben létrejött megállapodás első szakaszának keretében - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a közösségimédia-oldalán.

Az észak-macedón-görög határon érkezőkből táplálkozik a balkáni mozgás

Nagyvilág2020.07.02, 10:41

Az észak-macedón-görög határon érkező illegális bevándorlók tömegeiből "táplálkozik" a balkáni migrációs mozgás - mondta Vargha Márk, a Migrációkutató Intézet munkatársa csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Észak-Macedónia migrációs válsághelyzetet hirdetett északi és déli határán

Nagyvilág2020.07.01, 14:58

Ismét migrációs válsághelyzetet hirdetett az északmacedón kormány az ország északi és déli határszakaszán az illegális bevándorlók számának jelentős növekedése miatt - közölte a Vesti.mk.

Szijjártó Péter: Kössön új migrációs megállapodást Ankarával Brüsszel, ha kell

Nagyvilág2020.06.30, 18:30

Kössön az Európai Unió új migrációs megállapodást Ankarával annak érdekében, hogy Törökország megfékezze a migrációt saját határán - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Ankarában, a török hivatali kollégájával, Mevlüt Cavusogluval folytatott egyeztetését követő sajtótájékoztatón.

A magyar emberek többször megerősítették, hogy nem kérnek az illegális bevándorlásból

Itthon2020.06.30, 16:51

A magyar emberek már többször megerősítették, hogy nem kérnek az illegális bevándorlásból - reagált a Kormányzati Tájékoztatási Központ kedden az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának közleményére.

A szétesés szélén a baloldali svéd kormány

Nagyvilág2020.06.29, 23:05

A szétesés szélére került a baloldali kormánykoalíció a kabinet borzalmas járványkezelése miatt. A szociáldemokraták már készek tárgyalni a jobboldallal a migráció kérdéseiben is, ami azonban feszültséget okozott a párt és koalíciós partnere között.

Június végéig annyi embercsempészt fogtak el, mint tavaly egész évben

Itthon2020.06.27, 22:16

Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1-nek adott szombat esti interjújában elmondta, az elmúlt hetekben erősödött a migrációs nyomás a magyar határokon. Hozzátette, a sokadik alagutat fedezték fel a határkerítésnél, de arra is volt már példa, hogy az embercsempészek létrákat vittek a határkerítéshez.

Szijjártó Péter: A járvány újabb veszélyforrást jelent a migráció szempontjából

Itthon2020.06.26, 13:13

A koronavírus-járvány nyomán újabb migrációs hullámok indulhatnak meg Európa irányába, ezt meg kell előzni, az illegális bevándorlás ugyanis a biztonsági mellett most súlyos egészségügyi és gazdasági kockázatokat is jelent - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a ciprusi kollégájával pénteken közösen tartott nicosiai sajtótájékoztatóján.

Egy vonat ütközőjén utazva akart bejutni az országba egy migráns

Itthon2020.06.26, 07:42

Illegálisan próbált bejutni az országba egy migráns - írja a police.hu.

Már Nyugat-Európa felől is jöhetnek migránsok Magyarországra

Nagyvilág2020.06.25, 19:04

A járványhelyzet miatt minden ország lezárta és megerősítette határait, ez azonban nem állította meg a migrációt, csak némileg lelassította azt. A V4NA nemzetközi hírügynökség összegyűjtötte a legérintettebb területekhez közeli jelentéseket, hogy képet adjon a jelenségről. Földi László biztonságpolitikai szakértő az Origónak azt mondta, hogy továbbra sincsen meg a politikai akarat Európában a migráció megfékezésére, így a következő időszakban sem fog leállni az illegális bevándorlás. A migráció kérdésköre egyébként a nemrég kezdődött Nemzeti Konzultációban is szerepel két kérdésben.

Varga Judit: Okafogyott a tranzitzónákra vonatkozó főtanácsnoki indítvány

Itthon2020.06.25, 13:53

A magyar kormány okafogyottnak tartja a csütörtökön ismertetett főtanácsnoki indítványt, hiszen a tranzitzónák már nem működnek - mondta Varga Judit igazságügyi miniszter.

Szijjártó Péter: Egy újabb migrációs hullám jelentős kockázatokat jelentene

Nagyvilág2020.06.24, 15:31

Jelentős egészségügyi és gazdasági kockázatokat jelentene egy újabb migrációs hullám, márpedig a koronavírus az illegális bevándorlás erősödését válthatja ki, minthogy a járvány a már egyébként is nehéz helyzetben lévő országokat sújtotta jobban - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Madridban.

Háromszáznál is több migránst fogtak el a rendőrök a hétvégén

Itthon2020.06.22, 10:58

A hétvégén 318 határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök és katonák - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság.

Szijjártó Péter: Brüsszelben ismét egy migrációs paktumon dolgoznak

Itthon2020.06.19, 14:36

Azért is szükséges az együttműködés Törökországgal, mert hamarosan a világ 10 legnagyobb gazdasága közé tartozik majd, a közép-európai országoknak nyitott a gazdaságuk, "nyilvánvalóan nem engedhetjük meg magunknak azt, hogy a világ legdinamikusabban fejlődő gazdaságát kihagyjuk exportcélpiacaink közül" - minderről Szijjártó Péter beszélt, miután a V4-ek és Törökország megbeszélést folytatott.

Szijjártó Péter: Meg kell akadályozni az újabb migrációs hullámokat

Nagyvilág2020.06.18, 15:40

Meg kell akadályozni, hogy a koronavírus-járvány miatt újabb migrációs hullámok induljanak Európa felé - mondta a külgazdasági és külügyminiszter máltai látogatásáról beszámolva csütörtökön.

Májusban újra megnőtt az illegális határátlépések száma

Nagyvilág2020.06.15, 21:05

A fő európai migrációs útvonalak mentén észlelt illegális határátlépések száma májusban ismét jelentősen megnövekedett, miután a megelőző hónapokban számuk rekordalacsony volt a koronavírus-járványnak tulajdoníthatón - olvasható a Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökség (Frontex) hétfőn közzétett felmérésében.

Megint megindultak a migránsok Európába

Nagyvilág2020.06.14, 14:44

A koronavírus-világjárvány miatti áprilisi mélypont után májusban jelentősen emelkedett az Európai Unió (EU) külső határán regisztrált illegális belépések száma a közösség határ- és partvédelmi szervezetének (Frontex) még nem nyilvános adatai szerint, amelyeket a Berliner Morgenpost című német lap ismertetett vasárnapi számában.

Kovács Zoltán: Az Európai Bizottság a migráció elleni fellépés gyengítésén dolgozik

Nagyvilág2020.06.10, 21:12

Az Európai Bizottság szisztematikusan dolgozik a migráció elleni hatékony fellépés gyengítésén - mondta Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár az MTI-nek szerdán.

Hogyan lett a migráció egyik következménye a trianoni békediktátum? – videó

Itthon2020.06.08, 17:55

Az Autentika Művészeti Műhely Trianon 10 oka című animációs sorozatának második részét hétfőn mutatták be a Mandineren. Ebből azt tudhatjuk meg, hogyan vezetett a korábbi Magyar Királyság területére irányuló migráció a trianoni békediktátumhoz.

Lengyel belügyminiszter: A kormány elutasítja a migránsok szétosztását

Nagyvilág2020.06.08, 14:53

A lengyel kormány határozottan elutasítja az illegális bevándorlók elosztását az Európai Unió tagországai között - hangsúlyozta hétfői varsói sajtóértekezletén Mariusz Kaminski belügyminiszter az Európai Bizottság új tervei kapcsán.

Német miniszter: Európába irányuló migránshullámokhoz vezethet a járvány Afrikában

Nagyvilág2020.06.08, 13:52

Az Európai Unió felé tartó menekülthullámok keletkezhetnek Afrikában a koronavírus-járvány miatt, ezért a közösségnek haladéktalanul a kontinens segítségére kell sietnie - mondta Gerd Müller, a nemzetközi fejlesztési együttműködésért felelős német miniszter egy hétfőn ismertetett nyilatkozatában.

20 év börtönre ítélték a Soros támogatta hajón érkező migránsokat

Nagyvilág2020.06.07, 20:16

Kínzás, embercsempészet, szexuális erőszak és gyilkosság miatt ítéltek el többeket is azok közül az illegális bevándorlók közül, akiket alig egy éve taxiztatott a Soros-féle Sea-Watch 3 fedélzetén Olaszországba Carole Rackete - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. 

Szlovénia megerősíti rendőri erőit a horvát határon

Nagyvilág2020.06.02, 17:12

Szlovénia keddtől szigorúbban ellenőrzi Horvátországgal közös határát és további ezer rendőrrel erősíti meg erőit - írta a Delo című szlovén napilap.

Újabb migránscsoportot találtak Hercegszántónál

Itthon2020.06.02, 06:13

A Bács-Kiskun megyei határszakaszon szolgálatot teljesítő rendőrök 2020. június 2-án 2 óra 20 perckor Hercegszántó területén tizenkét külföldi férfit tartóztattak fel. A magukat szír állampolgárnak valló illegális migránsok jogellenesen jutottak be Magyarország területére.

Letartóztatták az M1-es autópályán elfogott embercsempészt

Itthon2020.05.31, 19:33

Elrendelte a bíróság annak a szerb embercsempésznek a letartóztatását, akit pénteken fogtak el a rendőrök az M1-es autópályán - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon vasárnap.

Betört egy fiú lakásába két fiatal Svédországban, meztelenre vetkőztették, összeverték és filmre vették - videó

Nagyvilág2020.05.31, 17:12

Egy ártatlan fiút brutálisan megvertek, és meztelenre vetkőztettek, majd arra kényszerítették, hogy sérüléseit mutassa meg a kamerának Svédországban - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. A napokban ez már a második ilyen eset, az elkövetők feltételezhetően ezúttal is migránsok voltak. 

Pár nap alatt háromszor támadtak a rendőrökre egy német város migránsnegyedében

Nagyvilág2020.05.31, 13:18

Dietzenbach migránsnegyedében durva támadást szenvedtek el a rendőrök: amikor a napokban egy bűnügy kapcsán megérkeztek egy parkolóba, köveket és égő tárgyakat dobtak rájuk a fiatalok. Európa-szerte egyre több olyan esettel lehet találkozni, amikor fiatalok békés járókelőket zaklatnak, gyújtogatnak, majd a kiérkező rendőrökre is rátámadnak - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.  

Kilenc illegális migránst fogtak el Hercegszántó területén

Itthon2020.05.29, 06:23

A Bács-Kiskun megyei határszakaszon szolgálatot teljesítő rendőrök péntek hajnalban Hercegszántó területén kilenc külföldit tartóztattak fel. A magukat szír állampolgárnak valló férfiak jogellenesen jutottak be Magyarország területére.

Majdnem megismétlődött a parndorfi tragédia

Itthon2020.05.28, 10:40

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda vádemelést javasol az ügyészségnek egy embercsempészek ellen folytatott nyomozás végén. A bűnszervezet vezetője nem először került a rendőrség látókörébe.

Fiatal, körözött tunéziai bűnözők indultak meg Európába

Nagyvilág2020.05.26, 18:11

Két éve nem volt ennyire erős a migráció, mint most, háromszor annyian érkeznek az országba, mint tavaly ugyanezen időszakban - jelentette be Luigi Patronaggio, a szicíliai Agrigento államügyésze egy hétfői lapinterjúban. Elismerte, óriási baj van Olaszországban, a baloldali kormány képtelen kezelni a helyzetet. Szavaiból kiderült, újra a tunéziai bűnszervezetek irányítják a migrációt, ezért fiatal, büntetett előéletű migránsok érkeznek az összeroppanás szélén lévő Olaszországba. 

Matteo Salvini: Nem bántam meg az olasz határok védelmét

Nagyvilág2020.05.25, 22:32

Belügyminiszterként Olaszország törvényeit, szuverenitását, biztonságát védtem - hangoztatta Matteo Salvini, a Liga vezetője hétfő esti közleményében a felsőház mentelmi bizottságának kedden várható döntésére utalva, amely a volt belügyminisztert érintő újabb eljárásban mond véleményt az Open Arms civilhajó tavaly nyári feltartóztatása miatt.

Kovács Zoltán: Az unió döntése kiskaput nyitott volna az illegális migránsok előtt

Nagyvilág2020.05.22, 10:23

A tranzitzónák bezárásával Magyarország bezár egy kiskaput, amit az unió döntése megnyitott volna az illegális migránsok előtt - közölte Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár az M1 aktuális csatorna csütörtök esti műsorában.

Alapjogokért Központ: A migránsok Magyarországon kívül tartása az egyetlen ésszerű megoldás

Itthon2020.05.21, 15:01

Az Alapjogokért Központ közleményében reagált Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter mai bejelentésére, miszerint az Európai Unió Bírósága döntését tiszteletben tartva, a kormány felszámolja a tranzitzónákat. Az elemzőközpont szerint, „a tranzitzónák felszámolása és a migránsok Magyarországon kívül tartása az egyetlen ésszerű megoldás az uniós döntéseket követően". A migránsok érdekeit a luxemburgi bíróságon képviselő, áljogvédő Magyar Helsinki Bizottság a saját győzelmeként ünnepli a tranzitzónák várható megszüntetését.

Újabb uniós kettős mérce: az Európai Bíróság elnöke szerint a magyarok és a lengyelek nem tehetik meg azt, amit a németek

Nagyvilág2020.05.20, 17:30

Az Európai Unió luxemburgi székhelyű bíróságának holland elnöke, Koen Lenaerts egy hollandiai lapnak nyilatkozva kijelentette, hogy a német alkotmánybíróságnak az Európai Központi Bank tevékenységével kapcsolatos, az európai közös jogot felülíró döntése nem precedens értékű, tehát Magyarország és Lengyelország nem követheti a német példát, mert az szerinte jogellenes lenne. A német alkotmánybíróság döntésének magyar szempontból a röszkei tranzitzónákról hozott luxemburgi bírósági ítélet kapcsán lehet jelentősége. Ugyanakkor Koen Lenaerts mostani nyilatkozata felveti annak a gyanúját, hogy a keleti tagállamokkal, különösen Magyarorszzággal ...

Migrációkutató Intézet: A vírus elleni és a migráció elleni védekezés jól összekapcsolódott

Nagyvilág2020.05.18, 09:30

A vírus elleni védekezés jól összekapcsolódott a migráció elleni védekezéssel - mondta a Migrációkutató Intézet igazgatóhelyettese hétfő reggel a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Több mint százötven határsértő ellen intézkedtek a rendőrök a hétvégén

Itthon2020.05.18, 08:35

Péntektől vasárnapig 154 határsértő ellen intézkedtek a rendőrök és katonák - derül ki az Országos Rendőr-főkapitányság hétvégi összesítéséből.

Földi László: Az álcivil szervezetek tevékenysége miatt koronavírusos migránsok jöhetnek Európába

Nagyvilág2020.05.17, 14:04

A líbiai káosz felgyorsíthatja a migrációs folyamatokat - mondta Földi László, az Információs Hivatal volt műveleti igazgatója az M1 aktuális csatornán. Ráadásképpen az álcivil szervetek arra ösztönzik a migránsokat, hogyha koronavírusosak, akkor menjenek Európába, mert ott jobb kezelést kaphatnak, mint Afrikában.

Arra akarják kényszeríteni Magyarországot, hogy a határkerítést és a tranzitzónát bontsa le

Itthon2020.05.17, 13:36

Magyarországon a Fidesz-KDNP többsége és a kormány mindent megtesz azért, hogy a továbbiakban is megmaradjon a kerítés, az élőerős katonai-rendőri őrizet, és továbbra is működjenek a tranzitzónák - jelentette ki a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára vasárnap a közmédiának a röszkei tranzitzónánál.

A horvát határhoz rendelték a szerb hadsereget, hogy megvédjék a lakosságot a migránsoktól

Nagyvilág2020.05.16, 16:30

A szerb-horvát határhoz rendelte a szerb hadsereget Aleksandar Vucic szerb államfő azért, hogy a katonák a helyi lakosság biztonságát és vagyonát óvják az illegális migránsoktól - tudatta a szerbiai közszolgálati televízió (RTS) szombaton.

Tovább folytatódhat a harc Magyarország menekültügyi szabályozása ellen

Itthon2020.05.16, 15:28

Az Európai Unió Bíróságának csütörtöki ítélete nyomán tovább folytatódhat a brüsszeli politikai és jogi harc a magyar menekültügyi szabályozás ellen - írja a Migrációkutató Intézet legújabb elemzésében. 

Magyarország a bevált migrációs politikáján nem kíván változtatni

Itthon2020.05.15, 23:21

Magyarország a bevált migrációs politikáján nem kíván változtatni - jelentette ki Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna péntek esti műsorában.

Szijjártó Péter: A járvány újabb migrációs hullámokat indíthat el Európa irányába

Itthon2020.05.14, 17:52

A koronavírus nyomán kialakult helyzet újabb migrációs hullámokat indíthat el Európa irányába, amelyek a biztonsági és kulturális kockázatokon felül már egészségügyi fenyegetést is jelentenek - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a Facebook-oldalán megosztott bejegyzésében, miután európai uniós kollégáival tárgyalt.

Szijjártó Péter: Egyre súlyosabb a migráció jelentette fenyegetettség

Itthon2020.05.14, 13:52

Nemhogy jelen van, de egyre súlyosabb a migráció jelentette fenyegetettség - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a Facebook-oldalán megosztott videóban, miután egyeztetett a máltai miniszterelnökség vezetőjével.

Bakondi György szerint nőhet a migránsok száma a járvány miatt

Itthon2020.05.13, 12:16

Nőhet a migránsok száma a járvány miatt, sokan fognak útnak indulni olyan országokból, ahol a koronavírus megjelenése előtt is komoly gazdasági és társadalmi nehézségek voltak - mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerdán az M1 aktuális csatornán.

Migránsinvázió fenyegeti az Egyesült Királyságot a határzár ellenére

Nagyvilág2020.05.11, 14:36

A zárlat ellenére rekord mennyiségű migráns érkezett az Egyesült Királyságba. Bár becslések szerint a számok töredékei a valós adatoknak, a brit szabályozás jelenleg nem teszi lehetővé a kiutasításukat, sőt egy brit-francia különalku miatt, a Franciaországból érkező illegális bevándorlókat még csak karantén alá sem vonhatják – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Több száz migráns próbált meg bejutni Nagy-Britanniába

Nagyvilág2020.05.09, 19:45

Több mint kétszáz, Franciaországból érkező migránst tartóztattak fel a brit hatóságok az elmúlt napokban a La Manche-csatorna nagy-britanniai oldalán - jelentette a brit média szombaton.

600 ezer illegális migránst akar amnesztiával legalizálni a baloldali olasz kormány

Nagyvilág2020.05.09, 18:11

A területalapú tartózkodási engedély tervezetének bukása után az olasz baloldali kormánykoalíció a járványhelyzetre hivatkozva szeretne teljes amnesztiát adni az illegális migránsoknak, másképp: legális bevándorlókká szeretné átminősíteni őket – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. A bevándorlásellenes, jobboldali Liga szerint azonban a római kormányt a látszólagos segítség helyett sötétebb érdekek motiválják. Az illegális migránsok legálissá tétele ellen leghangosabban a Liga elnöke, Matteo Salvini volt belügyminiszter tiltakozik.

Egy bukás története

Nagyvilág2020.05.09, 18:55

Belgiumban halt meg a legtöbb ember koronavírusban, ha a lakosság arányában nézzük a halottak számát. De hát más számítás nem is nagyon mérvadó. A 11 milliós Belgiumban április végéig közel 8 ezren haltak meg a járvány miatt. Több mint 25-ször annyian, mint a 10 milliós Magyarországon. Nincs olyan hiba, amelyet a balliberális belga kormány ne követett volna el a járvány kezelésével. A veszély bagatellizálása, a késői cselekvés, a védekezési eszközök hiánya - sőt, még a korrupció is felmerült. És persze, van hozzá egy erősen megkérdőjelezhető alkalmasságú egészségügyi miniszterük is. Maggie De Block, az 58 éves balliberális politikussnő, ...

Száznál is több migráns érkezett Lampedusára

Nagyvilág2020.05.04, 09:09

Több mint száz migráns érkezett a hétvégén a dél-olaszországi Lampedusa szigetére - közölte az olasz parti őrség vasárnap.

Nyomozást indítottak a világhírű, francia esszéíró migráns támadója után

Nagyvilág2020.05.03, 18:11

Az ügyészség nyomozást indított az Éric Zemmourt ért támadás ügyében, derül ki a francia belügyminisztérium bejelentéséből - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. Mint ismert, a világhíró esszéírót pénteken fényes nappal támadta meg őt egy észak-afrikai férfi Párizsban. A támadásról, később saját magáról felvételt is készített a támadó.

Újabb illegális migránshullám jöhet

Nagyvilág2020.05.01, 18:57

A koronavírus okozta világjárvánnyal összefüggésben majdnem felére csökkent a legális menedékkérelmek beadása az Európai Unió tagállamaiban az EU menekültekkel és migránsokkal foglalkozó ügynökségének adatai szerint. Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy a bevándorlás is csökkenne, és a görög védelmi miniszter hamarosan újabb illegális migránshullámra számít Törökország felől – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Hidvéghi Balázs: Sikerült érvényesíteni a magyar szempontokat az EPP migrációval kapcsolatos álláspontjában

Itthon2020.04.30, 13:18

Számos ponton sikerült érvényre juttatni a magyar szempontokat az Európai Parlament néppárti (EPP) frakciójának migrációs és menekültügyi álláspontjában, amely az erős határvédelemre, a harmadik országokkal folytatott szoros együttműködésre és a származási országok megsegítésére szólít fel - közölte Hidvéghi Balázs fideszes EP-képviselő.

Bakondi: Ismételten napirendre került az illegális migránsok szétosztása

Itthon2020.04.29, 10:05

A járvány miatt nagyon komoly, szigorú határellenőrzést vezetett be Törökország, ezért pillanatnyilag csökkent a Törökországból érkezők száma, ugyanakkor jelentős, 3,8 milliós tömeg várakozik országban, és nagy részüknek Európa a cél - mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója.

Nem korlátozzák a menedékkérők szabad mozgását a tranzitzónában, bármikor visszamehetnek Szerbiába

Itthon2020.04.24, 21:53

Nem korlátozzák a tranzitzónában a menedékkérők szabad mozgását, hiszen bármikor önként visszatérhetnek Szerbiába - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna péntek esti műsorában.