migráció

címke rss

Az Iszlám Állam intenzíven toboroz, újabb migránsválság fenyegeti Európát

Nagyvilág2018.03.26, 10:12

Az Iszlám Állam iraki-szíriai kalifátusának eltûnésével a szervezet Fekete-Afrikában kezdett el intenzíven toborozni, ami azzal fenyeget, hogy újabb migránsválság éri Európát - jelentette ki az ENSZ Élelmezési Világprogramjának (WFP) ügyvezetõ igazgatója, David Beasley az AP hírügynökségnek adott, hétfõn megjelent interjújában. Szíriából elmenekülve sok dzsihadista az Afrikát kelet-nyugati irányban átszelõ, 500 millió lakosú, aszályos Száhel-övezetben kötött ki, és szövetkezik az ottani szélsõséges szervezetekkel, az al-Kaida hálózat helyi szárnyával, illetve az al-Shabaabbal és a Boko Harammal – tette hozzá David Beasley. Ennnek ...

Szijjártó: Rendkívül szoros az összefüggés a migráció és a terrorizmus között

Itthon2018.03.26, 09:50

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint a pénteki franciaországi merénylet ismét rámutatott, hogy rendkívül szoros az összefüggés a migráció és a terrorizmus között.

A Helsinki Bizottság milliókkal tömi ki a migránsokat segítõ ügyvédet

Itthon2018.03.26, 14:03

Magyar ügyvédi segítséggel utazhatnak tovább a migránsok nyugatra, miközben a kitoloncolásukat szervezik a hatóságok - értesült a Figyelõ. Kovács Tímea Ágnes ügyvéd és alkalmazottja, Németh Anikó a hazai idegenrendészeti eljárásban meglévõ hiányosságokat kihasználva segít a bevándorlókon. Újabb szégyenfolt a hazai Soros-birodalmon.

Hétköznapok Sadiq Khan polgármester Londonjában

Nagyvilág2018.03.25, 10:08

Ilyen egy hétköznap Sadiq Khan muszlim polgármester Londonjában: minden csendes és nyugodt, ami pedig elsõ pillantásra kirívónak tûnik, az már teljesen megszokott az angolok számára. 

Nemzetközi embercsempész-hálózatot számolt fel a szlovén rendõrség

Nagyvilág2018.03.23, 19:26

Nemzetközi embercsempész-hálózatot számolt fel a szlovén rendõrség, a gyanú szerint a bûnbanda tagjai tavaly október óta legkevesebb 80 migránst szállítottak be illegálisan az országba – közölte a koperi rendõrség pénteken.

Emberek milliói akarnak Afrikából Európába és Amerikába vándorolni

Nagyvilág2018.03.23, 09:19

Az amerikai Pew kutatóintézet felmérései szerint az elkövetkezõ években várhatóan milliók indulnak meg Afrikából Európa és az Egyesült Államok felé.

Elutasítja a migránskvótát, és a gettók felszámolására készül a dán kormány

Nagyvilág2018.03.22, 16:02

Elutasítja a migránsok kvóták szerinti elosztását, és a "nem nyugati származású bevándorlók" által lakott "gettók" felszámolására készül a dán kormány, errõl Lars Lokke Rasmussen miniszterelnök beszélt egy csütörtöki német lapinterjúban.

Soros zsoldosseregei folyamatosan támadják Magyarországot

Itthon2018.03.22, 13:54

A Fidesz szóvivõje szerint Soros György zsoldosseregei itthon és Brüsszelben is folyamatosan támadják Magyarországot.

Orbán Viktor: Nem hagyjuk a migránsok beengedését - videó

Itthon2018.03.22, 20:49

A bevándorlást tartja Magyarország szempontjából a csütörtökön kezdõdõ európai uniós csúcstalálkozó legfontosabb témájának Orbán Viktor. A miniszterelnök a találkozót megelõzõen a Facebook-oldalán közzétett videóban hangsúlyozza: érvényt szereznek Magyarország érdekének, nem fogják hagyni a kerítés lebontását, a migránsok beengedését.

Szijjártó Péter: A bevándorlás életveszélyt jelent

Itthon2018.03.22, 11:32

Az elmúlt évek terrortámadásai Európában világossá tették, hogy a bevándorlás terrorveszélyt és életveszélyt jelent - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A baloldal elvenné a migrációt szabályozó hatásköröket a tagállamoktól

Itthon2018.03.21, 19:03

Az Európai Parlament Foglalkoztatási és Szociális Ügyek Bizottságában ma bemutatták azt tanulmányt, amely Magyarországon, Olaszországban és Görögországban vizsgálta a migránsok integrációját. A dokumentum bemutatását követõ vitában Kósa Ádám fideszes EP-képviselõ kiemelte, Magyarország hatékonyan gondoskodik az EU külsõ határainak védelmérõl. A kerítés megépítése 880 millió euróba került, az EU azonban nem járult hozzá a költségeinkhez.

Gyerekekkel raboltattak a migránsok Franciaországban

Nagyvilág2018.03.21, 13:12

Szerdán és csütörtökön 7 migránst vettek õrizetbe Nimes városában. A vád szerint kiskorúakat felhasználva mintegy 1500 betörést követtek el az elmúlt hónapokban a mediterrán térségben – írja a 20 Minutes.

Novák Katalin: Európa az üres bölcsõk kontinense

Itthon2018.03.20, 20:21

Európa az üres bölcsõk kontinense, mert egyetlenegy uniós tagállamban sem születik elég gyerek ahhoz, ami elegendõ lenne a népességük fenntartására, de a gondokra nem a migráció a jó válasz, hanem a gyermekvállalás támogatása – mondta kedden Székesfehérváron Novák Katalin, a Fidesz alelnöke.

Morvai Krisztina: Az ellenzéki horrorkoalíció beengedné a migránsokat

Itthon2018.03.20, 16:36

A független európai parlamenti képviselõként tevékenykedõ Morvai Krisztina véleménye alapján az ellenzéki horrorkoalíció beengedné Magyarország területére a migránsokat. A déli határt védõ kerítést is lebontanák, ha hatalomhoz jutnának. Ez utóbbira természetesen nincs sok esély.

Szijjártó: A migráció nem alapvetõ emberi jog

Itthon2018.03.20, 15:50

A magyar kormány a migrációt rossz és veszélyes folyamatnak tartja, soha nem fog azokkal egyetérteni, akik jónak mondják, szervezik és ösztönzik – hangoztatta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Genfben az ENSZ Emberi Jogi Bizottságában Magyarországnak a migrációról szóló kormányjelentését védve, kérdésekre reagálva.

Összefog a bevándorlás ellen a magyar és a macedón rendõrség

Itthon2018.03.20, 14:23

Macedónia erõfeszítései nélkül Magyarország sokkal nehezebb helyzetben lenne a déli határok védelmekor - jelentette ki Pintér Sándor belügyminiszter kedden Budapesten, sajtótájékoztatón, miután a két állam közötti rendõri együttmûködésrõl írt alá megállapodást macedón partnerével.

Svédországban elhallgatják a migráció okozta problémákat

Itthon2018.03.20, 09:00

A svéd véleményvezérek, a politikai elit és a média elhallgatja a migráció okozta problémákat - jelentette ki a Migrációkutató Intézet fõigazgatója az M1 aktuális csatorna keddi mûsorában.

Párizsban már készülnek az újabb migránsáradatra

Nagyvilág2018.03.20, 09:10

Öt állami kezelésben lévõ központ fog Párizsban és Ile-de-France-ban megnyílni, hogy Franciaország még több migránst tudjon befogadni. Elképesztõ kedvezményekkel kecsegteti õket Anne Hidalgo, Párizs polgármestere: azonnali francia nyelvórákat és munkalehetõséget biztosítanak számukra.

Elegük lett az embereknek a migráns bandák háborúiból

Nagyvilág2018.03.19, 15:54

A rivális migráns bandák közötti leszámolásokból lett elege az embereknek Észak-Párizsban. Gennevilliers ugyanis az a negyed, ahova a legtöbb migráns telepedett le a francia fõvárosban – írja a Le Parisien.

Soros emberbaráti akcióit pénzügyi érdekek mozgatják

Itthon2018.03.19, 10:27

Soros György állítólagos emberbaráti akciói valójában pénzügyi érdekei érvényesítését szolgálják - a Magyar Idõk hétfõi cikke szerint ezt mondta el a Migration Aid alelnöke egy beépített újságírónak.

A kereszténységet akarják "padlóra küldeni" a bevándorláspárti baloldaliak

Itthon2018.03.19, 08:55

A De Zontag címû flamand lapnak adott a napokban rendhegyó interjút Bart De Wever, az egyik legjelentõsebb flamand politikus, aki jelenleg Antwerpen polgármestere és az Új Flamand Szövetség-kormány (Nieuwe-Vlaamse Alliantie, N-VA) elnöke. Szerinte az 1968-a diáklázadásból kinõtt politikus és újságíró generáció baloldali arcai a kereszténységet „padlóra akarják küldeni", és közben az iszlámot teljes erejükkel védelmezik. Ez pedig nem más szerinte, mint - a nagy francia író, Michel Houellebecq könyvére utalva - színtiszta behódolás.

Akadályozza a rendõrségi akciót egy belga migránspárti polgármester

Itthon2018.03.19, 08:55

Ridouane Chahid személyében egy bevándorló családból származó, szocialista polgármestere van Brüsszel Molenbeek városrészének. Az erõsen migránspárti politikusnak volt honnan tanulnia, hiszen politikai nevelõje a városrész egykori, hírhedt, szintén szocialista polgármestere, Philippe Moureaux volt, aki alatt Molenbeek teljesen elmuzulmánosodott és elgettósodott. Chahid mindent megtesz annak érdekében, hogy leállítsa a papírok nélküli migránsok kiszûrésére irányuló rendõrségi akciót, amit a tervek szerint március 19-én tartottak volna. Hogy milyen tarthatatlan a helyzet Molenbeek-ben, arról Deutsch Tamás EP-képviselõ is készített egyy ...

Svédországban elhallgatják a bevándorlók által elkövetett bûncselekményeket

Nagyvilág2018.03.18, 14:50

A KarcFM készített interjút Tiglezán Józseffel, aki 30 éve a Ceausescu-rendszer elõl menekült Svédországba több társával együtt. Az erdélyi férfi megdöbbentõ nyíltsággal beszélt arról, hogy igenis léteznek letagadott no-go zónák, amit a svéd újbeszélben szociálisan kitett területnek hívnak. Elmondása szerint a rendõrök, mentõk és tûzoltók ezekre a helyekre félve mennek be. Arról is beszélt, hogy naponta történnek gyilkosságok, amelyeket a sajtó elhallgat, a migránsbandák között pedig rendszeresek a háborúk.

Orbán Viktor is megosztotta Deutsch Tamás Brüsszel migránskerületében készített videóját

Itthon2018.03.22, 20:53

A Brüsszel Molenbeek városrészében forgatott kisfilmen Deutsch Tamás fideszes EP-képviselõ arról beszélt: a korábban franciaajkú keresztény munkások lakta kerület mostanra az európai dzsihádisták fõvárosa lett, mivel a két évtizeden keresztül hivatalban lévõ szocialista polgármester tudatos betelepítési politikájának eredményeként 30-40 ezer észak-afrikai költözött oda. A videót Orbán Viktor kormányfõ is megosztotta a közösségi oldalán.

Elszabadult a pokol egy német városban - videó

Nagyvilág2018.03.18, 09:52

Így telt a szerda este a németországi Saarbrückenben: az alábbi videón látszik, ahogy több száz kurd rohanja le a város fõpályaudvarát, ami után a rendõrségnek nagy erõkkel kellett lezárnia a területet.

Menekülnek a németek a migránsok miatt

Nagyvilág2018.03.17, 13:21

A német Szövetségi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2016-ban 281 ezer német hagyta el a hazáját, miközben Németország összlakossága nem csökkent, sõt, 500 ezerrel nõtt a migráció miatt - írta meg a Die Welt. A beözönlõ migránsok száma 2015-ben rekordot döntött: 2 milliónál is többen érkeztek a németekhez.

Megjegyzést tett a migránsokra, elítélték a svéd asszonyt

Nagyvilág2018.03.17, 09:33

Egy Facebook-oldalon negatív kommentet írt a migránsokról, mire gyûlöletkeltés vádjával elítéltek egy svéd asszonyt – olvasható a Fdesouche oldalán.

Újabb késes migránstámadás a párizsi metróban

Itthon2018.03.15, 13:05

Egy férfi támadt rá egy utasra a párizsi Bréguet-Sabin metróállomáson kedd este. A Le Parisien szerint az áldozatnak az volt a bûne, hogy megkérte az illetõt, hogy ne dohányozzon. Jelenleg nincs arra nézve információ, hogy letartóztatták-e a migráns támadót. Nem ez az elsõ ilyen eset a párizsi metróban.

Itt a bizonyíték: integrálhatatlanok a migránsok

Nagyvilág2018.03.15, 09:58

Totálisan megbukott a migránsok integrálása a francia rendõrség kereteiben, mivel a közelmúltban egy rendõrnõ bukott le azért, mert fegyvereket akart eladni a testvérének és a barátainak. Az érintett rendõrnõ arabul is elkezdett tanulni és a közismerten szélsõséges, ultrakonzervatív, szalafista tanokat is prédikáló bresti imám prédikációit kezdte el hallgatni.

A magyarok szerint az ellenzék sikere növelné a migrációt és a bûnözést

Itthon2018.03.15, 15:39

A Századvég Alapítvány legfrissebb közvélemény-kutatása szerint a magyarok többsége (52 százaléka) úgy véli, egyre több olyan erõszakos bûncselekményre lehet számítani 2018-ban Európában, amely hátterében a migráció áll. A többség szerint, ha az ellenzék kerülne hatalomra, az növelné a Magyarországra áramló migrációt és vele a bûncselekmények számát.

Hétmillió bevándorló várakozik az Európai Unió kapujában

Nagyvilág2018.03.14, 14:38

A Bild nevû német napilap szerint hétmillió migráns várakozik az Európai Unió közvetlen közelében arra, hogy a jobb élet reményében szerencsét próbáljon az öreg kontinensen. Az Európai Parlament elnökébõl olasz miniszterelnökké elõléphetõ Antonio Tajani azt mondta a kialakult helyzetrõl, hogy Európa nem tudja megoldani az afrikai országok alapvetõ problémáit, akkor tíz éven belül 10, 20 vagy akár 30 millió migráns fog érkezni Afrikából.

Megválasztották Merkelt, de a migránsválság marad

Nagyvilág2018.03.14, 12:15

Több tucat kormánypárti politikus szavazott Angela Merkel ellen a szerdai kancellár-választáson, ami azt mutatja, hogy a mostani nagykoalíció egyáltalán nem tekinthetõ stabilnak. Merkelnek nemcsak a szociáldemokrata koalíciós társával kell folyamatosan megküzdenie, hanem a német mindennapokat továbbra is alapvetõen meghatározó migránsválsággal is. Merkel az elmúlt hónapokban komolyan meggyengült, így elkezdõdhet az utódlási harc is a kereszténydemokrata unióban. 

Ki kell mondani, hogy a migráció veszélyes folyamat

Itthon2018.03.14, 11:32

Magyarország csak olyan közös uniós álláspontot támogat, amely megfogalmazza, hogy a migráció olyan veszélyes folyamat, amelyet meg kell állítani – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az M1 aktuális csatorna szerdai mûsorában.

Egy 16 éves kislányt késelt meg minden ok nélkül egy migráns Rosenheimben

Itthon2018.03.13, 12:10

Minden ok nélkül késelt meg egy 16 éves kislányt a támadója. A 22 éves eritreai migránst õrizetbe vette a rendõrség. 

Tuzson Bence: Ki kell mondani, hogy a migráció rossz dolog

Itthon2018.03.13, 11:47

A kormányzati kommunikációért felelõs államtitkár szerint ki kell mondani, hogy a migráció rossz dolog, se azoknak az országoknak nem hasznos, ahonnan indulnak, se azoknak, ahová tartanak az emberek. Tuzson Bence errõl a Kossuth Rádió 180 perc címû mûsorában beszélt kedd reggel.

Ismeretlen személyazonosságú migránsok lepték el Brüsszel egyik legszebb parkját

Nagyvilág2018.03.13, 10:05

Lassan egy éve áldatlan állapotok uralkodnak a Brüsszel központjában található St. Maximilian nevû parkban 300-400, ismeretlen személyazonosságú, afrikai migráns miatt. Theo Francken, belga menekültügyi és migrációs államtitkár igyekezett rendet teremteni, azonban nem várt ellenállásba ütközött a liberális politikai elit és médiavilág köreiben. Hogy miért, az teljességgel érthetetlen, hiszen két éve éppen Brüsszel szenvedte el a XXI. század egyik legnagyobb európai terrortámadását. A belga emberek biztonságot várnak, és szerintük az azonosítatlan emberek komoly veszélyt jelenthetnek.

Magyarország szorosan együtt akar mûködni Ausztriával és Olaszországgal

Nagyvilág2018.03.12, 21:47

Magyarországnak az a szándéka, hogy szorosabban együttmûködjön Ausztriával és Olaszországgal a menekültügyben – közölte Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter

Szijjártó Péter: Az ENSZ-nek ki kell mondania, hogy a migráció veszélyes

Itthon2018.03.12, 17:29

Magyarország nem ért egyet az ENSZ globális migrációs csomagjavaslat alapállításával, amely szerint a migráció jó - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfõn New Yorkban.

Az ausztrálok szerint a migráció katasztrofális hatással jár az életmódjukra

Nagyvilág2018.03.12, 16:12

Luke Foley, az ausztráliai Új-Dél-Wales állam munkáspárti ellenzékének a vezetõje arra szólítja fel a canberrai szövetségi kormányt, hogy vezessenek be a migránsok számára egy felsõ korlátot, mert ha továbbra is így mennek a dolgok, akkor az ország lakossága 2050-re a mostani 24 millióról 40 millióra fog nõni.

Elemi érdek, hogy az ország elkerülje a migráció okozta veszélyeket

Itthon2018.03.12, 14:07

A magyar emberek elemi elvárása és érdeke, hogy a tömeges illegális migráció okozta problémákat Magyarország elkerülje - hívta fel a figyelmet a kormányszóvivõ hétfõn egy újságíróknak szervezett bécsi háttérbeszélgetésen.

Észak-afrikai migránsok tömegével támadnak nõkre a párizsi metróban

Itthon2018.03.11, 16:35

A Le Figaro, vezetõ, francia napilapban jelent meg egy riport a párizsi metróvonalakon mindennapivá vált szexuális zaklatásokról. A lap rendõrségi információkra alapozva arról ír, hogy a metrókon elkövetett szexuáils bûncselekmények túlnyomó többségét észak-afrikai migránsok követik el. Egészen durva állapotok vannak a francia fõvárosban: egy külön mobilapplikációt fejlesztettek azok számára, akik nem akarnak egyedül utazni és másokkal együtt utaznának a veszélyes vonalakon. 

Polgárháborús állapotokat teremtettek a migránsok Svédországban

Nagyvilág2018.03.11, 10:03

Polgárháborús állapotok uralkodnak Svédország több nagyvárosának migránsnegyedeiben. A különféle bûnözõi bandák átvették a törvények feletti uralmat, miközben a hatóságok nem tudnak érvényt szerezni a törvényeknek. Mindennaposak a lövöldözések, bombatámadások és a nõk elleni erõszakos cselekmények.

Stockholmból Magyarországra menekült egy svéd-magyar nõ

Itthon2018.03.10, 08:54

A biztonság miatt költözött Stockholmból Magyarországra a svéd-magyar Natalie Contessa af Sandeberg, aki az M1 aktuális csatornának nyilatkozva azt mondta: Magyarország jelenleg a legbiztonságosabb, mert mások a törvények, nem engedték be a migránsokat.

A választás tétje az, hogy milyen országban nõnek fel a gyermekeink

Itthon2018.03.09, 20:50

Az országgyûlési választás alapvetõ tétje, hogy a gyermekeink milyen országban nõjenek fel – közölte Tuzson Bence, a kormányzati kommunikációért felelõs államtitkár a Fidesz-KDNP választási fórumán pénteken Veszprémben.

Szijjártó: Olyan kormány kell, amely nem köt kompromisszumot

Itthon2018.03.09, 19:05

Magyarország és a magyar emberek közös érdeke, hogy olyan kormány kapjon bizalmat, mely amellett, hogy nem teszi kockára szuverenitásunkat és biztonságunkat, ezekben a kérdésekben kompromisszumokra sem hajlandó – jelentette ki Szijjártó Péter, a külgazdasági és külügyminiszter pénteken Egerben.

Soros emberei már nyáron elkezdenék a betelepítéseket

Itthon2018.03.09, 15:50

Brüsszel legújabb javaslata szerint 10 ezer menekültet, bevándorlót fogadna be Magyarország a kötelezõ kvóta alapján – mondta Hollik István kereszténydemokrata országgyûlési képviselõ pénteken a közmédiának. Rámutatott: ha Soros emberei kerülnek kormányra április 8-a után, õk végre hajtanák a kvótákat és még nyáron elkezdenék a betelepítéseket.

Dömötör: Brüsszel még idén 10 ezer migránst telepítene Magyarországra

Itthon2018.03.09, 15:02

A kormány számításai szerint Brüsszel még idén 10 ezer bevándorlót telepítene be Magyarországra – nyilatkozta a közmédiának Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára pénteken, hozzátéve: az ellenzéki pártok támogatják a kvótát, így az áprilisi választás dönt arról, hogy lesz-e betelepítés Magyarországra.

Hat migránst próbáltak becsempészni a román-magyar határon

Itthon2018.03.09, 14:43

Egy Svédországban menekültként nyilvántartásba vett iráni állampolgárt és egy iráni származású, svéd állampolgárságú nõt tartóztatták fel pénteken a román-magyar határon, amikor azok hat iráni illegális bevándorlót próbáltak egy lakókocsiban Magyarországra csempészni.

Orbán Viktor: Agyonnyomna minket, ha bevándorlóországgá válnánk

Itthon2018.03.09, 13:41

Lehetnek nekünk terveink útépítésre, fejlesztésre, zászlóshajókra, középvárosokra, modern falvakra, ha egyébként a forrásokat Magyarország fejlesztése helyett a migrációra kell költeni - mondta Orbán Viktor miniszterelnök Várpalotán. 

A középkor felé száguld Berlin a migránsok miatt

Nagyvilág2018.03.09, 12:05

Arnold Mengelkoch, a berlini Neukölln bevándorlási hivatalnoka a Der Tagesspiegel német lapnak úgy fogalmazott, hogy a rengeteg migráns miatt a német fõváros rossz irányba halad. Elmondása szerint Berlin visszafelé megy az idõben, egyenesen a középkor felé.