Microsoft
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Windows
- Windows 10
- operációs rendszer
- Microsoft Windows
- Windows Vista
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Így kezdték a techmilliárdosok
Mára a világ leggazdagabb, legbefolyásosabb emberei közé tartoznak, akiknek a termékeit milliók, sőt, milliárdok használják világszerte. Pedig sokszor pénz nélkül, egy garázsból indultak, többnyire szemtelenül fiatalon.
Ingyenes lehet a Halo Infinite multija
Egy ír játékbolt szellőztette meg az információt.
Ez lehet az Xbox Series S gamepadje
Maga a konzol állítólag többé-kevésbé kocka formájú.
Ezekkel a játékokkal készül az új Xboxra a Microsoft
A Microsoft korábban tartott már egy online eseményt, ahol bemutatott bizonyos játékokat, melyek részben vagy egészben már az idén megjelenő új generációs konzoljukra, az Xbox Series X-re készülnek. Akkor azonban a legtöbben csalódtak, mert a legnagyobb és leginkább várt játékokat nem láthattuk, melyek többsége ráadásul saját fejlesztésű, tehát a Microsoft belsős stúdiói dolgoznak rajtuk, és tőlük várnánk, hogy megmutassák, mire lesz képes az új masina.
Még idén megszépül a Windows 10
Legalább egy feltűnő újítást hoz majd az őszi frissítés.
Szemkontaktust hamisít a Windows
Egyetlen Surface gépen tesztelhető a bizarr funkció.
A vártnál nagyobb lett a Microsoft negyedéves forgalma és nyeresége
A vártnál jelentősebb bevétel mellett a becsültnél nagyobb nyereséget termelt a Microsoft a június végével zárult pénzügyi negyedik negyedévében.
Lelassulhat a Windows 10 frissítése
Évi egy óriásfrissítésre állhat át 2021-től a Microsoft.
Lebutítva jön a Windows 10X
Nem fogja támogatni a klasszikus alkalmazásokat.
- címkék:
- Windows 10
- Microsoft
- Címkefelhő »
Végleg leállt az Xbox One X gyártása
Plusz az optikai meghajtó nélküli Xbox One S is búcsúzik.