Microsoft

címke rss

Leállítja a felhõtárhelyét a Samsung

Techbázis2020.08.29, 18:45

Helyette microsoftos alternatívát ajánl az ügyfeleknek.

Az amerikai áruházlánc óriás is bejelentkezett a TikTokért

Gazdaság2020.08.28, 13:52

A TikTok nem választott még vevõt, így változatlanul tárgyal az Oracle-lel és a Microsofttal, de az üzlet az értesülések szerint most már napokon belül megszülethet. Eközben a legnagyobb amerikai kiskereskedelmi lánc, a Walmart is bejelentkezett a népszerû mobilalkalmazásért, hogy a Microsofttal összefogva közösen vegyék azt meg a versenytársak elõl. Az ügyet ismerõ források szerint az üzlet valószínûleg a 20–30 milliárd dolláros tartományba esik majd.

Megkönyörült az iskolákon és a vállalatokon a Microsoft

Techbázis2020.08.27, 11:23

Kitolta fél évvel egy régebbi Windows 10 támogatását.

Képernyõhibák adódhatnak a Surface Book laptopokkal

Techbázis2020.08.25, 13:40

Egyes modelleken normál használat mellett is komoly kijelzõhibák jönnek elõ, a Microsoft azonban figyelmen kívül hagyja a panaszokat.

Nem sokáig maradhat egyedül az Apple a 2000 milliárdos cégek klubjában

Gazdaság2020.08.25, 06:37

Az Apple részvénye lendületesen emelkedett az elmúlt hónapokban, aminek köszönhetõen a vállalat a a múlt héten elérte a 2000 milliárd dolláros piaci értéket. Az Apple mögött azonban szorosan ott áll két másik technológiai óriás, amelyek hamarosan szintén beléphetnek ebbe az elitklubba.

Pillanatok alatt települ az õszi Windows 10

Techbázis2020.08.22, 13:44

Titokban már megérkeztek az újításai a tavaszi elõdjébe.

A világ egyik legsikeresebb játékának új részét akarták bemutatni, de hatalmas botrány lett belõle

Techbázis2020.08.22, 21:05

A világ egyik legsikeresebb játéksorozatának új része, a Halo Infinite lett volna a Microsoft idén megjelenõ új konzoljának legnagyobb húzócíme. A bemutató azonban nevetségesen sikerült, a megjelenést pedig jövõre halasztották. Hogyan jutottunk idáig, és mi lehet ezek után?

Miért éppen a Microsoft akarja megvenni a TikTokot?

Gazdaság2020.08.15, 10:03

Elsõ ránézésre meglehetõsen szokatlannak tûnik, hogy a Microsoft érdeklõdik a tinédzserek között rendkívüli népszerûségnek örvendõ közösségi alkalmazás, a kínai tulajdonban lévõ TikTok iránt. Ráadásul az utóbbi évek üzleti döntései sem éppen azt támasztják alá, hogy a Microsoft sikeresen tudná folytatni, amit a ByteDance elkezdett - elég csak a Xbox Kinect kiegészítõjére, a Windowsos- telefonokra, vagy éppen a Mixer nevû streaming platformra gondolni, amelyek végül mind zsákutcának bizonyultak. Mi lehet az oka annak, hogy a Microsoft éppen most próbálja megnyerni a tizenéveseket, ráadásul egy, botrányoktól övezett alkalmazással?

Elárulja az újdonságait a Windows 10

Techbázis2020.08.13, 10:39

Tippekben kapnak majd tájékoztatást a számítógépezõk.

Visszatér a mobilpiacra a Microsoft

Techbázis2020.08.12, 15:28

Szeptember 13-tól érhetõ el a dupla kijelzõs Surface Duo.

Novemberben jön az Xbox Series X

Techbázis2020.08.12, 12:20

Jó hírrel vezetett fel egy rossz hírt a Microsoft.

Azonnal frissíteni kell a Windowst

Techbázis2020.08.12, 10:47

Két nulladik napi hibát is megszüntetett a Microsoft.

Lebukott az Xbox Series S

Techbázis2020.08.10, 10:45

Valaki az interneten árulta az új Xbox gamepadet.

Elkerüli az Apple mobiljait az xCloud

Techbázis2020.08.06, 13:38

A vállalat gáncsolja a játékstreamelõ elérhetõvé tételét.

Jönnek az androidos alkalmazások a Windows 10-be

Techbázis2020.08.06, 12:00

Átstreamelhetõ lesz a felületük a Csatolt telefon appal.

Magyarországra is jön az xCloud

Techbázis2020.08.05, 10:28

Elsõként csak androidos eszközökrõl lesz elérhetõ.

Donald Trump jóváhagyja a kínai TikTok amerikai felvásárlását

Nagyvilág2020.08.03, 22:06

Nem bánja, sõt, jóvá is hagyja, ha a Microsoft amerikai szoftvergyártó óriásvállalat felvásárolja a TikTok kínai videómegosztót - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök újságíróknak hétfõn a Fehér Házban, hozzátéve, hogy ha szeptember 15-ig nem jön létre megállapodás a vásárlásról, akkor a TikTokot betiltja az Egyesült Államok területén.

Lassan terjed a legújabb Windows 10

Techbázis2020.08.01, 17:04

A tavaly tavaszi fõverziója fut a számítógépek közel felén.

A Microsoft felvásárolná a kínai botránycéget

Gazdaság2020.08.03, 08:37

A Microsoft amerikai technológiai óriásvállalat megerõsítette vasárnap, hogy tárgyalásokat folytat a TikTok videómegosztó közösségi hálózat egy részének felvásárlásáról a kínai tulajdonossal.

Mobilokon is búcsúzik a Cortana

Techbázis2020.08.01, 12:59

A Harman Kardon Invoke okoshangszóróról is eltûnik.

Így kezdték a techmilliárdosok

Techbázis2020.07.31, 22:00

Mára a világ leggazdagabb, legbefolyásosabb emberei közé tartoznak, akiknek a termékeit milliók, sõt, milliárdok használják világszerte. Pedig sokszor pénz nélkül, egy garázsból indultak, többnyire szemtelenül fiatalon.

Ingyenes lehet a Halo Infinite multija

Techbázis2020.08.01, 11:30

Egy ír játékbolt szellõztette meg az információt.

Ez lehet az Xbox Series S gamepadje

Techbázis2020.07.27, 15:32

Maga a konzol állítólag többé-kevésbé kocka formájú.

Ezekkel a játékokkal készül az új Xboxra a Microsoft

Techbázis2020.07.27, 22:01

A Microsoft korábban tartott már egy online eseményt, ahol bemutatott bizonyos játékokat, melyek részben vagy egészben már az idén megjelenõ új generációs konzoljukra, az Xbox Series X-re készülnek. Akkor azonban a legtöbben csalódtak, mert a legnagyobb és leginkább várt játékokat nem láthattuk, melyek többsége ráadásul saját fejlesztésû, tehát a Microsoft belsõs stúdiói dolgoznak rajtuk, és tõlük várnánk, hogy megmutassák, mire lesz képes az új masina.

Még idén megszépül a Windows 10

Techbázis2020.07.25, 11:53

Legalább egy feltûnõ újítást hoz majd az õszi frissítés.

Szemkontaktust hamisít a Windows

Techbázis2020.07.23, 10:52

Egyetlen Surface gépen tesztelhetõ a bizarr funkció.

A vártnál nagyobb lett a Microsoft negyedéves forgalma és nyeresége

Gazdaság2020.07.23, 11:47

A vártnál jelentõsebb bevétel mellett a becsültnél nagyobb  nyereséget termelt a Microsoft a június végével zárult pénzügyi negyedik negyedévében.

Lelassulhat a Windows 10 frissítése

Techbázis2020.07.20, 17:52

Évi egy óriásfrissítésre állhat át 2021-tõl a Microsoft.

Lebutítva jön a Windows 10X

Techbázis2020.07.20, 15:25

Nem fogja támogatni a klasszikus alkalmazásokat.

Végleg leállt az Xbox One X gyártása

Techbázis2020.07.17, 11:51

Plusz az optikai meghajtó nélküli Xbox One S is búcsúzik.

Szeptemberben indul az xCloud játékstreamelõ

Techbázis2020.07.16, 17:00

Felár nélkül kapják meg a Game Pass Ultimate elõfizetõi.

Ezért üresek az új PC-játékok dobozai

Techbázis2020.07.16, 12:07

Tíz DVD kerül a Microsoft Flight Simulator csomagolásába.

Száznál is több sérülékenységet javított a Microsoft

Techbázis2020.07.15, 10:31

Minden idõk második legnagyobb hibajavító keddjét tartotta.

Dátumot kapott a Microsoft Flight Simulator

Techbázis2020.07.14, 16:38

Eltérõ tartalommal jönnek a játék különbözõ kiadásai.

Egyszerre több mobil is kezelhetõ lesz a Windows 10-bõl

Techbázis2020.07.11, 14:24

Jelenleg egyetlen eszközzel használható a Csatolt telefon.

Rákapcsol az androidos fejlesztésekre a Microsoft

Techbázis2020.07.09, 14:54

A Surface Duo érdekében felvásárolja a Movialt a redmondi óriásvállalat.

Dátumot kapott az xboxos játékbemutató

Techbázis2020.07.07, 11:11

Házon belül fejlesztett címeket mutogat majd a Microsoft.

Új módon csökkentenék a közlekedési balesetek számát

Techbázis2020.07.04, 12:38

Abroncsfigyelõ rendszert fejleszt a Bridgestone és a Microsoft.

Megszépül a Windows 10 Start menüje

Techbázis2020.07.02, 13:53

Véget ér a nem átlátszó, egyszínû csempék használata.

Kritikus javítást kap a Windows 10

Techbázis2020.07.01, 12:55

Szokatlan módon a Microsoft Áruházon át érkezik a patch.

Téves riadóval boldogíthat a Windows Defender

Techbázis2020.06.30, 14:24

Kéretlen alkalmazásokról mutathat riasztásokat.

Csúnya bukások tarkítják a Microsoft útját

Techbázis2020.06.29, 11:10

Az nem is lehet vita tárgya, hogy a Microsoft a számítástechnika legfontosabb vállalatai közé tartozik. A redmondi konszern a Windows operációs rendszerrel örökre beírta magát a történelemkönyvekbe, és túlzás nélkül állíthatjuk, hogy komoly hatást gyakorol az emberek életére. Ez a szoftverük az elmúlt három évtizedben uralja az otthoni és vállalati PC-k piacát, de ettõl függetlenül tény, hogy ez a cég is tud hibázni. Például most jelentették be, hogy hosszú évek szenvedése után nyomtalanul eltüntetik a Mixer névre hallgató platformjukat, amelynek felfuttatására horribilis mennyiségû pénzt, fejlesztõi és hardveres kapacitást pazaroltak el.

Búcsúznak a Microsoft Store üzletek

Techbázis2020.06.27, 08:12

A száznál is több boltjából csupán négyet tart meg a vállalat.

Újabb jelek utalnak az olcsóbb Xboxra

Techbázis2020.06.26, 14:09

Emulálhatóvá vált az Xbox Series X fejlesztõi készletén.

Óriásberuházást készít elõ a Google a régióban

Gazdaság2020.06.26, 14:29

Az amerikai technológiai óriáscég, a Google 2 milliárd dollárt fektethet be varsói adatközpontjának fejlesztésébe, olvasható a polskieradio.pl hírportálon. A fejlesztés középpontjában a számítógépes felhõszolgáltatások állnak.

Mérföldkõ a legújabb GeForce driver

Techbázis2020.06.25, 18:34

Támogatottá vált a DirectX 12 Ultimate az RTX kártyákon.

Nem tolja a Facebook Gaming szekerét a Microsoft

Techbázis2020.06.24, 13:02

Meglehetõsen angolosan távozik majd a Mixer.

Késõbb kaphat Android 11-et a Microsoft hajtogatós mobilja

Techbázis2020.06.23, 12:31

Nagyon siet a Surface Duo piacra dobásával a Microsoft, ezért marad az Android 10-nél.

A Microsoft megszünteti a Mixer nevû streaming szolgáltatását

Gazdaság2020.06.23, 13:45

A Reuters értesülései szerint a Microsoft beszünteti az elõ streaminggel foglalkozó platformját, a Mixert, a meglévõ felhasználókat pedig a Facebook Gamingbe integrálják. Ez egyben azt is jelenti, hogy a korábban a Mixerhez szerzõdött streamerekkel is szerzõdést bontanak, kártalanítják õket, így szabadon igazolhatják majd õket a riválisok.

Vége a Mixer játékközvetítõnek

Techbázis2020.06.23, 10:07

Nincs egy éve, hogy a Microsoft kilóra vett sztárokat a szolgáltatásba.