Microsoft Magyarország

címke rss
Megvan, ki irányítja a jövőben a Microsoft Magyarországot

Megvan, ki irányítja a jövőben a Microsoft Magyarországot

Christopher Mattheisent nevezték ki a Microsoft Magyarország új ügyvezető igazgatójának, aki 2019. március 4-től tölti be a pozíciót és irányítja a Microsoft Magyarország tevékenységét - írja az Origóhoz eljuttatott közleményében a cég.

Nagy cégek fogtak össze a hazai startupokért - indul a Team Up!

Gazdaság2018.04.26, 14:18

Magyarországi nagyvállalatok nyúlnak a magyar startupok hóna alá: a Team Up! kezdeményezést, amely a startup-ökoszisztéma fejlesztését és az ígéretes projektek nemzetközi sikerre vitelét célozza, a Microsoft egyedülálló szakmai támogatással egészíti ki.

Gyermekeink digitális oktatása mindennél fontosabb

Techbázis2018.03.28, 11:08

Év végéig több tízezer gyermek részesülhet, kifejezetten fiatalokra szabott, digitális képzésben a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesület és a Microsoft Magyarország jóvoltából. Ennek keretében a résztvevők megismerkedhetnek a biztonságosabb internetezés alapszabályaival, majd elsajátíthatják a programozás alapjait is.

Egyre fontosabb a munkavállalói élmény a cégeknek is

Gazdaság2018.03.23, 13:54

A munkaerőhiány új megvilágításba helyezi a cégek hozzáállását a munkavállalók csábításához, illetve megtartásához. Ennek egyik jele, hogy felértékelődik a munkavállalói élmény a vállalatok szemében is, sőt egyfajta verseny is elindult ezen a területen és ez csak nőni fog a jövőben. Mindez növelheti a munkatársak elkötelezettségét munkáltatójuk iránt.

Egy nő is lehet Steve Jobs

Techbázis2015.06.05, 17:43

A sztereotípiák is tehetnek arról, hogy kevés a nő az IT szakmában. A nők sokkal alacsonyabb arányban választják az informatikai és mérnöki szakokat a felsőoktatásban.

Windows helyett webes szoftvereket kapnak a diákok

Techbázis2012.06.14, 12:25

Felhőalapú, azaz interneten keresztül elérhető szoftvereket, többek közt az Office webes verzióját bocsátja ingyen a magyar iskolák és diákok rendelkezésére a Microsoft a kormánnyal kötött megállapodása részeként. A diákok, tanárok és iskolai géptermek számára ingyenesen elérhető Windowsról a felek még tárgyalnak.

Új vezető a Microsoft magyar leányvállalata élén

Techbázis2011.10.24, 10:58

Drajkó Lászlót a korábban a Cisco regionális vezetőjeként és a Magyar Telekom korábbi vezérigazgató-helyettese, Papp István váltja a Microsoft Magyarország ügyvezetői posztján.

Rossz eredménye miatt leépít a Microsoft

Gazdaság2009.01.22, 16:33

Ötezer dolgozójától válik meg a Microsoft a cég csütörtöki bejelentése szerint - írja a CNN Money. A cég a nemzetközi gazdasági légkör kedvezőtlen változásaival indokolja a leépítést.

Háborúzik az EU a Microsofttal

Archívum2009.01.17, 11:01

Az Európai Unió ismét fellépett a Microsoft ellen, ezúttal arra hivatkozva, hogy versenytorzító hatású az Internet Explorer böngésző program hozzákapcsolása a Windows operációs rendszerhez.

Magyar oldalon lehet kérdezni a Windows 7-ről

Archívum2009.01.13, 16:12

Fórumot nyitott a Microsoft Magyarország a Windows 7-et tesztelő magyar felhasználóknak. A TechNet portálon az új operációs rendszerrel kapcsolatos hírek és szakcikkek mellett a Microsoft szakembereit is meg lehet kérdezni a felmerülő problémákról.

Nincs Microsoft-frigy, zuhant a Yahoo

Gazdaság2008.11.20, 08:18

Ötéves mélypontra zuhant a Yahoo részvények ára, miután Steve Ballmer, a Microsoft vezérigazgatója a cég éves közgyűlésésén úgy fogalmazott, hogy a Microsoft már nem érdekelt az internetes cég felvásárlásában.

Vonzóbb lett a Yahoo első ember nélkül

Gazdaság2008.11.18, 22:05

A befektetők kedden több mint 10 százalékos pluszba "kergették" az árfolyamot, miután kiderült, a Yahoo első embere távozik posztjáról. A részvényeseknek többször is meggyűlt a bajuk Jerry Yanggal, aki főszerepet játszott abban, hogy a Yahoo elutasította a Microsoft részvényenként 33 dolláros ajánlatát. A cégvezető arra hivatkozva hárította el a redmondi szoftvercég közeledését, hogy a Yahoo ennél többet ér, papíronként 37 dolláros árat tartott volna elfogadhatónak. Ezt követően május elején a Microsoft visszavonta ajánlatát.

Európában kutat a Microsoft

Archívum2008.10.02, 11:15

A Microsoft európai kutatási központot létesít párizsi, londoni és müncheni helyszínekkel az internet keresési technológiai továbbfejlesztésére - jelentette be Steve Ballmer, a Microsoft vezetője, aki európai körútja első állomásán, Párizsban tartózkodik.

Árat csökkent Kínában a Microsoft

Archívum2008.09.24, 17:29

Drasztikus árcsökkentéssel reagál a Microsoft a szoftverkalózkodás elharapódzására Kínában.

Győzött a Microsoft a GVH ellen

Gazdaság2008.09.01, 15:48

Elutasította a Fővárosi Bíróság hétfőn első fokon az úgynevezett Microsoft-perben a felperes keresetét, s megállapította, hogy a Központi Szolgáltató Főigazgatóság (KSZF) által kiírt közbeszerzés során jogszerűen alkalmazták "a Microsoft, vagy azzal egyenértékű szoftverek közbeszerzése, cseréje, vétele és a programokhoz kapcsolódó szolgáltatások" kitételt.

Marad a Yahoo vezetősége

Gazdaság2008.08.04, 13:23

A Yahoo részvényesei megszavazták, a cég tanácsának újraválasztását, miután az megvédte a Microsofttal történő tárgyalások kezelését egy lehetséges alkuban - tájékoztat a BBC internetes oldala.

Lemondott a Microsoft a Yahoo-ról

Archívum2008.07.28, 07:43

A Microsoft Corp. nem kísérletezik tovább a Yahoo Inc. felvásárlásával, ehelyett saját erejéből erősíti internetes szolgáltatásait - jelentette ki Steve Ballmer, a világ legnagyobb szoftverfejlesztőjének vezérigazgatója, aki a cég vezetői és a Wall Street-i elemzők szokásos éves találkozóján foglalta össze elképzeléseit.

Várt alatt a Microsoft profitja

Archívum2008.07.23, 18:44

A Microsoft növelni tudta ugyan az adózott eredményét az egy évvel korábbihoz képest, de a szakértők által valamivel kisebb mértékben, miközben a vártnál nagyobb lett a bevétele a júniussal záródott negyedévben.

Óriásit zuhant a Tesco a márkaversenyben

Gazdaság2008.07.21, 11:05

A Google lett a legjobb brit márkanév, a tavalyi harmadik hely után - írja a Guardian. A keresőóriás ezzel a Microsoftot taszította a második helyre a "superbrandek" versenyében, amelyet a YouGov mért fel a szigetországban.

Nem annyira jó a Microsoft profitja

Gazdaság2008.07.18, 10:17

A Microsoft növelni tudta ugyan az adózott eredményét az egy évvel korábbihoz képest, de a szakértők által valamivel kisebb mértékben, miközben a vártnál nagyobb lett a bevétele a júniussal záródott negyedévben.

Magyar szoftvercégek tesznek panaszt

Archívum2008.06.03, 16:45

Panasszal fordul az Európai Bizottság versenypolitikai biztosához három magyar tulajdonban álló, nyílt szabványú szoftvertermékeket forgamazó vállalat egy 25 milliárdos szoftver közbeszerzés miatt.

Ballmer: Nem kell öt évet várni az új Windowsra

Techbázis2008.05.19, 18:54

Az Apple-t jó cégnek tartja szűk termékskálával, kilenc évnél rövidebb idő alatt behozná a Google-t, gyerekeit csak három órát engedi számítógépezni, és öt évnél hamarabbra ígéri a Vista utódját: olvasóink Steve Ballmert, a Microsoft jelenlegi elnök-vezérigazgatóját, Bill Gates kollégiumi barátját faggathatták fél órán át - a szoftveróriás showmanje tolmács segítségével válaszolt a kérdésekre.

Mégis lehet Yahoo-Microsoft frigy

Archívum2008.05.07, 09:29

Ismét emelkedni kezdtek a Yahoo részvények New Yorkban, miután úgy tűnik, hogy van esély a Microsofttal újraindítani a tárgyalásokat - tudósít a www.reuters.com internetes oldal.

A Yahoo kikosarazta a Microsoftot

Gazdaság2008.05.05, 13:13

Valószínűleg elfoglaltak lesznek a Yahoo ügyvédjei mostanában, ugyanis a cég részvényesei keresetére számíthat, miután a Microsoft 47,5 milliárd dolláros ajánlatát a Yahoo vezetői visszautasították. Ezzel valószínűleg a Microsoft szerepvállalása a Yahooban kútba esett - írja a www.reuters.com internetes oldal.

Er�s�d�ssel kezdte a hetet a t�zsde

Gazdaság2008.05.05, 16:02

A Budapesti �rt�kt�zsde r�szv�nyindexe, a BUX 232,80 pontos emelked�ssel, 22 815,07 ponton nyitott h�tf�n, teh�t a legut�bbi, szerdai z�r� �rt�k�hez k�pest 1,03 sz�zal�kkal er�s�d�tt.

Csökkent a Microsoft nyeresége

Archívum2008.04.25, 14:07

Üzleti évének márciussal zárult harmadik negyedében visszaesett az amerikai Microsoft számítógépprogram-gyártó profitja, mert a telített piacokon lassult a személyi számítógépek kereslete, és a felzárkózó piacokon nőtt a nem jogtiszta termékek értékesítése.

A vártnál jobb eredményt ért el a Yahoo

Archívum2008.04.23, 10:07

A Yahoo első negyedéves jelentésében a vártnál jobb eredményről számol be, azonban nem tudta beváltani részvényesei reményét, azaz a Microsoft nem emelte a Yahooért ajánlott összeget - tudósít a www.reuters.com.

Együttműködik a Yahoo és a Google

Archívum2008.04.10, 08:50

A Yahoo Inc. és a Google amerikai internetes kereső és tartalomszolgáltató bejelentette: kísérleti jelleggel együttműködik az internetes reklámozás területén. A Yahoo bekebelezésére törekvő Microsoft szoftveróriás máris bírálta a vállalkozást, mondván, hogy az ellentmond a versenyszabályoknak.

A Microsoft felvásárolhatja a Yahoo-t

Gazdaság2008.03.15, 20:23

A Wall Street Journal pénteki értesülései szerint a Microsoft és a Yahoo elöljárói találkoztak és megbeszélést tartottak, melynek tárgya az internetes cég Microsoft általi álvétele.

Ingyenes Microsoft szoftverek civil szervezeteknek

Archívum2008.02.29, 14:26

A Microsoft Magyarország ingyen átadja szoftvereit a közhasznú civil szervezeteknek - közölte az Országgyűlés gazdasági bizottságának informatikai és távközlési albizottsága pénteken az MTI-vel.

Az AOL-lal is szövetkezne a Yahoo

Gazdaság2008.02.11, 12:35

A nemzetközi sajtóban megjelent vélemények szerint a Microsoft felvásárlási törekvése elleni védekezéshez a Yahoo az AOL-lal való szövetségkötésre is hajlandó lenne. Szóba került már a Google és a Disney is.

Menekül a Yahoo! a Microsoft elől

Archívum2008.02.07, 11:58

A Yahoo! mindenképpen megakadályozza a Microsoft felvásárlási akcióját, a vezetés keresi a módokat, hogyan védje meg a céget a bekebelezéstől. Ezer alkalmazott elbocsátásával próbálják ellensúlyozni a részvényárfolyam-zuhanással járó rossz tavalyi eredményeket.

A Microsoft ajánlatot tett a Yahoo-ra

Gazdaság2008.02.04, 11:47

A Microsoft 44,6 milliárd dollárt fizetne készpénzben és részvénnyel a Yahoo-ért - olvasható a Yahoo internetes oldalán. A Yahoo eredményei nem voltak túl fényesek az elmúlt időszakban,  a Google ugyanis nagyn előnyre tett szert, bár ez utóbbi sem túl fényes számokkal rukkolt elő csütörtök este.

Mexikói sörgyárba fekteti pénzét Bill Gates

Gazdaság2008.01.11, 15:21

Bill Gates, a Microsoft elnöke 3 százalékos részesedést vásárolt a mexikói Femsa sörfőzdében. A hírre a cég részvényei az USA-ban 7,5, Mexikóban pedig 7,4 százalékkal erősödtek.

Megabírság boríthatja a Microsoft terveit

Gazdaság2007.09.17, 12:49

Elutasította az Európai Bíróság a Microsoft EB ellen indított keresetét, így az óriáscégnek ki kell fizetnie a 497 millió eurós bírságot, amely a legmagasabb összeg, amit eddig EU-szerv bírságként kiszabott. A bizottság még 2004-ben találta vétkesnek a vállalatot piaci erőfölénnyel való visszaélésben.

Mégsem fizet bírságot a Microsoft

Gazdaság2007.08.07, 10:16

Egy amerikai bíró megsemmisítette a Microsoft kárára februárban kimondott ítéletet, amely 1,5 milliárd dolláros rekordösszegű bírság megfizetésére kötelezte az amerikai számítástechnikai óriáscéget az Alcatel-Lucent francia távközlési vállalat MP3 technológiát alkalmazó két szabadalmának megsértése címén.

GVH-vizsgálat a Microsoftnál

Archívum2007.07.27, 11:59

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított a Microsoft Magyarország ellen erőfölénnyel való visszaélés miatt: a gyanú szerint a cég olyan feltételeket szab a kereskedők számára, hogy azok ne legyenek érdekeltek más cég szoftvereinek árusításában.

Új vezető a magyarországi Microsoft élén

Archívum2007.07.10, 15:37

A Microsoft Magyarország Drajkó Lászlót nevezte ki a cég új ügyvezető igazgatójának. Drajkó a Microsoft Közép-Kelet-Európáért felelős alelnökének, Vahé Torossiannak tartozik majd közvetlen beszámolási kötelezettséggel. Az új ügyvezető igazgató szeptember 15-én foglalja el pozícióját.

Internetes reklámcéget vett a Microsoft

Gazdaság2007.05.21, 10:34

Az Microsoft 6 milliárd dollárért megvette az aQuantive internetes reklámcéget, hogy csökkentse hátrányát a piacvezető Google társasággal szemben - írja a Napi Gazdaság.

Megvenné a Microsoft a Yahoot

Archívum2007.05.04, 19:15

Mintegy 50 milliárd dolláros, rekord nagyságú ügylet keretében olvadhat össze a Microsoft és a Yahoo. A két cég egyesüléséről a közelmúltban több találgatás is napvilágot látott, a mostani információ azonban a részvényárakra is erősen hatott.

A Google megelőzte a Microsoftot

Gazdaság2007.05.02, 12:06

A Google keresőóriás letaszította a világ első számú márkáit összesítő lista első helyéről a Microsoftot. Az első tízben nyolc amerikai cég található. A listát üzleti eredmények és a fogyasztók véleménye alapján állították össze.

Vityi Péter: Nem kell új PC a Vistához

Vendégszoba2007.03.08, 10:25

A Microsoft Magyarország ügyvezetője tavaly nyár óta Vistát használ, a március eleje óta kapható új Windows várakozásai szerint kelendőbb lesz az XP-nél. A szakember elmondta, nem feltétlenül kell új PC-t venni az új Windowshoz, az iskoláknak szánt ingyenes licencei pedig áprilistól lesznek elérhetők. A hazai képviselet vezetője ütőképesnek tartja az Xbox 360 konzolt, s azt sem bánja, hogy már Macen is lehet Windowst használni. Vityi Péter Vista-termékmenedzser kollégájával, Szelthafner Zoltánnal volt vendégünk.

Könyvek miatt támadja a Microsoft a Google-t

Archívum2007.03.07, 07:01

A Microsoft a szerzői jogok védelmére hivatkozva éles kirohanást intézett a Google ellen, állítása szerint az online keresőt működtető cég pénzt vesz ki a szerzők és kiadók zsebéből. A Google szerint tiszteletben tartja a nemzetközi szerzői jogi törvényeket.

Európában is bírság fenyegeti a Microsoftot

Gazdaság2007.03.02, 10:21

Az Európai Bizottság (EB) elégedetlen a Microsoft eddigi válaszaival az ellene indított 2004-es eljárás ügyében, ezért újabb figyelmeztetést küldött a szoftvercégnek - olvasható a Napi Gazdaságban.

Boltokban a magyar Windows Vista

Techbázis2007.03.01, 14:26

Csütörtöktől a hazai boltokban is megjelent a Microsoft új operációs rendszere, az első Vistát futtató konfigurációk az Albacomp kínálatában debütáltak. A gyártó az új verziótól jelentős eladásnövekedést vár.

Másfél milliárd dolláros bírság a Microsoftnak

Gazdaság2007.02.23, 13:42

Másfél milliárd dollár bírságra ítélték a Microsoftot szabadalmi jogok megsértése címén. A cég fellebez az ítélet ellen.

A Microsoft Bukarestet választotta

Gazdaság2007.02.02, 09:19

Bukarestben nyitotta meg a Microsoft új kiszolgáló központját, ahonnan európai, közel-keleti és afrikai ügyfeleiket tervezik segíteni. Bill Gates a román fővárosban a következő években összesen mintegy 200 millió eurót ruház be, és cége ezer alkalmazottat foglalkoztat majd.

A legjobb munkahelyek: eredményt hirdettek

Állás 20112006.10.26, 14:23

Nagyvállalat kategóriában a Pannonpower Társaságcsoport, a kis -és középvállalatok közül a Mapei Kft. és Microsoft Magyarország Kft. megosztva kapta a HVG-Hewitt Legjobb Munkahely felmérés idei díjait.

Megkezdi a kuponok osztogatását a Microsoft

Archívum2006.10.25, 14:48

Már a héten megkezdődik az olcsóbb vagy ingyenes Windows Vistára és Office 2007-re váltható kuponok terjesztése, az akció hazai részletein azonban még dolgozik a szoftvercég.

Magyarul is elindult a Windows Live

Archívum2006.10.16, 20:41

Már lokalizált, magyar nyelvű változatban is használható a Microsoft újfajta webes és szoftveres szolgáltatásainak egy része a Windows Live keretein belül. A termékek bemutatóján igyekeztünk utánajárni, hogy mit is jelent a Live, vagyis hogyan válaszol a Microsoft a web 2.0 kihívásaira.

A gazdagok közé 1 milliárd dollár a belépő

Gazdaság2006.09.22, 10:59

Az idén is Bill Gates, a Microsoft alapítója áll a 400 leggazdagabb amerikai listájának élén a Forbes gazdasági magazin legújabb összeállításában. A gazdagodás mértékét jelzi, hogy az idei listára csak azok kerültek fel, akiknek vagyona meghaladta az egy milliárd dollárt.

A Gazprom drágább a Microsoftnál

Gazdaság2006.05.02, 13:13

Az orosz Gazprom gázmonopólium a múlt héten piaci tőkeértékét tekintve a világ harmadik cégévé lépett elő. Ezzel megelőzte az amerikai Microsoftot is.

Kovács Kálmán Bill Gatesszel tárgyalt

Gazdaság2006.02.01, 16:37

Az ENSZ által létrehozandó internetirányítási fórumról tárgyalt Lisszabonban a Microsoft vezetőjével Kovács Kálmán, aki korábban Budapestet javasolta a fórum székhelyéül - közölte az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM) az MTI-vel szerdán.

Közeledik az új Windows

Techbázis2005.08.07, 15:10

A Microsoft július végén jelentette be, hogy a Windows jövő év végén debütáló következő verziója Vista néven kerül forgalomba. Cikkünkben áttekintjük, mit kínál majd az új rendszer, s érdemes lesz-e átállni rá.

Csúcstechnika az új Xbox játékgépben

Techbázis2005.05.19, 08:42

Hivatalosan is bemutatta új generációs játékgépét a Microsoft. Az Xbox 360 konzol szívét szuperprocesszor képezi, vezeték nélküli irányító, valamint ingyenes online játéklehetőség jár majd hozzá, s elboldogul kép-, zene- és videofájlokkal, de az otthoni számítógép-hálózatra is kapcsolódni tud.

Bemutatták a következő Windows újításait

Techbázis2005.04.18, 12:07

A Microsoft a múlt héten bemutatta a vállalat jövőre megjelenő, Longhorn kódnéven ismert Windowsának néhány új funkcióját. A szoftver a Windows XP-t fogja leváltani, s a cég a "következő tíz év operációs rendszerének" szánja.

Rekordszámú milliárdost talált a Forbes

Gazdaság2005.03.11, 13:39

Soha nem volt még ilyen hosszú listája az amerikai Forbes magazinnak a világ leggazdagabb embereiről. A Forbes milliárdos listája idén 671 nevet tartalmaz. A listán szereplő személyek vagyona összesen 2,2 billió dollár. Az élen - immár tizenegy éve - Bill Gates, a Microsoft tulajdonosa áll. A leggazdagabb magyarnak meg kellene háromszoroznia vagyonát ahhoz, hogy fölkerülhessen a Forbes listájára.

Hétféle verzió készülhet az új Windowsból

Techbázis2005.02.25, 12:56

Iparági értesülések szerint a következő generációs, Longhorn kódnevű Windows operációs rendszer 2006 májusára készül el, s a Microsoft hétféle különböző változatot dob majd piacra belőle.

Tovább szigorodik a Windows XP aktiválása

Techbázis2005.02.25, 13:03

A szoftveróriás bejelentette, hogy márciustól az előre telepített operációs rendszerrel vásárolt PC-kre csak a Microsoft ügyfélszolgálatával történő telefonos egyeztetést követően  lehet újratelepíteni a Windows XP-t.

Tűzveszélyes Xbox-kábeleket hívnak vissza

Techbázis2005.02.23, 16:33

A Microsoft bejelentette, hogy világszerte 14,1 millió Xbox konzol tápkábelét hívja vissza, mivel azok tűzveszélyesnek bizonyultak. Mivel Magyarországon a szoftveróriás hivatalosan nem forgalmazza a játékgépet,  azt javasolja a tulajdonosoknak, a kábelcsere ügyében forduljanak a termék forgalmazójához.  

Nem frissítenék a hamis Windowsokat

Techbázis2005.01.26, 18:43

Annak érdekében, hogy visszaszorítsa operációs rendszere kalózverzióinak penetrációját, a Microsoft tervei szerint az év második felétől csak a legális Windowsokra lehet majd letölteni a folyamatosan megjelenő biztonsági frissítéseket.

Hazánkban javíttatja szoftvereit a Microsoft

Techbázis2004.10.07, 14:31

Szoftverszerviz-központot nyit a Microsoft Magyarországon. A szoftveróriás új létesítményében a világ minden tájáról bejelentett szoftverhibákat orvosolják majd szakemberek.

Bill Gates tizenegyedik éve a leggazdagabb

Gazdaság2004.09.24, 12:39

Bill Gates, a Microsoft szoftveróriás alapítója továbbra is a leggazdagabb ember az Egyesült Államokban, a Forbes magazin adatai szerint. Az idei a tizenegyedik egymást követő év, amikor Gates vezeti a 400 leggazdagabb amerikai listáját - írja a BBC News Online.

Egy hetet késik a magyar SP2

Techbázis2004.09.10, 15:05

A Microsoft előzetes bejelentéséhez képest egy hét késéssel, szeptember harmadik hetétől lesz elérhető a magyar nyelvű Windows XP-khez kiadott Service Pack 2 javítócsomag.

A jövő héten jelenik meg a magyar SP2

Techbázis2004.08.31, 13:37

A Microsoft Magyarország bejelentése szerint várhatóan szeptember első-második hetében válik elérhetővé a magyar nyelvű Windows XP-khez a cég Service Pack 2 (SP2) nevű javításgyűjteménye.

Sms-ben is aktiválható a Windows XP

Techbázis2004.08.11, 15:18

A Microsoft júliustól elsőként hazánkban vezeti be Windows XP operációs rendszerének mobiltelefonon történő, a kalózmásolatok terjedésének visszaszorítását célzó aktiválási lehetőségét.

A magyar állam előtt a Windows forrása

Techbázis2004.05.25, 11:49

A jövőben Magyarország is hozzáférést kap a Windows operációs rendszer műszaki dokumentációjához. A kormány a közigazgatás informatikai rendszereinek hatékonyabb megismerését és testre szabását reméli a Microsofttal kötött megállapodástól.

Informatikai versenyt hirdet a Sulinet

Techbázis2004.04.13, 13:11

A Sulinet Programiroda és a Microsoft Magyarország közös pályázatán általános- és középiskolás csapatok vehetnek részt, feladatuk info-kommunikációt népszerűsítő anyagok elkészítése.

Már nem Bill Gates a leggazdagabb

Gazdaság2004.04.05, 12:04

A svéd IKEA bútorgyár alapítója, Ingvar Kamprad megelőzte az amerikai Microsoft szoftveróriás vezérét, Bill Gatest a világ leggazdagabb embereinek listáján, legalábbis a Swedish TV információi szerint. Az "előzésre" a dollár utóbbi időben tapasztalt leértékelődése miatt kerülhetett sor.

Bill Gates 6 milliárd dollárral lett gazdagabb

Gazdaság2004.02.27, 14:04

Egy év alatt közel 6 milliárddal növelte vagyonát a Microsoft alapítója, Bill Gates, így továbbra is ő vezeti a Forbes magazin listáját, amely a világ legvagyonosabb embereit gyűjti össze évről-évre. Idén 587 főből áll a dollármilliárdosok klubja, amelynek tagjai között szép számmal vannak orosz olajmágnások, számítógépes guruk, és új belépőként már J. K. Rowlingot, a Harry Potter szerzőjét is jegyzi a Forbes.

Jachtméretben is versenyeznek a gazdagok

Gazdaság2004.01.20, 07:28

Az energia- és IT-szektorból frissen meggazdagodott ifjú milliárdosok alaposan felkavarták a világ legvagyonosabb embereinek azon versengését, hogy ki birtokolja a földkerekség legnagyobb jachtját. A listát jelenleg a Microsoft társalapítója, Paul Allen vezeti a vadonatúj, 126 méteres cirkálójával, ám a hírek szerint a trónfosztó hamarosan vízre száll.

Véget ért a Microsoft alkotói pályázata

Techbázis2003.12.03, 13:34

November 29-én hirdették ki a Microsoft Sulinet XP alkotói pályázatának eredményeit, melyre több száz pályamű érkezett. A 7-12 éves korcsoport fődíja egy belföldi családi utazás, a 13-18 éves korosztály győztese pedig elutazhat Redmondba, a Microsoft központjába.

Alkotói pályázat a Microsofttól

Techbázis2003.09.30, 09:30

A Microsoft Magyarország a SuliNet Expressz programhoz kapcsolódva idén nyáron "Én és a számítógépem" néven útjára indította Sulinet XP pályázatát. A kezdeményezés célja, hogy az általános- és középiskolás korosztály kreatív módon megmutathassa, hogyan változtatta meg életét az első számítógép.

Bill Gatesnek jó éve volt

Gazdaság2003.09.19, 13:58

Két szűk esztendő után az elmúlt 12 hónapban ismét nőtt az Egyesült Államok leggazdagabb embereinek vagyona. A Forbes magazin által rendszeresen publikált adatok szerint az egy évvel korábbiakhoz képest 10 százalékkal több pénzük lett. A leggazdagabb továbbra is a Microsoft alapító elnöke, Bill Gates.

Windows helyett e-SuSut használnak Ghánában

Gazdaság2003.06.04, 17:25

Egy ghánai üzletember Bill Gates babérjaira tör az afrikai országban: a legtöbb vállalkozás az ő cége által kifejlesztett szoftvert, a Softot használja, a Microsoft termékei helyett. A történet ismerős: a vállalkozást Hermann Chinnery-Hesse 10 évvel ezelőtt egy régi személyi számítógépen kezdte a hálószobájában.

Megjelent a Windows Server 2003

Techbázis2003.04.25, 15:39

Számos elhalasztott bejelentés, valamint névváltoztatás után április 24-én megjelent a Microsoft vállalati szerverekre szánt operációs rendszere, a Windows Server 2003.

Vityi: Soha nem használtam Linuxot

Vendégszoba2003.04.16, 19:42

Vityi Péter, a Microsoft Magyarország ügyvezető igazgatója saját bevallása szerint ugyan már látott, de soha nem használt Linux operációs rendszert. A szoftvercég első emberét az [origo] Társalgójának látogatói kérdezhették október 25-én.

Szoftverek 11 milliárdért a közbeszerzésnek

Techbázis2003.01.08, 15:51

Több mint 11 milliárd forint értékben szerez be Microsoft és Novell szoftvereket a  Miniszterelnökség Közbeszerzési és Gazdasági Igazgatósága (MKGI).

Legálisra cseréli a Microsoft a kalózszoftvereket

Techbázis2003.01.08, 13:16

Új szolgáltatása keretében a Microsoft Magyarország eredetire cseréli azokat a számára beküldött szoftvereket, amelyekről kiderül, hogy hamisak.

Újabb per előtt a Microsoft

Gazdaság2002.11.30, 17:22

Massachusetts állam nem nyugodott bele a Microsoft és az Egyesült Államok kormánya között született megállapodásba: benyújtja fellebbezését a bíróságra. Ha sikeres a fellebbezés, a Microsoft riválisai is újra támadásba lendülhetnek, hogy megtörjék a mamutcég dominanciáját a piacon - írja a BBC News Online.  

Xbox Live: Indul az európai tesztüzem

Techbázis2002.11.29, 16:16

November 30-án három európai országban indítja útjára a Microsoft konzolos online játékszolgáltatásának tesztüzemét.

HP-Microsoft pályázat középiskoláknak

Techbázis2002.11.07, 12:15

Szervereket és szoftvereket nyerhettek szakközépiskolák a HP és a Microsoft Magyarország legutóbbi pályázatán.

A Microsoft vezér szerint "rendellenes" cége javuló eredménye

Archívum2002.10.21, 07:45

A Microsoft vezérigazgatója szerint üzletük feltételei keményednek, folyó üzleti évük első évnegyedének növekvő eladási trendje nem lesz tartható. Steve Ballmer a növekedést eladásaikban rendellenes jelenségnek nevezte, mivel szerinte mindenütt nehezülnek a feltételek, legalábbis a valamikori "szép időkhöz" képest.

Győztesként került ki a perből a Microsoft

Archívum2002.11.02, 18:04

Egy szövetségi bíró a Microsoftnak adott igazat abban a négy éve folyó antotröszt perben, amit az Egyesült Államok kormánya, és kilenc állam nyújtott be a szoftvergyártó óriás ellen. A bíró nem szabott ki keményebb bírságot, így döntés értelmében a vállalatra azok a szankciók érvényesek, amelyekben tavaly állapodott meg az amerikai kormánnyal.

Kérdezze a Microsoft ügyvezető igazgatóját!

Techbázis2002.10.25, 08:59

Október 25-én, 13 órakor az [origo] Társalgójának vendége Vityi Péter, a Microsoft Magyarország ügyvezető igazgatója.

Egy éves a Windows XP

Techbázis2002.10.25, 10:15

A Microsoft pontosan egy évvel ezelőtt, 2001. október 25-én mutatta be ez idáig utolsó, asztali számítógépekre szánt operációs rendszerét, a Windows XP-t. Az évforduló alkalmából az [origo] Társalgójába látogat Vityi Péter, a Microsoft Magyarország ügyvezető igazgatója.

Kimagasló Microsoft-eredmény

Archívum2002.10.18, 10:34

Elsősorban a nemrég bevezetett szoftverbérlési lehetőségnek köszönhetően a piaci várakozásoknál 16 százalékkal nagyobb nyereséget jelentett csütörtökön, a New York-i tőzsdezárás után a Microsoft. A szoftvergyártó óriáscég profitja a szeptember végén zárult első pénzügyi negyedévben 2,73 milliárd dollárra nőtt az egy évvel korábbi 1,28 milliárdról.

Rohamosan fogy Bill Gates vagyona

Archívum2002.09.16, 12:25

Továbbra is Bill Gates, a Microsoft elnöke és társalapítója vezeti a Forbes magazin leggazdagabb amerikaiakról összeállított 400-as listáját. Gates vagyona 20 százalékkal csökkent a tavalyi évhez képest főként a gyengélkedő részvénypiacoknak köszönhetően, de így is mintegy 42 milliárd dollárt tesz ki. A lista legszegényebbje csupán 550 millió dollárt tudhat magáénak - írja a CNNmoney.

A világ két legdrágább szava: Coca-Cola

Archívum2002.08.23, 13:22

A Businessweek 2002-es listája szerint a világ legtöbbet érő márkája továbbra is a Coca-Cola, amelynek értéke a maga 69,6 milliárd dollárjával meghaladja Magyarország 2001-es összesített GDP-jét*. A márkák ranglétrájának második fokán a Microsoft áll 64 milliárd dollárt meghaladó értékével, így messze megelőzi a harmadik helyen álló és 51 milliárd dollárt érő IBM-et.

Értéktelenednek a világmárkák

Gazdaság2002.07.29, 10:03

Az Interbrand Corp. és a Business Week tanulmánya szerint a világmárkák mintegy fele vesztett értékéből tavaly óta - adta hírül a világgazdaság. A listát továbbra is az amerikai nagyvállalatok vezetik (Coca-Cola, Microsoft és IBM), de az év legnagyobb nyertese egy dél-koreai multi, a Samsung lett.

Megduplázta profitját a Microsoft

Archívum2002.07.19, 10:38

A szoftvergyártó óriáscég nettó nyeresége a második negyedévben 1,5 milliárd dollárra nőtt az egy évvel korábbi 650 millióról; a vállalat forgalma 10 százalékkal, 7,25 milliárd dollárra bővült - adta hírül a BBC. A Microsoft ugyanakkor mérsékelte a következő egy évre szóló növekedési előrejelzését.

A Microsoft részesedést venne a T-Online-ban

Archívum2002.05.15, 15:59

A Deutsche Telekom internetes szolgáltató leányvállalata, a T-Online részvénye több mint nyolc százalékkal emelkedett szerdán annak hírére, hogy a Microsoft 24,9 százalékos részesedést készül vásárolni a cégben. A Deutsche Telekom nem kommentálta a Capital című gazdasági magazin értesülését, amely szerint a részesedés 3-4 milliárd euróért kelne el. Szerdán kora délután a T-Online International AG részvényeinek árfolyama 11,52 euró volt.

Ismét a General Electric a világ legnagyobb vállalata

Archívum2001.05.11, 14:36

Az amerikai General Electric két év után visszavette vezető szerepét a Microsofttól a Financial Times éves vállalati világranglistáján. A brit üzleti körök lapjának pénteki számában közzétett lista a vállalatokat tőkepiaci értékük alapján rangsorolja - a GE piaci értéke a 2001 januári adatok szerint 477 milliárd dollár, 50 százalékkal több, mint a második helyen lévő Cisco Systemsé, amelynek értéke 304 milliárd dollárra apadt a tavalyi 550 milliárd dollárról.

Stabilan őrzi első helyét a General Electric

Archívum2002.05.11, 11:22

Mint minden évben, idén is kiadta top 500-as vállalati listáját a neves brit gazdasági lap, a Financial Times. A piaci kapitalizáció alapján a világ félezer legnagyobb vállalatát megnevező lista élén idén is a General Electric végzett, idén is a második helyen befutó Microsoftot megelőzvén. A rangsor legnagyobb vesztese a Cisco: a tavaly még negyedik helyen tanyázó hálózati eszközgyártó értékéből 180 milliárd dollárt vesztve csak a 20. helyre futott be. Kelet-európai cég négy található a top 500-ban: négy orosz energetikai óriás.

Magyarországi premier: Visual Studio .NET

Techbázis2002.05.06, 15:20

Az XML-re épülő webszolgáltatások legújabb fejlesztő eszköze - a Visual Studio..NET -, a több mint 20 programnyelvet támogató,  8 nyelven megjelenő fejlesztőeszköz készlet és akalmazásfejlesztési platform.

Kábelszolgáltatót venne a Microsoft

Gazdaság2002.04.28, 13:52

Az amerikai Microsoft fontolgatja, hogy vételi ajánlatot tesz a pénzűkében lévő brit ITV Digital műsorszolgáltatóra - írja a BBC az Observer értesüléseire hivatkozva. A kábeltévé-társaság lehetséges vevői között tartják számon a Vivendit, és a német Bertelsmannt is.

Elhúzódó pangásra számít a Microsoft

Archívum2002.01.18, 11:27

A várakozásoknál gyengébb nyereségadatokat tett közzé a Microsoft: a szoftvergyártó óriáscég nyeresége a tavalyi utolsó negyedévben 13 százalékkal 2,28 milliárd dollárra csökkent, míg árbevétele 18 százalékkal, 7,74 milliárd dollárra nőtt éves összevetésben - adta hírül a Bloomberg hírügynökség. A Microsoft közölte azt is, hogy a korábbi várakozásokkal ellentétben a személyi számítógépek iránt tovább csökken a kereslet az első fél évben.

Előző
  • 1
  • 2
Következő