Michelle Rodriguez

címke rss
Háromszor is megjárta már a börtönt a Halálos iramban-filmek sztárja – 10 érdekesség a 45 éves Michelle Rodriguezről

Háromszor is megjárta már a börtönt a Halálos iramban-filmek sztárja – 10 érdekesség a 45 éves Michelle Rodriguezről

Három kultúrához is kötik a gyökerei, 350 rivális elől szerezte meg az első szerepét, 33 éves koráig vezetni sem tudott, és van kedvenc testrésze. Ezekről, és sok más érdekességről olvashatsz cikkünkben a 45. születésnapját ünneplő filmcsillag, Michelle Rodriguez kapcsán.

Szex, erőszak és drogok - így kerültek börtönbe világsztárok

Film2021.09.18, 05:52

Mint a korábbi összeállításunkban bemutattuk, a rockzene mindig is kéz a kézben járt az önpusztítással, számos előadó azonban nem csupán saját magára, hanem a környezetére is veszélyt jelentett. A filmszínészek szintén nem az önmegtartóztató életmódjukról híresek: Robert Downey Jr. pályája például majdnem ráment a drogokra, Michelle Rodriguez nem csupán a Halálos iramban-filmekben szeret száguldozni, ráadásul a valóságban nitró helyett alkohollal turbósítja a motort, Sean Penn pedig sorra üti le a lesifotósokat.

Amikor a kemény csaj is ellágyulhat: ma 43 éves Michelle Rodriguez

Sulilife.hu2021.07.08, 00:05

Nem sokkal a Halálos iramban kilencedik részének bemutatója után, ma, július 12-én ünnepli a 43. születésnapját Hollywood kemény csaja, Michelle Rodriguez.

Négy özvegy gengszter: Oscar-díjasok parádéja

Film2018.11.29, 16:00

Négy nő, akikben nincs semmi közös – pusztán egy dolog: az adósság, ami halott férjeik alvilági tevékenysége után maradt. Napjaink Chicagójában, egy zaklatott korban Veronica (az Oscar-díjas Viola Davis), Alice (Elizabeth Debicki), Linda (Michelle Rodriguez) és Belle (Cynthia Erivo) maguk kívánják alakítani sorsukat; együtt igyekeznek változtatni szorult helyzetükön és biztosítani jövőjüket, szembeszállva néhai férjeik ellenségeivel. Az Oscar-díjas Steve McQueen (12 év rabszolgaság) rendezésében és a Holtodiglan szerzője, Gillian Flynn forgatókönyvéből készült, bűnnel, szenvedéllyel és korrupcióval átitatott film további szereplői CColin ...

40 éves lett Hollywood legkeményebb csaja: Michelle Rodriguez legfontosabb szerepei

Archívum2018.07.12, 13:59

Ma ünnepli negyvenedik születésnapját a dominikai és Puerto Ricó-i származásó Michelle Rodriguez, aki általában vagány, akciózásban is élen járó nőket alakít a mozivásznon — és teszi ezt sokszor a filmvilág legsikeresebb, legnagyobb szabású produkcióiban. Az ünnepi alkalomból összegyűjtöttük a legjelentősebb szerepeit!

Világsztárok, szexi modellek és két Han Solo egy helyen

Film2018.06.02, 21:32

Még egy olyan sokat tapasztalt színésznő, mint Penelope Cruz is izgul a saját filmpremierjén. Stinget viszont az sem zavarja, ha fotósok százai mászkálnak a háta mögött, miközben a Palais lépcsőjén adja elő a Message in a Bottle-t. Az Elizabeth Taylor kezdeményezésére létrejött jótékonysági rendezvény, az amfAR partiján hemzsegtek a sztárok, Michelle Rodrigueztől kezdve Pierce Brosnanig, de az olyan csodaszép modellekből sem volt hiány, mint a magyar Mihalik Enikő. A Solo: Egy Star Wars-történet alkotói is végigvonultak a Croisette-n, Cate Blanchett pedig a gyermekrabszolgaság felszámolásáért folytatott harc fontosságáról beszél. Náávai ...

Sztárok, akikről nem tudtad, hogy leszbikusak: Michelle Rodrigueztől Jennifer Hudsonig

Archívum2017.09.05, 13:48

Egyes sztárok felvállalják, ha esetleg a másik nemhez (is) vonzódnak, mások pedig igyekszenek ezt titokban tartani, teljesen felelegesen. Sajnos az ismertség átka, hogy a palástolni próbált dolgaik mindig kiderülnek, így az is, ha a világhírű hölgyeket nem egy férfi, hanem egy másik nő hozza lázba. Íme, azok a hírességek, akikről nem tudhattuk eddig, hogy leszbikusak!

Felbőszített egy orvost, az bosszúból nővé operálta

Film2017.01.24, 08:43

Forrás: SBS Films middle on 2000 1336 Hill huszonnyolc évvel ezelőtt már elmesélt egy hasonló történetet: a Johnny, a jóarcú egy deformált arcú bűnözőről szólt, aki a börtönből kilépve új arcot is kapott az új élet mellé. A film producere Andy Vajna volt, a főhőst Mickey Rourke játszotta el. A The Assignment tavaly ősszel debütált a torontói filmfesztiválon, az amerikai premier dátumát még nem tűzték ki, valamikor az idén tervezik bemutatni. Szinte kizártnak tartjuk, hogy eljusson a magyar mozikba, hiszen Hill előző filmjét, a Fejlövés-t sem vetítették nálunk, pedig abban Sylvester Stallone volt a főszereplő. Mickey Rouurke: ...

Tizenöt izgalmas másodperc a Halálos iramban 8-ból

Film2016.12.09, 19:40

Forrás: UIP Dunafilm middle off 644 264 A szereplőgárda egyre csak duzzad, Dieselen és Rodriguezen kívül visszatér Dwayne Johnson, Tyrese Gibson, Chris "Ludacris" Bridges, Jason Statham, Kurt Russell és a hetedik részben megismert csodaszép hackercsaj szerepében Natalie Emmanuel. Theron mellett egy másik Oscar-díjas színésznő is részt vesz a mókában, ő nem más, mint Helen Mirren. A film 2017. április 13-án kerül a magyar mozikba. Helen Mirrent nem hagyják vezetni a Halálos iramban 8-ban http://www.origo.hu/filmklub/blog/keszuloben/20160713-helen-mirrent-nem-hagyjak-vezetni-a-halalos-iramban-8.html Visszatér a Haláloss ...

Megmutatta formás melleit Michelle Rodriguez: fotó!

Life.hu2016.09.16, 13:56

A színésznővel kapcsolatban eddig is tudtuk, hogy kemény csaj, ám a legújabb fotójával minket is sokkolt. 

Vin Diesel már Kubában villog a menő járgányával

Film2016.04.29, 19:10

Forrás: MTI/AP/Fernando Medina middle on 2767 1880 Az új epizód egyik különlegességét jelenti majd, hogy a helyszínnek megfelelően sok lesz a háttérben a régi, többségében az 1950-es években gyártott amerikai autó. A film, amelyben egy gonosz figura szerepében látható lesz Charlize Theron is, várhatóan 2017 áprilisában kerül a mozikba. A produkciót F. Gary Gray rendezi. Megvan a Halálos iramban 8 új szépfiúja http://www.origo.hu/filmklub/blog/keszuloben/20160412-megvan-a-halalos-iramban-8-uj-szepfiuja-scott-eastwood-paul-walker.html A legnagyobb macsók is sírni fognak http://www.origo.hu/filmklub/blog/kritika/201504402-a-legnagyobb-macsok-is-pityeregni-fognak-halalos-iramban-7-kritika-vin-diesel-paul-walker.html ...

Michelle Rodriguez: “Megőrültem Paul Walker halála után”

Life.hu2016.04.05, 15:03

A színésznő először beszélt barátja elvesztésének fájdalmáról, és arról, hogyan vészelte át ezt a mindenki számára nehéz időszakot.

Neee! Hónaljkutyát villantott Michelle Rodriguez

Life.hu2016.01.05, 15:11

A Halálos iramban-filmek színésznője akkora hónaljszőrt villantott mexikói nyaralásán, hogy alig hittünk a szemünknek.

Michelle Rodriguez disznófejjel a kezében sokkol - Fotó!

Archívum2015.12.14, 16:26

A színésznő rajongói egy kicsit ledöbbentek, amikor meglátták az alábbi fotót a sztár Instagram oldalán: a kezében egy levágott disznófejjel pózol. 

Vizeletéből készített levest Michelle Rodriguez

Life.hu2015.08.13, 17:22

A Halálos Iramban sztárja Bear Grylls túlélőfenomén műsorában a kiszáradás ellen bevetett mindent.

Vizeletében főzött egeret a színésznő

[origo] Gasztro2015.08.13, 10:54

A sztárok szívatása egy klasszikus tévés műfaj: Bear Grylls túlélési műsornak álcázva tökélyre fejlesztette ezt. Azt hisszük, ennél már nem nagyon van lejjebb, ha mégis, arra már ember nagyságú korhatáros karikát kell biggyeszteni.

Hová lett a régi Michelle Rodriguez? Szuperszexire váltott a férfias színésznő

Life.hu2015.07.23, 07:51

A Halálos iramban-filmek kemény csaja komoly stílusváltáson esett át az utóbbi hónapokban: fiús csajből igazi nő lett. Mutatjuk is, mennyire!

A legnagyobb macsók is sírni fognak

Film2015.04.02, 22:59

A Halálos iramban 7-ről ugyanazokat a fitymáló megjegyzéseket le lehetne írni, mint az eddigi részekről, de ezt hagyjuk is, mert rémesen unalmas lenne, és úgyis tudja mindenki, mit várhat ettől a filmtől. Háromszor pörögnek fel úgy igazából a gumiabroncsok, és ebből a három akciójelenetből kettő tényleg az őrület egy új szintjét mutatja meg. De nem ezekre fogunk emlékezni a filmből, hanem a megható búcsúra Paul Walkertől.  

Péppé verik egymást a dögös csajok

Archívum2015.03.20, 13:40

A klipben bemutatkozik még Tony Jaa (Ong Bak-sorozat) és Nathalie Emmanuel, aki Daenerys bizalmasát és szolgálólányát, Missandei-t játssza a Trónok harcá-ban. A Halálos iramban 7 premierjéig már csak néhányat kell aludni, április 2-án mutatják be a magyar mozikban.

Egy éve hunyt el Paul Walker - Meghatóan emlékeztek rá a világsztárok

Life.hu2014.12.01, 13:27

Megható sorokkal emlékeztek meg színésztársai az egy évvel ezelőtt tragikusan elhunyt sztárról, Paul Walkerről.

Hoppá! Sztárok, akik egyszer csak biszexuálisak lettek

Life.hu2014.09.14, 09:29

Nem ez az első eset, amikor a Life.hu csokorba gyűjti azokat a sztárokat, akik egyik napról a másikra bejelentették, hogy mindkét nemhez vonzódnak. Hírességek, akik "két kapura" játszanak című írásunk nyomokban még tartalmazott valódi biszexeket, a Sztárok, akik biszexuálisként kezdték viszont már erősen olyan dívák felé konvergált, akik előadták ugyan, hogy mindenre nyitottak, aztán nem lett belőle semmi. Nos, megérkeztek az újgenerációs divatbiszexek.

Hoppá! Michelle Rodriguez felcsípte Zac Efront

Life.hu2014.07.07, 23:39

Nem, ez nem egy fura, nyálas hollywoodi dráma: a 35 éves, biszexuális színésznő és a 26 éves Zac Efron együtt járnak. 

Leszbicsókot váltott barátnőjével a szupermodell

Life.hu2014.04.01, 11:22

Félmeztelenül kapta le barátnőjét, Michelle Rodriguezt Cara Delevingne, akik Mexikóban töltöttek együtt egy romantikus nyaralást.

Meztelenül jógázott Michelle Rodriguez

Archívum2014.02.27, 13:34

A Halálos iramban sztárja képmegosztó oldalára töltötte fel a sikamlós fotót.

Összeköltözik a két világsztár

Life.hu2014.02.01, 11:50

Igencsak egymásba habarodott Cara Delevingne és Michelle Rodriguez.

Drog, nőverés, betöréses rablás - a legbalhésabb sorozatszínészek

Tévé2013.06.23, 09:11

Charlie Sheen megint balhézik, még azok után is, hogy a Két pasi - meg egy kicsi körüli botrányaival tele volt a világsajtó. Nem ő persze az egyetlen nehezen kezelhető sorozatszínész, többeknek vannak, voltak kisebb-nagyobb stiklijeik, sokuknak több rendőrségi ügye is volt. Íme, tíz színész (illetve két esetben a komplett szereplőgárda), akikkel nem szívesen dolgoznánk együtt.

Akkor szép az élet, ha van hozzá kocsi

Archívum2013.05.27, 15:05

Rajongó vagy? Az eddigi részek közül az ötödik a kedvenced? Szinte biztos, hogy a Halálos iramban 6-ról is elégedetten fogsz távozni. Hidegen hagy a kocsikkal való keménykedés? Elvárod, hogy az autósüldözések és robbanások ne egyedüli attrakciók legyenek, hanem egy kidolgozott történet szerves részei? Még most menekülj, amíg teheted. Michelle Rodriguez visszatért, csak éppen amnéziás, Vin Diesel és Dwayne Johnson pedig azon versenyeznek, hogy ki tud szúrósabban nézni. A Halálos iramban sorozatra csak akkor lenne értelme haragudni, ha kizárólag ilyen típusú filmeket vetítenének a mozik.

Kacér hölgyek a vörös szőnyegen - Heti szépségmustra

Archívum2012.10.19, 21:05

A héten a sztárok az őszi színeket részesítették előnyben, de persze akadtak olyanok is, akik még mindig a friss, vidám színekre voksoltak. Nagyon jól tették! Különleges színú körömlakkokban sem volt hiány, így nekünk is van miből ihletet merítenünk őszre. Következzen a Life.hu heti szépségmustrája!

Ezek a csajok nagyon durvák

Archívum2012.09.16, 14:31

A harminchat éves Milla Jovovich A kaptár-sorozat ötödik részében még mindig kitartóan öli a zombikat. A film bemutatója apropóján összeszedtük a mozikban mostanában legkeményebben akciózó csajokat Steven Soderbergh verekedőgépétől kezdve az Underworld harcos vámpírlányáig.

Milla Jovovich leszakítja a fejünket

Film2012.06.14, 20:01

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=RwSCNDRwIvS9hou2 A filmet szokás szerint Jovovich férje, Paul W.S. Anderson rendezte, a szereplők között üdvözölhetjük a korábbi részekből ismerős Sienna Guilloryt, Oded Fehrt és Michelle Rodriguezt (ő az utóbbi három részt kibekkelte), valamint Kevin Durandt, aki nemrég a Cosmopolis-ban játszotta Robert Pattinson söfőrjét. A kaptár: Megtorlás szeptember 13-án érkezik a magyar mozikba.

A hős katona bármit lepuskáz - A Föld inváziója - Csata: Los Angeles kritikája

Archívum2011.03.24, 13:25

Bántóan együgyű, minden eredetiséget nélkülöző, de legalább látványos akció-sci-fi A Föld inváziója - Csata: Los Angeles, amelyben Aaron Eckhart és kis csapata lövi halomra a gyilkológép űrlényeket.

Víz alatt folytatódik az Avatar

Film2011.03.04, 17:55

"A víz alatti világban folytatódik az Avatar, és rendkívül gyönyörű lesz" - árulta el Michelle Rodriguez, az eredeti film egyik szereplője a The Associated Pressnek. A színésznő egyelőre nem tudja, játszik-e majd az Avatar 2-ben is (SPOILER: ez némileg valószínűtlen, tekintve, hogy az általa játszott figura meghalt az első részben), de mint elmondta, nagyon szeretné, ha James Cameron legalább a forgatásra meghívná. Michelle Rodriguez az Avatar-ban James Cameronról köztudott, hogy a filmezés mellett a búvárkodás szerelmese, és ez A mélység titká-tól kezdve, a Titanic-on keresztül a produceri irányításával megvalósult SSanctum-ig ...

Ezek a földönkívüliek nem barátkozni jöttek

Film2010.11.12, 22:41

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=gmTG4pkOcdwwoBiK A Föld inváziója - Csata: Los Angeles-ben szerepel Aaron Eckhart (Harvey Dent A sötét lovag-ban), Michelle Rodriguez (Ana Lucia a Lost-ban) és Bridget Moynahan (Natasha a Szex és New York-ban) is, a rendező Jonathan Liebesman (A texasi láncfűrészes mészárlás: A kezdet). A magyarországi mozibemutató várhatóan 2011. márciusban lesz.

Danny Trejo miszlikbe aprít mindenkit

Archívum2010.07.26, 12:27

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=uvpEqyceDSlHEtED   A Machete első hivatalos előzetese a Ragadozók előtt debütált az amerikai mozikban (itt nézheted meg), a tizennyolc éven felülieknek szóló "red band" előzetest pedig a hétvégi Comic-Conon mutatták be, és a fenti videoablakban látható. A klip természetesen a mészárlásra koncentrál: a Machetét alakító Danny Trejo kaszabol és belez, de néha még egy lőfegyvert is előkap. A vérfürdőt időnként meztelen és alulöltözött - köztük Michelle Rodriguez és Jessica Alba - csajok látványa lazítja egy kicsit. A szórakoztatónak tűnő trashfilm szeptember 2-án kerül a magyar mozikba.

Ettől elkékülsz

Film2009.12.22, 15:41

Megcsinálta. Cameron megcsinálta. Néhány hónapja, a 15 perces előzetes után azt írtam, "látványos, klisékkel teli gyerekfilmnek tűnik". Most, hogy láttam a 160 percet, megkövetem az Avatar rendezőjét. Mert az Avatar remek film.

Halott tér vissza a Lostba

Tévé2008.08.26, 15:32

Egy már likvidált szereplőt hoznak vissza a Lost-ba. De miképp lehetséges ez?

Csak 18 napot ült 180 helyett a Lost színésznője

Tévé2008.01.11, 12:18

Michelle Rodriguez, a Lost egyik kiváló szereplője 180 helyett mindössze 18 napot töltött börtönben, túlzsúfoltság miatt kiengedték.

Börtönben a Lost csinos dominája

Tévé2007.12.26, 00:24

Michelle Rodriguez, aki a világszerte sikeres Lost-ban Ana-Lucíát alakította, megkezdte hathónapos börtönbüntetését.

Börtönbe megy a Lost latin dominája

Tévé2007.10.12, 10:37

Kiefer Sutherland után egy másik tévésztár is kénytelen rács mögé vonulni, hasonló vétségek miatt: a Lost-ban Ana-Luciát játszó Michelle Rodriguezt fél év börtönre ítélte a bíróság.

Börtönbe megy a Lost sztárja

Női Lapozó2007.10.11, 17:40

Fél évig tartó börtönbüntetésre ítélték Michelle Rodriguez amerikai színésznőt, a Lost című sorozat egyik szereplőjét, mert megszegte a próbaidőt, amelyet ittas vezetés miatt szabtak ki rá.

Börtönbe kerülhet a Lost sztárja

Tévé2007.10.01, 11:10

Több mint egyéves börtönbüntetés várhat a Lost-ban Ana-Luciát játszó Michelle Rodriguezre - úgy tűnik, a színésznő nem végezte rendesen a közmunkát, amire korábban ítélte a bíróság.

Ne szólíts bébinek!

Film2005.03.31, 14:21

Női bokszolók, kung-fu sztárok, torreádorok és akcióhősök lepték el a vásznat az utóbbi két évtizedben, esetükben a "gyengébbik nem" kifejezés teljességgel értelmét veszítette. A Millió dolláros bébi Oscar-díjas női alakításához hasonlóan a tökös filmhősnők esetében mindig ott a dráma is az akció mögött. Lássuk a filmvászon legfittebb amazonjainak tízes listáját, akiknél egy fenékbe csípős udvarlással simán húzhatjuk a rövidebbet!

Előző
  • 1
Következő