Michelisz Norbert

címke rss
Michelisz Norbert megdöbbentő bejelentést tett a házasságáról

Michelisz Norbert megdöbbentő bejelentést tett a házasságáról

A magyar autóversenyző, Michelisz Norbert a közösségi oldalán jelentett be a szomorú hírt, miszerint elvált a feleségétől. Michelisz szerint már hónapokkal ezelőtt meghozták a döntést, és szerencsére barátságban tudtak elválni egymástól.

Szenzációs magyar siker: Michelisz Norbert világbajnok

Gphírek2023.11.19, 08:15

Michelisz Norbert, a Hyundai magyar versenyzője nyerte az első alkalommal lezajlott túraautó világsorozat bajnoki címét, miután az idény makaói zárófordulóján az első futamon győzött, a másodikon pedig nyolcadik lett.

Gyerekkori álmát váltja valóra raliversenyzőként Michelisz Norbert

Sport2023.10.04, 12:26

Michelisz Norbert a szemünk előtt vált tehetséges, kezdő autóversenyzőből a túraautó-versenyzés meghatározó alakjává, 2019-ben pedig a kategória világkupa-győztesévé. Az azóta eltelt négy évben az újjáalakult bajnokságban ismét bajnokesélyesként várja a szezon utolsó három fordulóját, közben pedig valóra váltja egy régi álmát: versenyzőként indul a rali-Eb magyarországi futamán. Az Origónak elmondta azt is, hogy mikorra tervezi a visszavonulását.

Michelisz Norbert elindul a rali Eb zempléni futamán

Sport2023.09.21, 14:37

Michelisz Norbert bemutatkozik raliversenyzőként, és rajthoz áll az Európa-bajnokság (FIA ERC) magyarországi fordulójában.

Fantasztikus magyar siker: Michelisz Norbert nyerte a második futamot Bahreinben

Sport2022.11.12, 09:36

Michelisz Norbert, a Hyundai magyar versenyzője nyerte a túraautó-világkupa (WTCR) bahreini versenyhétvégéjének második, szombaton rendezett futamát.

Michelisz ismét két negyedik hellyel zárta a hétvégét

Sport2022.08.07, 21:10

Az előző állomáshoz hasonlóan Michelisz Norbert vasárnap a túraautó-világkupa (WTCR) franciaországi állomásán is mindkét futamon a negyedik helyen ért célba.

Michelisz két negyedik hellyel zárt Vallelungában

Sport2022.07.24, 21:54

Mindkét futamot a negyedik helyen zárta Michelisz Norbert, a Hyundai magyar versenyzője a túraautó-világkupa (WTCR) idei hatodik fordulóján az olaszországi Vallelungában, ahol a mezőny másik magyarja, Tassi Attila ötödik, valamint nyolcadik lett.

Tassi dobogóra állt a túraautó-világkupa 100. futamán

Sport2022.07.03, 21:05

Tassi Attila a második helyen ért célba a (WTCR) portugáliai versenyhétvégéjének vasárnap délutáni második futamán, melyet a Zengő Motorsport Cupráját vezető brit Rob Huff nyert meg.

Michelisz és Talmácsi részvételével magyar fiatalok kapnak lehetőséget

Gphírek2022.06.29, 16:29

Új utánpótlás-nevelő programot indít a HUMDA, melynek keretében összesen 29, autó- vagy motorsportban szereplő fiatal versenyzőt támogat. A névsor kiválasztásában Michelisz Norbert és Talmácsi Gábor is részt vett.

Igazi motorsport ünnep várja hétvégén a nézőket a Hungaroringen

Sport2022.06.09, 09:28

Szombaton és vasárnap rendezik a Hungaroringen a Super Racing Festival elnevezésű rendezvényt, melyen többek között a háromszoros gyorsasági kamionos Európa-bajnok Kiss Norbert, valamint a 2019-ben túraautó-világkupát (WTCR) nyert Michelisz Norbert is versenyez majd. A nézők számára ingyenes lesz a belépés.

Michelisz Norbert Tassi Attilával ütközött a WTCR szezonnyitó hétvégéjén - videó

Sport2022.05.08, 20:40

A Hyundaijal versenyző Michelisz Norbert a második futam rajtjánál összeütközött a Hondát vezető Tassi Attilával a túraautó-világkupa (WTCR) franciaországi Pau-ban rendezett szezonnyitó hétvégéjén, melynek vasárnapi napján az első versenyt Néstor Girolami, a másodikat pedig Michelisz csapattársa, Mikel Azcona nyerte.

Újra magyar versenymérnökkel dolgozik Michelisz Norbert

Sport2022.05.05, 10:19

Öt évvel ezelőtt volt utoljára magyar versenymérnöke a túraautó-világkupa résztvevő Michelisz Norbertnek. 2017 után idén újra egy honfitársával dolgozhat együtt a WTCR 2019-es bajnoka: Boriszov Dániel segíti majd a minél jobb eredmények elérésében a versenyzőt. 

Jó hír a rajongóknak: ingyen megnézhetik Michelisz és Kiss Norbert versenyeit

Auto2022.04.26, 10:42

A június 11-12-i hétvégén négy különböző sorozat versenyeit rendezik meg a Super Racing fesztivál keretein belül.

Michelisz Norbert két bajnokságban is elindul

Sport2022.04.19, 19:04

Nagy kihívás előtt áll Michelisz Norbert, idén ugyanis a WTCR-rel párhuzamosan az elektromos túraautó bajnokságban, az ETCR-ben is rajthoz áll, mindkettőben a BRC Hyundai színeiben.

Michelisz Norbert új csapattársat kapott a Hyundainál

Sport2022.02.07, 11:07

Az idén is a Hyundai versenyautójával áll rajthoz a túraautó-világkupa (WTCR) idényében a sorozat 2019-es győztese, Michelisz Norbert, akinek új csapattársa a tavaly még a Zengő Motorsportnál versenyző spanyol Mikel Azcona lesz.

Michelisz Norbert: Hamilton és Verstappen újra összeütközhet

Gphírek2021.11.21, 12:33

Michelisz Norbert világkupagyőztes túraautó-versenyzővel ültünk le kivesézni Lewis Hamilton és Max Verstappen idei, régóta nem látott intenzitású világbajnoki csatájának mentális oldalát, és egy esetleges, mindent eldöntő ütközés kapcsán azt, hogy mi játszódik le egy versenyzőben, mielőtt szándékosan nekimegy a legnagyobb riválisának.

Michelisz negyedik lett a túraautó-vk olaszországi első futamán

Sport2021.11.07, 15:09

Michelisz Norbert, a Hyundai magyar versenyzője negyedik lett a túraautó-világkupa (WTCR) olaszországi versenyhétvégéjének vasárnapi első futamán, majd a második viadalon hetedikként ért célba.

Michelisz volt a legjobb magyar Franciaországban

Sport2021.10.17, 16:07

Michelisz Norbert, a Hyundai versenyzője érte el a legjobb eredményeket a magyar indulók közül a túraautó-világkupa (WTCR) idei szezonjának franciaországi fordulóján, melynek első futamán hetedik, második versenyén pedig hatodik lett.

Michelisz Norbert 2019 decembere után ismét versenyt nyert a WTCR-ben

Sport2021.10.10, 20:12

Michelisz Norbert megnyerte a túraautó-világkupa (WTCR) csehországi versenyhétvégéjének második futamát. Boldizs Bence a tizenharmadik helyen végzett, míg Tassi Attila versenye technikai meghibásodás miatt ért véget.

Michelisz Norbertet kilökték a rajt után a WTCR második hungaroringi futamán

Sport2021.08.22, 16:56

Tassi Attila és Michelisz Norbert is pontszerző helyen zárta a túraautó-világkupa (WTCR) Magyar Nagydíjának a második versenyét vasárnap.

Michelisz Norbert és Tassi Attila is pontszerző a WTCR első hungaroringi futamán

Sport2021.08.22, 15:37

Két hazai versenyző, Michelisz Norbert és Tassi Attila is pontszerző helyen zárta a túraautó-világkupa (WTCR) Magyar Nagydíjának első futamát, vasárnap.

Michelisz Norbi és Nagy Dani is lelkesen figyeli a Verstappen-Hamilton csatát

Gphírek2021.08.16, 16:14

A televíziós szakértőként is tevékenykedő Michelisz Norbert és Nagy Dániel egyaránt örül, hogy rendkívül kiélezett az idei F1-es világbajnokság, ám utóbbi szerint a média túlságosan felfújja Lewis Hamilton és Max Verstappen rivalizálását. Tassi Attila szerint a WTCR mezőnyének valamelyest segíteni fog, hogy három héttel a Magyar Nagydíj után versenyezhetnek a Hungaroringen.

Új programot indított a HUMDA, a cél az új Michelisz és Talmácsi felkutatása

Gphírek2021.07.22, 14:35

Szimulátor és egyéb, korszerű technológiák segítségével érné el a HUMDA, hogy olyan érdeklődők is az autó-motorsportok közelébe kerülhessenek, akik ezt anyagi okokból nem tehetnék meg. A cél az, hogy a nagyobb népességű társadalmakkal versenyezve megtalálják a sportágak új tehetségeit.

WTCR: Michelisz Norbert a Hyundainál folytatja

Sport2021.04.12, 11:31

A Hyundai csapatában folytatja pályafutását a túraautó-világkupában (WTCR) Michelisz Norbert, a sorozat 2019-es győztese.

Michelisz és Talmácsi az indulatmentes közlekedésért kampányol

Auto2021.04.01, 14:55

„Maradj ember a volán mögött is!" szlogennel közlekedésbiztonsági kampányt indít a HUMDA. A kezdeményezés arra hívja fel a figyelmet, hogy empátiával és együttműködéssel csökkenthető a közúti balesetek száma Magyarországon. Michelisz Norbert és Talmácsi Gábor is csatlakozott a kampányhoz.

WTCR: Michelisz Norbert pontszerző helyen zárta a szezon utolsó futamát

Sport2020.11.15, 20:10

A spanyolországi Alcanízban rendezett utolsó versenyhétvégén Yann Ehrlacher, a Lynk&Co francia pilótája nyerte a túraautó-világkupa (WTCR) idei szezonját, míg a legjobb magyar hat forduló és 16 futam után a 99 ponttal 12. helyen záró Tassi Attila lett a Hondával.

Micheliszt a motorja hátráltatta, futamot nyert a Zengő Motorsport

Sport2020.11.01, 15:14

A magyar versenyzők szempontjából az első spanyolországi WTCR-futam ígérte a legtöbbet, de még mindig tart a címvédő Michelisz Norbert idei kálváriája, és gyorsan kiderült, hogy a pole pozíciója ellenére még a dobogóra sem esélyes.

Michelisz rajtelsőséget szerzett a spanyol WTCR-fordulón

Sport2020.10.31, 19:27

Tavalyi formáját idézte Michelisz Norbert és a Hyundai a WTCR spanyolországi időmérő edzésén, és a magyar pilóta idei első pole pozícióját szerezte meg. Az éllovasok csak a mezőny végén szerepeltek.

Ígéretes rajthelyek után elmaradt a magyar WTCR-dobogó a Hungaroringen

Sport2020.10.18, 16:52

Tassi és Boldizs is rajtolt az első sorból a WTCR hungaroringi futamain, de a dobogóra végül nem állhattak fel. Michelisz a középmezőnyből indulva csak szépíteni tudott, éleződik a küzdelem a Lynk & Co és a Honda között.

Tarolt a Honda, Tassi az első sorból rajtol a Hungaroringen

Sport2020.10.17, 16:36

Ígéretes eredménnyel, de mégis felemásan alakult a magyarok számára a Hungaroringen rendezett WTCR-időmérő. Tassi Attila 2. rajthelyet szerzett, de a Zengő Motorsport spanyol tehetsége nem tudta kihozni a legtöbbet a kedvező helyzetükből, Michelisz Norbert és a Hyundai pedig továbbra is szenved.

A bojkott ellenére Michelisz optimista a Hyundai jövőjével kapcsolatban

Sport2020.10.16, 15:54

Michelisz Norbert a gumikat tartja a legfontosabbnak a WTCR idei szabályváltozásai közül. A Hyundai pilótája a gyártó körüli események ellenére pozitívan látja saját maga és a márka közös jövőjét. A Kamion Európa-Bajnokság mezőnyében szereplő Kiss Norbert hatalmas esélyt kap, hogy átvegye a vezetést az összetettben, ugyanakkor még az sem biztos, hogy év végén bajnokot hirdetnek.

Michelisz vezetett a rajt után, de a középmezőnybe lökték Szlovákiában

Sport2020.10.11, 15:19

Ígéretesen indult az első néhány száz méter Michelisz Norbert számára a WTCR harmadik szlovákiai futamán, de a Hyundai versenyzőjét kilökték a pályáról. Csapattársa, Catsburg győzött, Tassi és Girolami nem tudott indulni.

Michelisz és Tassi ütközött a második szlovákiai WTCR-futamon

Sport2020.10.11, 13:28

Koccantak a magyar éllovasok a WTCR második szlovákiai futamán és a verseny végén az egyik bajnokesélyes is nagy balesetet szenvedett. Újabb fordulatos futam zajlott. 

Nem jött ki a lépés a magyaroknak a szlovákiai WTCR-nyitányon

Sport2020.10.11, 10:03

Michelisz Norbert visszaesett a rajthelyéhez képest az idei első szlovákiai WTCR-futamon, Tassi javított, de így sem fért be a legjobb 10 közé. A száradó pályán fordulatos versenyt rendeztek, a hondások összecsaptak, a Lynk & Co ezúttal beleszürkült a mezőnybe.

Szlovákiában Michelisz és a Hyundai újra rajthoz áll a WTCR-ben

Sport2020.10.05, 15:42

A németországi forduló kihagyása után Szlovákiában ismét ott lesznek a Hyundai ügyfélcsapatai a túraautó-világkupa mezőnyében. Az is kiderült, hogy jelen állás szerint a hungaroringi részvételt sem fenyegeti veszély.

A Hyundai visszalépése miatt Michelisz sem indul a WTCR második fordulóján

Sport2020.09.24, 13:15

Nem indulnak a WTCR hétvégi második fordulóján a Hyundai ügyfélcsapatának pilótái, miután a koreai gyártó úgy véli, nem biztosítottak számukra egyenlő feltételeket a versenyzéshez. A döntés miatt elúszni látszik Michelisz Norbert esélye a címvédésre.

Michelisz a Hyundai legjobbja, de így is csak pontokat gyűjtött

Sport2020.09.13, 15:11

Nem jutottak dobogó közelébe a magyar versenyzők a WTCR zolderi második futamán, sőt, pontot is csak Michelisz Norbert tudott szerezni. Tassi két balesetbe is belekeveredett, a Zengő Motorsporttal Mikel Azcona megszerezte idei első pontjait.

Tassi révén magyar dobogóval indult a WTCR-szezon

Sport2020.09.13, 12:29

A Hondák remekeltek a túraautó-világkupa első futamán a belgiumi Zolderben. A futamot Néstor Girolami nyerte, a 3. helyen remek rajttal Tassi Attila zárt. A címvédő Michelisz Norbertnek ezúttal csak pontszerzés jutott, a Zengő Motorsport pilótái viszont pont nélkül maradtak.

Michelisz címvédésre, három másik magyar dicsőségre hajt idén a WTCR-ben

Sport2020.09.11, 07:07

Négy magyar versenyzővel és egy visszatérő, hazai csapattal indul a hétvégén a WTCR szezonja, ami a koronavírus miatt gyorsabb lefolyású lesz, de így is nagy csatákat ígér.

Győzelme után Michelisz dobogós helyet szerzett a német TCR-hétvégén

Sport2020.08.16, 12:10

Az 5. helyről rajtolva remek indulással újabb dobogós helyet szerzett Michelisz Norbert a német TCR-bajnokság nürburgringi hétvégéjén. Szombati győzelme után a Hyundai versenyzője újabb szép eredményt ért el a világkupa előtti vendégszereplése alkalmával.

Nyolc hónap szünet után Michelisz győztesen tért vissza a versenypályára

Sport2020.08.15, 12:41

A pole pozícióból indulva lényegében végig vezette a német TCR-bajnokság nürburgringi első futamát Michelisz Norbert, aki a Hyundai felkérésére versenyez a hétvégén.

Októberben közös hétvégén versenyez Michelisz Norbert és Kiss Norbert

Sport2020.05.28, 19:45

Nem marad el az eredetileg áprilisra tervezett motorsport fesztivál a Hungaroringen: októberben közös hétvégén lép pályára az FIA túraautó-világkupa és a kamion Európa-bajnokság mezőnye Michelisz Norberttel és Kiss Norberttel a volán mögött.

Albon és Button is esport-futamot nyert, magyar siker is született a héten

Gphírek2020.04.12, 19:12

A jelenlegi F1-es mezőnyből Alexander Albon, a korábbi versenyzők közül Jenson Button nyert a hét esportversenyein, melyek a jótékonyságról szóltak. Max Verstappen bejutott a virtuális Porsche Szuperkupa negyvenfős mezőnyébe. Michelisz Norbertéknél mindkét versenyen magyar siker született, a WTCR-világkupa tavalyi győztese pedig saját esport-sorozatot indít. Heti esport-összefoglaló.

Verstappen ütközött Norrisszal, Michelisz is virtuális sorozatban indul

Gphírek2020.03.29, 18:51

Max Verstappen az eddigi hatból három futamot is megnyert a Redline által szervezett esport bajnokságban. A második versenyen viszont az első helyért csatázva csúszott ki, amivel Lando Norrist is kiütötte. Szombaton egy kétszeres világbajnok pilóta is rajthoz állt.  A WTCR szintén virtuális bajnokságot indít Michelisz Norbertéknek. Heti esport-összefoglaló.

Hivatalos: Michelisz Norbert a Hyundai-nál folytatja a WTCR-ben

Sport2020.03.16, 11:38

Noha tavaly ő lett a WTCR bajnoka, mostanáig nem lehetett biztosan tudni, hogy az idén is a túraautó-világkupában versenyez-e Michelisz Norbert, és ha igen, melyik csapattal. A magyar versenyző jövője körül most azonban minden kétség eloszlott, az idén is a Hyundai színeiben folytatja.

Az elmúlt év legjobbjait díjazta a versenysport szövetség

Sport2020.02.13, 17:30

Kimagasló 2019-es teljesítménye elismeréseképpen 39 sportág 59 versenyzőjét díjazta évértékelő gáláján a nem olimpiai sportágakat összefogó Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ).

Hazai pályán, a Hungaroringen kezdi Michelisz a WTCR-címvédést

Sport2020.02.05, 15:50

Decemberben adták ki a túraautó-világkupa 2020-as versenynaptárát, de máris alaposan át kellett alakítani a menetrendet: nem Marokkóban, hanem a Hungaroringen indul a szezon.

Michelisz szerint a világkupa megnyerése még jobb versenyzővé teszi

Sport2020.01.19, 11:43

A tavalyi túraautó világkupa megnyerése után Michelisz Norbert alig várja, hogy újabb sikerekért küzdhessen az áprilisban kezdődő következő szezon során. Elárulta azt is, melyik pályán szeretne versenyezni, elméletileg lehetősége is nyílna erre.

Michelisz Norbert legstresszesebb versenyéről: ”Irtózatos feszültség volt bennem”

Life.hu2019.12.17, 15:34

Michelisz Norbert szerint élete eddigi legstresszesebb versenye volt a malajziai hétvége, amelyen megnyerte a túraautó-világkupa (WTCR) idei szezonját, és ezzel a magyar autósport történetének legnagyobb sikerét érte el.

Előző
Következő