Michael Ballack

címke rss

Semmit sem ér a Barca liverpooli BL-diadala

Sport2007.03.07, 09:57

A labdarúgó Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő keddi visszavágóján a címvédő FC Barcelona ugyan legyőzte idegenben az FC Liverpoolt, ám 2-2-es összesítéssel, idegenben lőtt góllal mégis a tavalyelőtti győztes angolok jutottak be a legjobb nyolc közé. A Premier League-aranyérmes Chelsea 0-1-ről fordított a Porto ellen Londonban, és ezzel szintén negyeddöntős, csakúgy, mint a Lyonban meglepetésre simán, 2-0-ra nyerő AS Roma. Az Inter nem tudott gólt szerezni Valenciában, így a 0-0-nak a spanyolok örülhettek. A Mestalla-stadionban játékosbunyó is volt.

Ballackék is gratuláltak a német férfikézi-csapatnak

Sport2007.02.05, 10:02

Akárhogy is vesszük, meglepetés született a XX. férfikézilabda-világbajnokságon, hiszen a nagy esélyesnek tartott címvédő, Spanyolország, az olimpiai bajnok Horvátország és a kontinenselső francia válogatott még érmet sem tudott nyerni. Ellenben a magyarok által legyőzött Dánia felkapaszkodott a dobogóra, Lengyelország története legjobb eredményét elérve döntőbe verekedte magát, a világbajnok pedig a házigazda német csapat lett, amelytől a szakemberek azt is bravúrnak tartották volna a vébé előtt, ha elődöntőbe jut.

Drogba: Még csak most jön a java

Sport2007.02.01, 16:21

A szezon előtt a Chelsea FC háza táján mindenki a nagy igazolásokról, Michael Ballackról és Andrij Sevcsenkóról beszélt, jelenleg azonban a legjobb formában lévő játékos a klubnál kétségtelenül Didier Drogba. Az elefántcsontparti támadó 25 forduló alatt 15 gólt ért el, amivel vezeti a Premier League góllövőlistáját, de szükség esetén akár még a védekezésben is kisegít.

Ballack elfogadja a kritikákat

Archívum2007.01.02, 19:54

Mióta a Chelsea-nek sem megy olyan jól, egyre több kritika éri Michael Ballackot is, aki ahhoz képest, hogy a Premier League legjobban fizetett játékosa, meglehetősen középszerű teljesítményt nyújt a Stamford Bridge-en. A német középpályás maga is úgy érzi, elmarad a csúcsformájától, mióta a londoni klub kedvéért otthagyta a Bayern Münchent, azt azonban továbbra is fenntartja, hogy a karrierje szempontjából ez volt a helyes lépés. 

Elmosta az eső Priskin első gólját

Sport2006.12.30, 20:53

Megszerezte élete első gólját az angol labdarúgó-bajnokságban Priskin Tamás, a Watford magyar válogatott támadója, ugyanakkor nem örülhetett a pontot érő találatnak, hiszen a játékvezető a második félidő elején a nagy esőzés miatt félbeszakította a mérkőzést. A címvédő Chelsea a Fulham ellen megint 2-2-es döntetlent játszott hazai pályán, ezzel a Manchester előnye hat pontra nőtt a tabella élén. Az Arsenal visszacsúszott az ötödik helyre, miután úgy kapott ki 1-0-ra a Sheffield United vendégeként, hogy a hazaiak kapuját több mint fél órán át egy mezőnyjátékos, Phil Jagielka védte.

Drogba bejött és eldöntötte

Sport2006.12.13, 23:37

Két elmaradt mérkőzést pótoltak szerdán az angol labdarúgó-bajnokságban, a címvédő Chelsea a csereként beállt Didier Drogba góljával nyert a Newcastle ellen, míg az Arsenal Wiganben aratott egygólos győzelmet.

BL: Ballackot szidják, Gerrardot dicsérik

Sport2006.11.23, 13:34

Gyengén sikerült Michael Ballack visszatérése Németországba: José Mourinho edző szerint többek között a német futballista gyenge játéka az oka annak, hogy a Chelsea szerda este pont nélkül távozott Brémából a Bajnokok Ligája csoportkörének ötödik fordulóját követően.

A hét világválogatottja (2006. november 6-12.)

Sport2006.11.20, 07:55

Sztárokban ezúttal nincsen hiány az álomcsapatunkban, sőt, a tizenegy kissé támadóbb felfogású a szokásosnál - nem volt szívünk ugyanis kihagyni Francesco Tottit, aki a csatársorba Didier Drogba és Ruud van Nistelrooy pazar teljesítménye miatt nem fért be. De még a védekező középpályás Thomas Garvesen is mesterhármassal érdemelte ki a csapatba kerülést.

Létrejöhet a Deco-Lampard csere

Archívum2006.10.26, 10:20

Aligha lehet kérdéses, hogy az FC Barcelona és a Chelsea FC manapság Európa legjobb klubcsapatai közé tartozik, és a két egyesület több ponton is kapcsolódik egymáshoz. Könnyen elképzelhető, hogy hamarosan egy újabb kapcsolódási pont is lesz a barcelonai és a londoni gárda között, mert egyre több külföldi lap ír arról, hogy a két csapat középpályásai, Deco és Frank Lampard klubot cserélhetnek.

Sevcsenko és Ballack gólt lőtt a Chelsea-ben

Sport2006.10.22, 00:19

A Premier League 9. fordulójában a Wigan a Manchester Cityt fogadta, és 4-0-s vereséggel küldte haza a vendégcsapatot. A Chelsea két új szerzemény, az ukrán Andrij Sevcsenko és a német Michael Ballack góljaival győzte le 2-1-re az idén remeklő Portsmouth gárdáját. A két világsztár egyaránt első bajnoki találatát szerezte a Stamford Bridge-en.

Nestától Ronaldóig - 30 éves sztárfocisták

Sport2006.10.05, 11:59

Ronaldo szeptember 22-én, Michael Ballack 26-án, Francesco Totti 27-én, Andrij Sevcsenko 29-én, míg Mauro Camoranesi október 4-én lett 30 esztendős. Pár éve még a legeslegjobbak voltak, valaki még mindig a csúcson van, de akad olyan labdarúgó is, akinek már csak a neve cseng jól, és a múltjából próbál megélni. Körülnéztünk, ki a jelenkor 10 legnagyobb harmincévese, akikről az elmúlt években sokat beszéltek a szurkolók, de egy jó ideig még bizonyosan a figyelem középpontjában, az újságok címlapjain lesznek.

Ballack: három meccs a kiállításért

Archívum2006.09.18, 21:08

Az Angol Labdarúgó Szövetség (FA) fegyelmi bizottsága három bajnoki mérkőzéstől eltiltotta Michael Ballackot, az FC Chelsea német labdarúgóját, akit vasárnap az FC Liverpool elleni bajnoki rangadón állítottak ki.

Ballack: 70 ezer euró táskacsempészésért

Archívum2006.08.31, 07:23

Csempészet miatt 70 ezer eurós (19 millió forint) bírságot kell fizetnie Michael Ballacknak, a német labdarúgó-válogatott sztárjának.

Vita a 13-as mez körül a Chelsea-nél

Sport2006.08.04, 09:11

Mezszámozási szempontból nagy vihart kavart Michael Ballack érkezése az angol bajnok Chelsea labdarúgócsapatánál.

Ballack kihagyja a bronzmeccset

Archívum2006.07.07, 13:19

Michael Ballack, a német labdarúgó-válogatott csapatkapitánya sérülés miatt nem léphet pályára a Portugália elleni világbajnoki bronzmérkőzésen, szombaton.

Klose és Ballack pihenőt kapott

Archívum2006.06.27, 12:14

Michael Ballack és Miroslav Klose nem edzett együtt kedd délelőtt a világbajnoki negyeddöntőre készülő német labdarúgó-válogatott tagjaival.

Klinsmann kockáztat Ecuador ellen

Archívum2006.06.19, 10:27

Jürgen Klinsmann, a házigazda német labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya számára mindenképpen a csoportelsőség a cél a világbajnokságon, így az ecuadoriak elleni keddi ki-ki mérkőzésre csatasorba állítja Michael Ballackot is, aki ha sárga lapot kap, nem léphet pályára a nyolcaddöntőben.

Ballacktól Zidane-ig - akik pályára lépnek a vébén

Sport2006.06.09, 09:39

A szövetségi kapitányok többsége morgolódva fogadta, hogy rendhagyó módon már alig kevesebb mint egy hónappal a június 9-én kezdődő németországi labdarúgó-világbajnokság előtt le kellett adniuk a végleges nevezést, ennélfogva sokan szinte az utolsó pillanatig halogatták keretük kihirdetését. Önnek azonban annál több ideje marad a névsorok böngészésére, hiszen exkluzív összeállításunkban valamennyi labdarúgót megtalálja, akinek esélye lehet pályára lépni a németországi seregszemlén. A hivatalos kereteket csütörtökön hozza nyilvánosságra a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség.

Ballack nélkül a németek a nyitómeccsen

Archívum2006.06.08, 11:28

A házigazda németek számára csak egyetlen eredmény, a győzelem elfogadható a labdarúgó-világbajnokság nyitómérkőzésén, amelyen Costa Rica lesz az ellenfelük. Igaz ez még úgy is, hogy csütörtökön biztossá vált: a csapatkapitány Michael Ballack nem lehet ott a pénteki találkozón.

Steven Gerrard a focivébén megmutatná

Archívum2006.05.31, 19:38

A jövő pénteken rajtoló focivébére készülő Steven Gerrard épp kedden, a Manchesterben rendezett Anglia-Magyarország barátságos mérkőzés napján ünnepelte 26. születésnapját, amelyet - a magyar szurkolók nagy bánatára - góllal tett emlékezetessé. A jelenkor egyik legjobb középpályása, a Liverpool Bajnokok Ligája-győztes csapatkapitánya a FIFA Magazine-nak adott interjújában elmondta: úgy érzi, Frank Lamparddal és David Beckhammel jól megértik egymást a pályán, és meg van róla győződve, hogy Anglia esélyes a világbajnoki cím elhódítására.

Angol-magyar a focivébé és a 6-3 jegyében

Sport2006.05.30, 09:34

Az angolok a jövő pénteken rajtoló németországi labdarúgó-világbajnokságra készülnek, így a keddi, magyarok elleni barátságos találkozóra is a vb-keretből válogat Sven-Göran Eriksson szövetségi kapitány, aki a tervek szerint a legerősebb összeállításban küldi pályára csapatát Manchesterben. Nem mondhatni, hogy a brit sajtó kiemelt figyelmet fordítana a magyar válogatottra: a szigetországi lapok csak a vb-vel, Rooneyval, Lamparddal és Gerrarddal foglalkoznak. A mieinknek még mindig az adhat lökést, hogy 1953-ban Puskásék megszakították az angolok 90 éven át tartó hazai veretlenségi sorozatát. A találkozó magyar idő szerint 21.05-kor ...

Világbajnokság az átigazolások tükrében

Archívum2006.05.28, 12:16

Számtalan fórumon fejtették már ki, hogy egy kiemelkedő világbajnoki szerepléssel a labdarúgók jobb szerződést harcolhatnak ki maguknak klubjuknál, esetleg lehetőségük adódik jobb együtteshez igazolni. Vannak azonban, akik nem várnak a vb-rajtig, már azt megelőzően bejelentik távozási, vagy éppen szerződéshosszabbítási szándékukat.

Csempészet miatt büntették Ballackot

Archívum2006.05.25, 07:40

Csempészet miatt legalább 60 ezer eurós (15,5 millió forint) bírságot kell fizetnie Michael Ballacknak, a német labdarúgó-válogatott sztárjának.

Csak a BL hiányzik a Chelsea sikersztorijából

Sport2006.05.23, 10:43

A világ labdarúgásában régóta természetes dolognak számít, ha egy tőkeerős befektetői kör egy futballklub mögé áll, és klasszis játékosok sorát alkalmazva előbb-utóbb az európai elitbe emeli a kiválasztott csapatot. Az efféle felvirágoztatás azonban sosem volt annyira nagyszabású és olyan markánsan egyetlen emberhez köthető, mint Roman Abramovics és a Chelsea esetében. A londoniak simán besöpörték a Premier League utolsó két bajnoki címét, a nagy mű azonban még koránt sem fejeződött be. A Kékek a minap csúcsgázsiért igazolták le a világ egyik legjobb középpályásaként számon tartott Michael Ballackot, ami alkalmat ad arra, hogy feliddézzük ...

Ballack szerint a brazilokon át vezet az út az aranyhoz

Archívum2006.05.23, 15:22

 Michael Ballack, a német labdarúgó-válogatott csapatkapitánya szerint, amelyik válogatott meg szeretné nyerni a június 9-én rajtoló világbajnokságot, annak a címvédő brazil együttesen kell mindenképpen túljutnia.

Ballack aláírt a Chelsea-hez

Sport2006.05.16, 07:34

Michael Ballack, a Bayern München labdarúgója a Chelsea-ben folytatja pályafutását, miután hároméves szerződést kötött a londoni klubbal.

Ballack szívesen menne a Chelsea-hez

Archívum2006.03.14, 15:21

Michael Ballack ügynöke kijelentette, hogy a Bayern München labdarúgója nyáron szívesen igazolna a Chelsea-hez.

Mourinho tárt karokkal várja Ballackot

Archívum2006.03.13, 07:03

José Mourinho, a Chelsea labdarúgócsapatának vezetőedzője mindenképpen szeretné leigazolni Michael Ballackot, a Bayern München válogatott irányítóját.

Az Internek már nem kell Ballack

Archívum2006.03.10, 16:28

Massimo Moratti, az Internazionale elnöke bejelentette, hogy az olasz klub már nem szeretné megszerezni Michael Ballackot. A német sztár szerződése nyáron lejár a Bayern Münchennél, így ingyen igazolhatóvá válik.

Zaragoza ünnepelt a Madrid elleni kupasiker után

Sport2006.02.15, 15:51

Lelkes szurkolók százai ünnepelték még szerda kora reggel is Zaragozában a futballcsapat bejutását a spanyol Király Kupa döntőjébe.

A FIFA-nál is Ronaldinho az év legjobbja

Sport2005.12.19, 23:10

A tavalyi esztendőhöz hasonlóan 2005-ben is a brazil Ronaldinhót választották az év játékosává a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) szavazásán, melynek eredményhirdetésére a zürichi Operaházban rendezett gálán került sor.

Ki megy ma? - Cassano, Ballack

Archívum2005.12.14, 09:15

Az Atlético Madrid fiatal kapusa, Ismael Falcón 2008-ig meghosszabbította szerződését. A Real Madridot ezúttal az AS Roma csatárával, Antonio Cassanóval hozták kapcsolatba.

Ronaldinhóé a jubileumi Aranylabda

Sport2005.12.04, 16:59

A 2005-ös esztendőben nem fért kétség ahhoz, hogy a legjobb Európában futballozó játékos Ronaldinho, a spanyol bajnok FC Barcelona és a Konföderációs-kupa-győztes brazil válogatott játékmestere. A 25 esztendős labdaművész tavaly is közel volt a végső sikerhez, ám akkor "csak" a FIFA választotta meg a legjobb játékosnak, míg idén már a France Football tudósítói is mellette törtek pálcát, így - 225 pontjával - ő kapta meg a "jubileumi", azaz 50. alkalommal kiosztott Aranylabdát. A második helyen a Chelsea középpályása, Frank Lampard (148), a harmadikon pedig a Liverpoolban futballozó Steven Gerrard (142) végzett.

Aranylabda-jelöltek A-tól K-ig

Sport2005.11.27, 16:29

A France Football külföldi tudósítói az idén is szavaztak az Európában játszó legjobb labdarúgóra, az Aranylabdát pedig a szokásosnál korábban, már november végén átadja a lap főszerkesztője a legtöbb pontot kapott játékosnak. A jelöltek ötvenfős listáját már hetekkel korábban nyilvánosság hozták, és az is kiszivárgott, hogy a trófea valószínűleg Ronaldinhóé lesz - ugyanakkor érdemes végigtekinteni a kandidálókon, és idei teljesítményükön.

Fergusonnak nem kell Ballack

Archívum2005.11.26, 11:55

Sir Alex Ferguson, a Manchester United vezetőedzője kijelentette: nincs szüksége Michael Ballackra, a Bayern München német válogatott labdarúgójára.

Ballack nélkül nem veszít a Bayern

Archívum2005.11.24, 07:40

Felix Magath irányításával a Bayern München labdarúgócsapata még nem vesztett el tétmérkőzést Michael Ballack nélkül.

Ballack csak januárban dönt a jövőjéről

Sport2005.11.17, 07:45

Michael Ballack, a Bayern München labdarúgócsapatának klasszisa januárig biztosan nem dönt a jövőjéről.

Ki megy ma? - Vieri, Lampard

Archívum2005.11.14, 08:29

A Borussia Dortmund a következő szezonra megszerezte a másodosztályú Eintracht Braunschweig védőjét, Martin Amedicket. A hírek szerint a Bayern München középpályásáért, Michael Ballackért az Internazionale és a Manchester United után az AC Milan is bejelentkezett.

Tizenegy futballista távozhat a Bayerntől

Archívum2005.11.10, 10:55

A Bayern München szurkolóinak látszólag nincsen okuk az aggodalomra: csapatuk 12 forduló után vezeti a Bundesligát, a Bajnokok Ligájában is minden esélye megvan a továbbjutásra, és német kupában is ott van a legjobb 32 között. Ennek ellenére az igazán előrelátó drukkerek kicsit félve tekintenek a jövőbe, a jelenlegi keretből ugyanis 11 focistának lejár a szerződése a nyáron, köztük olyan kulcsembereké, mint Oliver Kahn, Michael Ballack, Sebastian Deisler vagy Zé Roberto.

Primera División: a Barca megelőzte a Realt

Sport2005.10.27, 00:34

Az FC Barcelona hazai pályán remek hajrájának köszönhetően tudta legyőzni a Málagát: Ronaldinho értékesített 11-ese után Henrik Larsson állította be a 2-0-s végeredményt a spanyol labdarúgó-bajnokság kilencedik fordulójában.

Ki megy ma? - Emerson, Ballack

Archívum2005.08.16, 07:34

A Chelsea FC hosszas huzavona után megegyezett az Olympique Lyonnal a ghánai középpályás, Michael Essien leigazolásáról. A Bolton Wanderers visszautasította a Manchester City egymillió fontos ajánlatát a görög középpályásért, Szteliosz Jannakopuloszért.

A hét világválogatottja (2005. augusztus 1-7.)

Archívum2005.08.08, 07:27

E heti álomcsapatunk egy bizonyos szempontból mindenképpen különlegesnek számít: meglehetősen ritka ugyanis, hogy egy magyar focista kerüljön be a tizenegy kiválasztott közé, főleg egy hazai klubból, Halmosi Péter azonban rászolgált rászolgált erre. A Loki focistája illusztris társaságba került, hiszen a gárdában ott van még például Owen Hargreaves, Didier Drogba vagy Miroslav Klose is.

Ballack a Manchester Unitedhez igazol

Sport2005.08.02, 16:15

Michael Ballack, a Bayern München válogatott labdarúgója a 2006-os németországi világbajnokságot követően a Manchester Unitedhez igazol - állítja egy brit napilap. A játékos ügynöke cáfol.

Ballack és Rooney duplázott, a Barca betlizett

Archívum2005.07.30, 18:54

A Japánban túrázó európai sztárcsapatok közül a Bayern München és a Manchester United győzött, a Barcelona viszont csak döntetlent ért el.

Ki megy ma? - Cole, Ballack

Archívum2005.07.19, 07:39

Az Arsenal FC balhátvédje, Ashley Cole 2008-ig meghosszabbította szerződését. A Bayern München angol középpályása, Owen Hargreaves visszautasította a Middlesbrough FC ajánlatát.

Ki megy ma? - Ballack, Stead

Archívum2005.06.14, 07:35

Az RC Lens megszerezte a tunéziai Espérance Tunisz középpályását, Isszan Dzsomát. A Valencia CF leigazolta a Levante UD kapusát, Juan Luis Morát.

Ki megy ma? - Giovanni, Ballack

Archívum2005.05.28, 12:01

A Lille OSC meghosszabbította fiatal középpályása, Johan Audel szerződését. A görög Olimpiakosz brazil csatára, Giovanni a nyáron valószínűleg hazatér a Santosba.

Futballsirató Kelet-Németországban

Archívum2005.05.11, 10:09

A Hansa Rostock kiesése a labdarúgó Bundesliga első osztályából a sport területén nyújt példát a 15 éve végbement német egyesülés egyenlőtlen feltételeire, az akkori kancellár által beígért "virágzó keleti tájak" elmaradására. Az elképzelés, amelyet Hans-Georg Moldenhauer, a keleti tartományok futballszövetségeit tömörítő szervezet elnöke ma is vall, szépen hangzott: két keleti klub a Bundesliga első osztályába, négy a másodikba, 7-8 a regionális liga két csoportjába illeszkedne be és válna egyenrangúvá a nyugati klubokkal.