Mianmar

címke rss

Az iráni ajatollah pénzsegélyt küldött a mianmari rohingjáknak

Nagyvilág2017.10.18, 12:18

Háromszázezer amerikai dollárt folyósított a mianmari muzulmán kisebbség, a rohingják életkörülményeinek javítására Irán vallási és politikai vezetője, Szajed Ali Hamenei ajatollah – jelentette szerdán a Tasznim iráni hírügynökség.

Az EU aggódik a rohingják mianmari helyzete miatt

Nagyvilág2017.10.16, 13:03

Aggodalmukat fejezik ki hétfőn elfogadott zárónyilatkozatukban az EU tagállamainak külügyminiszterei a Mianmarban kialakult rendkívül súlyos humanitárius és az emberi jogi helyzettel kapcsolatban.

Az uniós külügyminiszterek az emberi jogok helyzetéről tárgyalnak

Nagyvilág2017.10.15, 11:20

Az uniós külügyminiszterek az iráni atomalkuról, az Észak-Korea jelentette fenyegetésről és az emberi jogok helyzetéről, köztük az ukrán oktatási törtvény okozta jogfosztottság veszélyéről is tárgyalnak Luxembourgban hétfőn.

Aung Szan Szú Kji a rohingják visszatérésében bízik

Nagyvilág2017.10.13, 05:52

A mianmari kormány célul tűzte ki a rohingja kisebbség Bangladesbe menekült tagjainak visszatelepítését és segítését, valamint az általuk lakott Arakán szövetségi állam fejlesztését, és ott a tartós béke megteremtését - jelentette ki Aung Szan Szú Kji mianmari vezető csütörtök este egy tévébeszédében, amelyre eddig ritkán volt példa.

ENSZ: Elfogadhatatlan a segítségnyújtás akadályozása Arakánban

Nagyvilág2017.10.06, 15:02

Mark Lowcock, az ENSZ humanitárius ügyekért felelős főtitkárhelyettese pénteken elfogadhatatlannak nevezte, hogy a humanitárius segítség nem jut el a rohingjákhoz, mert a mianmari kormány nem engedi be a segélyszervezeteket Arakán államba.

ENSZ: Vérfagyasztó módon bánnak a rohingjákkal

Nagyvilág2017.09.29, 10:35

Humanitárius és emberi jogi rémálomnak nevezte a rohingja muszlim kisebbség tömeges menekülését Mianmarból António Guterres ENSZ-főtitkár helyi idő szerint csütörtökön az ENSZ Közgyűlése előtt.

Etnikai tisztogatással vádolják Mianmart

Nagyvilág2017.09.26, 16:08

Mianmar emberiesség elleni bűncselekményeket követ el a muszlim vallású rohingja kisebbséggel szemben Arakán szövetségi államban – állította a Human Rights Watch (HRW) nemzetközi jogvédő szervezet kedden. Szankciók és fegyverembargó bevezetését követelik az ENSZ Biztonsági Tanácsától.

ENSZ által ellenőrzött biztonsági övezet kialakítását szorgalmazza Banglades

Nagyvilág2017.09.22, 08:34

Banglades olyan biztonsági övezetek kialakítását tervezi a Mianmari határnál, amit az ENSZ ellenőrizne annak érdekében, hogy az onnan elmenekült rohingyák visszatérhessenek hazájukba.

Banglades felszólította Mianmart, hogy fogadja vissza a rohingyákat

Nagyvilág2017.09.20, 11:44

A bangladesi miniszterelnök felszólította Mianmart, hogy fogadja vissza az országból elmenekült rohingyákat. A többségben buddhista lakta országból az erőszak elől több mint 420 ezer muszlim rohingya menekült el.

Aung Szan Szú Kji a vétkesek felelősségre vonását ígérte

Nagyvilág2017.09.19, 07:09

Elítélte a kisebbségi rohingyák elleni jogsértéseket, és a vétkesek felelősségre vonását ígérte Aung Szan Szú Kji mianmari vezető kedden a nemzetéhez intézett beszédében.

Nagyhatalmak vezetői sürgetik a rohingyák elleni támadások leállítását

Nagyvilág2017.09.19, 04:39

Nagy-Britannia, Franciaország és Ausztrália hétfőn több más országgal közösen felszólította Aung Szan Szú Kji mianmari vezetőt, hogy tegyen lépéseket az ország muszlim rohingja kisebbsége ellen a hadsereg által végrehajtott erőszakcselekmények leállítására. A mianmari vezető nemzetbiztonsági tanácsadója eközben azt mondta, hogy az elmenekült rohingyák visszatérhetnek majd, ennek folyamatát azonban még ki kell dolgozni.

Háborút akarnak Mianmarral a bangladesi tüntetők

Nagyvilág2017.09.15, 21:42

A rohingya muszlim kisebbséggel szembeni erőszakhullám miatt iszlamista csoportok több ezer tagja vonult utcára pénteken Bangladesben, és követelte a dakkai kormánytól, hogy indítson háborút a szomszédos Mianmar ellen.

Nem vesz részt az ENSZ-közgyűlésen Aung Szan Szú Kji

Nagyvilág2017.09.13, 09:29

Korábbi tervei ellenére nem vesz rész az ENSZ-közgyűlés ülésszakán a jövő héten Aung Szan Szú Kji mianmari vezető - jelentette be szerdán egy kormányszóvivő, miközben egyre hevesebb bírálatok érik a buddhista többségű délkelet-ázsiai országot a rohingya muszlim kisebbség elleni erőszakos cselekmények miatt.

Tűzszünetet hirdettek a rohingya felkelők

Nagyvilág2017.09.09, 22:07

Egyoldalú tűzszünetet hirdettek szombaton Mianmarban a rohingja felkelők, hogy a humanitárius segély elérhesse a rászorulókat.

Két hét alatt 270 ezren menekülhettek el Mianmarból

Nagyvilág2017.09.09, 08:19

Az elmúlt két hétben jóval több rohingja menekült Mianmarból Bangladesbe, mint amiről eddig tudni lehetett, a határt átlépők száma meghaladja a 270 ezret, ami riasztó - közölte szombaton az ENSZ.

Mianmar aknákat telepített a határ mentén

Nagyvilág2017.09.06, 12:20

Két bangladesi kormányzati forrás szerint Mianmar szárazföldi aknákat telepített az utóbbi napokban a Bangladessel közös határának egyik szakaszán. Szerintük az aknatelepítés célja az erőszak elől Bangladesbe menekült rohingják visszatérésének megakadályozása lehet.

Rohingya nők és gyerekek holttestére bukkant a határőrség

Nagyvilág2017.08.31, 10:41

A bangladesi határőrség összesen húsz rohingya nő és gyerek holttestére bukkant.

Több ezer muszlim és buddhista menekült el Mianmarból

Nagyvilág2017.08.28, 10:46

Több ezer muszlim rohingya és buddhista civil menekült el Mianmarból az erőszak miatt. Eddig 104 halálos áldozat van.

Muzulmán szélsőséges fegyveresek támadtak meg rendőrőrsöket

Nagyvilág2017.08.25, 16:15

Legalább 71 ember, köztük a biztonsági erők 12 tagja meghalt azokban a támadásokban, amelyeket péntek hajnalban követtek el Rohingja muzulmán szélsőséges fegyveresek több mint húsz rendőrőrs és egy katonai támaszpont ellen Mianmarban - közölte a hadsereg.

Pusztít az új vírus Mianmarban

Nagyvilág2017.08.24, 07:32

Az elmúlt három napban többen meghaltak az új típusú influenzában Mianmarban.

Egzotikus helyre menne turisták nélkül? Ilyet még nem látott

Travelo2017.12.02, 17:30

Minden van itt, ami szem-szájnak ingere. Mégis, mintha a világvége után lennénk egy nappal.

Holttesteket és roncsdarabokat találtak a tengerben

Nagyvilág2017.06.08, 11:25

Holttesteket és roncsdarabokat találtak a több mint száz utassal a fedélzetén az Andamán-tengerbe zuhant mianmari katonai repülőgépről - közölte csütörtökön a mianmari hadsereg a hivatalos Facebook-oldalán.

Holttestek és roncsok kerültek elő az Andamán-tengerből

Nagyvilág2017.06.08, 05:45

Holttesteket és roncsdarabokat találtak a több mint száz utassal a fedélzetén az Andamán-tengerbe zuhant mianmari katonai repülőgépről - közölte csütörtökön a mianmari hadsereg hivatalos Facebook-oldalán.

Eltűnt egy mianmari katonai repülőgép

Nagyvilág2017.06.07, 14:31

Eltűnt egy mianmari katonai repülőgép több mint száz emberrel a fedélzetén - közölte szerdán a vezérkari főnök hivatala.

Patkányok lepték el Mianmart

Nagyvilág2017.06.06, 15:28

Patkányok ezrei lepték el Mianmar falvait, a szokatlan invázióban sokan egy természeti csapás előjelét látják.

Húszan meghaltak, több mint egy tucat ember eltűnt egy kompbalesetben

Itthon2017.04.08, 11:38

Felborult egy komp Mianmarban, húsz ember meghalt, több mint egy tucat eltűnt. 

Pusztító földrengés Mianmarban, sok a halott

Nagyvilág2017.03.14, 09:20

Az orosz állami hírügynökség jelentése szerint legalább 24 halálos áldozata van annak az 5,1-es erősségű földrengésnek, amely hétfő éjjel rázta meg Mianmar legnagyobb városának, Rangunnak a térségét; a TASZSZ halálos áldozatokról szóló hírét egyelőre egyetlen más hírügynökség sem erősítette meg.

Húszezer mianmari kért menedéket Kínában

Nagyvilág2017.03.09, 13:08

Húszezernél is több mianmari menekült el, és kért menedéket Kínában a délkelet-ázsiai ország északi részén tomboló erőszak miatt – közölte csütörtökön a pekingi külügyminisztérium.

Szétverték a H&M gyárát a munkások

Unikornis2017.03.08, 12:47

A munkások súlyosan megrongálták annak a mianmari gyárnak a berendezéseit és épületét, amelyben a H&M-nek készítenek ruhákat.

Négy és fél millió metamfetamintablettát találtak egy buddhista szerzetesnél Mianmarban

Nagyvilág2017.02.07, 11:54

Letartóztattak egy buddhista szerzetest Mianmarban, miután autójából és a kolostorból, ahol él, több mint négy és fél millió metamfetamintabletta került elő – közölte kedden a helyi rendőrség.

Csecsemőgyilkosságokról és nemi erőszakról ír az ENSZ mianmari rohingjákról szóló jelentése

Nagyvilág2017.02.03, 14:52

Tömeggyilkossággal és csoportos nemi erőszakkal vádolja a mianmari biztonsági erőket az ázsiai ország muszlim vallású rohingja kisebbségéről szóló pénteki ENSZ-jelentés. Az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosságának 43 oldalas beszámolója szerint az atrocitások "nagy valószínűséggel" kimerítik az emberiesség elleni bűncselekmények és a népirtás fogalmát.

Korán kell kelni Mianmar legjobb piacához

Travelo2017.12.06, 12:30

Korán kell kelni Mianmar legjobb piacához.

Kínai rakéta maradványa zuhanhatott le Mianmaron

Tudomány2016.11.14, 13:09

Több mint négy méter hosszú, fémből készült objektum zuhant le az égből Mianmar északi részén.

Mégsem zuhant tengerbe egy repülő Mianmar partjainál

Nagyvilág2016.10.28, 11:25

Tengerbe zuhant egy egyelőre azonosítatlan polgári repülőgép Mianmar nyugati partjainál. A mentőcsapatok megindultak a helyszínre. Még egyik légitársaság sem jelezte, hogy az övék lett volna a gép. A nyomozók azonban úgy találták, hogy csak vaklárma volt az egész.

Tragédia a buddhista ünnep nyitányán

Nagyvilág2016.10.17, 12:06

Elsüllyedt egy folyami komp a hétvégén Mianmarban, a hétfői hivatalos adatok szerint legalább 25-en meghaltak, többtucatnyian pedig eltűntek.

Fegyveres harcok elől menekülnek a mianmariak

Nagyvilág2016.10.14, 11:24

Több ezer ember kényszerült otthona elhagyására Mianmar nyugati, főleg muszlimok lakta részén, ahol napok óta heves harcot vívnak egymással fegyveres lázadók és katonák.

Földrengés Mianmarban - a híres bagani pagodák is megrongálódtak

Travelo2017.10.18, 10:37

A Richter-skála szerinti 6,8-as erejű földrengés rázta meg szerdán Mianmar középső részét, és a festői szépségű Bagan híres pagodái közül többet is megrongált.

Titokzatos betegség szedi áldozatait Mianmarban

Egészség 20102016.08.04, 14:26

Titokzatos betegség szed áldozatokat a mianmari gyerekek között: június közepe óta eddig legalább 30-an haltak meg az ország északnyugati részén a légzési nehézségekkel járó kórban - mondták el helyi tisztségviselők csütörtökön.

Buddha-tetkója miatt tiltottak ki egy turistát Mianmarból

Travelo2017.10.18, 12:41

Buddha-tetkója miatt tiltottak ki egy turistát Mianmarból

Rejtély, miért nem dőlnek le a billegő sziklatömbök

[origo] utazás2016.03.15, 10:03

Az Arany-sziklát a buddhisták szerint Buddha hajszála tartja, a finn furcsa követ trollok egyensúlyozták fel egy másik szikla tetejére, Indiában pedig Krisna kedvenc csemegéje kövült meg egy dombtetőn. Látszólag mindhárom ingókő ellentmond a statika törvényeinek, de évezredek óta nem mozdulnak a helyükről.

Kitiltják a turistákat a világ leghíresebb pagodáiból

Travelo2017.10.17, 13:47

Elege lett a mianmari hatóságoknak a turisták illetlen viselkedéséből, ezért március elsejétől minden turistának megtiltják, hogy felmásszon Bagan híres, szent helyként tisztelt pagodáira.

Nem mászhatnak fel többé a turisták a híres pagodákra

Archívum2016.02.23, 19:36

Illetlenül viselkedtek a látogatók, ezért a mianmari hatóságok tilalmat rendeltek el.

Ötvenen haltak meg, rájuk omlott az ékkőbánya

Nagyvilág2015.12.26, 13:35

Földcsuszamlások voltak mianmari bányákban, rengetegen halhattak meg.

Elsöprő győzelmet aratott a mianmari ellenzék

Nagyvilág2015.11.09, 13:04

Az első eredmények szerint a kormányalakításhoz elegendő mandátumot szerzett a mianmari parlamentben a Nobel-békedíjas Aung Szán Szu Csí vezette ellenzéki Nemzeti Liga a Demokráciáért.

Újabb áradások fenyegetnek Mianmarban

Nagyvilág2015.08.09, 08:10

Kilencvenhatra emelkedett a mianmari áradások halálos áldozatainak száma, és majdnem hatszázezer embernek kellett elhagynia az otthonát az ítéletidő miatt.

Egyméternyi csapadék zúdult Mianmarra

Nagyvilág2015.08.03, 16:16

Katasztrófa sújtotta övezetté vált Mianmar nyugati fele. Az 53 milliós ázsiai országban évtizedek óta nem látott árvizek pusztítottak, miután néhány nap alatt 1 méter eső esett.

Hatalmas árvíz pusztít Mianmarban

Nagyvilág2015.08.03, 11:36

Az özönvízszerű monszunesők miatt gyorsan emelkedett a folyók szintje és földcsuszamlások keletkeztek. Több ezer ház omlott össze, mezőgazdasági területeket, hidakat, utakat rongált meg az árvíz.  

Életfogytiglan illegális favágásért

Nagyvilág2015.07.23, 11:28

Mianmarban életfogytiglani börtönbüntetésre ítéltek 153 kínait, akik illegálisan vágtak ki fát az ország északi részén.

Mianmar: több mint tízezer dengue-láz fertőzött

Travelo2017.10.09, 10:54

Mianmar: több mint tízezer dengue-láz fertőzött

Több száz menekült holttestére bukkantak a tömegsírokban

Nagyvilág2015.05.24, 16:22

Feltehetőleg több száz mianmari, illetve bangladesi menekült holttestét rejtő tömegsírokat találtak Malajzia északi, Thaifölddel szomszédos Perlis tartományában - jelentették vasárnap helyi lapok.

Mianmarban épp újév van: punkok és locsolkodók ünnepelnek Rangun utcáin

Travelo2017.12.06, 11:25

Mianmarban az év többi részében szigorú szabályok vonatkoznak bármilyen gyülekezésre vagy felvonulásra, de a vízünnepre ezek nem vonatkoznak, így ilyenkor az utcákon ünnepelnek, táncolnak, fesztiváloznak.

Buddhával reklámozták éttermüket a Facebookon, börtön és kényszermunka jár érte

Travelo2017.10.06, 13:55

Buddhával reklámozták éttermüket a Facebookon, börtön és kényszermunka jár érte

Már 45 halottja van a hajókatasztrófának

Nagyvilág2015.03.15, 08:36

Csaknem kétszeresére, 45-re nőtt az egy nappal ezelőtti nyugat-mianmari hajókatasztrófa áldozatainak száma - jelentette vasárnap egy helyi lap.

Kínát bombázta egy mianmari harci gép

Nagyvilág2015.03.13, 22:22

Négy kínai munkás vesztette életét pénteken Kína délnyugati, Jünnan tartományában, amikor egy mianmari harci repülőgép kínai területre dobott le egy bombát - jelentette a hivatalos Hszinhua hírügynökség.

Világjárás Mianmartól Villányig: ide készülünk idén

Travelo2017.12.04, 16:07

Terveink szerint idén hátizsákos turistaként járjuk be Mianmart, kerékpáron fedezzük fel Franciaország legfestőibb tájait, Szardínia szigetén lógatjuk a lábunkat, majd Villányban kóstolgatjuk a testes vörösborokat. Persze nem biztos, hogy minden álmunk valóra válik már idén, de azért törekszünk rá. Íme úti terveink 2015-re.

Ennél jobb hely nincs is egy kolostornak

Archívum2014.11.08, 18:10

777 lépcső vezet fel a Mianmar közepén található vulkanikus képződmény tetejére.

Itt minden arany, ami fénylik

[origo] utazás2014.03.25, 21:55

Akinek már nem elég egzotikus az egyre inkább modernizálódó Délkelet-Ázsia, Mianmarban még megtalálhatja azt az Indokínát, amelyet régi olvasmányaiból ismer. De érdemes sietni, mert egyre többen keresik fel.

Ötventonnás jádetömböt találtak Mianmarban

Nagyvilág2014.02.21, 16:02

Akár ötventonnás is lehet az a jádetömb, amelyet Mianmar északi részén találtak; a kormány katonákat rendelt ki a hatalmas, félig föld alá temetett kő védelmére.

Szédítő látvány a sínek alatt

Archívum2013.10.06, 13:50

Még ma is a világ egyik leglátványosabb építészeti alkotásaként tartják számon a mianmari Goteik-viaduktot.

Mianmarból kaptunk leckét demokráciából

Nagyvilág2013.09.13, 22:17

A fél évszázada katonai diktatúraként működő Mianmarból Budapestre érkező Aun Szan Szú Kji tizenöt évig volt házi őrizetben. A Nobel-békedíjas ellenzéki politikus egyik legnehezebb feladata, hogy rávegye az embereket, harcoljanak a jogaikért akkor is, ha félnek.

Kurblis számítógépről küldtem haza levelet

Archívum2013.06.21, 21:57

Aranyozott pagodák kivilágítatlan, kátyús utak mentén. Sáfrányszínű köntösbe bújt szerzetesek és skót szoknyás férfiak. Poros utakon ballagó bivalycsordák, bicajozó tömegek és konflisok. Elképesztő szegénység, de sehol máshol nem tapasztalt kedvesség. Mindennapi atrocitások, mégis mintha ismeretlen lenne a stressz. Ez Mianmar, a világ egyik legellentmondásosabb országa.

Az EU már nem korlátozza Mianmart

Nagyvilág2013.04.22, 18:57

A 2010 óta bevezetett reformok miatt oldották fel a Mianmarral szembeni embargót.

Matrózgyilkosokat végezték ki Kínában

Nagyvilág2013.03.01, 13:40

Kivégeztek egy mianmari születésű drogbárót és három társát Kínában. Tizenhárom kínai matrózt öltek meg.

A világ legértéktelenebb pénzérméje

Nagyvilág2013.02.26, 14:33

Mindössze egyezred forintnyi az értéke az üzbegisztáni tijinnek, amely a valaha volt legértéktelenebb pénzérme.

Maja Riviéra, templomerdő, mesebeli tájak

Travelo2017.12.08, 16:21

Maja romvárosok tövében fürdőzne, a Gangnam Style hazájába látogatna, szurkolna vagy mesebeli tájakon barangolna? Az alábbi célpontokon megteheti. Nem tudja, hova menjen nyaralni, ha elvágyódik Európából? Segítünk! A Travelo tippjei 2013-ra, második rész.

Tűz volt a gépen, mielőtt kettétört

[origo] utazás2012.12.25, 14:55

Repülőgép-balesetben ketten meghaltak, további 11-en pedig megsérültek kedden Mianmarban. A belföldi járat 65 utast szállított - köztük külföldi turistákat -, és kényszerleszállást hajtott végre az ország középső részén - közölte a gépet üzemeltető Air Bagan légitársaság.

Amnesztia fogadta a Mianmarba látogató Obamát

Nagyvilág2012.11.19, 09:47

Kisiskolások és amnesztia fogadta Mianmarban Barack Obama amerikai elnököt. Ő az első amerikai elnök, aki a délkelet-ázsiai országba utazik. A látogatásától további nyitást várnak a 20 év diktatúra után a reformok útjára lépett országban, érkezésével egy időben 44 politikai foglyot engedtek szabadon.

Félezer foglyot engednek szabadon Obama miatt Mianmarban

Nagyvilág2012.11.15, 10:59

Látványos gesztussal készül a mianmari kormány Barack Obama hétvégén kezdődő látogatására: 452 fogoly kap amenesztiát. A kormány a jó szándékát akarja bizonygatni, de az egyelőre nem világos, hogy politikai okból bebörtönzöttek is lesznek-e a szabadon engedettek között.

Buddhista kolostorokat rombolt le a földrengés Mianmarban

Nagyvilág2012.11.11, 12:34

Erős, 6,6-es fokozatú földrengés pusztított Mianmarban. Legalább tizenhárman meghaltak, több buddhista kolostor romba dőlt.

Porig égettek egy mianmari falut

Nagyvilág2012.10.27, 13:11

Az elmúlt héten 64-en haltak meg egy vallási konfliktusban Mianmarban, műholdfelvételek szerint pedig egy nagyobb falut is porig égettek.

Lábbal evező halászok és úszó kertek

[origo] utazás2012.11.21, 14:39

Mianmari utazásunk egyik legérdekesebb állomása az Inle-tó volt. Láttunk olyan halászokat, akik a lábukkal hajtották magukat, kipróbáltuk az ételeket a helyi piacon, amelyek egy részét a vízen termesztették, és elmentünk egy kolostorba, ahol már nem ugrálnak a macskák. Mindezt olcsón.

Liliputi székek és óriási sztúpák

[origo] utazás2012.09.27, 07:00

Mianmar (régebbi nevén Burma) még a legelszántabb utazók céljai között is ritkán szerepel. Nem véletlenül: a dél-kelet ázsiai ország 50 év katonai kormányzás után csak most kezd nyitni a világ felé. Pénzkiadó automaták már vannak, de olcsó szállást nehéz szerezni.

Obamával találkozik a mianmari ellenzéki vezér

Nagyvilág2012.09.17, 08:40

Találkozik Barack Obama amerikai elnökkel, és kongresszusi érdemérmet vesz át az USA-ban Aun Szan Szú Kji mianmari ellenzéki vezető. Az évekig házi őrizetben tartott politikus húsz év után először utazhat Amerikába.

Diákvezetőket tartóztattak le Mianmarban

Nagyvilág2012.07.07, 17:13

A tavaly megkezdett demokratikus reformok ellenére országszerte több mint húsz fiatalt tartóztattak le Mianmarban, a világ egyik legkeményebb diktatúrájában. A diákok egy ötven évvel ezelőtti tüntetésről akartak volna megemlékezni, a hatalom ezt nem hagyta.

Legádázabb ellenfelével próbálja elbűvölni a nyugatot a mianmari rezsim

Nagyvilág2012.04.03, 16:21

Az évtizedeken át elzárt mianmari diktatúra rohamos léptekkel indult el a demokrácia útján, hogy megszabaduljon az országot sújtó gazdasági szankcióktól. Az ellenzék legendás alakjának, Aun Szan Szú Kjinek a vasárnapi győzelme mindenképpen jó pont, de egy, az [origo]-nak nyilatkozó emberi jogi aktivista szerint a gyors reformoknak is megvan a veszélyük.

Parlamenti választásokon vizsgázik a mianmari demokrácia

Nagyvilág2012.04.01, 13:02

Megkezdődtek az időközi parlamenti választások Mianmarban. A szabálytalanságok ellenére a Nobel-békedíjas Aun Szan Szú Kji indul a parlamentbe jutásért, és most először bekerülhet a törvényhozásba.

Először jutott be a mianmari parlamentbe Aun Szan Szú Kji

Nagyvilág2012.04.01, 15:01

Tavaly még házi őrizetben volt a Nobel-békedíjas politikus, az idén mianmari kormánykörökben már felvetődött, hogy Aun Szan Szú Kji kormányzati pozíciót kapna a választások után.

Több mint húsz év után lesz ismét amerikai nagykövet Mianmarban

Nagyvilág2012.01.13, 20:20

Néhány órával az után, hogy Mianmarban kiengedték a legismertebb politikai elítélteket, az Egyesült Államok bejelentette, hogy nagykövetet küld a délkelet-ázsiai országba. A szankciók feloldásához azonban további reformokat várnak a nyugati hatalmak.

Aung Szan Szú Kjí pártja indulhat az időközi választásokon

Nagyvilág2012.01.05, 15:09

A mianmari ellenzék vezéralakja azt reméli, még életében lesznek szabad választások a húsz éve szigorú katonai uralom alatt álló országban. Aung Szan Szú Kjí életében először indul az április időközi választásokon.

Engedélyezik a békés tüntetéseket Mianmarban

Nagyvilág2011.12.03, 13:53

Törvény biztosítja a jövőben a békés jellegű tüntetések megtartását Mianmarban - jelentette az állami média. Az esemény előtt öt nappal kérvényt kell benyújtani a rendőrséghez, amelynek indokolnia kell majd, ha elutasítja a rendezvény megtartását.

Feltételekkel vette vissza Mianmart a FIFA

Archívum2011.11.07, 13:24

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) részben helyt adott Mianmar óvásának, s visszavonta az ország kizárását a 2018-as világbajnoki selejtezősorozatból.

A FIFA kizárt egy országot a vb-selejtezősorozatból

Sport2011.09.30, 18:09

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) kizárta Mianmart a 2018-as világbajnokság selejtezősorozatából.

Az utolsó igazi afrikai királyságtól is tanulhatott az alkotmányozó Fidesz

Nagyvilág2011.04.18, 15:08

A nemzetközi sajtó is figyelemmel kísérte a magyar alkotmányozást, de nem Magyarország volt az egyetlen ország az utóbbi években, amely új alaptörvényt alkotott. Milyen tanulságai voltak a bolíviai, a montenegrói vagy épp a szváziföldi alkotmányozásnak?

A japán földrengés következménye lehet a mianmari rengés

Nagyvilág2011.03.25, 09:53

Legalább hatvan halottja van a csütörtöki mianmari földrengésnek, a helyi lapok szerint több száz ház összedőlt, a szakértők szerint a térségbeli szeizmikus helyzet a korábbi japán földrengés következménye.

A tábornokok szemébe nézne a kiengedett mianmari ellenzéki

Nagyvilág2010.11.14, 19:34

Kiegyezésre szólított fel a hét év házi őrizet után szombaton szabadon engedett Aung Szan Szú Kji, mianmari ellenzéki vezető. Szú Kjit több mint tízezren fogadták az utcákon, ahol szokatlan módon nem lehetett katonákat vagy rendőröket látni. Szú Kji közölte, őszintén szeretne beszélni az országot irányító tábornokokkal.

Kiengedték a házi őrizetből a mianmari ellenzék vezetőjét

Nagyvilág2010.11.13, 17:20

Százak tüntettek annak a mianmari politikusnak a szabadon bocsátásáért, aki az elmúlt éveket házi őrizetben töltötte. Ang Szan Szú Kji-t helyi idő szerint szombat este szabadon engedték a mianmari hatóságok.

Hatalmas csalás a megfigyelők szerint a mianmari választás

Nagyvilág2010.11.08, 15:03

Az USA, Ausztrália és az EU is bírálta a vasárnapi mianmari választásokat. A délkelet-ázsiai országban 20 év diktatúra után tartottak választást, amit a legnagyobb ellenzéki párt bojkottált, független megfigyelők pedig megfélemlítésről és szavazatvásárlásról számoltak be. A voksok többségére az előzetes eredmények szerint a katonai rezsimhez kötődő pártok számíthatnak.

Két évtized diktatúra után tartanak választásokat Mianmarban

Nagyvilág2010.11.07, 14:09

Többpárti demokráciává alakítanák a 20 éve diktatórikusan irányított Mianmart (Burmát) a vasárnap rendezett parlamenti választások, amelyeken több tucat párt indult a hadsereg által vezetett délkelet-ázsiai országban. A diktátorok által felkínált demokráciában azonban nem hisznek sem az ellenzéki pártok, sem az USA: a választásokat a rendszer kritikusai manipulált színjátéknak tartják, a legnagyobb ellenzéki erő pedig bojkottra szólította fel híveit.

Egyelőre csak legenda a tüsszögő majom

Tudomány2010.10.27, 09:01

Egy helyi legenda szerint esőben tüsszöghet az a piszeorrú majom, melyet Mianmar északi részén fedeztek fel kutatók.

Novemberben húsz év után először tartanak választást Mianmarban

Nagyvilág2010.08.13, 17:14

November 7-re tűzte ki a demokratikusnak nevezett választások időpontját a mianmari junta. A szavazáson azonban nem indulhat a legismertebb ellenzéki vezető, és a parlamenti székek 25 százaléka automatikusan a hadseregé marad. Mianmarban 20 éve nem volt választás.

Már öt nappal jelezhetők előre az indiai tájfunok

Időjárás2010.07.29, 14:51

Öt nappal lehetett volna előrejelezni, hogy a Nargis tájfun lecsap Burmára, ha már 2008-ban a kutatók rendelkezésére állt volna az az új modell, amit a NASA szuperszámítógépén futtattak le most. A Nargis 100 ezer ember halálát okozta.

Albínó elefántra bukkantak Mianmarban

Tudomány2010.06.30, 08:27

Albínó elefántra bukkantak Mianmar keleti részén. A helyi sajtó keddi közlése szerint a 38 éves, két méter magas nőstény állatot a hét végén fogták be az erdészek.

Szerencsét hozó fehér elefántot űz a mianmari kormány

Nagyvilág2010.05.09, 13:18

A hagyomány szerint szerencsét és jólétet hozó fehér elefánt után kutatnak legfelsőbb parancsra a mianmari katonák. A rezsim feltehetően legitimitását akarja megerősíteni a legendás állat befogásával, a szabadnak hirdetett, de az ellenzék által bojkottált választás évében.

Törvénnyel záratják ki pártjából Aung Szan Szú Kjit

Nagyvilág2010.03.10, 06:48

Olyan törvényt hozott Mianmar katonai kormánya, amely szerint szabadságvesztésre ítélt ember nem lehet tagja politikai pártnak. A törvény érinti a Nobel-békedíjas Aung Szan Szú Kji ellenzéki vezetőt, aki az elmúlt húsz év nagy részét házi őrizetben vagy börtönben töltötte.

A haiti földrengés a Google Földben is

Techbázis2010.01.14, 17:50

A Google ingyenes, virtuális földgömbszoftveréhez letölthető az a friss műholdkép, amelyen megtekinthető a Haitit sújtó földrengés pusztítása. A friss műholdképek publikálásával a mentési munkálatokat végzőket is segíti a keresőcég.

Diplomatákkal beszélhetett Aung Szan Szú Kji

Nagyvilág2009.10.09, 07:29

Nyugati diplomatákkal találkozhatott a házi őrizetben levő mianmari ellenzéki vezető, Aung Szan Szú Kji. A katonai junta részéről tett engedmény az amerikai Mianmar-politika enyhülését követte.

Négy nagyobb földrengés volt hétfőn Délkelet-Ázsiában

Nagyvilág2009.09.22, 11:42

Egy nap alatt 4 jelentősebb földmozgás volt Délkelet-Ázsiában és Óceániában hétfőn: a rengések a Richter-skála szerint 6,1 és 4,8 közötti erősségűek voltak. Bhutánban legkevesebb 11 ember meghalt.

Tehetségtelen az ENSZ-főtitkár egy norvég diplomata szerint

Nagyvilág2009.08.20, 10:44

Komolyan kritizálta Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár képességeit egy norvég diplomata. Az oslói békét tető alá hozó Mona Juul szerint hiányzik a karizma a világszervezet vezetőjéből, akit emiatt még Mianmar és Srí Lanka vezetői is lekezelően elutasítottak. Juul szerint a Bush-kormánynak és Kínának állt annak idején érdekében egy gyenge főtitkár, a mostani konfliktusok kezelésében viszont kevés, amit Ban nyújtani tud.

Előző
Következő