Mianmar

címke rss

Kétszáz mianmarit mentettek ki indonéz vizekből

Nagyvilág2009.02.03, 06:51

Közel kétszáz, több mint három hete hánykolódó mianmari menekültet mentett ki a tengerből az indonéz haditengerészet. Az út során huszonketten meghaltak, a túlélők nagyon rossz egészségi állapotban voltak. A menekültek a Mianmarban üldözött, muszlim vallású rakhin kisebbséghez tartoznak, akik Thaiföldre készültek, de a hatóságok visszatoloncolták őket nemzetközi vizekre.

Húsz évet kapott egy ellenzéki blogger Mianmarban

Nagyvilág2008.11.11, 07:23

Húsz év börtönt kapott Mianmarban egy ellenzéki blogger, aki a katonai junta irányítása alatt álló államban élők legnagyobb nehézségeiről indított vitákat blogjában. Elítéltek egy költőt is, aki egyik versével állítólag lejáratta az államot.

"Autóval, hajóval, ha nincs más, vállon"

Nagyvilág2008.06.28, 15:30

Több mint 130 ezren haltak meg a Nargis ciklon miatt, amely május elején sújtott le Mianmarra. Sok helyi szerint az országot irányító katonai junta tudott a veszélyről, mégsem figyelmeztette az embereket, csak a repülőgépeiket helyezték biztonságba. A gyerekeknek, öregeknek alig volt esélyük a túlélésre, a nemrég hazatérő magyar segélymunkások találkoztak olyan anyával, aki egyik gyerekét veszni hagyta, hogy legalább kisebb testvérét megmenthesse. A Baptista Szeretetszolgálat munkatársa mondta el az [origo]-nak, mit látott a letarolt, máig vízzel borított ázsiai országban.

911 segélymunkást engedett be a mianmari junta

Nagyvilág2008.06.11, 13:03

A mianmari junta hivatalos lapja szerdán összesítést közölt a külföldi segélymunkásokról, akiket  beengedtek az országba a ciklon május eleji pusztítása óta. A katasztrófa első három hetében egyáltalán nem fogadta Mianmar a segíteni érkezőket, csak az ENSZ-főtitkár látogatása után enyhült meg a világszervezet munkatársai felé, és a civil szervezetek továbbra is arra panaszkodtak: nehézkes a segélyek eljuttatása a rászorulókhoz.

Otthagyják Mianmart a segéllyel megrakott amerikai hajók

Nagyvilág2008.06.04, 12:07

 Elhagyják Mianmart azok az amerikai hadihajók, amelyek segélyszállítmányt vittek volna a ciklon áldozatainak, mert a katonai junta nem engedte be őket. A mianmari vezetők ugyanis attól tartanak, hogy az Egyesült Államok valójában meg akarja szállni országukat.

Utólag törvényesítené hatalmát a mianmari junta

Nagyvilág2008.06.03, 13:34

A mianmari katonai junta szerint a népszavazással elfogadott új alkotmány érvénytelenítette az ellenék 1990-es győzelmét, így az ellenzéknek nincs más választása, mint indulni a 2010-re tervezett választásokon. Az ellenzék vezetője, a házi őrizetben tartott Aung Szan Szú Kji azonban nem indulhat, mivel férje külföldi állampolgár volt.

Mianmari felügyelettel dolgozhatnak a segélyszervezetek

Nagyvilág2008.05.26, 10:51

Az ENSZ főtitkár után vasárnap a mianmari miniszterelnök is közölte: országa kész fogadni a külföldről érkező segélyszervezetek munkatársait. Rangunban közben mintegy ötven ország, ENSZ-ügynökség és nem kormányzati szervezet képviselői vettek részt a világszervezet által szervezett adományozó konferencián.