Miami Heat
címke rss- kapcsolódó címkék:
- NBA
- kosárlabda
- férfi kosárlabda
- Orlando Magic
- Délkeleti csoport (NBA)
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Derbit veszített a Los Angeles Lakers
Évek óta nem megy a Los Angeles Clippers kosárlabdacsapatának a városi rivális Lakers ellen, ám annak ellenére, hogy 1997 óta 31 mérkőzésből 28-at a LAL nyert meg, Kobe Bryantet nélkülözve szerdán esélye sem volt a 28 pontos Elton Brand vezette "kistestvér" ellen. Az élcsapatok közül nyert a Miami, a Washington, a Cleveland és a Phoenix, a Nyugati főcsoport 3. helyén álló Seattle viszont botlott a Utah ellen.
Feltámadt a Bulls a rossz rajt után
A bajnok és a két főcsoport éllovasa is kikapott az NBA legutóbbi játéknapján, a Detroitot a Minnesota, a Miamit a Philadelphia, a San Antoniót pedig Portland verte. Az idényt gyengén kezdő Chicago ellenben nagyon beindult, Atlanta elleni győzelem azt jelenti, hogy az elmúlt 22 mérkőzésből tizenhetedszer ünnepelhettek a Bikák.
Spurs-siker a texasi rangadón
A San Antonio győzelmét hozta az NBA legutóbbi játéknapjának csúcsmérkőzése: a SAS hazai pályán három ponttal verte a Dallast. A Miami kétszeri hosszabbítást követően szenvedett minimális vereséget a kisebbik Los Angeles-i csapat, a Clippers vendégeként, míg a Memphis idegenben ütötte ki a Charlotte-ot.
Megfázott a Heat a Phoenix Suns ellen
Hiába dobott száz pont felett, mégis kikapott a Miami Heat kosárlabdacsapata, amely a listavezető Phoenix Suns otthonában szenvedett 122-107-es vereséget. A vendégeknél Shaquille O'Neal 34 pontot szerzett, csakúgy, mint a hazaiak legjobbja, Amare Stoudemire. Érdekesség, hogy a Suns mindössze hét játékost foglalkoztatott a meccs során, s a kezdőötös minden tagja kétszámjegyű pontot termelt.
Dollárezreket ért Bryanték kosárparádéja
Remek játékot és hazai sikert hozott a Los Angeles Lakers-Houston Rockets találkozó az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján, három játékos számára ezúttal mégsem az eredmény volt a legfontosabb. A hazaiak sztárja, Kobe Bryant, valamint a vendégeket erősítő Tracy McGrady és Bob Sura ugyanis ezen a találkozón játszott a délkelet-ázsiai katasztrófa károsultjainak megsegítéséért, méghozzá kiválóan.
A Heat kikapott, James maszkban is remekelt
Megszakadt a Shaquille O'Neal vezette Miami 14 mérkőzéses győzelmi sorozata az NBA legutóbbi játéknapján. A floridaiak nyáron érkezett szupersztárja 25 ponttal és 14 lepattanóval zárt, csapata mégis kikapott a vendég Seattle-től.
Nets-siker a szomszédvárak rangadóján
A New Jersey sikerével ért véget az NBA legutóbbi játéknapjának rangadója, miután Vince Carterék 93-87-re tudtak győzni a New York Knicks vendégeként. A Miami magabiztosan verte a Charlotte-ot, míg a Memphis Minneapolisból távozott győztesen.
Nem babonás a Miami Heat
Bár általában a 13-as számot nem tartják szerencsésnek, a Miami Heat kosárlabdacsapata számára ez jelen pillanatban franchise-rekordot jelent. A floridai együttes ugyanis zsinórban tizenharmadik győzelmét érte el az NBA-ben, ráadásul Dwyane Wade pályafutása első tripladuplájával segítette győzelemre társait Detroitban. A játéknap másik három összecsapásán a Seattle, az Indiana és a San Antonio örülhetett.
Száz pont felett verhetetlen a Miami Heat
Folytatta tavalyi formáját a Miami Heat kosárlabdacsapata, amely a 2003-2004-es idényben négyszer is legyőzte az Orlandót, s most sem kegyelmezett a Magicnek. A 117-107-es sikerből Shaquille O'Neal 27 ponttal vette ki részét. Érdekesség, hogy a Heat idén tizennégyszer dobott 100 pont felett, s mindig meg is nyerte ezeket a meccseket. Hiába dobott 38 pontot Richard Jefferson, csapata, a New Jersey Nets így is kikapott Torontóban.
Megvan a Hornets második győzelme
Az NBA legutóbbi játéknapján a Toronto okozta a legnagyobb meglepetést, az idén nem túl acélos Raptors ugyanis elkapta hazai pályán a Minnesotát. A New Orleans a Golden State ellen megszerezte második győzelmét az idényben, a Miami és a San Antonio pedig rangadót nyert a Washington és az Orlando ellen.
Iverson negyvennel szórta meg a Bucksot
Zsinórban negyedik győzelmét könyvelhette el a Miami Heat kosárlabdacsapata, amely az egyaránt 20 pontig jutó Shaquille O'Neal és Dwayne Wade vezérletével 106-98-ra győzött Torontóban. Az NBA vasárnapi összecsapásai közül a többi már hazai sikert hozott: a Lakers hazai pályán héttel múlta felül az Orlandót, míg a Philadelphia - Allen Iverson szezoncsúcsot jelentő 40 pontjával - hattal verte a Milwaukeet.
Iverson mentette meg a Philadelphiát
A címvédő Detroit Pistons Richard Hamiltonnak 1.3 másodperccel a lefújás előtt szerzett kosarával nyert 78-77-re a vendég Miami Heat ellen az észak-amerikai profi kosárlabda-liga (NBA) legutóbbi játéknapján. A Philadelphia 76ers sztárja, Allen Iverson a végső dudaszó pillanatában dobta a győztes duplát a hosszabbításban a Washington Wizards ellen, a Los Angeles Lakers ugyanakkor otthon kapott ki a Sacramento Kingstől.
Garnett közel járt a tripladuplához
Mindössze két asszisztra lett volna szüksége Kevin Garnettnak ahhoz, hogy tipladuplát érjen el az NBA legutóbbi játéknapján. A Minnesota Timberwolves kosarasa 25 pontot dobott a Miami elleni, 108-97-re megnyert összecsapáson, leszedett 21 lepattanót, és kiosztott 8 gólpasszt. A liga legjobbja a 7-1-es mérleggel rendelkező Seattle, a Sonics ezúttal Philadelphiában nyert. Ötödik meccsén ötödik zakóját gyűjtötte be a Bulls.
Nincs már veretlen csapat az NBA-ben
Az utolsó hibátlan, a Miami Heat hazai pályán kapott ki csúnyán a keleten túrázó Dallastól az NBA legutóbbi játéknapján, így nincsen már veretlen csapat a mezőnyben. A mérkőzés a Mavericks német szupersztárjának, Dirk Nowitzkinek a jutalomjátékát hozta: az extraklasszis erőcsatár 41 ponttal segítette győzelemhez a látogatókat.
Folytatódik a Shaq-Kobe sárdobálás
Shaquille O'Neal a Miamiba igazolása óta heti rendszerességgel gyalázza a sajtóban egykori csapattárását, sőt, a nyáron elkészült új lemezén is "megemlékezik" róla. Bryant most visszavágott: nyilatkozata szerint a Nagytesó milliókat költött nőkre Los Angelesben. A Lakers közben azt adta hírül, hogy Karl Malone még hónapokig nem léphet pályára - a gyanakvók szerint ez kacsa, hogy a többi kérőt elijesszék.
Shaq Floridába költözött
Shaquille O'Neal mától hivatalosan is a Miami Heat játékosa. A floridai franchise szakértők szerint kirabolta a Lakerst, amikor a 11-szeres All-Star centerért "csak" három játékos és egy jövőbeli draftjogot adott.
A legrosszabbkor szakadt meg a Heat sorozata
Nem várta ki a mindent eldöntő, hetedik összecsapást az Indiana Pacers együttese, amely az NBA Keleti főcsoportjának elődöntőjében 73-70-re nyert a Miami otthonában, s 4-2-es összesítéssel bejutott a konferenciafináléba - 1994 óta hatodszor, 2000 óta először.
A Lakers kiverte a címvédő San Antoniót
A Los Angeles Lakers hazai pályán legyőzte a címvédő San Antonio Spurst az NBA rájátszásának legutóbbi játéknapján, s ezzel 4-2-re megnyerte a párharcot. A Keleti főcsoport elődöntőjében szintén a hazai pályán játszó alakulat, az alapszakasz legjobbja, az Indiana Pacers diadalmaskodott a Miami Heat felett, de a párharc megnyeréséhez még egy sikerre szüksége van.
Pacers-verést ért a Heat-csapatmunka
Egyenlített a Miami Heat együttese az alapszakasz-győztes Indiana ellen az NBA keleti főcsoport-elődöntőjének negyedik összecsapásán. Kezdhet mindent elölről a Sacramento és a Minnesota is, miután a Királyok a második hazai meccsük megnyerésével egalizálták a párharc állását.
Győzelemmel kezdte az elődöntőt a Pacers
Kisebb sérülése ellenére pályára tudott lépni Ron Artest, s 25 pontjával győzelemre vezette az Indiana Pacerst a Miami Heat ellen NBA-elődöntőben. A Keleti főcsoport fináléjáért vívott párharcban így 1-0-ra a Pacers vezet. Menesztette edzőjét az Atlanta Hawks, miután a csapat Terry Stotts vezetésével az alapszakasz egyik leggyengébb produkciójával rukkolt elő.
NBA: elődöntőbe jutott a Miami Heat
Zsinórban 16. hazai mérkőzését nyerte meg a Miami Heat kosárlabdacsapata, s a New Orleans Hornets elleni 85-77-es sikerrel 4-3-as összesítéssel abszolválta a negyeddöntőt. Nyugaton már az elődöntő is megkezdődött, a Minnesota Timberwolves otthon kapott ki a Sacramento Kingstől.
NBA: végre túlélt egy playoff-kört a Minnesota
Nyolcadik próbálkozásra végre sikerült a Minnesota Timberwolves kosárlabda-csapata számára túlélni az NBA-rájátszás első fordulóját, a Kevin Garnett vezette együttes 102-91-es sikerével 4-1-es összesítéssel búcsúztatta a Denvert, s már a Sacramento elleni elődöntőre készülhet. Keleten a Miami Heat legyőzte a New Orleanst, jelenleg 3-2-re vezet.
Kedden dől el a Hornets-Heat párharc
Keddig várnia kell ellenfelére az Indiana Pacers kosárlabdacsapatának, miután az NBA Keleti főcsoportjának negyeddöntőjében a hetedik mérkőzés dönt a New Orleans és a Miami között. A vasárnapi összecsapáson a Hornets 89-83-ra nyert, 3-3-ra kiegyenlítve a párharcot. Nyugaton már az elődöntőnél járnak: a bajnok San Antonio Spurs jobb hajrájának köszönhetően 10 ponttal verte a Los Angeles Lakerst.
Garnett nem adott esélyt a Denvernek
A Minnesota Timberwolves pénteken hazai pályán továbbjuthat a Nuggets ellen, miután szoros meccsen győztek Denverben kedden. A mérkőzés hőse természetesen az MVP-várományos Kevin Garnett volt. A játéknap másik találkozóján Baron Davis vezetésével nyert hazai pályán a Hornets a Heat ellen, a széria állása 2-2.
Sokkolta a Bucks a Pistonst
Először fordult elő az idei NBA-sorozat playoffjában, hogy hazai csapat nem tudott meccset nyerni, ezt a bravúrt a Detroit Pistons okozta azzal, hogy 92-88-ra kikapott a Milwaukee Buckstól. A nap másik két mérkőzése papírforma eredményt hozott: Keleten a Miami harminc ponttal lelépte a New Orleanst, Nyugaton a Minnesota - Garnett brutális tripladuplájával - 95-81-re nyert a Denver ellen.
Cassell és Garnett kipontozta a Denvert
Négy hazai győzelmet hozott az NBA rájátszásának vasárnapi fordulója, amelyben Keleten a Detroit és a Miami, Nyugaton a Sacramento és a Minnesota diadalmaskodott. A Timberwolves 106-92-re a Denvert győzte le, a találkozó két hőse a 40 pontos Sam Cassell és a 30-20-as dupladupláig jutó Kevin Garnett volt.
Lépéselőnyben a Rockets, jubilált a Memphis
Megszerezte idei ötvenedik győzelmét a Memphis Grizzlies kosárlabdacsapata, amely az NBA szerdai játéknapján 92-74-re verte a Clevelandet. A Nyugati főcsoportban a két szabad rájátszás-helyért még tart a csata, egyelőre a szerdán egyaránt idegenben nyerő Houston és a Denver van jobb helyen, de a Nuggetsszal hajszálpontosan ugyanolyan mérleggel (41-37) áll a Utah és a Portland is. Keleten a Boston kikapott ugyan Miamiban, de így is simán nyolcadik.
Teljes playoffkészültségben a Nyugat
A bajnoki címvédő nem lépett előrébb, de legalább lestoppolta a Lakerst. A Spurs Los Angeles-i sikerével a Houstonban győző Kings ismét egyedül a Nyugat élén. A Seattle-től kikapó New Orleans továbbra is 50% alatt tanyázik, míg a Minnesota ellen vesztes Memphis továbbra is pályázik az év csapat címre, akárcsak a liga aljáról playoffba jutó Miami.
Roddick nyert Miamiban
Az amerikai Andy Roddick nyerte meg a Miamiban rendezett 3,45 millió dollár összdíjazású tenisztornát, mivel az argentin Guillermo Coria 1 óra 57 percnyi játék után hátsérülés miatt feladta a döntőt.
Roddick és Coria is döntős Miamiban
Nem született meglepetés a férfi elődöntőkben a Miamiban zajló 3,45 millió dollár összdíjazású tenisztornán, így a Mestersorozat 2. állomásán az amerikai Andy Roddick és az argentin Guillermo Coria találkozik a fináléban. A nőknél tavalyi, wimbledoni sikerét követően hosszú szünet után ismét tornát nyert Serena Williams, az amerikaiak sztárteniszezője, aki a 3,06 millió dollár összdíjazású viadal döntőjében két sima játszmában legyőzte az orosz Jelena Gyementyjevát.
Gödörben a Királyok
A Sacramento Kings márciusban az első hat mérkőzéséből ötöt megnyert, de a következő tíz összecsapásból hatot elveszített, és San Antionó-i veresége után már főcsoportelsősége a tét. Az utolsó playoffhelyekért vívott küzdelemben a Portland és a Utah nyert, a legyőzöttek - a Boston és a New Orleans - viszont nagyot kockáztatnak.
Venus Williams búcsúzott Miamiban
A második helyen kiemelt amerikai Venus Williams három játszmában vereséget szenvedett az ötödikként rangsorolt orosz Jelena Gyementyjevától a hárommillió dollár összdíjazású miami női tenisztorna negyeddöntőjében.
Megszakította a Heat szériáját a Pacers
Hét győztes mérkőzés után Indianapolisban kapott ki a Miami Heat kosárlabdacsapata, amely az NBA vasárnapi fordulójában hét ponttal maradt alul a keleti listavezető ellen. A Los Angeles Lakers zsinórban nyolcadik győzelmét aratta, Karl Malone dupla-duplával vette ki részét egykori csapata, a Utah Jazz elleni 91-84-es sikerből.
Williamsék menetelnek Key Biscayne-ben
A második helyen kiemelt amerikai Andy Roddick és honfitársa, a negyedikként rangsorolt Andre Agassi is bejutott a Miamiban zajló tenisztorna nyolcaddöntőjébe a férfiak Mestersorozatának második állomásán.
Federer kikapott Key Biscayne-ben
Véget ért a világranglista-vezető Roger Federer 12 mérkőzés óta tartó veretlenségi sorozata: az első helyen kiemelt svájci klasszist nagy meglepetésre a spanyolok tinitehetsége, Rafael Nadal búcsúztatta a Miamiban zajló tenisztornán, a férfiak Mestersorozatának második állomásán.
Kapros nagy csatában búcsúzott Miamiban
Kapros Anikónak nem sikerült a bravúr a 3 millió dollár összdíjazású miami női tenisztornán: a magyar játékos a 16 közé jutásért óriási küzdelemben, három játszmában vereséget szenvedett a 10. helyen kiemelt orosz Szvetlana Kuznyecovától.
Spadea legyőzte Szafint Miamiban
Az amerikai Vincent Spadea meglepetésre legyőzte a 31. helyen kiemelt orosz Marat Szafint a Miamiban zajló tenisztornán, a férfiak Mestersorozatának második állomásán.
Ivanisevic visszalépett Miamiban
Vállfájdalmai miatt feladta második fordulóbeli mérkőzését Goran Ivanisevic a Miamiban zajló tenisztornán, a férfiak Mestersorozatának 2. állomásán.
Iversonék 32 pontos vereséget szenvedtek
Egyre nehezebb helyzetbe kerül a Philadelphia a rájátszásért folytatott harcban, Iversonék ugyanis szombaton 32 pontos vereséget szenvedtek a Miami otthonában.
New Jerseyben bukott a főcsoportelső Kings
Az NBA legutóbbi játéknapján a Keleti főcsoport hatodik helyezettje, a Cleveland a Chicago ellen megnyerte sorozatban hetedik meccsét, és megmaradt az előnye a New Yorkkal és a Miamival szemben. Előbbi hosszabbítás után verte a Washingtont, utóbbi pedig a csoportnegyedik New Orleans ellen diadalmaskodott. A Nyugati főcsoport éllovasa, a Sacramento 17 pontos vereséget szenvedett New Jerseyben.
Óriási harc az utolsó rájátszáshelyekért az NBA-ben
Nyugaton gyakorlatilag már csak egy, Keleten még három hely kiadó a playoffra, és a szombati meccsek különösen jelentőséggel bírhattak mindkét oldalon, hiszen kikapott a Denver és a Utah, utóbbi a Portlandtől, illetve nyert a Miami és a Cleveland. A Lakerst újabb csapás érte, Kobe Bryant jobb válla meghúzódott, míg Karl Malone visszatérése még egy hetet késik.
NBA: fekete nap Los Angelesben
Hazai pályán a Miami Heattől kapott ki a Clippers, Sacramentóban húszpontos zakóba szalad bele a Lakers az NBA legutóbbi játéknapján, azaz alaposan rájárt a rúd a Los Angeles-i csapatokra. A bajnok Spurs ezúttal Indianapolisban szenvedett vereséget, Lenny Wilkens edzővel szárnyra kapott a Knicks. Rodman három és fél éves kihagyás után 14 lepattanóval tért vissza a kosárlabdapályára.
Alonzo Mourningra veseátültetés vár
Az NBA csütörtöki, három mérkőzésén mindössze egy vendégsiker született a Sacramento Kings jóvoltából, a Minnesota és a Portland otthon diadalmaskodott. Pénteken műtik meg Alonzo Mourningot, a Miami és a New Jersey egykori centerére vesetranszplantáció vár. A bajnok Spurs 2008-ig szerződést hosszabbított Gregg Popovich vezetőedzővel.
13 pontos előnyt hagyott veszni a Phoenix
Három negyed után 92-79-re vezetett a Phoenix Sacramentóban, a végén mégis Stojakovicék örülhettek az NBA legutóbbi játéknapján. Torontóban egy pont döntött a vendég Miami javára.
Miamiban győzött a Spurs
Az NBA legutóbbi játéknapján öt hazai és három vendégsiker született. A New Jersey a Phoenix, a Cleveland az Atlanta, a Dallas az Orlando, a Houston a Detroit, a Golden State pedig a New York ellen győzött otthon, míg a bajnok San Antonio Miamiban, a New Orleans Chicagóban, a Washington pedig - hosszabbítás után - Millwaukee-ban diadalmaskodott.
Újonc kosarasa mentette meg a Raptorst
Három mérkőzésen három hazai siker született az NBA vasárnapi játéknapján. A Lakers, Kings, Raptors trió egyaránt győzött, a legkönnyebben a Kobe Bryant vezette kaliforniaiak, akik a Miamit verték 22 ponttal. A Sacramento Bobby Jackson triplájával szoros meccsen múlta felül a Golden State Warriorst, a Toronto kétszeri hosszabbítás után gyűrte le a Houstont.
McGrady ötvenegy pontot szórt a Nuggetsnek
Megtáltosodott a Miami Heat kosárlabdacsapata, amely második győzelmét is megszerezte az NBA pénteki játéknapján. Hazai pályán nyert a Lakers, Philadelphiában kapott ki a bajnok Spurs. Az Orlando ismét kikapott, annak ellenére, hogy Tracy McGrady 51 pontot dobott Denverben.
Ezúttal a Dallas győzte le az NBA-bajnokot
A sérült Tony Parkert és Tim Duncant nélkülöző NBA-címvédő San Antonio Spurs otthon 81-78-ra kikapott a Dallas Maverickstől a szombati játéknapon. A vendégek legjobbja Antawn Jamison volt, húsz pontot szerzett és kilenc lepattanót gyűjtött be. A Cleveland a Washingtont, a Milwaukee a New Yorkot, a Houston az Orlandót, a Portland pedig az Atlantát verte hazai környezetben, míg a Minnesota Miamiban, a Chicago pedig New Orleansben diadalmaskodott.
- címkék:
- Tony Parker
- Tim Duncan
- Antawn Jamison
- férfi kosárlabda
- kosárlabda
- Houston Rockets
- Milwaukee
- Cleveland Cavaliers
- San Antonio Spurs
- Chicago Bulls
- Minnesota Timberwolves
- Atlanta Hawks
- Dallas Mavericks
- Orlandó
- New York
- Portland
- Miami Heat
- New Orleans (Louisiana)
- Washington Wizards
- NBA-bajnok
- Címkefelhő »
Csonttörő nem cserél helyet Chacónnal
A tv2 Miamiban tartózkodó tudósítójának beszámolója szerint megegyezett Nagy "Csonttörő" János és Julio Pablo Chacón menedzsmentje a Boksz Világszervezet (WBO) floridai békéltető tárgyalásán, így az argentinok nem óvják meg az október 25-i szolnoki gálán kihirdetett végeredményt. Az alku értelmében ugyanakkor a két bokszoló nem cserél helyet a világranglistán, Chacón marad a harmadik pozícióban.
Duncan nélkül csak vergődött a Spurs
Miután a hétfői, memphisi mérkőzésen bokasérülést szenvedett Tim Duncan, s három hétre a pályán kívülre szorult, a San Antonio Spurs bajnokcsapata is megsínylette sztárja távollétét. Az NBA-bajnok ugyan győzött 80-73-ra, de a sikert a leggyengébbnek titulált Miami Heat ellen érte el. A Lakers négyből négy sikernél jár, a Milwaukee Bucks elleni 113-107-es idegenbeli győzelem kulcsembere ismét Kobe Bryant volt. Az Indiana Pacers 71-60-ra verte a Denvert, míg a New Jersey Nets meglepetésre hazai pályán kapott ki a Houston Rocketstől (86-75).
- címkék:
- Kobe Bryant
- Tim Duncan
- férfi kosárlabda
- kosárlabda
- Houston Rockets
- Denver Nuggets
- Délkeleti csoport (NBA)
- profi kosárlabdacsapat
- Atlanti csoport (NBA)
- Los Angeles Lakers
- San Antonio Spurs
- Orlando Magic
- Dallas Mavericks
- Miami Heat
- Los Angeles Clippers
- Milwaukee Bucks
- New Jersey Nets
- Indiana Pacers
- NBA-bajnok
- Címkefelhő »
Ismét kikapott az NBA-címvédő Spurs
Másodszor utazott idegenbe, s második vereségét szedte össze a bajnok San Antonio Spurs kosárlabdacsapata az NBA hétfői játéknapján. Duncanék ezúttal Memphisben kaptak ki 88-80-ra, érdekesség, hogy a hazaiak játékosa, Swift 14 pontjával már a mezőny legeredményesebbje tudott lenni. Otthon kapott ki az Orlando, a Chicago és a Portland, négyből negyedik meccsét bukta el a Miami.
Lewis ötven pontjával nyert a Sonics
Idei második mérkőzésén is diadalmaskodott a Sacramento Kings, a Boston Celtics, a Toronto Raptors és a Seattle Supersonics kosárlabdacsapata, az NBA pénteki játéknapján főleg utóbbi csapat játékosa, Rashard Lewis tett ki magáért, aki 50 pontot szórt a Clippers elleni meccsen. Harmadik mérkőzésén is nyeretlen még a Miami Heat, míg a New Jersey klasszisa, Jason Kidd pályafutása 51. tripladupláját ünnepelhette.
Miamiba került a bajnoki baseball-trófea
Némi meglepetésre a szabadkártyával a rájátszásba jutott Florida Marlins nyerte meg idén az észak-amerikai profi baseball-ligát, miután a döntőben (World Series) 4-2-re legyőzte a New York Yankeest. A házigazda Kuba sorozatban nyolcadszor nyerte meg az amatőr baseball-világbajnokságot.
- címkék:
- NBA
- USA
- Kuba
- Miami Heat
- New York Yankees
- Címkefelhő »
Ismét kikapott a Spurs, Riley lemondott
A címvédő San Antonio Spurs ismét kikapott a kedden NBA előidényében, így felemás mérleggel, négy-négy győzelemmel és vereséggel zárta a felkészülést. A rajt előtti utolsó játéknap legérdekesebb eseményét mégsem a texasi együttes fiaskója jelentette, hanem az, hogy Pat Riley, a Miami Heat legendás vezetőedzője lemondott posztjáról.
Iverson álomszerződést kötött a Sixersszel
Allen Iverson négy évvel meghosszabbította szerződését a Philadelphia 76ersszel, amely 2005 és 2009 között 76,7 millió dollárt fizet majd neki, amivel a "Válasz" a liga öt legjobban fizetett játékosa közé tartozik majd. Egy másik multilmilliomos sztár, Kobe Bryant bírósági ügye a liga vezetője szerint nem gátolja őt a kosárlabdázásban.
Odom Floridába mehet
Ha engedik. Lamar Odom megkapta a várva várt Miami Heat-ajánlatot, és innentől a Los Angeles Clippersen múlik, hajlandó-e elengedni csatárát, akinek "zárolt szabadügynök" státusban van a játékjoga. A Heat a tudósítások szerint hatéves, 67 millió dolláros szerződés mellé "zsíros" aláírási pénzt is ígér Odomnak, aki nagyon szeretne távozni a Clipperstől.
Új lendületet vehet az NBA játékospiaca
Az utolsó lényeges szabadügynök-üzletekről számolhatunk be: Olden Polynice a Clippers, Andre Miller a Nuggets, Samaki Walker a Heat mezében lesz látható a következő szezonban. Az átigazolási időszak legjava azonban csak most kezdődik: elfogytak a szerződés nélküli minőségi játékosok, most jön a cserélgetés.
Ügynöklista neves veteránokkal
A szabadügynök-piac megnyílta után egy hónappal még mindig majdnem száz, szerződés nélküli játékost tartanak nyilván az NBA-ben. Összeválogattuk azokat, akiknek a nevéhez már fűződik jelentősebb cselekedet. A lista némely tagja valóban impozáns név, olyanok is találhatóak itt, mint a Miami egykori nagy ásza, Tim Hardaway, az Indiana ikonja, Reggie Miller vagy a 41 évesen még mindig harcra kész Kevin Willis.
Még három meccse van Jordannek
Michael Jordan győzelemre vezette csapatát Miamiban, de a Washington Wizards mégsem jutott be az NBA rájátszásába. A Milwaukee Bucks ugyanis Torontóban elért diadalával megszerezte az utolsó, 8. kiadó helyet a Keleti főcsoportban. Ez azt jelenti, hogy a fővárosiak 40 éves szupersztárja már csak az alapszakaszból hátralévő három mérkőzésen szerepel pályafutásának befejezéséig.
ATP Race: Moya 15 helyet javított
A Miamiban döntős spanyol Carlos Moya a 22. helyről a hetedikre lépett előre a férfi teniszezők világbajnoki pontversenyében.
Srichaphan legyőzte az öregurat Miamiban
A hatodik helyen kiemelt amerikai Jennifer Capriati nagy küzdelemben legyőzte Meghann Shaughnessyt a több mint hatmillió dollár összdíjazású Key Biscayne-i tenisztornán, s bejutott az elődöntőbe. A férfiak között ugyanez nem sikerült a veterán Todd Martinnak, a thaiföldi Paradorn Srichaphan nagy küzdelemben verte a Martin apónak becézett klasszist.
Spanyol veterán verte Hewittot Miamiban
Nagy meglepetésre nem jutott a legjobb 32 közé a férfiak világranglista-vezetője, az ausztrál Lleyton Hewitt a Miamiban zajló tenisztornán. A Mestersorozat első, Indian Wells-i állomásán győztes klasszis két játszmás mérkőzésen kapott ki a rangsorban mindössze 178., 34 éves spanyol Francisco Clavet-tól.
Bizonytalanság az ötödik Grand Slamen
Key Biscayne-ben megkezdődött a teniszezők ötödik Grand Slam-tornájának titulált szuperversenye, Miamiban azonban árgus szemekkel lesik az Irakból érkező híreket, s elképzelhető, hogy később leállítják majd a viadalt.
Stackhouse 37 pontot szórt a Miaminak
Jerry Stackhouse, a Washington Wizards erőssége 37 ponttal járult hozzá csapata sikeréhez a Miami Heat ellen az NBA legutóbbi játéknapján, így a Varázslók továbbra is harcban állnak a rájátszást jelentő helyek egyikéért.
Mandula főtáblás Indian Wellsben
Mindkét mérkőzését megnyerte a selejtezőben, így feljutott a főtáblára Mandula Petra a 2,1 millió dollár összdíjazású kaliforniai tenisztornán. Ugyanez nem sikerült Kapros Anikónak, aki a második találkozóját a harmadik játszmában sérülés miatt feladta. Sávolt Attila az első körben búcsúzott Miamiban.
Tunya játékkal is győzött a Mavericks
Szoros mérkőzésen hatpontos győzelmet aratott a Dallas Mavericks együttese a Miami Heat ellen, igaz, öt nap alatt negyedik találkozóját vívta a texasi csapat. Chicagóban nyolc nyeretlen összecsapást követően örülhetett a Bulls, a Portland 101-96-tal küldte haza a Seattle-t, míg a Boston Los Angelesben múlta felül a Clipperst.
Romário, a sebesség megszállottja
Romário, minden idők legeredményesebb brazil góllövője 36 éves fejjel végre beteljesítette nagy álmát, és vásárolt magának egy Lamborghini Murciélago (Denevér) fantázianevű gépkocsit. A "Kicsinek" (El Baixinho) jó mélyen a zsebébe kellett nyúlnia: 570 000 eurót kellett kifizetnie, 270 000-be került maga a kocsi, s további 300 000 az adó Brazíliában, valamint a szállítás költsége Miami és Rio de Janeiro között.
Agassi nyert Miamiban
Pályafutása ötvenegyedik tornagyőzelmét aratta az amerikai Andre Agassi, miután a miami viadal döntőjében négy játszmában legyőzte a svájci Roger Federert.
Serena Williams már hetedik a női világranglistán
Továbbra is a Miamiban döntős amerikai Jennifer Capriati vezeti a női teniszezők világranglistáját. A második és harmadik helyen sem történt változás a két héttel ezelőtti álláshoz képest. A floridai tornán győztes Serena Williams a kilencedikről a hetedik pozícióba lépett előre.
Serena Williams nyert Miamiban
Az amerikai Serena Williams nyerte Miamiban, Key Biscayne-ben a 2,82 millió dollár összdíjazású nőitenisz-tornát, miután a döntőben két szoros játszmában nyert honfitársa, a világranglista-vezető Jennifer Capriati ellen.
A konferenciák állása
Tíz-tizenkét meccse van hátra a csapatoknak az NBA 2001/02-es alapszakaszából. Keleten két, nyugaton már négy csapat számára dőlt el, hogy nem lehetnek ott a rájátszásban, de gyakorlatilag csak a keleti 8. pozíció bizonytalan, a Pacerst még a Raptors, a Wizards és a Heat is fenyegeti. A Jazz négy győzelemmel áll a Clippers előtt, ezt tíz meccs alatt szinte lehetetlen ledolgozni.
Agassi döntős Miamiban
Az amerikai Andre Agassi elsőként jutott be a Miamiban zajló tenisztorna fináléjába, miután Marcelo Rios a döntő szett előtt térdsérülés miatt feladta a mérkőzést.
Egymás ellen a Williams-lányok Key Biscayne-ben
A hölgyeknél testvérpárharccal fűszerezett összamerikai elődöntők lesznek a Key Biscayne-i tenisztornán, miután a Capriati-Seles összecsapás mellett a másik ágon a Williams-lányok, Venus és Serena vívnak a fináléba kerülésért. A férfiaknál az elődöntő slágermérkőzését a Miamiban remek formát mutató Andre Agassi és Marcelo Rios vívja, az amerikai hátránya annyi, hogy eddigi két találkozójukat az egykor világelső chilei nyerte.
A Clippers otthonában is győzött a Spurs
Idénycsúcsot állított fel a San Antonio sorozatban elért tizenharmadik győzelmével, amelyet egy igazi oroszlánbarlangban, a Staples Centerben aratott - igaz, nem a bajnok Lakers, hanem az idén szintén remekül teljesítő Clippers otthonában. A Miami vendégeként aratott fontos sikert a Boston, Portlandben nyert a Memphis, két év után kikapott Seattle-ben a Jazz.
Clijsters és Hingis negyeddöntős Miamiban
A Miamiban zajló tenisztornán Kim Clijsters és Martina Hingis is két játszmában nyert, s ezzel mindketten bejutottak a negyeddöntőbe. A férfiaknál Roger Federer, Marat Szafin és James Blake a negyedik körbe jutott.
- címkék:
- Rafael Nadal
- Roger Federer
- Serena Williams
- Venus Williams
- Kim Clijsters
- Martina Hingis
- Justine Henin
- David Nalbandian
- Mary Pierce
- Patty Schnyder
- Lleyton Hewitt
- Lindsay Davenport
- James Blake
- Marat Mihajlovics Szafin
- Arantxa Sánchez Vicario
- Xavier Malisse
- Feliciano López
- NBA
- Sam Querrey
- női tenisz
- Mardy Fish
- tenisz
- Radek Štěpánek
- Thomas Johansson
- Novak Đoković
- Szvetlana Alekszandrovna Kuznyecova
- Daniela Hantuchová
- Marija Jurjevna Sarapova
- Tomáš Berdych
- Ivo Karlović
- Andy Roddick
- Fernando González
- Stanislas Wawrinka
- Juan Mónaco
- Jarkko Nieminen
- Miami Heat
- Címkefelhő »
Spurs: tizenkettő egy tucat
A San Antonio Spurs tizenkettedszer győzött sorozatban, s a jelek szerint teljesen mindegy, ki az ellenfél. A minap a liga egyik leggólerősebb csapatát, a Dallast fektette két vállra Gregg Popovich együttese, most a leggyengébben támadó, de legjobban védekező alakulatot, a playoffba igyekvő Miamit. A floridaiak ezzel valószínűleg elveszítették esélyüket a rájátszásba kerülésre, mert már négy győzelem a hátrányuk a keleti főcsoport nyolcadik helyén álló Indianával szemben.
Bure szárnyal a Rangersszel
Mármint Pavel, az idősebbik fivér, aki mióta Miamiból New Yorkba szerződött, minden meccsén ütött gólt, s csütörtökön Ottawában segítette fölényes győzelemhez a playoffba jutásért kétségbeesett küzdelmet folytató együttesét. Nagyon nyomul a Washington is, a fővárosiakat a káprázatos formába lendült Jaromir Jagr vezeti. Másodszor kapott ki egymás után a bajnok Colorado, az éllovas Detroit pedig Szergej Fjodorov két góljának köszönhetően növelte előnyét a tabella élén.
Agassi Rusedski ellen kezd Miamiban
Bár az első fordulóban az igazi nagy sztárok még pihentek, az már kiderült, ki is lesz a két címvédő második fordulóbeli ellenfele a Key Biscayne-i tenisztornán. A hölgyeknél Venus Williams a dán Dyrberg, a férfiaknál Andre Agassi a brit Rusedski ellen lép majd pályára. Mandula Petra és Sávolt Attila ma mutatkozik be, mindkettőjük mérkőzése magyar idő szerint délután négykor kezdődik.
Magyar teniszezők fekete napja Miamiban
A világranglista 51. helyén álló Mandula Petra nagy meglepetésre 68 perc alatt kikapott az amerikai Brie Rippnertől (305.) a 2,82 millió dollár összdíjazású Key Biscayne-i tenisztorna első fordulójában. Búcsúzott a 78. helyén álló Sávolt Attila is, 1 óra 58 perc alatt kapott ki a spanyol Albert Montanestől (54.).
Magyarok nélkül teniszeznek Miamiban
Kiesett Gubacsi Zsófia a világ ötödik legrangosabb tenisztornájaként számon tartott Key Biscayne-i viadal selejtezőjében, mivel a második fordulóban vereséget szenvedett az amerikai Washingtontól. Holnap, a nyitófordulóban Mandula Petra az amerikai Brie Rippner, Sávolt Attila a spanyol Albert Montanes ellen kezd majd.
Gubacsi nem jutott a főtáblára Miamiban
Nem sikerült a bravúr Gubacsi Zsófiának a 2,86 millió (770 millió forint) dolláros Key Biscayne-i tenisztorna selejtezőjében, ahol a második körben kikapott az amerikai Mashona Washingtontól és nem jutott a főtáblára, ahol a magyar színeket egyedül Mandula Petra képviseli.
Gubacsi továbbjutott, Kapros kiesett Miamiban
Győzelemmel kezdte meg selejtezőbeli szereplését Gubacsi Zsófia a korábban Ericsson Open, jelenleg Nasdaq-100 Open néven futó miami tenisztornán. Gubacsi az első fordulóban a cseh Koukalovát győzte le, és ma már az amerikai Washington ellen folytathatja. Sajnos Kapros Anikó nem járt szerencsével, őt az orosz Kulikovszkaja búcsúztatta.
Mandula és Sávolt Miamiban folytatja
Úgy tűnik, idén a férfi és a női teniszmezőny nem tud elszakadni egymástól. A múlt heti, Indian Wellsi-i viadal után ugyanis ismét egy helyen, ezúttal Miamiban randevúznak egymással a legjobbak. Az egykori Ericsson Open immáron 2002 Nasdaq-100 Open néven rajtol ma, az eseményen Mandula Petra és Sávolt Attila jóvoltából két magyar is rajthoz áll.
Rose, Pippen: karriercsúcs, győzelem
Az NBA legutóbbi játéknapján Jalen Rose 44 pontjával kétszeri hosszabbítás után nyert a Chicago Houstonban. Menetel a Miami, Mourningék ezúttal a Denvert intézték el simán. A Washington csak egy félidőt bírt Portlandben; a San Antonio sorozatban kilencedszer győzött, most a hétmeccses veretlenséggel büszkélkedő Celtic ellen.
A konferenciák állása
Az NBA 2002-es hajrájához közeledve (a csapatok előtt még 17-20 alapszakasz-mérkőzés áll) ismét a szokásos kép rajzolódik ki: a keleti listavezető 5-6. lehetne nyugaton. Az azonban jól látszik, hogy a Kidd-Marbury cserével nem a Phoenix, hanem a tavaly még szürke kieső New Jersey járt jól. A Miaminak egy győzelem hiányzik a rájátszást érő helyhez, a Toronto ennél nagyobb bajban van. Nyugaton valószínűleg már nem fog változni az első nyolc összetétele.
A playoff kapujában a Miami
Hazai pályán 90-78-ra verte a Heat a Phoenix Suns együttesét, így a katasztrofálisan rajtoló, egy ideig a sereghajtó pozíciójában tanyázó csapat már csak egy győzelemre van az utolsó keleti playoff-pozíciótól.
Denverben elbukott a Portland
Megszakadt az NBA-ben a Portland veretlenségi sorozata, Pippenék tucatnyi győztes meccs után kaptak ki a Denver vendégeként, hosszabbításban. Folytatta bámulatos felzárkózását a Miami, Mourningék Memphisben nyertek.
Andre Miller ledobta a San Antoniót
Az NBA legutóbbi játéknapján Andre Miller 37 pontos karriercsúcsának hála verte a Cavaliers a Spurs gárdáját. Menetel a Heat, Gatlingék ezúttal a Knickset verték könnyen. A Jazz meg a Grizzliest, fölényesen - a Suns a Pacerst, hosszabbítás után. Wilt Chamberlain negyven éve dobta a "százast".
Veszélyben Michael Jordan pályafutása
Michael Jordan kegyetlen térdfájása miatt már nem is tudott pályára lépni vasárnap, a Miami Heat elleni idegenbeli meccs utolsó 6 perc 27 másodpercében. Ilyesmire még sohasem volt példa a világ legjobb kosárlabdázójának pályafutása során, legalábbis akkor nem, amikor a meccs még nyílt volt, és esély kínálkozott a győzelem kicsikarására. A Heat 92-80-ra győzött, a Wizards mérlege 27-28-ra romlott, a 39. születésnapját február 17-én ünnepelt Jordan további pályafutása pedig veszélybe került.
Mashburn visszatért
Az NBA legutóbbi játéknapján Jamal Mashburn három hónap kihagyás után 22 ponttal segítette győzelemre a Charlotte gárdáját a Milwaukee otthonában. Hazai pályán a Detroit a Carter nélkül szárnyaszegett Torontót, a Miami a gyengécske Chicagót, Iverson "majdnem tripla-duplájával" a Philadephia a Denvert múlta felül simán. Washingtonban nyert a Houston, Los Angelesben (a Clippers ellen) a Portland, Clevelandben a Utah, Malone 35 pontot szórt.
- címkék:
- Allen Iverson
- Vince Carter
- Karl Malone
- Jamal Mashburn
- férfi kosárlabda
- kosárlabda
- NBA
- USA
- Houston Rockets
- Denver Nuggets
- Cleveland Cavaliers
- Chicago Bulls
- Utah Jazz
- Detroit Pistons
- Miami Heat
- Los Angeles Clippers
- Toronto Raptors
- Portland Trail Blazers
- Los Angeles
- Charlotte Bobcats
- Milwaukee Bucks
- Washington Wizards
- Címkefelhő »
Tovább nyomul a Heat
A Miami Heat idegenben legyőzte a Milwaukee Bucks csapatát - igaz, fatális bírói tévedésnek köszönhetően, ugyanis az utolsó támadásnál elnézték Eddie Jones nyilvánvaló kétszer indulását -, s ezzel a floridai csapat elkerült az Atlanti csoport utolsó helyéről. Mourningék mérlege most 20-29, míg az újabb vereséget szenvedő New York Knicksé 20-30.
A Heat nyerte a floridai házirangadót
A Jones, Mourning, Grant, Strickland négyesfogat által húzott Miami nyerte az NBA legutóbbi játéknapjának floridai rangadóját, miután Pat Riley tanítványai egy kisebb harmadik harmadbeli hullámvölgytől eltekintve magabiztos játékkal verték az Orlando Magic gárdáját.
A konferenciák állása
Az All Star hétvége szünetében az alábbiak szerint alakul az NBA főcsoportjainak sorrendje. A szabályok szerint a konferenciák első nyolc helyezettje jut be rájátszásba. Jelenleg mindkét égtájon tíz csapat aspirál komolyan a playoffra, de meglepetés lenne, ha a New York és a Miami ne hajrázna nagyot a továbbjutásért. Keleten a New Jersey és a Boston, nyugaton a Phoenix és a Utah helyezése tanulságos.
Hosszú hajrát nyitott a Miami
Ismét győzött a Miami együttese az NBA legutóbbi játéknapján, ezzel a floridaiak a legutóbbi tizenkét fellépésükből tizedszer hagyhatták el győztesen a pályát. Az Alonzo Mourning vezette Heat ezúttal a Madison Square Gardenben verte a gyengélkedő Knicks csapatát, így - ha halványan is - felcsillant a rájátszásba jutás esélye a Riley-gárda előtt.
Roy Jones kiütéssel győzött Kelly ellen
A félnehézsúlyú Roy Jones Miamiben a hetedik menetben kiütötte az ausztrál Glenn Kellyt. A címvédő a harmadik és a hatodik menetben is leütötte ellenfelét, mígnem a hetedikben a homlokára mért jobbkezes ütéssel végleg leterítette.
Atlantai szupertrió
Az Atlanta Thrashers nem tartozik a Stanley-kupa esélyesei közé, de azért utóbbi hat meccséből négyet megnyert. A legutolsót szombat este Miamiben, az első sor káprázatos játékának köszönhetően: Pascal Rheaume, Ilja Kovalcsuk és Dany Heatley együttvéve tizenhárom pontot jegyzett a 6-1-es győzelem során.
Vince Carter a legnépszerűbb
A 2001-2002-es NBA-évad első "normális" hetét produkálta a botrányosan szereplő Miami Heat - három meccset nyert zsinórban -, s mindjárt a csapat ászát, Eddie Jonest választották a december 31. és január 6. közötti hét legjobb játékosának a keleti főcsoportban. Nyugaton pedig a sérüléséből visszatérve újra szenzációsan játszó sacramentói Chris Webber került az élre, mindketten már a februári Kelet-Nyugat All-Star gálára melegítettek.
Legjobbjai nélkül is nyert a New York Rangers
Mike Keenan, a Florida Panthers edzője most jött rá, mennyire jó csapata volt tavaly. A Boston Bruins - innen rúgták ki Keenant, amiért képtelen volt bevezetni a playoffba az együttest - pénteken Miamiban vendégeskedett, és 7-1-re győzött. Gólnál csak kiállítás volt több, összesen 118 perc időtartamban, és ebből 100 egyedül a harmadik negyedben.
Folytatódik a miami rémálom
Tovább folytatódik a Miami Heat vesszőfutása az NBA-ben. Az egykori Los Angeles-i és New York-i sikeredző, Pat Riley csapata ezúttal hazai pályán szenvedett megalázó, 95-56-os vereséget az idén nem túl acélos Utah Jazz együttesétől.
Tovább nyomul a Wizards
Amikor néhány héttel ezelőtt nyolc meccset bukott zsinórban a Washington Wizards, és 2-9-es mérleggel az egész mezőny sereghajtója volt, ki hitte volna, hogy nemsokára négyes nyerőszériát tudhat magáénak a csapat? Pedig így van, a legújabb áldozat a Miami Heat volt (82-80), s immár 9-12-vel áll a fővárosi alakulat.