MI6

címke rss

852 ember halt meg az Estonia komphajó tragédiájában, de miért nem mondják el a pontos igazságot?

1994. szeptember 28-án kora hajnalban Tallinnból a stockholmi kikötőbe tartó Estonia komphajó máig nem teljesen tisztázott körülmények között hullámsírba merült a háborgó Balti-tengeren. Az Estonia fedélzetén tartózkodó 989 személy közül csak 137-an élték túl a szörnyű katasztrófát. Az 1997-ben közzétett hivatalos vizsgálat zárójelentése szerint a komphajó felnyitható orrajtajának anyaghiba miatt történt leszakadása okozta a súlyos tragédiát, de ezt több, a közelmúltban elvégzett új vizsgálat erősen megkérdőjelezi. A Discovery Chanel kutatócsoportja 2020-ban egy víz alatti robotkamera segítségével nagy, négy méter széles léket fedezzett ...

A kutyája miatt akarta elárulni az amerikaikat az orosz kettős ügynöknő

Tudomány2022.07.17, 18:15

A nyilvánosságra hozott titkos akták szerint a MI5 hírszerző ügynökség egyik kettős ügynöke azzal fenyegetőzött 1944-ben, hogy felfedi szerepét a németek előtt, mert a britek korábban nem engedték be a kutyáját Nagy-Britanniába. Nathalie Szergejev a szervezet egyik leghatékonyabb ügynökének számított a második világháborúban, többek között azért, mert sikeresen tévesztette meg a németeket a D-nap, vagyis a normandiai partraszállás pontos helyével kapcsolatban.

Terroristából lett MI6-titkosügynök: A deradikalizálás nem működik

Nagyvilág2020.02.10, 16:27

Al-Kaida tagként kezdte, MI6 kém lett belőle és mégsem hisz abban, hogy a muszlim terroristák deradikalizálása lehetséges. Aimen Dean szerint a dzsihadista szellemet szinte lehetetlen kiölni az emberekből, és a brit kormánynak tovább kellene szigorítania a terroristák börtönbüntetését – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Több száz halottat és sötét titkokat rejt az Estonia komphajó roncsa

Tudomány2019.09.29, 09:19

Kereken 25 éve, 1994. szeptember 28-án süllyedt el a Balti-tengeren az M/S Estonia észt lobogó alatt szolgáló komphajó, több mint nyolcszáz embert ragadva magával a hullámsírba. Az Estonia tragédiája nem csak a második világháború utáni legnagyobb európai polgári hajókatasztrófának, hanem a hidegháborút követő időszak mindmáig egyik legvitatottabb, és sötét titkosszolgálati machinációkat sejtető ügyének számít. Az „Estonia-dossziét" hetven évre titkosították, a Balti-tenger mélyén, nemzetközi vizeken fekvő hajóroncs kutatását pedig mindenki számára megtiltották.

A csúfosan megbukott CIA-akció, ami után a Szovjetunió végleg megszerezte Kubát

Tudomány2019.06.19, 23:55

Az 1960-as évek elején felforrósodott a hidegháború. A két szuperhatalom, a Szovjetunió és az Amerikai Egyesült Államok közti szembenállás az 1960. május elsején a szovjet légterében lelőtt U-2 amerikai kémrepülőgép incidense miatt rendkívül kiéleződött. A súlyos válsággal fenyegető helyzetet még tovább élezte az amerikai hírszerzésnek a kubai forradalom megdöntésére szervezett, és a Fehér Ház jóváhagyásával végrehajtott, de megszégyenítő kudarcba fulladt kalandor akciója, ami miatt Fidel Castro rendszere végérvényesen a Szovjetunió mellett kötelezte el magát.

A bukott államok táplálják a terrorszervezeteket - Budapesten járt az MI6 korábbi ügynöke

Itthon2019.03.29, 09:02

A tömeges illegális migráció révén a különféle terrorszervezetek meglehetősen nagy előnyre tettek szert, mivel lényegesen könnyebben el tudták juttatni az embereiket Európába - minderről Aimen Dean beszélt az Origónak a Mathias Corvinus Collegium által szervezett Budapest Summit on Migration - The Biggest Challenge of Our Time? - konferencián. Az MI6, brit titkosszolgálat ügynöke úgy látja, a bukott államok a legjobb terepei a terrorszervezetek kialakulásának. 

Megmérgezhettek egy volt orosz kémet Angliában

Nagyvilág2018.03.05, 21:31

Egybehangzó hétfő esti brit médiaértesülések szerint egy volt orosz kémet kezelnek súlyos mérgezéses tünetekkel az angliai Salisbury városának kórházában.

James Bondot kirúgnák az MI6-től a kémfőnök szerint

Unikornis2016.12.12, 11:09

A 007-es egyszerre áldás és átok a szervezetnek.

Nyugat-Európa 1956: Kiváló tanulópályának bizonyult a magyar forradalom

Archívum2016.11.02, 18:26

Minden határ nyitva volt 1956-ban, amit nem csak a két nagyhatalom hírszerző szolgálata használt ki. Bár arról még keveset tudunk, hogy a nyugat-európaiak pontosan milyen akciókban vettek részt, az biztosnak tűnik, hogy a BM irattárának egy része eltűnt, és ebből megtudott néhány információt az angol, a francia és a nyugatnémet titkosszolgálat.

Videón vall a britek leggyűlöltebb kémje

Archívum2016.04.06, 16:49

A BBC az NDK titkosszolgálatának, a Stasinak archívumában turkálva olyan videóra bukkant, amelyen a szinte soha nem hallott, híres-hírhedt szovjet kém, Kim Philby tart órát a keletnémet kémeknek. Philby a britek egyik leghíresebb árulója, több mint 30 évig dolgozott a szovjeteknek a brit titkosszolgálat fészkéből, az MI6-ből – és most el is mondja, hogyan csinálta.

A titkosszolgálatok diszkrét bája - Abdeslamnak ezért nincs honvágya

Tudomány2016.03.27, 11:01

A 2015. november 13-án Párizsban történt több mint 130 halálos áldozatot követelő terrortámadás értelmi szerzőjének tartott Salah Abdeslamot a belga rendőrség március 15-én letartóztatta. Abdeslam – annak ellenére, hogy francia állampolgár – igyekszik minden követ megmozgatni, hogy elkerülje Franciaországnak történő kiadatását. A világhíres francia titkosszolgálatok történetét ismerve erre meg is lehet minden oka. 

Miattunk képtelen önállósulni a Közel-Kelet

Nagyvilág2015.12.22, 09:17

Mi lett volna, ha? A Közel-Kelet bajait nézve többszörösen indokolt a kérdés, de főleg a Nyugat elmúlt évszázados szerepe miatt. Piedesztálra emelt, máskor meg zárójelbe tett demokrácia, megpuccsolt kormányok, hibás döntések sorozata. Lenne miért magunkba nézni.

A híres író bevallotta, hogy kém volt

Archívum2015.08.31, 10:57

Frederick Forsyth, A Sakál napja című bestseller szerzője önéletrajzában felfedte, hogy több mint 20 éven át a brit hírszerzés, az MI6 ügynöke volt.

Nyugati kémeket kellett kimenteni Snowden miatt

Nagyvilág2015.06.14, 13:00

„Ellenséges országokban” dolgozó brit és más nyugati hírszerzési ügynököket kellett visszahívni, esetenként kimenteni tevékenységi területükről, miután az orosz és a kínai hatóságok Edward Snowden kiszivárogtatásait használva titkos azonosító kódokat fejtettek meg.

Táskába zárta magát a kém, és meghalt

Nagyvilág2013.11.13, 22:34

Valószínűleg mégsem gyilkosság áldozata lett a brit külső hírszerzés, az MI6 bizarr körülmények között három éve elhunyt egyik kémje, akinek ruhátlan holttestét egy sporttáskába zárva találták meg - közölte szerdán a Scotland Yard. A nyomozók szerint  a kém maga bújt a táskába, és baleset volt a halála.

Az MI6 ügynököt csinált volna a brit terroristából

Nagyvilág2013.05.25, 09:52

Miért nem állította meg az MI6 az arab fanatikust, aki Londonban a nyílt utcán gyilkolt meg egy brit katonát? - bírálták a britek a titkosszolgálatukat. Kiderült azonban, hogy az MI6 nem csak, hogy már régóta figyelte a férfit, hanem egyszer még meg is próbálta beszervezni. Legalábbis ezt állította a terrorista egyik barátja a BBC műsorában.

James Bondnak soha nem telt iPhone-ra

Techbázis2012.11.19, 22:16

Az egész országban ki van plakátolva: néhány tízezer forintért bárkinek lehet olyan telefonja, amilyet James Bond használ a sorozat legújabb, Skyfall című darabjában. A leghíresebb titkosügynök legjobb és legkínosabb kütyüi közül válogattunk, amelyek egy részét bárki megveheti.

Iránnak 2014-re atomfegyvere lehet

Nagyvilág2012.07.13, 15:15

A brit titkosszolgálatok ügynökeinek műveletei akadályozták meg, hogy Irán akár már 2008-ra kifejlessze atomfegyverét, így is valószínű azonban, hogy Teherán 2014-re eléri célját, és ez növeli az amerikai és az izraeli katonai csapás esélyét - mondta pénteki brit sajtóértesülés szerint a brit hírszerzés (MI6) vezetője.

Magától mászott-e a hulla a táskába?

Nagyvilág2012.05.03, 20:17

Egy sporttáskába csomagolt, meztelen holttest, bizarr szexjátékokról szóló híresztelések és gyanúsan lapító titkosszolgálatok bonyolítják azt a megoldhatatlannak tűnő bűntényt, amely közel két éve tartja izgalomban Nagy-Britanniát. Az ország egyik legjobb kódfejtő kémjének rejtélyes halálát 37 tanúval próbálták megfejteni, de a nyomozás végére csak tovább nőtt a homály.

A brit kormány tudtával adtak Kadhafi kezére líbiai ellenzékieket

Nagyvilág2012.04.09, 11:22

A brit kormány tudtával vállalt részt 2004-ben az ország titkosszolgálata egy terroristagyanús líbiai ellenzéki vezetőnek a Kadhafi-rezsim kezére juttatásában. A férfi Líbiában börtönbe került, és állítása szerint megkínozták - írja a BBC brit közszolgálati csatorna internetes oldala.

Independent: Líbiai ellenzékiek elfogásában segítette a brit hírszerzés Kadhafit

Nagyvilág2011.09.04, 15:32

A brit Independent on Sunday című lap a Tripoliban talált titkos dokumentumokra hivatkozva azt írja, hogy a brit hírszerzés információi alapján fogtak el és szállítottak Líbiába az amerikaiak egy líbiai ellenzékit. A líbiai hírszerzés egykori vezetője információval látta el a nyugati kormányokat az al-Kaida terrorhálózatról és más iszlám terrorista csoportokról.

Time: Szorosan együttműködött az amerikai és a brit hírszerzés Líbiával

Nagyvilág2011.09.03, 09:18

A Tripoliban talált több ezer titkos dokumentum szerint a CIA és az MI6 emberei bensőséges, már-már baráti kapcsolatokat alakítottak ki a líbiai titkosszolgálattal. Az Egyesült Államok terrorizmussal gyanúsított személyeket is átadott Líbiának kihallgatásra.

Az amerikai hírszerzés már hetek óta Líbiában lehet

Nagyvilág2011.03.31, 09:47

A brit és az amerikai hírszerzés már hetek óta Líbiában tartózkodik - írja a New York Times. A lap szerint az ügynökök a líbiai lázadás vezetőinek kilétét próbálják meg kideríteni, de információkkal szolgálnak a koalíciónak Moammer Kadhafi erőinek mozgásáról is.

Facebookon a brit főkém

Archívum2009.07.06, 10:51

Árulkodó képeket töltött fel a Facebookra Nagy-Britannia új kémfőnökének felesége. A Mail on Sunday által felfedezett képeket azonnal törölték a népszerű közösségi oldalról.

Előző
  • 1
Következő