Mezőcsát

címke rss
A tanár biztatására bántalmaztak társai egy 12 éves fiút - A pedagógust kihallgatta a rendőrség

A tanár biztatására bántalmaztak társai egy 12 éves fiút - A pedagógust kihallgatta a rendőrség

Gyanúsítottként hallgattak ki a nyomozók kedden egy tanárt egy mezőcsáti általános iskolában tanuló diák bántalmazásával összefüggésben - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Nyomoznak a tanár ellen, aki a diákjaival veretett meg egy kisfiút

Itthon2023.01.31, 18:27

Kiskorú veszélyeztetése miatt indult eljárás egy mezőcsáti iskola tanára ellen, aki arra biztatta diákjait, hogy tanóra alatt verjék meg az egyik társukat.

Húsz gyerekkel veretett össze a mezőcsáti tanár egy 12 éves fiút a tornaórán

Itthon2023.01.28, 19:22

Egy 12 éves fiúra uszította a többi gyereket egy tornatanár Mezőcsáton. Húsz gyerek élt a lehetőséggel, ütötték, rúgták társukat, a tanár pedig nevetve nézte, mi történik.

Halálos baleset Borsodban, egy autó több fának is nekiütközött

Itthon2022.07.13, 09:35

Meghalt egy fiatal sofőr, aki autójával több fának is nekiütközött a Mezőcsát és Tiszatarján közötti útszakaszon - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon szerdán.

Késsel rabolta ki a mezőcsáti közértet egy kamasz

Itthon2021.11.05, 15:10

Három órán belül rájöttek a rendőrök, ki volt az, aki késsel rabolta ki a mezőcsáti boltot. A kamaszt felfegyverkezve elkövetett rablással gyanúsítják.

Életveszélyesen megverte ismerősét egy férfi Mezőcsáton

Itthon2021.11.03, 13:46

Egy 24 éves férfi és a barátnője az egyik mezőcsáti barátjuknál voltak, ahol ott az egyik ismerősük is. Az ismerős hajnalban nem akart hazamenni, ezért a férfi kikísérte a kapun kívülre. Ott az ismerős rugdosni kezdte a férfi kocsiját, majd verekedésre hívta. A férfi kétszer úgy megütötte az ismerősét, hogy az életveszélyesen megsérült.

Megverte majd megmentette támadója életét egy mezőcsáti férfi

Itthon2021.02.23, 18:21

A 23 éves férfi és a családja vendégül látta az ismerősüket, aki azonban nem akart hazamenni, valamint gyilkossággal fenyegetőzött. Később rátámadt a házigazdára, aki elhajolt az ütés ellen, majd megverte a férfit. Ezek után mentőt hívott, és stabil oldalfekvésbe fektette támadóját.

Felgyújtotta ismerősét egy mezőcsáti férfi pálinkafőzés közben, 11 évet kapott

Itthon2020.11.12, 10:24

Egy mezőcsáti férfi felgyújtotta az ismerősét, miközben együtt pálinkát főztek. A férfi ezek után sem állt le, folytatta a támadást.

Meggyújtotta, fojtogatta a vendégét egy mezőcsáti férfi

Itthon2020.10.13, 12:33

Holnap tárgyalják annak a férfinak az ügyét a Miskolci Törvényszéken, akivel szemben különös kegyetlenséggel elkövetett emberölési kísérlet miatt emelt vádat az ügyészség. 

Felborult egy autó Mezőcsát és Tiszatarján között, a mentők is a helyszínen

Itthon2020.08.10, 11:01

A tetejére borult egy autó a Mezőcsátot és Tiszatarjánt összekötő úton, a tiszatarjáni elágazás közelében.

Nem volt kéznél cigarettapapír, elszívta a forgalmi engedélyt

Itthon2020.06.26, 12:20

Egy 21 éves, Mezőcsáton élő férfi úgy hódolt káros szenvedélyének, hogy emiatt közokirattal visszaéléssel vádolta meg a Tiszaújvárosi Járási Ügyészség.

Az étterem előtt támadt egy idegenre a részeg férfi

Itthon2019.06.06, 16:11

A Tiszaújvárosi Járási Ügyészség lopással és garázdasággal vádol egy 44 éves mezőcsáti férfit, aki részegen rátámadt egy idegenre egy ételbár előtt, majd ellopta a több százezer forint értékű telefonját - írja az Ügyészség oldala. 

Pénzt, telefont és alkoholt követelt, végül nápolyit lopott

Itthon2019.06.05, 16:53

A Tiszaújvárosi Járási Ügyészség rablás miatt emelt vádat egy 20 éves, tiszakeszi férfi ellen.

Fejlevágással fenyegetőzött a macsétás, mezőcsáti támadó

Itthon2019.05.21, 12:39

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt egy 65 éves férfi ellen előre kitervelten, különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére, részben tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett gyilkossági kísérlet, magánlaksértés és rongálás miatt.

Ájulásig vertek egy mezőcsáti férfit az utcán

Itthon2019.01.17, 15:13

Egy testvérpár észrevette, hogy a mezőcsáti kocsmában sok pénz van az egyik vendégnél. Elhatározták, hogy kirabolják.

Nagyanyjára támadt egy mezőcsáti lány, a családi pótlékot akarta elvenni

Itthon2018.12.17, 14:54

Egy 16 éves lány azért támadta meg a nagyanyját, mert pénzt akart tőle szerezni. Az élettársa is segített neki. Az ügyészség közmunka kiszabását javasolja a lánnyal szemben, a férfi ügyét külön tárgyalják.

Mentőhelikoptert riasztottak egy mezőcsáti balesethez

Itthon2018.11.15, 11:47

 A sofőrt a tűzoltók feszítővágóval szabadították ki az autóból - olvasható a katasztrófavédelem honlapján.

Füstölő fészekből mentettek gólyafiókát

Itthon2018.07.24, 12:30

Nem sokkal éjfél előtt bejelentés érkezett a Madármentő Állomás munkatársaihoz, hogy Mezőcsáton elkezdett füstölni egy gólyafészek - a mentés körülményeiről a közösségi oldalukon számoltak be.

Kishúga szeme láttára omlott rá a pince a kisfiúra Mezőcsáton

Itthon2018.06.03, 11:24

Ahogy azt megírtuk, a kilencéves Kevin barátjával és a kishúgával játszott, amikor rászakadt a fiúra a pince Mezőcsáton. A gyerek olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt. A baleset pontos körülményeit a rendőrség büntetőeljárás keretében, szakértők bevonásával vizsgálja. A helyiek nem értik, hogy miért nem kerítik körbe az üresen álló telket, ahol a tragédia történt. 

Beszakadt egy pince Mezőcsáton, egy kisfiú meghalt

Archívum2018.06.01, 06:54

Beszakadt egy pince a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Mezőcsáton csütörtök este. A balesetben egy 9 éves kisfiú életét vesztette - közölte a rendőrség a police.hu honlapon.

Többször fenyegetőzött azzal, hogy felgyújtja őket, végül megtette

Itthon2018.05.29, 16:58

Előzetes letartóztatásban marad az a mezőcsáti férfi, aki tavaly nyáron rágyújtotta a házat egy háromgyerekes apára. A férfi mellett egy másfél éves, beteg kislány is bent égett. A két idősebb gyereknek sikerült kimenekülnie a lángok közül, de a mai napig nem tudták feldolgozni a tragédiát.

Így nézett ki a ház, amelyben bennégett apa és lánya

Itthon2018.05.15, 20:43

Közel egy éve Mezőcsáton egy férfi felgyújtotta rokona házában a szőnyeget. A házban berobbant egy gázpalack, és a ház leégett. Az ott lakó férfinek sikerült kimentenie két nagyobbik gyerekét az égő házból, amikor azonban a másfél éves kislányáért ment vissza a házba, egy gerenda leszakadt és ráesett az apára. Mindketten meghaltak a tűzben. A rendőrök elfogták a gyújtogatót, aki sokáig egy bozótban bujkált. A férfi előzetes letartóztatásban van, akár életfogytiglant is kaphat.

Az apjuk és testvérük bennégett a házban, amit rájuk gyújtottak - így élnek most a mezőcsáti árvák

Itthon2018.05.15, 16:02

A nagyapja neveli azt a 13 éves kisfiút, aki tavaly lett teljesen árva. Nővérét előbb ide-oda dobálták, végül jó helyre került, a nagynénjéhez. A gyerekek anyja pár évvel korábban halt meg, testvérük születése után. Tavaly pedig pont a kistestvérük és az apjuk égett bent a házban, ahol laktak. A főbérlő gyújtotta rájuk a házat. A tragédia után lementünk a helyszínre, ahogy most is, egy évvel a történtek után. A gyújtogató ellen most emeltek vádat.

Most megdöglesz - mondta, majd felgyújtotta vendégét

Itthon2017.08.15, 14:07

A Miskolci Járásbíróság egy hónapra letartóztatta a férfit, akivel szemben súlyos testi sértés miatt indult eljárás.

Nagyon dühösek a szomszédai a mezőcsáti gyújtogatóra

Itthon2017.07.20, 15:30

Hatalmas robajra ébredt Mezőcsát hétfőn hajnalban. Egy gázpalack robbant be abban a házban, amelyben felgyújtott egy szőnyeget egy férfi. Egy 14 éves lány és 12 éves öccse épségben kimenekült, 33 éves apjuk és másfél éves húguk viszont bent égett. A rendőrök elfogták a gyújtogatót, aki sokáig egy bozótban bujkált előlük. 

Randinak indult, rablás lett belőle

Itthon2016.03.10, 16:41

Társkereső oldalon hálózták be az áldozatot, a gyanútlan férfit késsel várták a mezőcsáti találkahelyen.

Hatvanhárom műemlékkel kevesebb. Na és?

Itthon2015.02.08, 09:54

Csendben pusztulnak a műemléképületek az országban, a héten 63 ilyen ingatlan védettségét szüntették meg, többnyire „a műemléki érték megsemmisülésére tekintettel”. Ami lényegében azt jelenti, hogy nem csak a műemléki érték, hanem maga az épület semmisült meg. Köztük a mezőcsáti Dobozy-kastély, amit 1889-ben olyan igényességgel építettek meg, hogy évszázadokig állnia kellett volna. Felvetődik a kérdés: „És mond: Honfi, mit ér epedő kebel e romok ormán?”

Machetével esett az idős párnak

Itthon2015.01.15, 10:59

Nem kapott kölcsönt, ezért bozótvágó késsel vagdosott össze egy idősházaspárt a mezőcsáti férfi. Egy órán belül elfogták.

Vasárnap ismét a Tiszába ugorhatunk

[origo] utazás2012.07.06, 08:43

Július 8-án Európa-szerte ezrek ugranak folyókba és tavakba, hogy felhívják a figyelmet élővizeink védelmének fontosságára. A Nagy Ugrás idén ismét Tiszatarjánban lesz, ahol a Holt-Tisza partján tocsogó bivalyok és a természeti értékek mellett ezúttal a Föld!Föld Fesztivál is színesíti az akciót.

Újabb szellemházak a MÁV-vagyonban

Ingatlan2009.11.02, 17:06

Az eddigi tapasztalatok szerint semmit sem tud kezdeni a MÁV a bezárásra ítélt vasútvonalak mentén álló ingatlanjaival. Bár több település kezdeményezte az ingatlanok hasznosítását, a vállalat szerint az lenne a megoldás, ha a szárnyvonalakat végleg bezárnák. Ingatlanvagyonának rendezetlensége és piacképtelensége a társaság egyik legnagyobb problémája.

Előző
  • 1
Következő