Mészáros Lőrinc

címke rss

Jászai Gellért a T-Systems megvásárlásáról: Kifejezetten nagy volumenű ügyletről van szó

Itthon2019.07.11, 10:49

Jászai Gellért, a 4iG nagytulajdonosa, a társaság elnök-vezérigazgatója örül annak, hogy Mészáros Lőrinc tőzsdei befektetőként jelen van vállalatában, és büszke arra, amit az elmúlt három évben közösen felépítettek – olvasható a Figyelő csütörtöki számában.

Fantasztikus összefogás: összegyűlt a kisfiú gyógyszerére a 700 millió

Itthon2019.09.26, 10:21

Mága Zoltánnak, illetve Mészáros Lőrincnek és családjának mondott köszönetet név szerint Facebook-posztjában az izomsorvadásos betegségben szenvedő Zente édesanyja, aki közölte, hogy összegyűlt a kezelésére szánt 700 millió forint. Korábbi posztjában már elárulta, hogy egyvalakitől csaknem 100 millió forintot kaptak, most azonban nevesítette is a jó szándékú adakozókat. 

Megint lábbal tiporta a személyiségi jogokat és a sajtóetikát a hvg

Itthon2020.02.14, 16:08

Az elmúlt napokban végigsöpört a hír az ellenzéki sajtón: Mészáros Lőrinc indulatosan elzavart egy újságírót, amiért az a Mátrai Erőmű vételára felől kívánt érdeklődni egy olyan rendezvényen, amelyen az üzletember magánemberként vett részt. Ezt az álhírt leplezi le a Magyar Nemzet írásában. A HVG munkatársa ugyanis a Hungexpón zajló vadászati kiállításon magánbeszélgetést folytató befektető orra alá tolta telefonját.

A Mészáros-csoport 50 milliót adományozott a Heim Pál Gyermekkórháznak

Itthon2020.04.24, 11:49

A Mészáros-csoport ötvenmillió forintot adományozott a GYERMEKKOR Gyermekgyógyítás Korszerűsítéséért Alapítványon keresztül a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet számára egy új és korszerű Élettani Laboratórium létesítésére - tudatta a cégcsoport közleményében. 

Mészáros Lőrinc és felesége válik

Itthon2020.09.04, 20:05

Házasságuk egyezséggel történő lezárását kezdeményezi a bíróságnál Mészáros Lőrinc és Mészárosné Kelemen Beatrix Csilla - közölte maga az üzletember és felesége az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.

Összeházasodik Várkonyi Andrea és Mészáros Lőrinc

Tévé2021.04.21, 21:10

Baráti körben szívesen beszélnek a kapcsolatukról.

Várkonyi Andi a kapcsolatáról: "A párom Mészáros Lőrinc, ami eddig sem volt titok"

Life.hu2021.04.22, 07:51

Várkonyi Andrea magánéletéről pletykálnak egy ideje. Nem volt titok, hogy Mészáros Lőrinccel alkotnak egy párt, de eddig egyikük sem nyilatkozott a kapcsolatukról. 

Megtörte a csendet Bochkor Gábor: ezt mondta Várkonyi Andrea és Mészáros Lőrinc kapcsolatáról

Life.hu2021.04.22, 12:24

Bochkor Gábor és Várkonyi Andrea kötöttek egy egyességet, miután szétmentek, és ehhez tartva magát röviden és tömören reagált a hírekre, miszerint volt felesége és Mészáros Lőrinc hamarosan összeházasodnak.

Mészáros Lőrinc szurkol a nemzetépítő politikai közösségnek

Itthon2021.06.11, 12:16

Mészáros Lőrinc interjút adott az Indexnek, amiben az üzletember beszélt arról, hogy a balliberális erők hadjárata a személye ellen milyen csúsztatásokon alapul, ami egyúttal a történelem egy sötét korszakára emlékezteti. Továbbá szót ejtett arról is, hogy szerinte miért vannak a baloldalon rossz véleménnyel a cégcsoportjáról. Emellett közölte, hogy szurkol a jelenlegi nemzetépítő politikai közösségnek, hogy 2022 után is folytathassák a munkát, írja a Magyar Nemzet.

Várkonyi Andreának testőrt kellett fogadnia

Life.hu2021.06.17, 09:00

A műsorvezető és szerelme, Mészáros Lőrinc nem rég összeköltöztek. Várkonyi Andrea életében ez más komolyabb változást is hozott, ugyanis mostantól testőrök vigyáznak rá.