Mészáros Gyula

címke rss

Elemzők szerint nem lesz olcsóbb az élelmiszer ősztől

Nem csökkennek az élelmiszerárak az év második felében, noha ezzel kapcsolatos előrejelzések jelentek meg a sajtóban - állítják a Magyar Agrárkamaránál (MAK). A szervezet számításai szerint az erre az évre várható infláció megközelítőleg 40 százalékáért - 3,7-3,8 százalékpontért - az élelmiszerek lesznek a "felelősek" - mondta Mészáros Gyula, a MAK főtitkára.

Nő az élő sertés exporttámogatása

Archívum2002.06.13, 18:12

Önköltséget meghaladó sertésárat kíván biztosítani a tenyésztőknek az agrárkormányzat, ezért tárca a tervezett 17 forint helyett 27 forintra emeliaz élő sertés kilogrammonkénti exporttámogatását - jelentette be Mészáros Gyula, az agrártárca közigazgatási államtitkára. Elmondta azt is, hogy a korábbi 100 ezer helyett 180 ezer élő sertés kivitelére számít a minisztérium.

Jelentős különbségek a sertéshús árában

Gazdaság2003.03.06, 18:45

A húságazatban nincs válság és nem kell áremeléstől tartani - mondta Mészáros Gyula, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) közigazgatási államtitkára. A minisztérium támogatta a Vágóállat és Hús Terméktanács (VHT) 265 forintos élősertés felvásárlási árát. A Pick-csoport szerint az ár megállapítása kartellnek számít, a kereskedelemben pedig több száz forintos különbségek is előfordulnak.

Több pénzt ígér a kormány a sertéstenyésztőknek

Gazdaság2003.04.23, 15:43

A sertéspiacon kialakult túltermelés miatt a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium a költségvetésből a meglévő kereten felül plusz forrásokkal kívánja támogatni az ágazatot - közölte Mészáros Gyula, a tárca közigazgatási államtitkára.

Felmentik az FVM közigazgatási államtitkárát

Itthon2003.09.11, 15:21

Még csütörtökön kezdeményezi az agrártárca vezetője Mészáros Gyula közigazgatási államtitkár felmentését. A miniszter a felmentést szeptember 15-i hatállyal kezdeményezi a miniszterelnöknél. A lehetséges utódról Németh Imre egyelőre nem nyilatkozott.

Előző
  • 1
Következő