Mesterházy

címke rss

Nyílt levélben kér segítséget Mesterházytól a Fidesz EP-frakciója

Arra kéri a Fidesz európai parlamenti frakciója Mesterházy Attila MSZP-elnököt, hogy a párt EP-képviselői ne támogassanak egy olyan EP-határozattervezetet, amely Magyarországra nézve súlyos következményekkel járna. A tervezet több ponton elítélia magyar kormány tevékenységét, és olyan szankciók megfontolását is javasolja, amelyek miatt Magyarország elveszíthetné a szavazati jogát az EU-ban. A benyújtók között két MSZP-s politikus is van.

Fiatalokat állítanának Mesterházy mögé

Itthon2010.02.21, 09:45

Szívhezszóló beszédet mondott támogatói szerint Mesterházy Attila kormányfőjelölt az MSZP szombati kampánynyitóján. Az [origo] által megkérdezett szocialisták szerint a bátorság, a felemelt fej és a demokrácia védelme a fontos, de volt, aki azt tanácsolta, kerüljön több fiatal az MSZP-be, és szorítsák vissza a korrupciót.

Elektromos gyalogos

Partytár2007.12.17, 14:16

Úgy tűnik, egy decemberi hétvégén jól megfér egymással több, a közönség - látszólag - hasonló szeletére bazírozó rendezvény is. Hiába esett egybe az amúgy szintén táblás házzal futó Cinetrip újraalakuló pancsipartyja és a francia electromágus Mr. Oizo budapesti bemutatkozó fellépése, a nép mégis tódult a Merlinbe.

Kylie Minogue-os hangszín és mély Depeche Mode-alapok

Partytár2007.10.27, 18:09

Az Építészet Hónapjának záróakkordjaként az A38 hajó fesztiválzáró bulit és előrehozott Halloween partyt tart. Szabadkáról érkező vj-k, Mesterházy dj-szettje és az angol Planningtorock fellépése szerdán sokakat nekiindít a hosszú hétvégének.

Tizenkét éves terrorparty

Partytár2006.11.19, 21:58

Explosion 2006 - három helyszínes hardcoreparty az óbudai Supersonicban a tizenkét éves Narg Entertainment ünneplésére, óriási őrjöngéssel, holland (D-Tail, Hardmaniacs), osztrák (Bpm Junkie, Naz-T) és szlovák (Rob2Speed) vendégekkel, a magyarok közül pedig többek között a veszprémi Mesterházyval, a fehérvári Chrommal, a Black Hoe-s Miguval, a "frankhegyi" és fényfestő Dorkkal, Ld50-esekkel (Damage, Ninth)... Képriport.

Előző
  • 1
Következő