mese

címke rss

Mesét olvasnak a rendõrök a gyerekeknek

Archívum2020.03.22, 17:24

Gyakorlatilag minden rendõr, aki ráér, önként vesz részt abban a kezdeményezésben, amelyben meséket olvasnak fel a gyerekeknek, aztán teszik fel a közösségi oldalra. Mindezt azért találták, ki hogy segítsenek azoknak a szülõknek, akik otthon maradtak. A rendõrség szóvivõjétõl, Hegyesi Melindától megtudtuk, hogy az elején úgy gondolták, hogy csak vírus ideje alatt tesznek fel új videókat, de mivel óriási az érdekelõdés, azt sem tartják kizártnak, hogy tovább folytatják.

Amikor a nappali egyszerre iskola, bábszínház és jógaterem

Archívum2020.03.22, 11:10

Hála az internetnek az izoláltság mégsem annyira durva, mint amilyen a digitális kapcsolat nélkül lenne. Mivel többek között Magyarországon is arra kérnek mindenkit a hatóságok, hogy ha csak lehet, maradjon otthon, az iskolák pedig egy hete már be is zártak, ezért sok helyen a világháló maradt a fõ kapcsolattartás a külvilággal. Lehet persze együtt zenélni, ahogy az olaszok teszik a balkonon, de azért ilyen program nem jut minden napra. Ahol gyerkõcök vannak otthon, ott nem árt némi online segítség, és az iskolai oktatás mellett is egy csomó olyan dolog van most fent a neten, amiért érdemes bekapcsolni a gépet.

Varázslatos mesevilágba repíti modelljeit ez a fotós: zseniális, amiket alkot

Archívum2020.01.22, 14:57

A mindennapi pillanatokból teremt varázslatos világot Kevin Carden a Photoshop segítségével.

Ezt neked is látnod kell: így festenének a sztárok Disney-hõsként

Archívum2020.01.17, 14:01

Az ukrán születésû mûvész, Helen Morgun gondolt egy nagyot, és Disney-karakterként ábrázolta a hírességeket.

A gyerekek képernyõideje nem ördögtõl való dolog

Archívum2020.10.20, 22:08

A világ egyik legérzékenyebb témája következik: képernyõidõ a gyerekek számára. Kevés olyan téma van, ami ennél több indulatot váltana ki, ezért mindenkit kérek szépen: ne ítélkezzünk, ezúttal gondolkozzunk szabadon!

A Jégvarázs 2. közel 400 milliárd forintnak megfelelõ bevételt hozott

Archívum2020.01.06, 15:07

A Disney Jégvarázs 2. címû produkciója lett minden idõk legnagyobb animációs kasszasikere: az alkotás globális jegyárbevétele a hétvégén elérte az 1,325 milliárd dollárt, azaz mintegy 391 milliárd forintot.

Mickey egér cuki - Walt Disney meg nem volt az...

Archívum2019.12.13, 10:21

Képzeljük el, hogy nincs többé Mickey egeres pizsama, Elsa baba a Jégvarázsból vagy Donald kacsás tolltartó! A mesék világa olyan lenne Walt Disney nélkül, mint a sótlan húsleves.

Berki Mazsi Natinak egy 47 éves Babar mesekönyvbõl mesélt

Archívum2019.10.19, 09:32

Negyvenhét éve adták ki azt a Babar mesekönyvet, amibõl tegnap este Berki Krisztián felesége, Mazsi mesélt Natinak.

Fiatalon elhunyt Szabó Ozor János, Ozy, a világ legerõsebb mozgássérült embere

Archívum2019.08.26, 11:56

A szomorú hírt a Betûtészta Kiadó-Mesekönyvbolt közölte Facebook-oldalán. Szabó Ozor János, Ozy, 47 éves volt.

Megtalálták az “igazi Hófehérkeként” emlegetett bárónõ sírját

Archívum2019.08.07, 10:25

Egy bambergi házból került elõ nemrégiben egy síremlék, amit Maria Sophia von Erthal bárónõnek tulajdonítanak, akirõl úgy tartják, hogy õ inspirálhatta Hófehérke alakját.

Az oroszlánkirály egy jó film, pedig rossz!

Archívum2019.07.22, 11:56

Igen, olvastam a kritikákat - és jól lehúzták a filmet. Leírják, hogy az eredeti nyomába sem léphet, és ami mûködik rajzolt állatokkal, nem áll jól élethû oroszlánoknak. De kérdem én: mégis mire számítottatok?!

Menorca kövei csodás regék és véres háborúk emlékét õrzik

Archívum2019.07.22, 09:02

Menorca szigetén sokféle kultúra hagyott nyomot az évszázadok, sõt, évezredek folyamán. A római és az arab megszállás emlékei ma is fellelhetõek, de ami igazán komoly nyomot hagyott a területen, az egy különös, megalitikus kultúra, illetve a britek, akik a jelek szerint elszánt építkezésbe fogtak Menorcán. A sok, kõbõl készült építmény mind õriz legalább egy történetet, melyek egy része igaz, egy része nem, és sok olyan is akad, ami a mese és a valóság határán egyensúlyoz.

Amikor a rajzfilm életre kel: híres Disney-mesékbõl élõszereplõs mozifilm

Archívum2019.05.24, 20:46

Egykor generációk kedvenc mesefilmjei voltak rajzos változatban, most pedig a Disney stúdió egy új korszak kedvenceivé akarja tenni õket, immár élõben, színészekkel. Egyesek szerint ez a klasszikus mesék megcsúfolása és anyagias bõrlehúzás, mások szerint elkerülhetetlen felújítás és modernizáció: az Aladdin friss premierje kapcsán áttekintettük a jelenség eddigi filmjeit.

Gyógyító történetek – A feldolgozhatatlannak tûnõ élethelyzetek leküzdése

Archívum2019.05.13, 21:28

Az ember történetekbe van ágyazva. Az életünkben bekövetkezõ eseményeket folyamatosan értelmezzük, közöttük oksági kapcsolatot keresünk, és azokat idõhöz kötjük. Történeteket mesélünk önmagunkról, történeteket hallgatunk meg másokról. Kulturális örökségünk jelentõs része szintén különbözõ történetekben ölt testet, kezdve a mítoszoktól az operákon át egészen a mozifilmekig. Minden, amit önmagukról és a világról gondolunk, történetekben elevenedik meg. Mindazt, amit fontosnak tartunk, történetekbe ágyazva adjuk át a következõ generációnak.

Megható videót készítettek anyák napjára a rabok a gyerekeiknek - videó

Archívum2019.05.04, 14:23

A börtönben raboskodó nõk most elõször kaptak arra lehetõséget, hogy anyák napján az interneten keresztül mesét mondhassanak gyerekeiknek vagy az unokájuknak.

Jobb ember leszek! mozgalom: májusban az apró gesztusoké a fõszerep

Archívum2019.05.01, 00:02

Jobb adni, mint kapni: rengetegszer használjunk ezt a közmondást, ám valljuk be, sokkal kevesebbszer élünk eszerint a hétköznapokban, mint kellene. Pedig nem kell hatalmas ajándékokra gondolni, sokszor elég egy gesztus, egy kis kóstoló az ebédedbõl vagy egy apró szívesség. A Life.hu Jobb ember leszek! mozgalmának májusi kihívásában is erre szeretnénk felhívni a figyelmet. Adjunk mindennap valakinek valamit önzetlenül!

Ingyenesen tölthetõ le Magyarország legnagyobb digitális mesetára

Archívum2019.04.17, 15:34

Több, mint 300 megújult interaktív hangoskönyv tölthetõ le ingyenesen a BOOKR Kids Mesetárából a tavaszi szünet idején. A digitális polcokon ugyanúgy vannak klasszikus és modern könyvek, kötelezõ olvasmányok, mint például angol nyelvtanulást segítõ mesék és dalok. A cég negyedik születésnapját ünnepli ezen a hétvégén.

Filmek, melyek rosszul végzõdnek

Archívum2019.04.14, 10:35

Néhány hete halt Agnès Varda, a francia új hullám rendezõnõje, 90 éves korában. Egyik legszebb filmjét fiatalon meghalt férjérõl, Jacques Demyrõl készítette. A nantes-i Jacquot, ez volt a címe. De ki is volt férje, ez a csodálatos és szomorú mûvész? Nézem Jacques Demy filmjét, a címe Szamárbõr, ez egy mese, amelynek a végén mindenki megtalálja a párját, akivel aztán boldogan él, amíg meg nem hal. És mégis, ahogy nézem, egyre inkább a hatalmába kerít valami mélységes, éppen ezért nehezen megragadható, de egyértelmû szomorúság.

Albert Einstein szerint így nevelhetsz intelligens gyermeket

Archívum2019.03.13, 22:55

A világtörténelem egyik legzseniálisabb gondolkodója úgy vélte, csupán egyetlen dolog határozza meg, hogy egy gyermek értelme milyen mértékben fog kinyílni. Ez pedig nem valamilyen csodapedagógiai módszer, és még csak nem is egy nevelési stílus, hanem az egyszerû mesehallgatás.

Gyereknevelés: Azon kaptam magam, hogy a táblagép családtag!

Archívum2019.03.08, 14:45

Minden a megszokott napirend szerint történt. Ebéd után hazahoztam a fiamat az oviból. A nappaliban letettem a tablet elé, hogy nyugisan megetethessem a babát, aki általában be is alszik a tápszer elfogyasztása közben.

Disney-hercegnõ kultusz - Öl, butít és nyomorba dönt?

Archívum2019.01.08, 08:49

Elsa, Pocahontas, Ariel, Hófehérke, Csipkerózsika, Moana, Mulan és társaik... Sok álintellektuális érvelés szerint a Disney-hercegnõk kultúrája métely a gyermeki lélek számára - de én nem látom ilyen sötéten a helyzetet. Hogy is van ez?

Keira Knightley állítja, a Disney mesék ártanak a nõi egyenjogúságnak

Archívum2018.10.26, 22:20

Ki ne imádná a régebbi és természetesen az újabb Disney meséket, amelyeknek dalai a mai napig a fülünkben csengenek. Ezeket a történeteket elõszeretettel hozzuk vissza az életünkbe, amikor a gyermekünkkel újranézzük õket. Azonban az ismert feminista színésznõnek fenntartásai vannak velük kapcsolatban.

Gubás Gabi a tudatos táplálkozásról mesél a gyerekeknek

Archívum2018.10.10, 16:59

Telhetetlen, falánk kislány volt a gyönyörû Jászai Mari-díjas színésznõ, Gubás Gabi. A mûvésznõ elárulta, a Biomese fõszereplõjét, Puff Ancsit bizony saját gyermekkori énjérõl mintázta. Ahogyan Ancsi a mesében, úgy a közönségben ülõ kisgyerekek is egyre közelebb juthatnak a tudatos táplálkozáshoz, a mértékletességhez és az egészséges életmódhoz, mindezt szórakoztató, zenés formában. Az UP Újpesti Rendezvénytér számára kiemelten fontos a tudatosság, amely már az épület tervezése során is az egyik fõ szempontunk volt, így nagy öröm, hogy október 21-én a Biomese is bemutatásra kerülhet az UP-ban.

Elvarázsolt erdõt rendeznek be a Vajdahunyadvárban

Archívum2018.09.17, 11:13

Újabb látványosnak ígérkezõ kiállítás nyílik a Vajdahunyadvárban szeptember 22-én, ahova belépve a látogatók ezúttal egy képzeletbeli, elvarázsolt erdõben találják magukat.

A Disney-meséknek sincs mindig jó vége: fotók

Archívum2018.09.07, 20:27

És boldogan éltek, míg meg nem haltak? Nos, arról korábban már írtunk, hogy ezek eredeti története nem épp vidám, sõt némelyik inkább emlékeztet egy horrorsztorira, semmint gyerekeknek szánt kedves történetekre. Most azonban azt mutatjuk meg, hogy a feljavított verziók befejezése is könnyen lehetett volna „bad end".

Rajzfilmsorozatok, amiket a gyerek mellett, a szülõ is élvez

Archívum2018.09.01, 18:40

Számtalan mesecsatorna, és ezen belül rajzfilmsorozat várja, hogy a gyerekek leüljenek a tévé elé. Szülõként azonban a legtöbb untat vagy épp idegesít – mint arról korábban már írtunk. Most nézzünk meg pár olyat, melyet kicsik és nagyok is élvezettel néznek meg.

17 érdekesség mindannyiunk kedvenc csacsi öreg medvéjérõl, Micimackóról

Archívum2018.08.21, 19:59

Augusztusban visszatért a mozivásznakra a világ egyik legismertebb és legkedveltebb mesehõse a Barátom, Róbert Gida címû filmben, ennek kapcsán pedig összegyûjtöttünk egy nagy adag különleges információt Micimackóról.

Így lett Micimackóból a világ egyik legnagyobb pénztermelõ gépezete

Archívum2018.08.14, 22:26

Nemcsak kedvence, a méz, hanem Micimackó és barátai is hatalmas üzletet jelentenek világszerte, melybõl busás bevételre tesz szert a vonatkozó jogokkal rendelkezõ Disney-csoport. Az új, Micimackó-univerzumban játszódó, élõszereplõs, de természetesen komoly számítógépes animációt felvonultató mozifilm kapcsán összefoglaltuk – a Quartz összeállítása alapján –, hogyan lett a világ talán legismertebb medvéjébõl a filmes birodalom egyik legértékesebb, aranytojást tojó tyúkja. A leginkább kerek pocakjáról ismert mosolygós pagonylakó – illetve a figura köré épített franchise – ugyanis valójában a legnagyobbak ligájában játszó, igazi pénzteermelõ ...

Így él most Utasi Árpi, a Csillag születik gyõztes mesemondója

Archívum2018.07.26, 08:12

Csaknem tíz éve hódította meg Utasi Árpi a Csillag születik nézõinek és zsûrijének szívét csodálatos meséivel, azóta azonban alig hallani róla. Most kiderül, hogyan él a szerbiai Csantavéren a tehteségkutató gyõztese. 

A szépséghibák iránti intoleranciát a rajzfilmeken keresztül neveljük bele a gyermekeinkbe

Archívum2018.07.03, 19:30

A jó tündér mindig fiatal és gyönyörû, a gonosz boszorkány pedig öreg és csúnya. Milyen üzenetet közvetítenek hát a mesefilmek? Azt, hogy a külsõ minden esetben a belsõ tulajdonságokra utal. Pedig ezt nem lenne szabad ennyire leegyszerûsíteni.

Hello Kittynek áll a világ - Lakberendezés a masnis cica jegyében

Archívum2018.06.19, 14:02

Hello Kitty, már messze túlnõtt az eredetileg szánt célközönségén. Felnõtt hölgyek is elõszeretettel viselik táskáikon, ruháikon, cipõiken, sõt, számos használati- és dísztárgy is fellelhetõ belõle. Ez a gyermekien édes motívum egyfajta visszatekintés a „cuki" korszakra, megidézi a boldog és gondtalan éveket. Egy igazi Hello Kitty-rajongónak a lakásából sem hiányozhat ez a kedves figura. Mutatjuk, miként tudod belecsempészni otthonod világába!

15 sztár, aki a hasonlít Disney-mesék fõhõseire

Archívum2018.06.12, 14:39

Nem kellene sokat gondolkozni azon, hogy mely sztárok játsszák el az alábbi Disney-figurák karakterét egy élõszereplõs moziban, hisz a hozzájuk párosított világsztárok a kiköpött másaik!

Nem mindegy, milyen rajzok vannak a mesekönyvekben

Archívum2018.05.31, 11:35

Egy friss kutatásból kiderült, hogy a mesekönyvek szövegeihez szorosan kapcsolódó illusztrációk nagy segítséget nyújtanak az óvodásoknak abban, hogy valóban meg is értsék a meséket. 

Félelmetes lehetett, amikor a halálhír miatt megszakadt a Kacsamesék

Archívum2018.04.04, 11:19

A Disney néhány harmincas munkatársa gondolt egy nagyot, és leporolta az 1987-ben debütált Kacsamesék sorozatot. A visszatérõ mesében rengeteg újdonsággal találkozhatnak azok a mai felnõttek, akik gyerekként végigizgulták Dagobert bácsi és a három unokaöccsének kalandját. Egy azonban állandó: a Kacsamesék új részei továbbra is egy kicsit furcsa, de igazán szerethetõ család kalandjaival lesz tele.

A szörnyek hatása a gyermekekre és felnõttekre - Akkor és most (18+)

Archívum2018.03.29, 20:16

A monster, a latin monstrum szóból ered, mely elsõ fordításban szörnyet, rémségét, ijesztõ jelenséget, ugyanakkor csodát és hihetetlen dolgot is jelent. Tehát a mese- és mondabeli, valamint felnõttkori szörnyetegek igen keskeny vonalon táncolnak, már ami a megítélésüket illeti. Mi teremtettük õket magunknak, rásütjük valamire, valakire... De mégis, mi lehet erre az okunk?

Leszbikus szerelemmel folytatódik a Jégvarázs?

Archívum2018.03.01, 19:47

Készül a Jégvarázs 2, a rajongók pedig most azt találgatják, mi lenne, ha úgy folytatódna történet, hogy kiderül, Elza leszbikus.

Egy kisgyereknek is lehet már mesélni a kábítószerek hatásáról

Archívum2018.02.05, 21:09

A kábítószer minden szülõ rémálmainak egyike. Hiszen hiába okos egy kamasz gyerek, és rendelkezik stabil értékrenddel, elég egy gyenge pillanat, és hozhat egy rossz döntést. Kíváncsiságból, vagy akár a többiek nyomásának hatására is.

A királylány és a plasztikai sebész meséje

Archívum2018.02.05, 21:00

Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás-tengeren is túl, egy kis ország vidéki kisvárosában, élt egyszer egy gyönyörûszép kislány. Olyan szép volt, hogy a Napra lehetett nézni, de rá nem. Legalábbis ezt hallotta a szüleitõl mindig, és õ hitt nekik. Szépsége tudatában hosszú évekig élte apró kis életét boldogan.

Müller Péter: "A gyerekünk nem erre születik"

Archívum2018.01.22, 20:55

Egy-egy mondat néha többet ér, mint száz könyv. Egy érzés- és gondolatmagocska megtermékenyít, a tiéd lesz, és segít élni. Jobban megismered önmagadat, a társadat – és talán az életedet is. Olvasd el a Life.hu-n, és hagyd magadban megérni. Heti útravaló – 321. rész.

Anyák és lányaik, mint Disney-hercegnõk: fotók

Archívum2018.01.20, 07:10

Mi történik a naplementében ellovagoló szerelmespár és a „boldogan éltek, míg meg nem haltak" után? A Disney mesék mindig bûbájosan végzõdnek, ám csak találgathatunk, hogy miként is folytatódhat kedvenc karakterünk élete. Erre azonban csak ritkán kapunk választ, egy-egy mûvész mese-utópisztikus alkotásából. Ám van valami más is, ami mindenkit érdekel, ez pedig a hercegnõk és a kor kapcsolata. Vajon miként öregednének meg?

Gyerekkorunk kedvenc meséinek szereplõi Tarantino-stílusban születtek újjá (18+)

Archívum2018.01.12, 20:27

Sylvain Sarrailh, akit Tohad néven is ismernek, egy francia koncepciómûvész. Mûvei egytõl egyig a fantázia csodás játékának megtestesülései. Most úgy döntött, hogy kedvelt gyermekkori történeteink hõseibõl gazembereket és gyilkosokat varázsol. Mind egytõl egyig olyanná vált, mintha csak egy Quentin Tarantino-filmbõl léptek volna ki.

Ezeket a Disney-slágereket te is tuti fejbõl ismered!

Archívum2017.12.25, 08:15

Karácsonykor mindenre van idõ, még arra is, hogy Disney-slágereket hallgass percekig. Neked melyik volt a kedvenced?

Varázslatos mesevilág Lillafüreden!

Archívum2017.12.11, 23:31

Lepje meg gyermekét egy igazi mesebeli Mikulás élménnyel 2017. november 23. és december 17. között!

Mesélj fejbõl – Több szempontból is jobb, mintha könyvbõl tennéd

Archívum2017.12.07, 20:47

A gyerekek szeretik a visszatérõ meséket, mivel ez is egyfajta biztos pont az életükben. Hiába hallották már százszor, ugyanolyan élvezettek hallgatják. Ám van annak valamilyen különleges varázsa, amikor õk választhatnak szereplõt, amikor õk adhatják meg az alapsztorit. A fejbõl mesélés több szempontból is jobb, és több változata létezik.

Betiltaná a Csipkerózsikát egy nõ: állítja, szexuális zaklatásra tanít

Archívum2017.11.23, 19:47

Elképesztõ ötlettel állt elõ egy brit édesanya, azt szeretné, hogy tiltsák be a Csipkerózsikát, a mese ugyanis szerinte szexuális zaklatásra neveli a gyerekeket.

Tíz dolog, amit biztosan nem tudott a Flúgos Futamról

Archívum2017.11.18, 09:19

November 20-án visszatér a klasszikus sorozat vadonatúj verziója, a Flúgos Futam: újra versenybe szállnak a versenyzõk autóikkal, hogy megküzdjenek a Világ Legflúgosabb Autóversenyzõje címért. A folytatásban feltûnik Gézengúz Guszti, Mardel, Százszorszép Szep, Dili Dolly és a többiek, hogy különleges és egzotikus versenypályákon mérjék össze tudásukat a világ minden táján. Tudja, hogy mi ihlette a sorozatot, és mikor került képernyõre az elsõ rész? Az összeállításból - többek közt - ezek is kiderülnek.

Magyarországon is visszatér a Kacsamesék

Archívum2017.11.07, 13:25

30 évvel a premier után a Disney felújította az egyik legnépszerûbb mesesorozatát a Kacsameséket. A készítõk azt mondják, a képregény stílusban visszatérõ Kacsamesék a család fontosságát és a játékos kalandokat helyezi fókuszba.

Inspirálódj a Disney-mesék világából: bazár!

Archívum2017.10.17, 21:53

A sikeres világmárkák imádják a Disney-hõsöket, nem csoda, hogy évrõl évre elõrukkolnak egy mese inspirálta kollekcióval. Mutatunk is néhány izgalmas terméket az elmúlt évekbõl.

Mennyire ismered a mesék szereplõit? - KVÍZ

Archívum2017.10.08, 18:33

Beszélõ állatok, csodaszép hercegnõk, aranyos gyerek szereplõk... A mesék tele vannak szerethetõ, vicces és olykor félelmetes karakterekkel. A kérdés csak az, hogy mennyire emlékszel rájuk. Most letesztelheted tudásod kvízünkkel!

Rajzfilmek, amiket a gyerekek imádnak, de a szülõk gyûlölnek!

Archívum2017.08.18, 06:52

„Bevallom, amikor elõször megnéztem a gyerekekkel a Jégvarázst, nagyon tetszett. Még a 4. alkalommal is élveztem, de a 86. után kétségkívül meggyûlöltem. Már az is elég, ha csak meghallom, ahogy a lányom énekelni kezdi a „Legyen hó”-t, és elfog az émelygés. Ám, nem minden mesével jártam így, van, amelyik DVD-t már elsõre is szívesen kivittem volna a nagy sötét erdõbe, és elástam volna egy jelöletlen sírba” – a szerzõ.

Visszatér a Hé, Arnold! mese - Itt az elsõ elõzetes

Archívum2017.07.23, 07:24

Tavaly nyáron jelentették be, hogy visszatér az egyik kedvenc mese a 90-es évekbõl, a Hé, Arndold! Íme, megjött az elsõ elõzetes, amit nem lehet nem megkönnyezni.

„Vidám” horrormesékkel nevelték a gyerekeket a 19. században

Archívum2017.06.16, 13:41

Mai szemmel nézve minden jóérzésû szülõ elborzad Hoffmann nevelõ célzattal írt gyerekmeséitõl. Válogatott borzalmak, például az ujjszopás miatt levágott hüvelykujj, a levesevés megtagadása miatti csonttá fogyás és hasonlók szerepelnek benne. Még szörnyûbb a dolog, ha tudjuk, hogy eredetileg mindezt egy hároméves gyereknek írták.

5 érv, ami miatt a gyereknek horrorfilmet kell néznie

Archívum2017.05.15, 15:47

Amikor a fiaim kicsik voltak, állandóan azért rágták a fülemet, hogy nézzünk horrorfilmet. Egy ideig kötelességtudóan ellenálltam, mert hát ugye az nem gyereknek való. Aztán egy kicsit jobban belegondoltam. Miért is ne volna nekik való?

Vennél egy Disney-kastélyt? Segítünk a döntésben!

Archívum2017.05.09, 22:16

Milyen lenne a Disney-hercegnõk helyében lenni, az õ csodálatos palotáikban élni? Ki ne álmodozott volna errõl kislány vagy akár felnõtt korában? Ám nem mind arany, ami fénylik. Lerántjuk a leplet a mesékbõl csodálatosnak és végtelenül romantikusnak tûnõ palotákról és kastélyokról! Most lehetõséget kapunk arra, hogy részt vegyünk egy Disney-kastély-bemutatón, melyet egy ritkaságszámba menõen õszinte ingatlanügynök vezet.

Pocahontastól SpongyaBobig - õk a mi legnagyobb kedvenceink!

Archívum2017.05.03, 10:20

A mesék és a bennük lévõ karakterek sokkal nagyobb hatással vannak rád, mint hinnéd. Neked van kedvenc mesefigurád vagy hõsöd? És azon gondolkodtál már, hogy vajon miért pont õ áll legközelebb a szívedhez? Esetleg azért, mert hasonlítasz vagy hasonlítani szeretnél rá? Összegyûjtöttük nektek a mi kedvenc figuráinkat, és azt is elmondjuk, hogy szerintünk miért pont õk a legkirályabbak.

Ekkor érkezik a Jégvarázs második része

Archívum2017.04.26, 15:32

Mindenki imádta a Jégvarázs címû Disney-mesét, és sokan reménykedtek benne, hogy lesz folytatása. Most pedig már azt is tudni, hogy mikorra várható. 

170 ingyen mese a hétvégére

Archívum2017.04.19, 16:57

Megújult alkalmazással és 170 ingyenes mesével ünnepli második születésnapját a hétvégén a díjnyertes magyar startup, a BOOKR Kids. 

Már csak pár napig lehet mesét rajzolni

Archívum2017.03.21, 13:56

Körülbelül 60 ezer diagnosztizált gyermek és felnõtt él autizmussal ma Magyarországon. Az autizmus világnapját április 2-án tartják, ennek kapcsán hirdetett meserajzoló pályázatot a Magyar Telekom, a BOOKR Kids, az Autistic Art Alapítvány és a Fenntarthatósági Média Klub, 8-12 év közötti gyerekek számára. Már csak pár nap van hátra a határidõig!

Gyerekek is segíthetnek egy autizmusról szóló mese megalkotásában

Archívum2017.03.01, 14:10

Meserajzoló pályázatot hirdettek 8-12 év közötti gyerekeknek. Egy új, az elfogadásról szóló történet fõszereplõit alkothatják meg.

Advent - Minden napra egy mese: Szép karácsony, szép zöld fája

Archívum2016.12.23, 17:55

Végre itt a karácsony! A finom, közösen elköltött vacsora és az izgalmas ajándékbontogatás után zárjátok ezt a csodálatos napot egy nagyszerû történettel: Móra Ferenc Szép karácsony, szép zöld fája címû meséjével.

Advent - Minden napra egy mese: A legszebb karácsonyfa

Archívum2016.12.23, 13:51

Visszaszámlálás: egyetlenegy nap karácsonyig. Ez a nap is eljött, nem hiába vártuk már annyira. A szenteste elõtti estére A legszebb karácsonyfa címû mesét ajánljuk mindenkinek. 

Advent - Minden napra egy mese: A kis király beszélõ babája

Archívum2016.12.22, 12:50

Visszaszámlálás: két nap karácsonyig. Ezúttal Jókai Mór történetét fogadjátok szeretettel, A kis király beszélõ babája címû mesét. 

Advent - Minden napra egy mese: Fenyõfák vándorútja

Archívum2016.12.21, 02:57

Visszaszámlás: már csak három nap karácsonyig! Ezen az estén Vidor Miklós meséjét olvassátok, a Fenyõfák vándorútja címû történetet.

Advent – Minden napra egy mese: Karácsonyi pásztorocskák

Archívum2016.12.18, 19:25

Tamási Áron Karácsonyi pásztorocskák címû meséje nélkül nincs karácsony!

Advent - Minden napra egy mese: A koldus gyermek

Archívum2016.12.18, 10:47

Már nem egészen egy hét van hátra karácsonyig. A karácsonyi készülõdés lázában szakítsatok idõt egymásra. Ezúttal Jókai Mór meséjével hajtsátok álomra a fejeteket. Összebújás, forró habos kakaó, és kezdõdhet a mese.

Advent - Minden napra egy mese: A kis gyufaárus lány

Archívum2016.12.16, 14:05

Hans Christian Andersen az egyik leghíresebb dán költõ és meseíró volt. Egyik legszebb meséje A kis gyufaárus lány – amelyet minden gyermeknek hallania kell életében legalább egyszer. 

Advent - Minden napra egy mese: A teáskanna

Archívum2016.12.14, 18:30

Közeleg a karácsony. Ma estére egy igazi klasszikust hoztunk el nektek: Andersne A teáskanna címû meséjét. 

Advent - Minden napra egy mese: Az aranydió

Archívum2016.12.14, 09:35

Az adventi készülõdés a gyerekek számára rendkívül fontos, hiszen számukra a legszebb ünnep a karácsony. Már csak néhány nap van hátra az ünnepig. Hogy még örömtelibb legyen a várakozás, ma este olvassátok el együtt Mester Györgyi Az aranydió címû történetét. 

Advent - Minden napra egy mese: A kívánság

Archívum2016.12.13, 13:27

December 13-ára Szabó Gitta A kívánság címû történetét ajánljuk. Már csak 11 nap van hátra karácsonyig.

Advent - Minden napra egy mese: Minden nap szenteste

Archívum2016.12.12, 16:17

December 12-ére Mester Györgyi meséjét ajánljuk a kicsiknek: Minden nap szenteste címmel.

Advent - Minden napra egy mese: Mióta van csillag a karácsonyfák csúcsán?

Archívum2016.12.10, 12:29

A Minden napra egy mese sorozatunk mai története Mentovics Éva meséje: a Mióta van csillag a karácsonyfák csúcsán?

Advent - Minden napra egy mese: A hóember

Archívum2016.12.08, 20:56

Ezen a napon egy kiskutya és egy hóember történetével kedveskedhetsz a gyermekednek. Ne feledd! Az esti meséknek hatalmas ereje van!

Advent - Minden napra egy mese: Karácsonyvárás

Archívum2016.12.07, 22:12

Már csak 16 nap van hátra karácsonyig... December 8-ára éppen ezért a Karácsonyvárás címû mesét hoztuk el nektek Donászy Magda tollából. 

Advent - Minden napra egy mese: Melyiket a kilenc közül?

Archívum2016.12.06, 19:24

Ezen a napon egy igazi klasszikust hoztunk el nektek, amivel még szebbé tehetitek az adventi készülõdést: Jókai Mór Melyiket a kilenc közül címû meséjét...

Advent - Minden napra egy mese: Mikulás bácsi csizmája

Archívum2016.12.06, 10:10

December 6-án, Mikulás napján Zelk Zoltán meséjével kedveskedünk a kicsiknek. A Mikulás bácsi csizmája egy igazán kedves esti mese lesz ezen a napon. 

Advent - Minden napra egy mese: A Hókirálynõ

Archívum2016.12.05, 14:42

Ki ne ismerné Kay és Gerda szerelmének történetét? Ki ne rettegett volna gyermekkorában a félelmetes és gonosz Hókirálynõtõl? Ezúttal a legendás A hókirálynõ címû mesét hoztuk el nektek.

Advent - Minden napra egy mese: A legkisebb cinke

Archívum2016.12.04, 12:40

December 4-e estéjére Mester Györgyi A legkisebb cinke címû mesét ajánljuk nektek.

Advent – Minden napra egy mese: A suszter manói

Archívum2016.12.03, 10:45

December 3-ára egy Grimm-történetet ajánlunk nektek, ez pedig A suszter manói címû mese.

Mesés Dolce & Gabbana

Archívum2016.11.30, 10:04

Kislányként Ti is biztosan sokat ábrándoztatok arról, hogy egy nap értetek jön a herceg fehér lovon és egy hatalmas palotában éltek boldogan, amíg a halál el nem választ. Azután felnõttetek, jöttek a rohanó mindennapok és tündérmesék helyett a komor valósággal kellett szembesülni. Én azonban hiszem és tudom, hogy a lelke mélyén minden lány hercegnõ - még akkor is, ha ezt legnagyobb határozottsággal tagadja. A divatnak pedig az a küldetése, hogy mindenki azzá váljon amivé szeretne.

Harry Pottertõl Sailer Moonig - A legvagányabb sminkcuccok meserajongóknak

Archívum2016.11.22, 12:57

Pontosan tudjuk, hogy az igazi fanatikusok számára nincs határ. Egyszerûen mindent akarnak, amit kedvenc meseviláguk ihletett, és azt is, aminek a csomagolásán kedvenc sztárjuk szerepel. Ha magadra ismertél, akkor most újabb kihagyhatatlan termékeket mutatunk, amiknek biztosan nem fogsz tudni ellenállni, ha rajongó vagy.

Meghatároz minket, hány történet van mögöttünk

Archívum2016.11.12, 21:37

Az Így dolgoztok ti keretében a hazai techszférában dolgozókat faggatjuk arról, hogyan is telik egy munkanapjuk, és hogyan jutottak el odáig, ahol most vannak. A héten Horváth Dorka, a BookR Kids alapítója mesélt arról, mit csinál, hogyan és miért.

3 ritka betegség, ami hihetetlenebb, mint egy Disney-mese

Archívum2016.11.09, 10:21

Mivel legtöbbször nem szokványos, egyértelmû tünetekkel jelentkeznek, nehéz diagnosztizálni az úgynevezett ritka betegségeket, amelyek általában csak a lakosság elenyészõ részét érintik. Ezek a rendellenességek nagyon veszélyesek, krónikus leépüléshez vezethetnek, és nem ritkán nagy fájdalmakkal is járnak. Íme három betegség, amelyek olyanok, mintha valamelyik népszerû gyermekmesébõl léptek volna elõ - pedig közel sem olyan tündérmesébe illõek.

Három mûfajt kever a Minimax

Archívum2016.10.25, 09:30

A 7 törpe és én címû hibrid sorozat alapja a klasszikus mese, a Hófehérke – de van pár csavar a sztoriban.

Magabiztosnak nevelnéd a gyereked? Mesélj neki minél többet!

Archívum2016.10.15, 07:51

A szegény legény, aki szerencsét próbálni indult a világban, és végül a királylány keze jutott neki, a rút kiskacsa, akibõl mindenki meglepetésére gyönyörû hattyú lett, vagy az utóbbi idõben hatalmas népszerûségnek örvendõ Elza és Anna hercegnõ története – minden korosztálynak, nemnek és kultúrának megvan a kedvenc meséje, amelyet akár többször is képes megnézni vagy elolvasni azért, hogy újra és újra átélhesse az élményt. Mindeközben azonban nem csupán remekül szórakozik kicsi és nagy egyaránt, hanem pszichológiai szempontból is sokat nyújtanak nekünk – kiváltképp a fiatalabb generáció tagjainak. 

Egy megelevenedett tündérmese: rendezd be otthonodat A szépség és a szörnyeteg stílusában

Archívum2016.10.12, 12:21

Az 1991-ben bemutatott Walt Disney-mesét egy egész generáció imádta és imádja a mai napig. A szépség és a szörnyeteg kultusza olyannyira nincs leáldozóban, hogy 2017 márciusában jön a mese élõ szereplõs filmváltozata is. Nem tagadjuk, a Life.hu szerkesztõsége is odavan ezért a varázslatos történetért, éppen ezért a következõkben olyan bútorokat és dekorációs elemeket válogattunk össze, amelyek segítségével akár te is megteremtheted a mese különleges világát az otthonodban. 

Disney-képek, amik mindenkit elvarázsolnak - ezerszer szebbek, mint az eredetiek!

Archívum2016.07.11, 10:24

A Disney-mesék varázslatos képi világgal rendelkeznek, egy mûvész azonban most messze túlszárnyalja az eredeti rajzokat.