mérlegfőösszeg

címke rss
Pozitív meglepetést okozott az OTP Bank

Pozitív meglepetést okozott az OTP Bank

Az OTP-csoport az első negyedévben a vártnál jobb, 194,7 milliárd forint konszolidált adózás utáni eredményt ért el, szemben az előző negyedévi 115,1 milliárdos eredménnyel és az egy évvel korábbi 33,4 milliárdos veszteséggel - tette közzé az OTP Bank Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán a nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS) szerinti jelentésében.

A korábbinál magasabb osztalékot fizet a Mol

Gazdaság2019.04.11, 12:14

Megszavazta 107,2 milliárd forint osztalék kifizetését a 2018-as eredmény után a Mol Nyrt. éves rendes közgyűlése, ennek megfelelően a részvényenkénti osztalék 142,5 forint.

A kínai bankrendszer lett a legnagyobb a világon

Gazdaság2017.03.06, 11:43

A londoni gazdasági napilap által kiszámított adatok szerint a kínai bankrendszer összesített eszközállománya 2016 végén 33 ezer milliárd dollár, az euróövezeti bankrendszeré 31 ezer milliárd dollár volt. A listán a harmadik helyre került az amerikai bankrendszer 16 ezer milliárd dollárral, utána a japán bankszektor 7 ezer milliárd dolláros eszközállománnyal.

A mérlegfőösszeg alapján sarcolhatják a bankokat

Gazdaság2010.06.25, 16:49

A bankadó kivetésének alapja lehet a mérlegfőösszeg - mondta Kármán András államtitkár, bár végleges döntés csak június 30-án születhet. A bankárképző alelnöke szerint normatívabb lenne a kamat-jutalék bevételre vetíteni az adót.

G�mb�ly�dik a Budapest Bank

Gazdaság2008.08.28, 15:51

Az els� f�l�vben harmad�val�n�velte m�rlegf��sszeg�t a Budapest Bank, a nett� eredm�ny pedig 42 sz�zal�kkal b�v�lt.

G�r�g bankkal sz�vetkezhet az OTP

Gazdaság2008.06.04, 19:41

A National Bank of Greece (NBG), a m�rlegf��sszege alapj�n legnagyobb g�r�g kereskedelmi bank partneri viszony kialak�t�s�t tervezi az osztr�k Erste Bankkal, vagy a magyar OTP Bankkal. Elk�pzelhet�nek tartja ugyanakkor azt is, hogy egyes�l a k�t k�lf�ldi bank egyik�vel - k�z�lte h�tf�i sz�m�ban az Imersia c�m� p�nz�gyi napilap n�v n�lk�l nyilatkoz� forr�sokat id�zve.

A takarékszövetkezeteké a legtöbb bankfiók

Archívum2005.10.27, 12:03

Közel ezermilliárdos tervezett mérlegfőösszeggel mára a takarékszövetkezetek váltak az ország hatodik legnagyobb bankjává - közölte Kiss Endre, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség elnöke csütörtökön.

Integrált takarékszövetkezetek: javuló mérlegfőösszeg

Archívum2002.08.01, 16:02

Az év végére mintegy 630-650 milliárd forintos mérlegfőösszeggel számolnak az integrált takarékszövetkezetek - jelentette ki csütörtökön Szőke András, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) elnök-ügyvezetője. Szőke tájékoztatása szerint az első hat hónapot követően 570, 8 milliárd forint volt a mérlegfőösszeg. Ez104,8 milliárd forinttal, vagyis 22,5 százalékkal  haladta meg a múlt év hasonló időszakáét.

Előző
  • 1
Következő