merénylõ

címke rss

Vádat emeltek a stockholmi muszlim terrorista ellen

Itthon2018.01.30, 14:16

Svédországban vádat emeltek kedden az öt halálos áldozatot követelõ tavaly áprilisi stockholmi teherautós merénylet elkövetésével gyanúsított üzbég férfi ellen terrorista cselekményért, ennek kísérletéért és közveszély okozásáért.

Párizsban is bíróság elé állítják a brüsszeli zsidó múzeum elleni támadás elkövetõjét

Nagyvilág2017.11.15, 13:15

Átszállították szerdán Brüsszelbõl Párizsba a Belgiumi Zsidó Múzeum ellen 2014 májusában elkövetett, négy emberéletet követelõ támadás gyanúsítottját, ahol hamarosan bíróság elé kell állnia. A francia-algériai kettõs állampolgárságú Meddhi Nemmouche-t a francia ügyészség azzal vádolja, hogy 2013-2014-ben Szíriában túszul ejtett francia újságírók fegyõre volt.

Menekülést tervezett a Las Vegas-i merénylõ: állítják, bûntársa is lehetett

Archívum2017.10.05, 10:36

A megyei seriff szerint nagyon nehéz elhinni, hogy ezt a mészárlást teljesen egyedül tervezte meg, és hajtotta végre Stephen Paddock. Egyre erõsebb a gyanú, hogy volt segítõje, és azt tervezte, hogy élve hagyja el a területet.

Már csak a londoni metrómerénylet vádlottja van õrizetben

Nagyvilág2017.09.26, 23:27

Szabadon engedtek kedden három férfit, akiket a londoni metróban szeptember közepén elkövetett merénylettel összefüggésben vettek õrizetbe, így már csak a terrorcselekmény egyetlen vádlottja van õrizetben.

Újabb letartóztatás a iszlám dzsihádista terrortámadások kapcsán

Nagyvilág2017.08.18, 12:16

Elfogott a katalán rendõrség péntek reggel egy harmadik embert a barcelonai és a cambrilsi merényletekkel kapcsolatban a katalóniai Girona tartománybeli Ripollban.

Rendõrökre lõttek palesztin merénylõk Izraelben

Nagyvilág2017.07.14, 11:44

Három palesztin merénylõ megölt két izraeli rendõrt, a támadókat lelõtték - jelentette a Jediót Ahronót címû újság honlapja, a ynet.

Bekamerázzák Ciszjordániát

Nagyvilág2017.06.19, 10:46

Az izraeli hadsereg újabb térfigyelõ kamerákat helyez el a ciszjordániai utakon és keresztezõdésekben, valamint növeli a drónok számát, és a katonák sisakjaira és a katonai jármûvekre is újabb kamerákat tesznek.

A londoni terroristák lehetnek ezen a videón

Nagyvilág2017.06.04, 20:37

Az Express birtokába került egy videofelvétel, a brit lap azt állítja, hogy ezen a londoni merénylõk láthatóak, akik tegnap hajtottak végre terrortámadást a brit fõvárosban.

Beismerõ vallomást tett a Teréz körúti robbantó

Itthon2017.02.18, 23:11

Várhatóan hétfõn már arról is beszél P. László, a Teréz körúti robbantás gyanúsítottja, hogy miért történt a merénylet. A fiatal férfi annak ellenére kezdett el beszélni az ügyészeknek, hogy korábban azt üzente, csak a tárgyalásán, a sajtó nyilvánossága elõtt fog az üggyel kapcsolatban megszólalni.

Megtalálták a szilveszteri merénylõt: Íme, a tettes!

Life.hu2017.01.17, 11:20

A török rendõrség hétfõ este elfogta a szilveszter éjszakai isztambuli merénylet feltételezett elkövetõjét. 

Elõkerült egy videó az isztambuli merénylõrõl

Archívum2017.01.03, 11:15

Az isztambuli merénylõ 39 ember halálát okozta a szilveszter éjjelén elkövetett fegyveres támadás során. Az Iszlám Állam magára vállalta a merényletet, aminek elkövetõjét még nem sikerült kézre keríteni. Nemrég egy új felvétel került elõ a támadóról, aki önmagát filmezte az isztambuli Taksim téren.

Ezt lehet tudni a berlini merénylõrõl

Nagyvilág2016.12.22, 08:59

A berlini merénylet elkövetésével vádolt Anis Amri már büntetett elõéletûként érkezett Olaszországba, ahol négy évet ült börtönben, miután részt vett a lampedusai menekülttáborban kitört lázongásokban. Az olasz hatóságok nem tudták kiutasítani, 2015-ben nyomát vesztették a 24 éves tunéziai származású férfinak.

Felakasztotta magát az elkapott szír merénylõ

Archívum2016.10.13, 08:05

Holtan találták cellájában Dzsaber al-Bakrt, azt a szír merénylõt, aki robbantást tervezett Lipcsében. Annak ellenére lett öngyilkos, hogy a hatóságok folyamatos megfigyelés alatt tartották, mert tudták, félõ, hogy kioltja életét vagy éhségsztrájkba kezd.

Újabb remek hír mára: elfogták a hírhedt pokolgépkészítõt

Archívum2016.10.10, 10:06

A 22 éves Dzsaber al-Bakrt szombat óta volt szökésben. A férfi a hírek szerint a berilini repülõtéren készült robbantani.

Újabb részlet a Teréz körúti robbantóról: a Népligetben veszett nyoma

Archívum2016.10.07, 09:21

Újabb részletekre derült fény a Teréz körúti robbantóról. Sajtóértesülések szerint többször átöltözött a merénylet után, míg végül a Népligetben veszett nyoma a férfinak.

Továbbra sem tudták azonosítani a körúti robbantót

Itthon2016.10.06, 11:14

Továbbra sem tudták azonosítani a Teréz körúti robbantót, aki egy szakértõ szerint idõsebb lehet, mint ahogy azt eddig gondolták. A hatóságok elemzik az elkövetõhöz köthetõ mobiltelefonos cellainformációkat is – írta a Magyar Idõk.

Új, tökéletesen éles felvételek a Teréz körúti robbantóról

Life.hu2016.10.03, 08:41

Újabb fénykép- és kamerafelvételeket tett közzé a Központi Nyomozó Fõügyészség a Teréz körúti robbantóról. A rendõrség továbbra is a lakosság segítségét kéri az azonosításához, és egy, a helyszínen elhaladó kerékpáros jelentkezését is várják – írja az Origo.

Megúszta az életfogytiglanit a kengurus merénylõ

Nagyvilág2016.09.05, 10:24

Tíz év börtönbüntetésre ítélték hétfõn a kenguruval merényletre készülõ ausztrál fiatalt, akit terrorcselekmény elõkészítésének vádjában találtak bûnösnek.

Kiadják Charlie Hebdo elleni támadás egyik elkövetõjének sógorát

Nagyvilág2016.08.16, 15:24

Az egyik merénylõ sógorát azzal gyanúsítják, hogy az Iszlám Államhoz akart csatlakozni. 

Ivott és drogozott is a nizzai merénylõ

Life.hu2016.07.18, 12:43

84 ember halálát okozta a nizzai merénylõ, amikor egy kamionnal a tömegbe hajtott a francia nemzeti ünnepen. Többen még most is válságos állapotban fekszenek a kórházban, így bármelyik pillanatban növekedhet az áldozatok száma. Kiderült, hogy a merénylõ nem vetette meg az alkoholt és a kábítószereket sem.

Így lõtték le a nizzai merénylõt! VIDEÓ

Life.hu2016.07.15, 14:53

Mohamed Lahouaiej Bouhlelnek hívják azt a 31 éves, tunéziai származású férfit, aki elkövette a nizzai gázolásos merényletet – jelentette honlapján pénteken a Nice-Matin nevû helyi napilap hivatalos forrásokra hivatkozva.

Rendõrkézen az utolsó párizsi terrorista

Nagyvilág2016.04.08, 17:24

Elfogták az utolsó, még keresett párizsi merénylõt - közölte a belga média. Mohamed Abrinit két nappal a 130 áldozatot követelõ vérengzés elõtt együtt látták Salah Abdeslammal. A belga ügyészség szerint több gyanúsított is rendõrkézre került. 

Románia kiutasította a Párizsban lelõtt késes támadót

Nagyvilág2016.01.11, 12:49

Romániától igényelt menedékjogot korábban a párizsi rendõrökre késsel támadó, csütörtökön lelõtt férfi, a bukaresti hatóságok azonban elutasították a kérelmét, és öt évre kitiltották az országból - közölte hivatalos forrásokra hivatkozva a Digi 24 román hírtelevízió.

Dieselre, a hõsi halált halt kutyára emlékezik az egész internet

Life.hu2015.11.19, 11:47

A 7 éves malionis belga juhászkutya abban a szerdai tûzharcban veszítette életét, melynek során a terroristák és a rendõrök csaptak össze egymással.

Izraeli katonák lelõttek egy palesztin merénylõt

Nagyvilág2015.11.01, 20:45

Ismét lelõttek egy késsel támadó palesztin merénylõt az izraeli katonák. A kiújult erõszakhullámban október 1-je óta 68 palesztin és 11 izraeli vesztette életét.

Elgázolta, majd megkéselte áldozatait egy merénylõ

Life.hu2015.10.14, 12:18

Egy térfigyelõ kamera rögzítette azt a brutális támadást, melyet Izraelben követett el egy férfi. Sokkoló videó következik.

21 halott két szomáliai merényletben

Nagyvilág2015.08.22, 22:17

21 embert öltek meg a Shabaab iszlamista terrorszervezet öngyilkos merénylõi Szomáliában. Tavaly ez a szervezet támadt egy egyetemre Kenyában.

12 embert vettek õrizetbe a tunéziai terrortámadás kapcsán

Nagyvilág2015.07.02, 12:38

Eddig összesen tizenkét embert vettek õrizetbe a rendõrök a múlt heti tunéziai terrordámadással összefüggésben. A támadást egy 22 éves egyetemista követte el pénteken. 

Videón a tunéziai terrorista menekülése

Nagyvilág2015.06.29, 08:39

Elõkerült egy videó, amin jól látszik, ahogyan a tunéziai merénylõ menekül a tengerparton. A támadást egy 22 éves egyetemista követte el pénteken. 

Végighajtott a járókelõkön a jeruzsálemi merénylõ

Itthon2014.11.05, 15:47

Egy embert halálra gázolt, legkevesebb kilencet pedig megsebesített egy autós merénylõ Kelet-Jeruzsálemben. Két hete egy anyát és csecsemõjét ölték meg ugyanígy a városrészben - fokozódnak az indulatok a jeruzsálemi Szent hegyet érintõ területi viták miatt.

A bostoni robbantás merénylõje megnémult

Archívum2013.04.21, 09:12

A torkán és a nyelvén sebesült meg a bostoni robbantások életben maradt feltételezett gyanúsítottja, ezért nem kizárt, hogy nem tud majd beszélni - közölte vasárnap a CNN hírtelevízió a nyomozati forrásokhoz közel álló, névtelenül nyilatkozó szövetségi illetékesre hivatkozva.

Otthonában gyilkolták meg a dagesztáni bírót

Nagyvilág2013.03.10, 10:38

A feleség nyitott ajtót a merénylõnek, aki azt mondta, hogy beszélni akar a férjével. A nõ kihívta a férjét, akit a küszöbön fejbe lõtt a bérgyilkos.

Nem akarnak hõst csinálni a toulouse-i gyilkosból

Nagyvilág2012.03.22, 10:29

Nem számítana sikernek, ha a francia rendõrök nem tudnák élve kihozni a házából azt a férfit, aki Toulouse-ban barikádozta el magát, miután egy iskola elõtt megölt három zsidó diákot és egy felnõttet - mondta az [origo]-nak egy túsztárgyalásban jártas magyar szakértõ. Szerinte elképzelhetõ, hogy a férfi arra játszik, hogy a rendõrök lõjék le, így hõssé válhatna.

Vádat emeltek a norvég tömeggyilkos ellen

Nagyvilág2012.03.07, 14:11

Anders Behring Breiviket terrorizmussal és szándékos emberöléssel vádolják. A 33 éves férfi beismerte, hogy tavaly nyáron hetvenhét embert megölt a norvég fõvárosban és egy ifjúsági táborban. Az ügyészek elõször olyan ítéletet szeretnének elérni, amely pszichiátriai kezelést ír elõ a tömeggyilkosnak.

Gyógyszerekkel beszámíthatóvá tehetõ az arizonai képviselõnõ támadója

Nagyvilág2011.09.29, 07:25

Két hónapja kezelik pszichotrop szerekkel azt a 23 éves férfit, aki idén januárban agyonlõtt hat embert, és súlyosan megsebesített egy képviselõnõt az Egyesült Államokbeli Tucsonban. A férfin a bírósági eljárás kezdetén az elmezavar jelei mutatkoztak, az egyik májusi tárgyalásról dühkitörése miatt ki is kellett vezetni, orvosa szerint azonban további kezeléssel nyolc hónap alatt beszámíthatóvá tehetõ.

Két másik sejtrõl is vallott a terrorizmussal vádolt norvég lövöldözõ

Nagyvilág2011.07.25, 21:12

Nem vallotta magát bûnösnek hétfõi zárt meghallgatásán a norvég lövöldözõ, aki azt állította, hogy a muszlim bevándorlók "importjáért" akart bosszút állni a norvég kormánypárton. Anders Behring Breivik az ügyet levezetõ bíró szerint azt vallotta, hogy a "kulturális marxizmustól" akarta megvédeni Európát, szervezetének pedig rajta kívül további két sejtje is mûködik.

Beszámíthatatlannak minõsítették az arizonai képviselõnõ merénylõjét

Nagyvilág2011.05.25, 22:26

A bíróság szerint szellemileg beszámíthatatlan az a 22 éves férfi, aki a gyanú szerint januárban lelõtt hat embert és súlyosan megsebesítette Gabrielle Giffords demokrata képviselõnõt az arizonai Tucsonban.

Bevallotta két amerikai, hogy terrorcselekményekre készült

Nagyvilág2011.03.03, 20:40

Bûnösnek vallotta magát külföldön végrehajtandó gyilkosságokra való összeesküvésben csütörtökön a newarki szövetségi bíróságon két New Jersey-i férfi, akiket nem sokkal az után tartóztattak le, hogy egy pakisztáni származású amerikai májusban autóba rejtett pokolgépet akart felrobbantani a New Yorki-i Times Square-en.

Két pokolgép is robbant reggel Bagdadban

Nagyvilág2008.11.24, 08:10

Két pokolgép is robbant Bagdadban hétfõn reggel, a merényletekben 18-an haltak meg és ugyanennyien megsebesültek. Az egyik terrorakciót egy nõi merénylõ hajtotta végre.

Lelõttek egy keresztény papot Bagdadban

Nagyvilág2008.04.05, 17:26

A szíriai ortodox papot lakása közelében gyilkolták meg Bagdad központjában szombaton. A merénylõk gépkocsiból adtak le lövéseket Adel Juszifra, majd elmenekültek a helyszínrõl.

Lehetséges merénylõket fogtak el Hollandiában

Nagyvilág2007.12.31, 17:05

Letartóztattak három férfit hétfõn Hollandiában azzal a gyanúval, hogy merényletet terveztek - jelentette be szûkszavú közleményében a rendõrség, amelybõl sem a merényletek helyszíne, sem az idõpontja nem derül ki.

Hidat robbantottak a merénylõk Bagdadban

Nagyvilág2007.04.12, 09:57

Legalább kilencen  meghaltak csütörtökön az iraki fõvárosban, amikor egy öngyilkos merénylõ a Tigrisen átívelõ egyik hídon hozta mûködésbe a teherutójába szerelt pokolgépet. A híd egy része leszakadt, több autó a folyóba zuhant.

Lehetséges merénylõket fogtak el Nagy-Britanniában

Nagyvilág2007.03.22, 19:47

Letartóztattak három embert Nagy-Britanniában a 2005. júliusi londoni merényletekkel összefüggésben - közölte csütörtökön a londoni rendõrség.

Gyertyát gyújtanak a londoni merényletek áldozataiért

Nagyvilág2005.11.01, 14:36

Két-háromezer fõt várnak a londoni Szent Pál Katedrálisba, ahol a július hetedikei londoni merényletek áldozataira emlékeznek kedden. A négy öngyilkos merénylõ által véghezvitt robbantásokban 52 ember vesztette életét, és több százan megsérültek.

Olaszokkal akartak végezni az egyiptomi merénylõk

Nagyvilág2005.07.25, 12:25

Közvetlenül olaszok ellen irányult a pénteki sarm-es-sejki merényletek legvéresebbje, amelyet a Ghazala Gardens szálloda ellen követtek el - állította egy egyiptomi rendõrtiszt a Corriere della Sera címû milánói napilapban. Eddig kilencven embert vettek õrizetbe a véres egyiptomi merényletek miatt, illetve elfogatóparancsot adtak ki két pakisztáni gyanúsított ellen.

A merénylõkön múlt, hogy nem robbant a "Sátán anyja"

Nagyvilág2005.07.22, 16:35

"Ha valaki el akar indítani egy ilyen szerkezetet, az el is indítja" - mondta az [origo]-nak egy tûzszerész szakértõ azzal kapcsolatban, hogy nem léptek mûködésbe csütörtökön a londoni metróban robbantani akaró támadók bombái. Egy biztonságpolitikai szakértõ szerint a merényletkísérlettel egy szélsõséges, de amatõr brigád próbálkozhatott káoszt okozni.

Elõzõ
Következõ