merénylő

címke rss

Már csak a londoni metrómerénylet vádlottja van őrizetben

Nagyvilág2017.09.26, 23:27

Szabadon engedtek kedden három férfit, akiket a londoni metróban szeptember közepén elkövetett merénylettel összefüggésben vettek őrizetbe, így már csak a terrorcselekmény egyetlen vádlottja van őrizetben.

Menekülést tervezett a Las Vegas-i merénylő: állítják, bűntársa is lehetett

Archívum2017.10.05, 10:36

A megyei seriff szerint nagyon nehéz elhinni, hogy ezt a mészárlást teljesen egyedül tervezte meg, és hajtotta végre Stephen Paddock. Egyre erősebb a gyanú, hogy volt segítője, és azt tervezte, hogy élve hagyja el a területet.

Párizsban is bíróság elé állítják a brüsszeli zsidó múzeum elleni támadás elkövetőjét

Nagyvilág2017.11.15, 13:15

Átszállították szerdán Brüsszelből Párizsba a Belgiumi Zsidó Múzeum ellen 2014 májusában elkövetett, négy emberéletet követelő támadás gyanúsítottját, ahol hamarosan bíróság elé kell állnia. A francia-algériai kettős állampolgárságú Meddhi Nemmouche-t a francia ügyészség azzal vádolja, hogy 2013-2014-ben Szíriában túszul ejtett francia újságírók fegyőre volt.

Vádat emeltek a stockholmi muszlim terrorista ellen

Itthon2018.01.30, 14:16

Svédországban vádat emeltek kedden az öt halálos áldozatot követelő tavaly áprilisi stockholmi teherautós merénylet elkövetésével gyanúsított üzbég férfi ellen terrorista cselekményért, ennek kísérletéért és közveszély okozásáért.

Megkezdődött a stockholmi muszlim terrorista pere

Nagyvilág2018.02.13, 11:27

Megkezdték annak az üzbég férfinek a tárgyalását, aki beismerte, hogy ő hajtott neki teherautóval a tömegnek, még a tavalyi évben Stockholmban.

Harmadolják a földön fekvő merénylőt lelövő izraeli katona büntetését

Nagyvilág2018.03.19, 15:59

Elengedik a már ártalmatlanná tett, és magatehetetlenül a földön fekvő palesztin késelőt lelövő izraeli katona büntetésének utolsó harmadát - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet hétfőn.

Összefüggés van a kiutasítás és a merénylővé válás között

Archívum2018.04.07, 16:15

Van összefüggés a menedékkérelem elutasítását követő kiutasítás és a merénylővé válás között - mondta Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatorna szombati műsorában.

Fel akarta robbantani magát egy férfi Washingtonban

Nagyvilág2018.10.11, 08:11

New York államban letartóztattak egy férfit, aki Washingtonban fel akarta robbantani magát a novemberi időközi választás napján – jelentette az NBC televízió.

Elérhetetlenné vált a pittsburghi merénylő által is látogatott szélsőséges weboldal

Nagyvilág2018.10.29, 18:58

Elérhetetlenné vált a pittsburghi zsinagógai lövöldözés elkövetője által is látogatott, szélsőjobboldali aktivisták és fajvédők körében népszerű Gab.com közösségi médiaportál hétfőn, miután az internetszolgáltató 24 órát adott a költözésre.

Srí Lanka-i robbantások: videón az egyik merénylő, ahogy besétál a templomba

Life.hu2019.04.24, 09:44

Előkerült egy felvétel, amelyen jól látható, ahogy az egyik Srí Lanka-i merénylő teljes nyugalommal besétál a Szent Sebestyén-templomba a robbantás előtt – írja a BBC.