Mercedes-Benz B osztály

címke rss
A rendőrök is ilyennel járnak - Mercedes-Benz B 220 CDI 4Matic-teszt

A rendőrök is ilyennel járnak - Mercedes-Benz B 220 CDI 4Matic-teszt

Gyengébb, ráadásul gázolajos motorral, viszont jobb felszereltséggel teszteltük a rendőrség által nemrég vásárolt összkerékhajtású Mercedes B-osztályt, amelynek csak egyetlen komoly gyengéje van az árán kívül.

Orbán: Egymillió magyar életét befolyásolják a német cégek

Gazdaság2015.01.20, 15:55

Megkezdték a CLA Shooting Brake gyártását a kecskeméti Mercedes gyárban, ahol tavaly 150 ezer autó készült.

Százezer Mercedes készül Kecskeméten az idén

Auto2013.05.09, 10:16

Frank Klein, a kecskeméti Mercedes-gyár igazgatója szerint a cég hosszú távra rendezkedett be Magyarországon. Az idén százezer autó legyártása a cél.

Visszahívják a kecskeméti Mercedest

Auto2013.05.03, 10:30

A Kecskeméten is készülő Mercedes-Benz B osztályban a hátsó üléstámlákkal lehetnek gondok.

Betilthatják a kecskeméti Mercedest

Auto2013.04.04, 15:59

Akár egyes Mercedes-modellek betiltását is maga után vonhatja, ha a Daimlernek nem sikerült rendeznie vitáját az Európai Bizottsággal - írja csütörtökön megjelent számában a European Voice című európai hetilap.

200 kilométert bír töltés nélkül az elektromos B osztály

Auto2012.09.18, 15:04

Elektromos tanulmányautót mutat be a Párizsi Autószalonon a Mercedes-Benz. A B osztály villanymotorja 134 lóerős.

Földgázhajtás a Mercedes-Benz B osztályban

Auto2012.09.07, 10:11

A Párizsi Autószalonon mutatkozik be a B osztály földgázhajtású változata. Jövő év elején kezdődik az értékesítés.

Hétüléses B osztályon dolgozik a Mercedes-Benz

Auto2012.09.03, 11:41

Jövőre mutatkozhat be a Mercedes-Benz B osztály hétüléses változata. Valószínűleg Kecskeméten készül majd.

Tízezer B osztálynál tart a kecskeméti Mercedes

Auto2012.07.03, 16:12

A Mercedes-Benz kecskeméti gyárában július 2-án gördült le a futószalagról a tízezredik B osztály. A felfutási időszakban csaknem 200 autót szerelnek össze naponta.

Így készül a magyar Mercedes

Auto2012.03.30, 08:57

A kecskeméti Mercedes-gyár megnyitóján megtudtuk, hogyan készül az első magyar gyártású Mercedes, és hogy mi lesz a második. Kiderült az is, hogy Dieter Zetsche, a Daimler AG igazgatója már megtanult három szót magyarul, Orbán Viktort a B-osztály csomagtartója jobban érdekli, mint az utastere. Az első legyártott autót a Rolling Stones Start Me Up című számára vezette be a nyitóünnepségre a gyár igazgatója.

Reméljük, jobb lesz a magyar Merci - Mercedes- Benz B 200 CDI-teszt

Archívum2012.02.26, 16:15

Takarékos motorjával, tágas utasterével sikeres lehet az új kompakt egyterű Mercedes, amely kicsit volkswagenes lett. Ára miatt hazánkban nincs esélye nagy sikerre.

2011 legbiztonságosabb autói

Auto2012.01.31, 16:46

Tavaly 53 új modellt tört össze az Euro NCAP, most nyilvánosságra hozták a kategóriák legjobbjait. Meglepetés volt a Chevrolet Aveo és a Ford Ranger kiváló eredménye. 

Nem csak nyugdíjasoknak - Mercedes B osztály menetpróba

Auto2011.10.18, 10:08

Ára miatt itthon nem lesz népautó, mégis büszkék lehetünk az új magyar autóra.  Kecskeméten már jövőre készül a Mercedes-Benz B osztály második generációja. A prémium kompaktok között induló Mercivel csupa jó dolog történt a generációváltáskor, sokkal jobb és szerethetőbb lett, mint valaha, de javítanivaló is maradt a modellfrissítésre.

Beültünk a magyar Mercedesbe

Auto2011.09.13, 16:02

Kívülről nagyon hasonlít a régire a B osztály, belülről már szerencsére kevésbé. Hátul nagyobb a lábtér benne, mint az S osztályban.

Minden kiderült az első magyar Mercedesről

Auto2011.08.25, 17:27

Képeket, videót és új adatokat is közzétettek az új B osztályról.

Megmutatták a kecskeméti Mercedest

Auto2011.08.23, 08:33

A német luxusmárka közzétette az első hivatalos fotót az új B osztályról.

Így néz ki belülről a kecskeméti Mercedes

Auto2011.08.01, 15:22

Minden eddiginél exkluzívabb lesz a B-osztály utastere. Olaszos prémiumminőség-érzetet ígérnek a németek.

Hivatalos előzetes a Mercedes-Benz B osztályról

Auto2011.07.12, 09:45

Nyilvánosságra hozott két ízelítő képet az új B osztályról a Mercedes-Benz. A gyári előzetes alapján áramvonalas formára lehet számítani.

Új adatok a Mercedes-Benz B-osztályról

Auto2011.07.05, 09:54

A Kecskeméten is készülő új B-osztályról már néhány műszaki adatot is elárultak. Elektromos, hibrid és üzemanyagcellás kivitel is készül belőle.

Majdnem összetörtünk egy kecskeméti Mercedest

Auto2011.07.05, 17:12

Igaz, csak egy gigantikus szimulátor belsejébe rejtett, erősen álcázott B osztályt vezethettünk, de az élmény így is döbbenetesen valósághű volt. Majdnem fejtetőre álltunk, szerencsésen megúsztunk egy ráfutásos balesetet a virtuális térben és mindez alig 25 millió eurójába került a Mercedesnek.

Jövő márciustól kapható a kecskeméti Mercedes

Auto2011.06.29, 18:55

2012 első negyedévének végétől lesz kapható a Kecskeméten gyártott B osztály, amelynek próbagyártása szeptemberben kezdődik. Ha megfelelően teljesít a kecskeméti üzem, akkor újabb gyártókapacitást telepíthet Magyarországra a Mercedes.

Mercedes B osztályt gyártanak majd Kecskeméten

Auto2011.06.24, 19:46

Jövő tavasszal indul a termelés, a radaros ráfutásgátló alapáras lesz. Négy új kisautót kínálnak majd A és B osztály néven, ebből kettő készül majd Magyarországon.

V8-as motor a Mercedes B osztályban

Auto2010.12.21, 12:51

A Mercedes-Benz rastatti gyárának 12 gyakornoka nyolc hónapot töltött el azzal, hogy egy 5,5 literes V8-as motort építsen be a kompakt egyterűbe. Mindezt a gyári sportrészleg, az AMG segítsége nélkül.

Renault-motorok az új Mercedes B osztályban

Auto2010.11.22, 09:46

Az új Mercedes-Benz B osztály lesz az első olyan modell a márka történetében, amelybe Renault-motorok kerülnek.

Már állnak a kecskeméti Mercedes-gyár épületei

Auto2010.10.22, 12:39

A Mercedes-Benz egy évvel az építkezés megkezdése után csütörtökön tartotta új gyárának úgynevezett bokrétaünnepét Kecskeméten. A 800 millió euróba kerülő üzemből 2012-ben gördül majd ki az első autó, amelyről egyelőre csak annyi biztos, hogy kompakt, tehát az A vagy a B osztály utódja lesz.

Forradalmi padlólemezt készített a Mercedes

Auto2010.10.20, 12:17

Teljesen új padlólemezt fejlesztett a Mercedes-Benz a jövőre bemutatkozó, új B osztályhoz. A forradalmi megoldást szabadalommal védené a gyártó.

Kínai segítséggel készül az elektromos Mercedes

Auto2010.08.06, 08:47

Elektromos változatot készít a B osztály kifutó generációjából a Mercedes és a kínai BYD.

Önállóan épít négyajtós kupét az AMG

Auto2010.03.25, 11:43

Négyajtós kupét építene az új Mercedes B osztály alapjaira az AMG, 3,2 literes, kompresszoros V6-os motor kerülhet az újdonságba.

Letették a kecskeméti Mercedes-gyár alapkövét

Auto2009.10.16, 18:29

A mai nappal hivatalosan is beindul a Mercedes-Benz történetének egyik legnagyobb beruházása. A Kecskemét melletti gyárban két év múlva indul be a próbaüzem, fénykorában 2500 munkás évente 150 ezer autót fog gyártani.

Kémfotón az új Mercedes B osztály

Auto2009.10.13, 11:51

Már teszteli a Mercedes az új kecskeméti üzemből kigördülő friss B osztály-generációt. Laposabb lesz az utód.

Üzemanyagcellás autó a Mercedestől

Auto2009.08.31, 12:16

A jövő év elejétől elvileg már kapható lesz a Mercedes első szériagyártású hidrogéncellás autója, amelyet a B osztályból fejlesztettek. Az F-Cell nevű modell hatótávolsága akár 400 kilométer is lehet.

Előző
  • 1
Következő