mentőautó

címke rss

Húsz új mentőautó áll szolgálatba, a legtöbb a közép-magyarországi régióban

Itthon2017.06.07, 15:20

Húsz új mentőautó áll szolgálatba az Országos Mentőszolgálatnál, többségük a közép-magyarországi régió betegeit látja majd el.

Két mentőautó ütközött Budapesten

Itthon2017.05.12, 11:18

Két mentős könnyebben megsérült a rohamkocsi és a betegszállító menőautó balesetében Budapesten, a XVI. kerületben

130 éve indult útjára az első lófogatú mentőkocsi Budapesten

Fotó2017.05.10, 17:40

Magyarországon az embermentést, mint kötelezettséget először Mária Terézia magyar királynő törvényben írta elő. A  mentőszolgálatot 1887-ben, Európában másodikként szervezték meg. A Kresz Géza által megalapított Budapesti Önkéntes Mentő Egyesületet (BÖME) első lófogatú mentőkocsija 1887 május 10-én indult el a budapesti Lipót bazár elől, ennek mintájára más városokban is megszervezték az önkéntes társadalmi mentőegyesületeket. Az első központi mentőállomás - a Mentőpalota - Quittner Zsigmond kiviteli tervei alapján és irányításával 1890-ben épült meg a Markó utcában. Az első nem ló vontatta, hanem akkumulátorról hajtott mentőkocsi 11902-ben ...

Nagy béremelés lesz a mentőknél

Nagyvilág2017.05.10, 13:59

Négy év alatt 69 százalékos béremelés, új metőautók és felújított mentőállomások lesznek - ezeket jelentette be az Országos Mentőszolgálat születésnapján Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere. Balog Zoltán jelképesen átadta  az első új, kormányzati forrásból beszerzett mentőautókat is. A legkorszerűbb mentőautók első kontingensét várhatóan a napokban már a szolgálat használatba veheti.

Mentőautó karambolozott – a baleset miatt nagy a torlódás

Itthon2017.04.30, 20:00

Mentőautó ütközött egy másik autóval a fővárosban. Senki sem sérült meg, de nagy a torlódás.

Új mentőautók szállítják a betegeket májustól

Itthon2017.04.29, 15:50

169 új mentőautó állhat szolgálatba májustól - - közölte az OMSZ kommunikációs vezetője.

Több mint 600 új mentőautó kellene, másfél milliárd lesz rá a keret

Gazdaság2017.03.19, 09:34

Összesen 1,4 milliárd forintot fordít a kormány mentőautók fejlesztésére és gyártására – áll a friss Magyar Közlönyben.

Robbanás után kiégett egy mentőautó Budán

Itthon2016.12.21, 16:52

A mentőautó motortere gyulladt fel, majd a lángok továbbterjedtek az egész járműre. A tüzet két vízsugárral oltották el a fővárosi tűzoltók. 

Mentőautó gázolta el a lányt Békéscsabán

Life.hu2016.11.24, 09:56

A 16 éves lány ismerősei a tragédia helyszínén gyertyát gyújtottak, iskolájában kitűzték a fekete zászlót.