mentális problémák

címke rss

Ezra Miller elnézést kért a viselkedéséért: "Összetett mentális problémákkal küzdök"

Life.hu2022.08.16, 22:24

Ezra Miller az utóbbi hónapokban botrányt halmozott botrányra, most azonban úgy tűnik, elindult a változás útján.

Mentális problémákkal küzd a négyszeres világbajnok sztárbokszoló

Sport2022.08.15, 19:02

A 33 éves amerikai ökölvívó, a négy különböző súlycsoportban világbajnok Adrien Broner a közösségi médiában árulta el, hogy mentális problémái miatt nem tudja vállalni a következő mérkőzését.

Anne Heche évek óta súlyos mentális problémákkal küzdött: korábban azt állította, ő Isten lánya

Life.hu2022.08.12, 18:46

Ahogy arról mi is írtunk, tragédiával végződött Anne Heche balesete, ugyanis a színésznőt agyhalottnak nyilvánították. Mint kiderült, a színésznőnek korábban is voltak mentális problémái, és volt, hogy azt hitte, ő Isten féltestvére.

Megdöbbentő beismerést tett Kelemen Anna

Tévé2022.08.07, 21:42

Az egykori playmate már külsejével is sokkolta a követőit, ugyanis nemrég rövidre vágatta hosszú szőke haját. Kelemen a többnyire erotikus töltetű fotók mellett nem ritkán elmélkedik fontos kérdésekről, most azonban személyesebbre vette a hangvételt.

Öngyilkos lett egy 18 éves lány - A tinédzser mentális problémákkal küzdött

Life.hu2022.08.05, 16:26

A 18 éves Chloe Lowtherről családja és barátai azt mondják, mindig vidám volt, ő volt a bulik szíve és lelke. Öngyilkossága mindannyiukat sokkolta.

Szívrohamban halt meg a rögbijátékos, miközben félholtra verte barátnőjét

Nagyvilág2022.08.05, 09:47

A 44 éves, kétgyerekes Jennie Plattnak három műtétre volt szüksége, miután barátja, akivel már hosszú ideje együtt volt, Olaszországban, nyaralás közben megverte. A férfi még rosszabbul járt, ugyanis miközben pont brutálisan verte a szerelmét, szívrohamot kapott és meghalt.

Kihasznált, és utcára juttatott egy férfit egy móri nő

Itthon2022.08.03, 15:56

Csalás, önbíráskodás és kényszerítés miatt is felelhet az a nő, aki megismerkedett egy nehéz helyzetben lévő férfival, majd átverte és kihasználta azért, hogy megszerezze a házát.

Miért olyan vonzóak a sérült férfiak?

She2022.06.01, 14:38

Bizonyára sok hölgy tapasztalta már, hogy egy párkapcsolatban nem tisztán női minőségében volt jelen, hanem olykor anyapótlékként, sőt, pszichológusként, ápolónőként és még vagy egy tucat szerepben helytállt a kedvese mellett. Ez egy bizonyos határig még egészségesnek mondható, ám van egy pont, amelyen túl már mindkét fél számára mérgezővé válik ez a felállás.

Apja betegsége miatt tanul tovább Gáspár Győző kisebbik lánya

Tévé2022.05.14, 10:37

Gáspár Győző és Bea kisebbik lánya kerüli a rivaldafényt, melyben szülei és nővére élnek. Szakmát is ezalapján választ magának, melyben nagy szerepet játszott apja mentális problémája, ugyanis a családfő évek óta pánikbetegségtől és depressziótól szenved.

Mentális problémákkal küzd a hétszeres Forma-1-es világbajnok

Life.hu2022.04.01, 14:07

A hétszeres Forma-1-es világbajnok, Lewis Hamilton idén év elején hosszú hetekre eltűnt a nyilvánosság elől és a rajongók már attól tartottak, esetleg a visszavonulását fontolgatja a sportág egyik legsikeresebb pilótája.

Újabb világsztár szabadulhat a gyámság alól

Tévé2022.03.22, 22:26

A bíróság a héten tárgyalja – március 22-én – Amanda Bynes egykori színésznő jogi felügyeletének ügyét, melyben az előjelek szerint kedvező döntés is születhet Bynes javára.

Internetes zaklatók taszíthatták a halálba a szépségkirálynőt

Tévé2022.02.01, 13:00

Ahogyan azt korábban megírtuk, a vasárnap reggeli órákban egy halott nő testét találták Manhattenben, az egyik 60 emeletes Orion lakóház előtt. Később kiderült, hogy a 2019-es Miss USA győztese, Cheslie Kryst testére bukkantak, aki nagy valószínűséggel öngyilkosságot követett el.

Megfojtott egy nőt, majd egy táskába rejtette a holttestét egy volt rendőr

Nagyvilág2022.01.27, 09:00

Biztonsági kamera buktatott le két férfit, akik egy holttestet rejtegettek egy táskában. Mint kiderült, a táska egy meggyilkolt prostituált holtteste, gyilkosa pedig egy egykori rendőr. A férfit őrizetbe vették, kihallgatása folyamatban van.

Henteskéssel gyilkolt a nyílt utcán Londonban, nem is ismerte az áldozatát

Nagyvilág2022.01.11, 07:52

A londoni Metropolitan Police egyik legmegbecsültebb munkatársa, Steve Keogh rendőrnyomozó elmondta, hogy bár rengeteg bűnözőt segített börtönbe juttatni, a kettős gyilkos Nicola Eddington volt a legdurvább eset eddigi munkája során. A nő hat évvel anyja megölését követően egy nap kiment az utcára, majd egy henteskéssel a kezében ok nélkül halálra szúrt egy asszonyt, miután előtte sikertelenül próbált megölni egy másik nőt. 37 év börtönt kapott, feltehetőleg narcisztikus személyiségzavarban szenvedhet, mert semmiféle érzelmet, empátiát vagy bűntudatot nem tanúsított sem a nyomozás során, sem a tárgyaláson, ami szó szerint megijeszteette ...

Megúszhatja a börtönt a kínai férfi, aki egy budapesti kórházban halálra szurkált egy beteget

Itthon2021.12.28, 17:13

Márciusban egy budapesti kórházban egy férfi dühöngeni kezdett, többekre rátámadt, egy altatásban lévő betegtársát többször megszúrta, az ő életét már nem lehetett megmenteni. Az ügyészség gyilkossági kísérlet miatt emelt vádat vele szemben, és kórós elmeállapota miatt kényszergyógykezelés kiszabását javasolta.

Férfivélemény: Tényleg ennyi nőnek vannak mentális gondjai, vagy csak én vonzom őket?

She2021.11.23, 19:31

Sokáig azt gondoltam, hogy bennem van a hiba és van valami furcsa tudatalatti stikkem, ami miatt azokhoz a nőkhöz vonzódom, akiknek az átlagosnál nagyobb zűrzavar van a fejükben.

Egyre több jel utal arra, hogy Joe Biden szellemi állapotával komoly problémák lehetnek – videók

Nagyvilág2021.08.19, 12:59

Egyre több párhuzam észlelhető a Szovjetunió 1980-as évekbeli, megfáradt, szellemileg nem friss, idős vezetői (Brezsnyev, Andropov, Csernyenko) és Joe Biden mostani amerikai elnök között. A propagandasajtó akkor is, akárcsak napjainkban minden megtesz az aktuális vezetők szellemi állapotával kapcsolatos hírek eltitkolása, relativizálása, meghamisítása érdekében. Korunk Pravdája, a CNN – szovjet elődjével ellentétben – ezt csupán azért nem tudja sikeresen eltitkolni, mivel napjainkban létezik internet és azon belül közösségi média, ahová rendszeresen kiszivárognak azon videofelvételek, amelyek rávilágítanak Biden elnök mentális állappotára. ...

Drámai vallomás: Meghan terhesen küzdött öngyilkos gondolatokkal

Life.hu2021.05.21, 11:29

Harry herceg Oprah Winfrey új dokumentumfilmjében nyíltan beszél saját mentális problémáiról és arról az estéről is, amikor felesége, Meghan elmondta neki, hogy öngyilkosságot fontolgat.

Harry herceg vallomása: "28 éves koromtól 32 éves koromig egy rémálom volt az életem"

Life.hu2021.05.21, 09:23

Harry herceg mentális problémáiról, alkohol- és drogfogyasztásáról és pánikrohamairól beszélt Oprah-nak a "The Me You Can't See" című dokumentumfilmben. 

Ellopták egy férfi telefonját, döbbenetes dolgokat találtak rajta

Nagyvilág2021.01.20, 14:01

Sokkoló képek kerültek elő egy floridai férfi ellopott telefonjából. Gyermekpornó felvételek birtoklása, állatkínzás és állatokkal való fajtalankodás miatt indult ellene eljárás.

Edzője szerint Milák Kristóf mentálisan padlón volt

Sport2020.11.26, 14:06

Edzője, Selmeci Attila szerint Milák Kristóf világbajnok úszó mentálisan a padlón volt, miután megfertőződött a koronavírussal.

Meggyilkolta a gyerekeit és megerőszakolta a kutyáját egy amerikai nő

Nagyvilág2020.11.18, 16:04

A 37 éves, pennsylvaniai Lisa Synder tavaly szeptemberben egy kutyapórázzal fojtotta meg négy-, illetve nyolcéves gyermekeit, majd ezután megerőszakolta a kutyáját. A nő most mentális betegségekre hivatkozva próbálja elérni, hogy enyhébb büntetést kapjon. Ha a bíróság bűnüsnek találja, akár halálra is ítélheti. 

Gyermekkori depresszió - gyakoribb, mint hinnéd!

She2020.09.25, 20:11

Gyerekek - teljesen átlagos, amikor egyikük szótlanabb, másikuk pedig minden lében minimum három kanál. Van, aki hamar beilleszkedik egy óvodai, iskolai közösségbe, van, akinek ez nehezebben megy.

Náray Erika: „Mentálisan iszonyatosan kiborított ez a helyzet”

Life.hu2020.09.15, 15:01

A színésznő szerettei körében, vidéken vészelte át a karantén-időszakot. Bár nagyon élvezte a kényszerpihenőt, sok mindenre csak ennek súlya alatt döbbent rá, amely mind mentálisan, mind fizikálisan megviselte.

A világ egyik legkegyetlenebb sorozatgyilkosa, aki 40 éve nem akarja, hogy szabaduljon a börtönből

Nagyvilág2020.08.05, 20:25

Hosszú ideig tartotta rettegésben New York lakóit a 70-es években David Berkowitz, a világ egyik legbrutálisabb sorozatgyilkosa. Végül az vezetett a nyomára, hogy az egyik gyilkosság után a helyszínen hagyta a naplóját, és egy helyi újság főszerkesztőjének levelet írt, melyben azt állította, hogy megszállta őt egy démon, ami arra kényszeríti, hogy gyilkolja az embereket. Így is csak évek múlva sikerült elfogniuk a rendőröknek, egy parkolási bírság miatt. Ekkor megtalálták az autóban a fegyverét, a férfi pedig az összes gyilkosságot beismerte. Noha példás rab, az elmúlt negyven évben egyszer sem kérte a feltételes szabadon engedését. 

Baby blues, azaz a gyermekágyi szomorúság és amit tehetünk ellene

Life.hu2020.05.18, 18:46

A friss anyukáktól mindenki azt várja, hogy elégedettek és kiegyensúlyozottak legyenek, de legfőképpen ragyogjanak a boldogságtól. Pedig a szülés utáni első néhány nap, hét vagy éppen hónap egyáltalán nem biztos, hogy erről szól.

Egyre több európai gyerek küzd mentális problémákkal

Tudomány2020.05.19, 06:15

A 11 és 15 év közötti, európai gyerekek egyre nagyobb hányada küzd mentális problémákkal - derül ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kedden bemutatott jelentéséből.

Baltával és vasrúddal támadt feleségére egy 81 éves férfi Borsodban

Itthon2020.03.03, 14:38

Gyilkossági kísérlet miatt emeltek vádat egy 81 éves, borsodi férfi ellen, aki feleségét olyan súlyosan bántalmazta, hogy csak a szerencsének köszönhető, hogy az asszony túlélte.

Kegyetlen részletek a tatabányai családirtásról

Itthon2020.02.11, 19:27

Miután két kisfiát egy vascsővel agyonverte, a felesége pedig az utcára menekült előle, M. Ferenc elhatározta, hogy inkább véget vet az életének, minthogy börtönbe kerüljön. A férfi saját magát is ugyanolyan kegyetlenül végezte ki, mint két gyerekét.

Őszintén vallott mentális problémáiról Selena Gomez

Life.hu2020.01.10, 14:38

Mentális problémáiról vallott őszintén Selena Gomez.

Mentális problémáiról vallott a nőverő magyar rapper, Mr, Missh

Life.hu2019.11.26, 08:30

Még márciusban történt a nagy port kavaró eset, miszerint a magyar rapper, Mr. Missh megütött egy nőt. A bántalmazásról felvétel is készült. Az énekes nemrégiben a Facebookon vallott arról, hogy mennyire nem érzi jól magát a bőrében, az életében. 

Hátborzongató segélykiáltás egy óvodástól: Anya meg akar ölni

Nagyvilág2019.11.11, 18:55

Egy zavarodott nevadai nő tárcsázta a segélyhívót, miután huszonötször szúrta meg hatéves gyerekét egy késsel. A kiérkező rendőrök végül önvédelemből lelőtték a 37 éves nőt.

Féltékenység és depresszió miatt támadnak a családirtók

Itthon2019.09.03, 19:11

Két hét alatt két olyan gyilkosság is történt Magyarországon, amelyben a támadó a közeli rokonait ölte meg, aztán magával is végzett. A Magyar Nemzetnek nyilatkozó szakértő szerint az ilyen tragédiákat általában férfiak követik el, az oka pedig leggyakrabban féltékenység, vagy pszichés problémákra vezethető vissza. 

A robotok segíthetik a mentális betegségben szenvedőket

Tudomány2019.06.06, 16:59

  Mesterséges intelligenciájú robotok segíthetik a mentális betegségben szenvedőket egy csütörtökön bemutatott ausztrál kutatás szerint.

A közösségi médiának nincs köze az elégedett élethez

Tudomány2019.05.07, 13:02

A közösségi médiának csekély hatása van a serdülők életére - állapította meg egy kutatás, amelyet 12 ezer fiatal bevonásával folytattak Nagy-Britanniában.

Mentális problémáiról vallott közösségi oldalán Justin Bieber

Archívum2019.03.11, 12:18

Justin Bieber őszintén vallott mentális problémáiról a közösségi oldalán.

Újra kórházba került Selena Gomez

Archívum2018.10.11, 14:27

Alacsony fehérvérsejtszáma miatt került kórházba Selena Gomez, aminek a veseátültetéséhez lehet köze. Az énekesnő mentálisan is instabil, jelenleg terápián kezelik. 

Meghalt Jill Janus, a Huntress énekesnője

Archívum2018.08.17, 13:34

Régóta mentális problémákkal küzdött a Huntress nevű zenekar énekesnője, Jill Janus, aki a napokban öngyilkos lett. 

Weisz Fanni édesanyja szerint leendő vejének komoly mentális problémái vannak

Archívum2018.08.07, 06:32

A hétvégén férjhez megy Weisz Fanni, édesanyja pedig aggódik, hogy végképp elveszíti szeretett lányát.

NBA: az egykori MVP az út végére ért

Sport2017.11.25, 11:05

Egyre közelebb kerül a visszavonuláshoz a még mindig csak 29 éves Derrick Rose. Az NBA egykori MVP-je folyamatosan sérülésekkel küzd, amelyek mentálisan kikészíthetik.

Plasztikázás: szükséglet vagy mentális probléma?

Life.hu2017.01.30, 14:28

Tíz olyan páciens közül, aki arcműtét miatt keres fel plasztikai sebészt, egy biztosan testképzavarral küzd. A baltimore-i Johns Hopkins Egyetem által végzett kutatás szerint a betegség gyakori elfordulása ellenére a plasztikai sebészek csak kevesebb, mint 5%-át ismerik fel ezeknek a betegeknek.

A testeden is meglátszik, ha mentális problémád van

Archívum2016.12.03, 07:44

Az alternatív gyógyászat és a kínai orvoslás alapja, hogy a test és a psziché kölcsönös kapcsolatban állnak egymással. Egy nemrég megjelent kutatás szerint mindez a fiatalokat is ugyanúgy érintheti: a neves svájci Bázeli Egyetem kutatói tinédzsereken vizsgálták, hogyan befolyásolja a fizikai jóllétet egy-egy mentális zavar.

A macsó férfiak jó eséllyel mentális problémákkal küzdenek

Unikornis2016.11.24, 11:55

Több esetben küzdenek azok a férfiak pszichés gondokkal, akik a női nemet alávalóbbnak tekintik, és szeretik éreztetni a hatalmukat a nők fölött, mint azok a társaik, akik nem szexisták.

Előző
  • 1
Következő