Menszátor Héresz Attila

címke rss
Több a géppuska, mint a tehén a magyar faluban

Több a géppuska, mint a tehén a magyar faluban

Pálfi Györgyről meg lehetne rajzolni a hányatott sorsú rendező portréját. Utoljára 2006-ban, a Taxidermia idején dolgozott rendes költségvetésből, tavaly ősszel pedig lefújták Toldi történetét feldolgozó gigaprojektét. Ő azonban nem adja fel: sci-fit tervez egy Stanislaw Lem-regényből, és titokban már le is forgatta következő filmjét Budapesttől 175 kilométerre, egy tolna megyei községben. A Mindörökkében egy alkohol áztatta Tar Sándor-novellát költött tovább úgy, hogy az egy erőszakos, posztapokaliptikus szerelmi történetté váljon. Most a film utómunkájára próbálják összegyűjteni a pénzt, a cél: Berlinale 2016.

Vászonra vele: Menszátor Héresz Attila

Film2010.11.26, 19:56

Folytatjuk cikksorozatunkat, melyben olyan nagyszerű színésznőket és színészeket mutatunk be, akiket sokkal többet szeretnénk látni a mozivásznon. Menszátor Héresz Attila Grylus Dorkával és Németh Kristóffal együtt végzett a színművészetin, de az ő pályaútja kacskaringósabbra sikerült, mint az osztálytársaié. Nyolc éve szabadúszó, két együttesben énekel, játszotta már a drámairodalom legnagyobb szerepeit (Hamletet, Othellót, Liliomot, Don Juant), sőt, még Jászai Marit is egy monodrámában. Lerí róla, hogy maximalista, nem képes kompromisszumokat kötni és csak olyan produkciókban vesz részt, amikben hisz. Ragyogóan tudna nehézfiúkat jjátszani ...

Előző
  • 1
Következő