menetrend

címke rss

Postakocsival a Bükk erdein át

[origo] utazás2008.12.10, 10:29

Tavasztól két útvonalon, három kocsival, kilenc hegyi falut érintve indul be a menetrend szerinti postakocsi járat a Bükkben. A járat ötletgazdái szerint tavasztól lesznek kijelölt megállók, melegedők, és a betérő kiránduló és turisták miatt minden bizonnyal megugrik majd a falusi kocsmák forgalma is, mint egykoron a vadnyugati szalonoké. A Bükk Akciócsoport hosszútávon is fenntartható környezetbarát programokban gondolkodott. Sikerült.

További tárgyalásoktól függ a karácsonyi vasúti menetrend

Itthon2008.12.21, 21:18

A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete szerint nem jutottak előre érdemi kérdésben a munkáltatóval folytatott eddigi egyeztetéseken, a szakszervezet továbbra sem enged két fő követeléséből. Vasárnap este Budapesten csak a Keleti pályaudvaron nem volt vonatközlekedés, a Nyugati pályaudvar és a Déli pályaudvar működött. Napközben a vonatok 25-30 százaléka járt. A MÁV szerint, ha vasárnap megállapodás születne a még elégséges szolgáltatásról, akkor kedden ez alapján közlekedhetnének a vonatok. A karácsonyi menetrend a további tárgyalásoktól függ. 

Egy napba telik a vonatközlekedés helyreállítása

Itthon2008.12.23, 09:16

Egy napba telik, mire teljesen helyreáll az országban a vonatközlekedés, miután a sztrájkoló szakszervezetek hétfő éjféltől felfüggesztették a munkabeszüntetést. Így 24-én már menetrend szerint járnak majd a vonatok, a nemzetközi közlekedésben viszont még lehetnek kimaradások. A MÁV abban reménykedik, hogy idén már nem folytatják akciójukat a szakszervezetek.

Felfüggeszti a vasutassztrájkot a VDSZSZ

Itthon2008.12.23, 07:03

Felfüggeszti az országos vasutassztrájkot hétfőn éjféltől a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) - jelentette be Gaskó István elnök. Karácsonykor járnak majd a vonatok, a MÁV szerint a teljes menetrend 24 órán belül, azaz 24-én hajnalra állhat helyre. A közlekedési miniszter azt mondta korábban, hogy a munkabeszüntetés hátterében politikai indítékok állnak, az a Fidesz "tudatos rombolási" törekvéseit segíti.

Szerdára helyreállt a vasúti közlekedés az országban

Itthon2008.12.24, 09:19

Ismét menetrend szerint közlekednek a vonatok, valamennyi járat elindult szerda reggel. Késések is csak a nemzetközi járatoknál fordulhatnak elő a MÁV szóvivője szerint. A VDSZSZ hétfőn jelentette be, hogy felfüggeszti a sztrájkot.

Új erdélyi járatot indít a Malév

[origo] utazás2009.01.14, 16:37

A Malév 2009-es nyári menetrendjétől kezdődően elindítja ötödik romániai járatát, az ország észak-keleti részén fekvő Jászvásárra (Iasi) - közölte a légitársaság szerdán.

Gyurcsány: "Szembe kell nézni a hazugságokkal"

Itthon2009.01.29, 17:37

Gyurcsány Ferenc a parlament csütörtöki rendkívüli ülésén bejelentette: 1000 milliárdos adócsökkentést és a szociális rendszer átalakítását tervezi a kormány. A Fidesz Gyurcsányt tette felelőssé az ország rossz gazdasági állapotáért. Bár sok bírálatot kapott a kormány, az ellenzéki képviselők felszólalása után a kormányfő azt mondta, úgy tűnik, a pártok többsége támogatja a javaslatait.