menekült

címke rss

Évtizedek óta nem utasítanak ki egy többszörösen visszaeső, kongói migránst Franciaországból, aki most éppen egy politikusnőt meztelenre vetkőztetett és félholtra vert

Nagyvilág2019.12.28, 09:31

Meztelenül, felpuffadt arccal találtak meg egy nőt Párizs egyik (egyébként nyugodt) elővárosában, Roissy-en Brie-ben, egy parkban - egy többszörösen visszaeső kongói migráns vetkőztette le, verte össze, és minden bizonnyal meg is erőszakolta. Egy abszurd jogszabály miatt nem utasítják ki Franciaországból, akármennyit bűnözik is. Az áldozat egy 43 éves nő, a Macron-párt helyi képviselőjelöltje.

30 éve volt a Páneurópai Piknik

Itthon2019.08.19, 05:59

Éppen 30 évvel ezelőtt, 1989. augusztus 19-én, egy Sopron melletti határátkelőhelynél szervezték meg a Páneurópai Pikniket, és az ebből az alkalomból néhány órára megnyitott osztrák-magyar határon több száz, a kommunista Német Demokratikus Köztársaságból (NDK) menekülő ember jutott át Ausztriába, onnan pedig a Német Szövetségi Köztársaságba (NSZK). A történelmi esemény évfordulójáról közösen emlékezik meg Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Angela Merkel német kancellár Sopronban.

A jemeni kormány kitoloncolt 124 afrikai menekültet

Nagyvilág2019.05.29, 04:30

A jemeni kormány kedden kitoloncolt 124 afrikai menekültet, az arab világ egyik legelmaradottabb, legszegényebb országából elszállítandó illegális bevándorlók első csoportját.

Az ENSZ szervezésében érkeztek menekültek Olaszországba

Nagyvilág2019.04.30, 04:14

Közel 150 menekült érkezett hétfőn az ENSZ szervezésében Líbiából egy Róma melletti katonai repülőtérre, s ezzel Olaszország lett az első állam, amely menekülteket fogad be a líbiai főváros, Tripoli birtoklásáért kitört harcok április eleji kiújulása óta.

Gyerekekkel együtt lopta volna el a kocsit egy migráns

Itthon2018.11.06, 10:25

Vádat emelt a Győri Járási és Nyomozó Ügyészség egy szír férfi ellen, aki 2015 tavaszán megpróbált ellopni egy autót. Úgy, hogy a tulajdonos két gyereke benne ült.

Orbán Viktor: Magyarország biztonsága közvetlen összefüggésben van Törökország stabilitásával

Itthon2018.10.08, 18:46

Magyarország biztonsága közvetlen összefüggésben van Törökország stabilitásával - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök Budapesten, miután tárgyalt Recep Tayyip Erdogan török elnökkel. A kormányfő úgy fogalmazott: stabil török kormányzat, stabil Törökország az előfeltétele annak, hogy a migráció szárazföldi útvonalán ne fenyegesse Magyarországot semmilyen veszély. Törökországban jelenleg 4 millió migráns él, derült ki Recep Tayyip Erdogan török elnök szavaiból.

Hiába az ENSZ-kvóta, Dánia már nem fogad migránsokat

Nagyvilág2018.10.04, 13:02

Dánia 2018-ban sem fogad be migránsokat az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) programja keretében – jelezte Inger Stojberg külügyekért és integrációért felelős dán miniszter csütörtökön.

Kiderült: egy migráns a londoni gázoló

Nagyvilág2018.08.15, 15:55

A szudáni származású terrorista a legújabb információk alapján menekültnek vallotta magát, és így jutott Nagy-Britanniába.

Kevesebb pénzt adna a migránsoknak az új olasz kormány

Nagyvilág2018.06.01, 13:45

Matteo Salvini, az olasz jobboldali Liga vezetője arra kérte csütörtökön Giuseppe Conte új miniszterelnököt, hogy fordítson kiemelt figyelmet arra az ötmilliárd euróra, amelyet a költségvetésben az országban lévő migránsok támogatására különítettek el.

Belső Afrikából jönnek az újabb migránsok

Itthon2018.04.28, 11:20

Szíriából a háborús helyzet miatt már nem várható menekültáradat, mert aki el akart menekülni, az már megtette - mondta Kövecsi-Oláh Péter a Migrációkutató Intézet szakértője az M1 aktuális csatornán.