menedékhely

címke rss

Menekülés a vadonba - A férfi, aki egyedül él egy walesi szigeten

Simon Parker a Királyi Légierőnél volt repüléstechnikai mérnök. Egy közeli barátja halála után úgy érezte, változtatásra van szüksége. Nem is sejtette, hogy ez oda vezet, hogy a walesi partok melletti sziget, Flat Holm felügyelője lesz, és így az ottani egyetlen kocsma gazdája is. Állítja, erre nem mondhatott nemet.

Két egymást követő nyáron száradt ki teljesen ez az óriási lagúna

Tudomány2023.08.13, 11:34

Immár a második nyáron száradt ki teljesen a dél-spanyolországi Donana Nemzeti Park legnagyobb állandó lagúnája az elhúzódó aszály és a vízforrások kizsákmányolása miatt - közölte a Spanyol Nemzeti Kutatási Tanács (CSIC).

Az apró karibi sziget, ahol Oppenheimer a legboldogabb volt

Travelo2023.08.05, 18:58

Amikor bemutatták az év egyik legjobban várt filmjét, az Oppenheimer életét bemutató mozit, az emberek szerte a világon tanúi váltak egy rejtélyes tudós felemelkedésének és bukásának, aki egy olyan halálos fegyvert alkotott meg, amely képes volt elpusztítani az emberiséget. Eddig kevesen ismerték J. Robert Oppenheimer magánéletét, és még kevesebben tudták azt, hogy életének utolsó szakaszát egy karibi szigeten töltötte. Részletek Eliot Stein, a BBC munkatársának cikkéből.

Ha a húsvétolás és locsolkodás helyett idén inkább elvonulnátok, íme néhány tipp

Travelo2023.04.05, 08:32

Nem mindenki szeret kaszinótojást és keksztekercset készíteni, locsolókat várni és tojást festeni. De ez nem probléma. Aki magára ismer, és szeretne egy kellemes menedékhelyet ahova elbújhat egy kicsit pihenni, olvasni, vagy a nagyobb gyerekekkel együtt kézműveskedni, túrázni és jókat enni; vagy éppen megízlelni milyen is egy falusi húsvét, annak van egy két javaslatunk.

Orosz-ukrán háború: Mariupolban bombatámadás ért egy menedékhelyként szolgáló iskolát

Life.hu2022.03.20, 11:24

Mariupolban orosz bombatámadás ért egy művészeti iskolát, ahová korábban 400-an menekültek a harcok elől - jelentette be vasárnap az ostrom alatt álló azovi-tengeri kikötőváros tanácsa. A Telegramon közzétett tájékoztatás szerint a szombat éjjel végrehajtott művelet romba döntötte az épületet, az áldozatok pontos számát nem tudni, mert sokan - jórészt gyerekek, nők és idősek - a romok alatt rekedtek.

Speciális eszközzel mentették a süllyedő szigetről a zsiráfokat

Tudomány2021.04.14, 12:56

Hogyan lehet megmenteni egy zsiráfcsordát, amely csapdába esett egy gyorsan süllyedő szigeten? Szállítsa őket a szárazföldre egy egyedi gyártású bárkán, egy „GiRaft"-on. Akár ez is lehetett volna a mottója annak a közelmúltban zárult, zsiráfmentő akciónak Kenyában, amely kilenc zsiráfot juttatott biztonságba, köztük utolsóként egy nőstényt és borját, Ngarikoni-t és Noelle-t. Az állatokat a Save Giraffes Now (SGN) amerikai nonprofit szervezet a kenyai természetvédőkkel együttműködve mentette meg.

29 nőt megerőszakoltak, egyet meg is öltek

Nagyvilág2018.07.26, 13:04

Közel 30 indiai nőt erőszakoltak meg Indiában egy menedékhelyen. Az indiai kormány üzemelteti azt a menedékhelyet, ahol a támadás történt. Orvosi vizsgálatok során derült ki, hogy több lányt megerőszakoltak, egyet pedig öltek, és elásták a ház udvarán. 

Föld alatti bunkerfarmról érkezik a saláta

Gazdaság2018.03.07, 12:21

Szokatlan módját választotta két brit vállalkozó néhány londoni, még a második világháborúban épült légoltalmi menedékhely hasznosításának. A föld alatti farmon élelmiszert termesztenek, méghozzá kiváló minőségben, egyre növekvő vásárlói keresletet magukénak tudva.

AIDS-es betegeknek nyújtott menedékhelyet Elizabeth Taylor

Life.hu2015.12.03, 11:42

Sosem hallott titok derült ki a világhírű színésznőről: egy aktivista szerint Elizabeth Taylor AIDS-es betegeknek nyújtott rejtekhelyet Bel Air-i otthonában.

Ilyen egy világvége-luxusbunker

Tudomány2012.04.12, 20:42

Elhagyott rakétasilókban épít többszintes luxusbunkereket egy amerikai vállalkozó Kansasben. A különböző katasztrófáktól félve az elmúlt években egyre több cég foglalkozik többek között földrengés- és atombiztos bunkerek építésével.

Országszerte telítettek az éjjeli menedékhelyek

Itthon2012.02.14, 21:32

A fővárosban 98 százalékos, kilenc megyében pedig száz százalék feletti a hajléktalanoknak fenntartott helyek kihasználtsága, de az ideiglenesen kialakított krízis férőhelyeket is sokan veszik igénybe. A Menhely Alapítvány szerint még így is képesek elhelyezni az embereket.

Telt ház van az éjjeli menedékhelyeken

Itthon2011.02.01, 14:08

A hideg időjárás miatt az országban átlagosan 99, Budapesten 96 százalékos kihasználtsággal működnek a hajléktalanok számára fenntartott éjjeli menedékhelyek - közölte Matlári Ferenc, a Menhely Alapítvány munkatársa.

Észak-koreai támadásra készítik fel a dél-koreaiakat

Nagyvilág2010.12.15, 12:06

Dél-Koreában az ország történelmének eddigi legnagyobb polgári védelmi gyakorlatát tartották szerdán, amelyen egy esetleges észak-koreai légitámadásra készítették fel a lakosságot.

Megérkezett a hurrikán Floridába

Nagyvilág2004.09.05, 14:06

Óránkénti százhetven kilométeres erősségű széllel, zuhogó esővel megérkezett a Frances hurrikán az egyesült államokbeli Floridába, ahol közel két millió ember maradt áram nélkül. Az éjszakai égboltot a felrobbanó és szikrázó transzformátorok fénye világította meg, miközben a lakosok menedékhelyeken, a szállodák előcsarnokaiban húzta meg magát.

Válságban a hajléktalanellátás

Itthon2001.12.15, 08:43

Reális a veszélye annak, hogy a hajléktalanellátásban rövidesen válsághelyzet alakul ki - hangzott el azon a szakmai beszélgetésen, ahová a szaktárca és az önkormányzatok képviselőit is meghívták. Bár a hajléktalanok száma nem növekszik, egészségi állapotuk azonban jelentősen romlik. Miközben minden ötödik hajléktalan nő, csupán 117 éjjeli menedékhely áll rendelkezésükre.

Újabb éjszakai menedékhelyek nyílnak a fővárosban

Itthon2001.12.13, 18:40

Egy 50 férőhelyes női éjjeli menedékhely, valamint 40 szükségférőhely megnyitását rendelte el egy nappali melegedőben a főpolgármester csütörtökön annak érdekében, hogy Budapesten a fedél nélküli emberek biztonsága a keményre forduló tél ellenére is fenntartható legyen.

Előző
  • 1
Következő