mellplasztika

címke rss
Kínos helyzetbe került a felismerhetetlenül megváltozott, gigamellű topmodell - képek

Kínos helyzetbe került a felismerhetetlenül megváltozott, gigamellű topmodell - képek

Denise Rocha - aki a brit lapok szerint 250 000 fontot, 108 millió forintot költött plasztikai műtéteire - azt állítja, hogy a külseje annyira megváltozott, hogy még a jogosítványát sem tudta könnyen megújítani. Több fotóért lapozzon!

A legfiatalabb brit lottónyertes mellplasztikára költötte a pénzt, később segélyből élt

Gazdaság2023.11.10, 13:20

Callie Rogers mindössze 16 évesen nyert 1,8 millió fontot (776 millió forintot), és akkoriban még azt nyilatkozta, hogy ez egyik napról a másikra megváltoztatta az életét. Egyszer élünk mottóval azonban bulikra és mellplasztikára költötte a hatalmas vagyont, így később segélyből kellett élnie. 

Százmilliót költött műtétre, hogy Barbie-nak nézzen ki - az eredmény rémisztő

Tévé2023.08.03, 08:33

A Botched című valóságshow sztárja Barbie-hoz hasonlítja magát a sorozatos plasztikai műtétek után, amelyekért a brit lapok szerint 200 ezer angol fontot, azaz 91 millió forintot fizetett. Az eredmény egészen megdöbbentő, de nincs egyedül ezzel a túlzásba vitt Barbie-mániával. Bemutatunk három nőt, aki élő Barbie-nak gondolja magát. 

Nagyobb mellekre vágyott Stana Alexandra, ezért feküdt a kés alá - így van most műtétje után

Life.hu2023.06.19, 22:12

Több mint egy hét telt el azóta, hogy a Dancing with the Stars táncosa megvalósította régóta dédelgetett álmát, azaz megnagyobbíttatta a melleit.

Elképesztő fogyása után Gáspár Evelin megszólalt a mellplasztikáról

Tévé2023.05.18, 18:21

Gáspár Evelin hétfőn a tengerpartról jelentkezett egy fürdőruhás képpel – amelyen az is jól látszik, hogy mennyire  lefogyott  az utóbbi időben. 

Műmelleket akar, az interneten gyűjt adományokat ez a szőke szépség

Life.hu2023.04.25, 22:21

Egy 22 éves ohiói nő, Lulu Lehrman újszerű módszerrel próbálja összegyűjteni a pénzt áhított plasztikai műtétjére.

"Elég hamar rájöttem, hogy ez a műtét várhatott volna" - Mészáros Norina megbánta a mellplasztikát

Life.hu2023.04.20, 15:23

Young G felesége utólag úgy látja, bölcsebb lett volna, ha a szülés-szoptatás után fekszik kés alá. Nőtársainak azt javasolja, soha ne azért menjenek plasztikáztatni, hogy megtartsanak egy férfit.

Felismerhetetlenné műttette magát a nő, akinek Barbie a példaképe - Fotó

Life.hu2023.04.11, 15:38

Dalia Naeem (29) iraki színésznő és műsorvezető az elmúlt hónapokban több mint 43 plasztikai műtéten esett át, hogy a Barbie babára hasonlítson. Az extrém átalakulásnak köszönhetően lassan ráragadt az Iraki Barbie becenév is.

Így érzi magát plasztikai műtéte után Gelencsér Timi

Life.hu2023.02.25, 19:14

Rajongói szúrták ki: kés alá feküdt Gelencsér Tímea. A szépség korábban egyszer már plasztikáztatta melleit, most pedig valóan sor került egy újabb beavatkozásra. 

"Nekem is meg van műtve a cicim" - ezt gondolja Sári Évi a szépészeti beavatkozásokról

Life.hu2023.01.29, 22:16

Sári Évi odafigyel az egészséges életmódra, de emellett nem veti meg a szépészeti beavatkozásokat sem. 

Horváth Gréta: "Nem szoktam letagadni, a számba is lett töltve, a cicim is meg van csinálva”

Life.hu2023.01.04, 09:02

Horváth Gréta úgy érzi, egyiket sem vitte túlzásba, mindegyik műtét eredménye esztétikus lett.

Kés alá feküdhetett a magyar műsorvezető: vad pletykák terjednek róla az interneten

Life.hu2022.12.13, 17:20

A pletyka azután kezdett terjedni róla, hogy kiposztolt magáról egy videót.

Mellplasztikára készült Kulcsár Edina, de a terhesség keresztülhúzta a terveit

Life.hu2022.12.12, 16:41

Az egykori szépségkirálynő a nyár végén jelentette be, hogy harmadik gyermekével várandós. A fiatal anyuka és kedvese, G.w.M is nagyon várják már a csöppséget, aki miatt Edinának át kellett alakítania az életét.

Mellplasztikáról beszélt Schobert Lara

Tévé2022.11.17, 16:11

Rubint Réka és Scobert Norbi lánya, Schobert Lara lett idén a Sztárban Sztár leszek! online riportere, követői kérdésére pedig elmondta, hogy imádja a TV2-es munkáját, a kis csapat gyorsan befogadta, jó a hangulat és családias a légkör. Egy másik internezetőt inkább az érdekelt, természetesek-e a 19 éves lány mellei, de meg is kapta a választ: azok, de Lara nem zárkózik el egy későbbi beavatkozástól. 

Őszintén a mellplasztikáról: "Fontos, hogy a test és a lélek harmóniába kerüljön"

Life.hu2022.11.11, 15:46

Hazánkban még mindig az egyik legnépszerűbb plasztikai beavatkozás a mellnagyobbítás, a műtétek 90 százalékát ez teszi ki, de egyre nagyobb az igény a mellfelvarrásra is, sőt, sok esetben a kettő együtt is jár. A Dr. Rose Magánkórház plasztikai sebésze, Dr. Sobor György mesélt nekünk a mellplasztikai beavatkozásokról, a tévhitekről és arról, hogyan készüljünk fel egy ilyen műtétre.

“Csapkodni kell a kis melleket, attól megnőnek” - mondta bölcsen az exem

She2022.10.29, 06:09

A női mell mindig is az érzékiség, a termékenység szimbólumának számított. A történelem során számtalanszor ihlette meg a művészeket, rengeteg érdekes alkotás született a keblek imádatának és csodálatának jegyében.

Vasvári Vivien mellplasztikával lepte meg magát 18. születésnapján

Life.hu2022.10.20, 16:00

Vasvári Vivitől az egyik követője azt kérdezte, hány éves volt, amikor először plasztikáztatta a mellét. A szőkeség kendőzetlenül őszinte választ adott.

Megcsináltatták a melleiket - itt vannak a sztárok meztelen képei

Tévé2022.09.30, 22:01

Sokan nagyobb melleket akarnak, hogy felfigyeljenek rájuk a férfiak, mások pedig a szülés után megváltozott melleik miatt mennek bele mellplasztikába. Most olyan sztárokat gyűjtöttünk össze, akik már megbánták, hogy a mellplasztika mellett döntöttek. 

Kiakadt Hódi Pamela férje: "Nehogy már kirakd az izéket, kétgyerekes anya vagy!"

Life.hu2022.09.21, 20:05

Hódi Pamela férje, Tóth Bence nemtetszését fejezte ki, szerinte Pamelának nem kellene mutogatnia frissen plasztikázott melleit.

Alig lehet ráismerni: VV Vivi bikiniben mutatta meg formás melleit

Life.hu2022.07.29, 21:35

A ValóVilág 10 győztese, Vivi az utóbbi hónapokban teljesen átalakult: ezúttal párducmintás bikiniben mutatta meg bájait.

Migrénes lett és súlyos hajhullás gyötörte a modellt a mellimplantátumok miatt

Life.hu2022.06.25, 09:57

A új-zélandi influenszernél durva tünetegyüttest okozott a mellimplantátuma.

Nem ciki a szilikoncici! - A mellplasztika védelmében

She2022.06.03, 13:34

Ahogy reggel pörgettem az Instagramot, megláttam egy képet, ami alatt egy csaj nem győzött mentegetőzni és magyarázkodni. Mintha minimum arról posztolt volna, hogy épp kiscicákat kínoz. Pedig csak annyi látszott a fotón, hogy megcsináltatta a mellét.

Megmutatta hatalmas melleit az angol modell

Life.hu2022.03.12, 22:45

Újra megműttette melleit Katie Price. A 43 éves nő tizenharmadszor feküdt kés alá, az eredményt pedig nem rejti véka alá. 

Mellkisebbítő műtétre gyűjt a 21 éves Carly, akinek egy vízforraló kis híján szétégette méretes kebleit

Life.hu2022.02.07, 18:58

A 21 éves Carlyt óriási mellekkel áldotta meg a sors, most viszont mellkisebbítő műtétre készül, ugyanis úgy érzi, lassan megfullad a kebleitől.

Így néz ki fenékműtéte után a plasztika-rajongó kebelcsoda: gigantikus lett a végeredmény - Fotó (18+)

Life.hu2021.12.25, 21:47

Allegra Cole, aki él-hal a plasztikai műtétekért, nemrég megmutatta legújabb, fenéknövelő beavatkozásának eredményét.

Bikinire vetkőzött mellplasztikája után a reality-sztár - Fotó

Life.hu2021.11.19, 16:36

Sokan nem vállalják fel, hogy átestek valamilyen szépészeti beavatkozáson, sőt szégyellik is. Nos, ez a brit reality-sztár bátran vállalja a plasztikát, sőt olyan fotót osztott meg magáról, amin még a műtéti hegek is látszanak.

Rubint Réka elárulta, hogy Lara plasztikáztatta-e a melleit

Life.hu2021.10.28, 09:05

Pár hete töltötte be 18. életévét Schobert Lara, édesanyja, Rubint Réka pedig Párizsba vitte ünnepelni. Lara nagyon szexi fotókat posztolt onnan, a képek láttán a követők azt gondoltál, hogy a fiatal lány megnagyobbíttatta a melleit. Édesanyja most tisztázta a helyzetet.

Kasza Tibi felesége megcsináltatta a melleit: előtte-utána fotón mutatta meg a változást

Life.hu2021.08.28, 21:54

Bikinis fotót posztolt a nyaralásáról Kasza Tibi felesége. A követőinek azonban nem a gyönyörű táj tűnt fel először, hanem Manker dekoltázsa.

"Megcsináltattad a melled?" - Valami gyanús a követőknek Kasza Tibi feleségének bikinis fotóján

Life.hu2021.08.28, 06:50

Kasza Tibi felesége, Manker gyönyörű tengerparti fotóval örvendeztette meg követőit, ám nekik nem a táj szépsége tűnt fel először.

Videó: Melyik testrészükkel a legelégedetlenebbek a nők a plasztikai sebésznél?

Gyogyzona.hu2021.07.31, 21:40

Mostanában egyre többen plasztikáztatják magukat - vagy mégsem? Vajon melyik beavatkozásból van a legtöbb Magyarországon, és kik számára érhetőek el az esztétikai problémákat korrigáló eljárások?

Hatalmas csomókat fedezett fel a mellében Köllő Babett: kiszakadt az implantátuma

Life.hu2021.04.08, 19:07

Pataky Attila után Köllő Babett lesz pénteken este 10-kor az Összezárva Hajdú Péterrel című műsor vendége, aminek már a második évada fut a Life TV-n. A Feleségek luxuskivitelben című reality egykori szereplője őszintén mesélt plasztikai beavatkozásairól.

Nyári Dia megmutatta frissen plasztikázott melleit: ezért döntött a műtét mellett

Life.hu2021.04.06, 12:26

A gyönyörű édesanya, Nyári Diána elképesztő átalakuláson ment keresztül az elmúlt hónapokban. Édesanya lett, brutálisan lefogyott, amelynek bizony maradtak nyomai a teste egyes részein. Közösségi oldalán vallotta be, hogy annak érdekében, hogy visszanyerje nőiességét és imádott kebleit, nemrég mellműtéten esett át.

Orvosai eltitkolták a nő elől, hogy beállt a klinikai halál és újra kellett éleszteni őt

Life.hu2020.11.18, 11:59

A 47 éves brit nő mellplasztikára utazott Törökországba, a klinikán azonban az operáció után nagyon rosszul volt, de senki sem törődött vele. Ráadásul csak hetekkel később derült ki, hogy a műtét közben beállt a klinikai halála, és újra kellett őt éleszteni.

„Óriásiak voltak a melleim, most meg nem” – Kasza Tibi párja a mellplasztikáról

Life.hu2020.07.01, 18:01

Manker szoros kapcsolatot ápol rajongóival, Instagram oldalán őszintén válaszol a kérdéseikre. Itt került szóba, hogy a mellei megváltoztak a szülés után. Kasza Tibi kedvese azt is elárulta, tervez-e plasztikai műtétet emiatt.

Sztárok, akik megbánták a mellplasztikát

Life.hu2020.04.26, 11:48

Kés alá feküdni minden esetben kockázatos döntés. Íme pár híresség, akik megbánták a mellnagyobbítást.

Mellplasztikája után két héttel meghalt a háromgyerekes anya

Nagyvilág2018.11.29, 13:41

A 36 éves Louise Harvey régóta fontolgatta a mellműtétet, míg tavaly júliusban rászánta magát, hogy kés alá feküdjön. A nő öröme nem tarhatott sokáig.

Gina Stewart, a világ legszexibb nagymamája visszacsinálná a mellplasztikát

Archívum2018.07.17, 14:07

Nemrégiben megválasztották a 47 éves Gina Stewartot a világ legszexibb nagymamájának. Most elárulta, nagyon megbánta, hogy plasztikáztatta melleit. Úgy érzik, az implantátumok minden nap mérgezik őt, komoly tünetei vannak. 

Most már biztos: plasztikai műtéten esett át Tóth Vera

Archívum2018.06.01, 12:58

Tóth Vera az Instagramon, egy hozzászólónak ismerte be, hogy megműtette a melleit. Az eredménnyel pedig maradéktalanul elégedett.

Andreea Tonciu megmutatta az elrontott melleit

Life.hu2017.08.16, 14:56

A plasztikai sebészet igen kétélű dolog: fantasztikus eredményeket lehet vele elérni, ha a szakember valóban érti a dolgát. Ám ha nem, akkor durva torzításokat okozhat. 

Befeketedett majd leesett a nő mellbimbója

Archívum2017.07.02, 17:58

Először befeketedett a nő melle, majd leestek a mellbimbói, egy rosszul sikerült plasztikai beavatkozás után.

A szilikoncici kultúrtörténete

She2017.01.23, 20:14

A média - és úgy általában a közvélemény is - szereti harsogni, hogy a "női test legszebb éke a kebel". Jó, persze olyanokat is szoktak mondani, hogy a haj az, de azért ez nem kerül annyira előtérbe.

Szétdurrant az egykori szépségkirálynő műmelle - Ez maradt utána

Archívum2017.01.18, 13:21

Danielle Llyod majdnem belehalt a szépségbe: életveszélyes állapotba került, mikor felrobbant a mellimplantátuma. 

Újra megműttette melleit Hódi Pamela - Berki nem örül

Life.hu2016.12.02, 05:52

Már jóideje tervezte, de most kés alá is feküdt Berki Krisztián menyasszonya. Pamela nem volt elégedett a melleivel, így másodszor is plasztikáztatta azokat. 

Plasztikai műtétjeiről mesélt Kelemen Anna

Life.hu2016.11.16, 10:29

Kelemen Anna elég korán kezdte a plasztikai sebészek látogatását, ám azóta eltelt jó pár év, ő pedig már nem biztos abban, hogy mindig a legjobb döntést hozta meg. 

Férfi mellplasztika, női fenéknagyobbítás és a saját zsírral töltés a menő

Life.hu2016.11.14, 11:06

A divattal együtt a plasztikai trendek is változnak, ahogy azt a folyamatosan cserélődő szépségideáljaink megkövetelik. Ma már nemhogy természetes egy plasztikázott mell látványa, de már az sem meglepő, ha egy férfi szeretné mesterségesen formálni mellizmait. A mesterkélt kinézet egyre természetesebbé válik, pláne az olyan eljárások segítségével, mint a saját zsírral történő töltések.

Rubint Réka: “Életem egyik legjobb döntése volt a mellplasztika”

Archívum2016.11.10, 14:13

Nem riad vissza a szépészeti beavatkozásoktól Rubint Réka, úgy gondolja, hogy fontos a megelőzés. 38 évesen ő is jár különböző kezelésekre, hogy a bőre feszes maradjon, és a mellét is megműttette, amit élete egyik legjobb döntésének nevezett.

Elrontották a mellplasztikáját? Katie Price kiakadt

Life.hu2016.05.30, 12:42

A meztelenkedéseiről és furcsa beszólásairól híres glamour modell közösségi oldalán tisztázta, hogyan is néz ki valójában a dekoltázsa.

Megnagyobbíttatta melleit Nicole Richie?

Archívum2016.03.24, 20:44

Látványosan nagyobb dekoltázzsal jelent meg egy Los Angeles-i eseményen Lionel Richie nevelt lánya.

Mellplasztikájáról beszélt a Modern család 18 éves színésznője, Ariel Winter

Life.hu2016.03.11, 12:54

A fiatal színésznő őszintén nyilatkozott arról, hogyan változtatta meg életét a tavaly bevállalt mellkisebbítő műtétje.

Megnagyobbíttatta melleit - Kleptomániás lett

Life.hu2016.02.25, 07:17

Egy brazil nő a plasztikai műtétét követően nem csupán nagyobb mellekkel és laposabb hassal távozott a kórházból, de mellékhatásként kialakult nála a kleptománia is. Az orvosok szerint a beteg agyának a véráramlásában állhatott be zavar a műtét során, ez okozhatta a szokatlan helyzetet.

Jennifer Lopez megcsináltatta a melleit?

Archívum2016.01.21, 12:29

Sokkal jobban domborodik az énekesnő mellkasa, mint korábban: árulkodó fotó!

A Playboynak vetkőzött Ralf Schumacher volt felesége

Life.hu2015.05.13, 19:15

Válását követően a Playboy kamerái elé állt Ralf Schumacher volt felesége, Cora: a német ex-F1-es csak az újságokból értesült erről, ahogy arról is, hogy exe mellben erősebb lett a szétbútorozás óta.

Kökény Attila is plasztikáztatta a melleit

Life.hu2015.02.09, 10:54

Az énekes megduzzadt mellei miatt feküdt kés alá. A műtétre felesége, Aranka és sorstársa, Gáspár Laci beszélte rá.

Gáspár Laci kés alá fekszik: plasztikáztatja a melleit

Life.hu2015.01.14, 07:31

Az énekes mindkét mellében túlfejlődött a mirigyállomány, ráadásul már egy ideje furcsa, fájó daganatot is tapint bennük. Ezért döntött a beavatkozás mellett.

Elvesztette mellbimbóit a fiatal nő plasztikai műtét miatt

Life.hu2015.01.09, 16:11

Laura Damiani megműttette melleit, ahogy évente több, mint ezer másik brit nő is, de a műtétből horrorsztori lett… 

Sokkoló videó a plasztikai sebészet retteneteiről (18+)

Life.hu2014.09.15, 16:24

Frédéric Doazan kisfilmje lett a 17. Brüsszeli Rövidfilmfesztivál győztese. A videó a nyugati társadalom szépségideáljának kritikáját fogalmazza meg a sokkoló képsorokkal. Íme.

Olvasható implantátumok - Újdonság a mellcsekkoló készülék

Archívum2014.05.17, 23:28

A mellimplantátum beültetése hosszú időre szóló döntés. A szervezetbe ültetett idegen anyag évekig, évtizedekig marad bent, emiatt fontos, hogy a vele és a műtéttel kapcsolatos információk mindig rendelkezésre álljanak. 

Nagy melleket kapott Zámbó Krisztián barátnője

Life.hu2013.03.01, 18:49

Négyszáz köbcentis implantátumokat rakatott a melleibe Zámbó Krisztián barátnője. Az X-Faktor döntőse sokáig ellenezte kedvese döntését, de beletörődött, hogy "új barátokat kap".

Kis cicivel is lehetsz nőies - Tanulj a sztároktól!

Life.hu2012.11.01, 11:13

Úgy látszik, a mellnagyobbítási őrületnek sosem lesz vége, a sztárok még mindig sorban állnak a plasztikai sebészeknél.

10 kilótól szabadult meg Zalatnay Cini! - Bombaformában tér vissza

Life.hu2012.09.26, 11:15

Zalatnay Sarolta hónapok óta nem állt kamerák elé. Ez idő alatt hatalmas átalakuláson ment keresztül.

61 évesen is levetkőzne, és megmutatná új melleit Cicciolina

Archívum2012.09.09, 12:36

Cicciolina úgy érzi, jobban néz ki most, mint valaha, ezért üzeni a magyar Playboy vezetőségének: szívesen ledobja a ruháit!

Olivia megnyerte a szépségversenyt - majd lemondta a mellnagyobbító műtétet

Life.hu2012.07.05, 16:55

A 20 éves Olivia Landin mindössze 48 órával az előre megbeszélt operáció előtt lemondta a mellnagyobbító beavatkozását, miután első helyezést ért el egy szépségversenyen. A versenyt megelőzően a nő állandóan szégyellte kis melleit, és bő ruhákba bújva próbálta elrejteni a testét.

Dr. Krasznai Zsolt a PIP-botrányról: "Ferdít a média, felelőtlenül nyilatkoznak a sztárok"

Life.hu2012.01.31, 09:38

"A szenzációhajhász média felelőssége, hogy botránnyá duzzadt a gyári hibás PIP mellimplantátumok ügye" - mondja dr. Krasznai Zsolt, hazánk egyik legismertebb és legelismertebb plasztikai sebésze, a Videoklinika.hu szakértője. Tévedés ugyanis az is, hogy minden PIP típusú implantátum hibás volna, ráadásul az implantátumokkal kapcsolatban több híresség megnyilatkozásai is erős csúsztatással jelentek meg.

A legjobb és legrosszabb sztárplasztikák

Life.hu2012.01.19, 10:22

A Jackson klán tagjai, Nicole Kidman, Priscilla Presley vagy Jocelyn Wildenstein nevét sokan a túlzásba vitt plasztikai beavatkozásokkal kötik össze. Pedig rajtuk kívül is vannak olyan hírességek, akik kés alá feküdtek. A rengeteg elrettentő példa mellett olyanokat is felsorakoztattunk, akiknél a kitűnő eredmény még bennünket, szkeptikusokat is meglepett.

Dr. Krasznai Zsolt: Mitől lesz szebb a mell? Szilikon kontra saját zsír beültetés

Life.hu2012.01.11, 10:37

A mellnagyobbító műtétek aranykorát éljük. A népszerű kozmetikai műtéttel kapcsolatban persze sokszor merül fel az a kritika, hogy mégiscsak egy művi beavatkozásról van szó, ahol már eleve a beültetett implantátum is műanyag. Erre adott választ az a módszer, amelyben nem a szokásos szilikon kerül a dúsítani kívánt keblekbe, hanem a páciens saját zsírja. Dr. Krasznai Zsolt, népszerű plasztikai sebész azonban egyelőre szkeptikus a módszerrel kapcsolatban. Hogy miért, az kiderül a Videoklinika.hu felvételéből.

Rettegnek a nővérek: belehalhatnak mellplasztikájukba?

Life.hu2012.01.03, 16:47

Két rémült lánytestvér arról vallott, mennyire félnek attól, hogy "rákos betegséget okozó" mellimplantátumaik a halálukat okozhatják.

Az Interpol körözi a veszélyesnek tartott mell-implantátumok gyártóját

Nagyvilág2011.12.25, 23:31

Nemzetközi körözést adott ki az Interpol az állítólag egészségügyi kockázatokat hordozó mell-implantátumok francia gyártója ellen, a cégvezetőt Costa Ricában keresik. Az implantátumok a francia egészségügyi kormányzat szerint matracok töltésére használt ipari szilikonnal vannak töltve, és 5 százalékos eséllyel megrepednek és szivárog belőlük a veszélyes anyag. Európában és Dél-Amerikában nők tízezreinek ültették be ezt a típusú szilikont a plasztikai sebészek.

Kelemen Anna megbánta plasztikai műtéteit

Archívum2011.12.09, 10:41

Kelemen Anna rég nem lépett nyilvánosság elé, ennek az az oka, hogy igencsak megtört az utóbbi időben. Ma már úgy látja, hogy nem szép a feltöltött szája, és túl nagyok a mellei, most már az eredetit látja szépnek. Hogy miért vetette alá magát mégis plasztikai műtéteknek, azt Joshi Bharatnak mesélte el a TV2 műsorában.

Óvatosan a dohányzással! Leeshet a mellbimbód

Archívum2011.12.08, 20:34

A dohányzás hatására leeshetnek a mellbimbók - állítja dr. Anthony Youn, az Egyesült Államok egyik vezető plasztikai sebésze. A michigani Detroitban praktizáló orvos természetesen hozzátette, hogy ez csak azoknál a hölgyeknél fordulhat elő, akik előtte mellplasztikán estek át.

Itthon a mellkorrekció a legkeresettebb plasztika

Egészség2011.11.14, 12:52

A világon a legtöbb plasztikai sebészeti beavatkozást az USA-ban végzik. Itthon a legtöbben a mellüket szeretnének korrigáltatni, a zsírleszívás népszerűsége mára kicsit megkopott.

Veszélyes a mellkisebbítő műtét a túlsúlyos nőknek

Life.hu2011.07.18, 23:28

A túlsúlyos nők nagyobb veszéllyel számolhatnak mellplasztika esetén, mivel a műtét több szövődménnyel járhat - hangsúlyozta az eddigi legnagyobb vizsgálatot végző munkacsoport.

Miért akarnak a nők nagyobb melleket?

Life.hu2011.04.12, 11:39

Ha akad testrész, amelynek természet adta formájával és méretével szinte egyetlen nő sem elégedett, hát az a női kebel.

Új arca lesz Szandikának!

Life.hu2011.03.22, 11:06

Azt már tudjuk, hogy Szandika mihamarabb új melleket szeretne. Na nem nagyobbakat, hanem más formájúakat. Ez vonatkozik az orrára is, ami úgy látszik, előbb változik, mint a cicijei.

VV Szandika újabb mellműtétre készül

Life.hu2011.03.18, 13:47

A plasztikcica alig hagyta el a villát, máris tervezget, méghozzá a legközelebbi mellműtétjét!

Bencsik Tamara is megnagyobbíttatja a mellét

Life.hu2011.03.13, 09:41

Zimány Linda és VV Zsófi után most Tamara is bejelentette, nagyobb mellekre vágyik, és ezért hamarosan kés alá fekszik.

A lány, akinek elfogyott a melle - videóval!

Archívum2011.02.17, 20:31

A feszes, egészséges bőr 30 felett sokszor csak álom, még akkor is, ha valaki ügyel az alakjára. A súlyvesztés miatt megereszkedett kebleket csak az implantátum hozhatja formába. Hogyan lehet megszelídíteni a ráncokat és feszessé tenni az egyre kisebb melleket? A videóból mindez kiderül.

Önbizalmat akarok! - A nők méretproblémái

Life Network2011.02.15, 17:35

A kicsi mellek, gyerekszülés, szoptatás után még kisebbnek látszanak. Három lány, aki nem tud megbarátkozni a természetes adottságaival, emiatt plasztikai sebészhez fordult. Három lány, három történet - a Life Magazin műsorán.

Szülés utáni plasztika

Life Network2011.02.10, 17:42

Beatrix mindössze 28 éves, de kisfia születése után 25 kilót hízott, majd 25 kilót fogyott. Sem a mellei sem a bőre nem olyan, mint amilyennek szeretné, ezért plasztikai sebészhez fordult.

Sarka Kata őszintén mesél mellműtétjéről

Life.hu2011.10.09, 14:43

Sarka Kata új cicikre vágyik. Azt mondja, a szülések után megváltozott mellei formája és mérete is. A szülés előtti állapotot szeretné visszahozni.

Előző
  • 1
Következő