melegek

címke rss

Városok, ahol nem repül a tojás

Városok, ahol nem ütközik társadalmi ellenállásba, hogy homoszexuális párok töltik el nyári szabadságukat, vagy éppen felvonulnak. Városok, ahol rosszalló pillantásoknak még csak a jelét sem tapasztalják a meleg turisták. Városok, ahol sokmilliót költenek nyaranta a melegek és ahol óriási bevételt jelent a pink-turizmus. Városok, ahol nem készteti tojásdobálásra az embereket a meleg párok látványa, és ahol már rég felismerték a melegek utaztatásában és vendégül látásában rejlő komoly üzleti lehetőséget.

Szoftverrel kerestek melegeket a Facebookon

Archívum2009.09.22, 13:16

A Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) két diákja olyan szoftvert készített, amellyel a Facebook közösségi szájton lévő ismerősök listáját elemezhetik: a program a kapcsolatlisták elemzésével nagy eséllyel képes megállapítani egy felhasználóról, hogy meleg-e akkor is, ha ezt nem publikálta adatlapján - számolt be a Boston Globe.

Kiskaput nyitottak a melegeknek az örökbefogadáshoz

Itthon2009.11.11, 00:32

Javított a hétfőn elfogadott új Ptk. azoknak a melegeknek a helyzetén, akik örökbe szeretnék fogadni partnerük vérszerinti gyerekét, akit közösen nevelnek. A polgári törvénykönyv a korábbi változattal ellentétben megadja ezt a lehetőséget - nemtől függetlenül - az élettársaknak. Az örökbefogadás lehetősége viszont csak a régi típusú élettársi kapcsolatban élőkre vonatkozik, a bejegyzett élettársakra nem, pedig ez a jogintézmény éppen a melegek jogainak kiszélesítésére lépett hatályba idén nyáron.

Meleg polgármestert választott Houston

Nagyvilág2009.12.13, 09:19

Első alkalommal választottak meleg polgármestert a texasi Houstonban. Ez lesz az első lakalom, hogy egy több mint kétmilliós amerikai metropolisznak homoszexuális polgármestere lesz az 53 éves Annise Parker személyében.

Transzszexuális államtitkárt nevezett ki Obama

Nagyvilág2010.01.06, 15:03

A férfiból nővé operált Amanda Simpsont nevezte ki Barack Obama amerikai elnök a kereskedelmi minisztérium egyik magas posztjára. Simpson attól tart, hogy azzal vádolják majd, hogy csak azért kaphatta meg a posztot, mert transzszexuális.

A melegek miatt bukdácsolnak az előnyüket elherdáló brit konzervatívok

Nagyvilág2010.04.07, 14:36

Egymás után vétik a súlyos hibákat a májusi választásra készülő brit konzervatívok, akik pár hónap alatt 17 százalékos előnyt herdáltak el a közvélemény-kutatások szerint. A pártját modernnek és toleránsnak feltüntetni kívánó David Cameron pártelnök többször került kínos helyzetbe, amikor a melegek jogairól kérdezték, egyik miniszterjelöltje pedig a homoszexuálisok jogainak csorbításáról szóló kijelentéseket tett. Cameron felsült egy pelenkákról szóló kérdéssel is és első éles kampánybeszédében is találtak furcsaságokat a brit lapok.

"Őt választottam, szeretem őt, egyszerűen ennyi" - egy esküvőjére készülő meleggel beszélgettünk

Itthon2010.05.17, 08:16

Lesz gyűrűcsere, ünnepi beszéd, polgári és buddhista szertartás, de a csók kimarad azon a dunai hajón, amelyen júliusban két férfi fogja kimondani az igent bejegyzett élettársi kapcsolatukra, a házasság melegek előtt nyitva álló változatára. Több zenekar visszautasította, hogy játsszon a lagzijukon, esküvőszervezőt fogadtak, hogy elkerüljék a kellemetlen helyzeteket. A pár egyik tagjával beszélgettünk hétéves kapcsolatukról, az ünnepélyesség szerepéről, a melegek jogait érintő várható változásokról.

Menedéket kért az USA-ban egy meleg szaúdi diplomata

Nagyvilág2010.09.12, 17:36

Menedékjogot kért az USA-ban egy szaúdi diplomata, aki azt állítja, hogy homoszexuális irányultsága miatt hazájában üldözhetik. A férfi szerint amióta hazája hatóságai megtudták, hogy meleg, megszüntették állását. A titkárra az sem vet jó fényt otthon, hogy zsidó nővel barátkozik, és ki akarja teregetni a szaúdi királyi család szennyesét.

Elnapolta a homoszexuális katonák felszabadítását az USA szenátusa

Nagyvilág2010.09.21, 23:44

Elkaszálta az USA szenátusa a homoszexuális katonák státusáról szóló törvényt kedden, miután a szenátorok többsége nem támogatta, hogy vitára terjesszék elő a javaslatot tartalmazó törvénycsomagot. A meleg amerikai katonák jelenleg kötelesek elhallgatni szexuális beállítottságukat, ha a seregben akarnak szolgálni, de Barack Obama elnök ezt a szabályt eltörölné. A törvényről később újra szavazhatnak, de valószínűleg már csak a választások után.

Záptojásokkal vertek szét egy orosz melegfelvonulást

Nagyvilág2010.11.21, 10:55

Záptojásokkal támadt a szentpétervári melegfelvonulás résztvevőire egy több mint 100 fős csoport, hogy szétverje az Oroszországban tartott Meleg büszkeség napját. A szombati melegfelvonulás a támadás miatt mindössze 40 percig tartott, a szervezők azonban így is sikerként könyvelték el.

Előző
Következő