Mehmet Károly

címke rss

Vizsgálják Mehmet Károly hazahozójának kapcsolatait

Több mint egymilliárdos ÁFA-csalással gyanúsítják azt a Földesi-Szabó Lászlót is, aki a tízéves Mehmet Károly hazahozatalával vált ismertté. Mellette egy vámügyintézőt és négy cégvezetőt helyezett előzetes letartóztatásba a bíróság, akiket akár nyolc évre is elítélhetnek. A vámosok vizsgálódnak az ex-rendőr Földesi-Szabó alapítványának kiemelt támogatójánál, a szinte összes hazai élelmiszerlánchoz szállító Herba-csoportnál is.

Bánják a közös fotót Mehmet Károly hazahozójával

Itthon2007.04.19, 09:21

Ügyvédei szerint ártatlan az előzetesbe került Földesi-Szabó László, a rendészeti minszter pedig tagadja, hogy jó kapcsolatban állt volna a Mehmet Károly hazahozatalával híressé vált, majd pár napja milliárdos csempészettel meggyanúsított exrendőrrel. A férfi közös fotókon szerepelt más vezetőkkel is, ami utóbb magyarázkodásra kényszerítette az ORFK-t is. Az alapítvány több kuratóriumi tagja például személyesen kötődik a Nemzetbiztonsági Hivatalhoz. Az állítólag csempészett áruk a legtöbb áruházláncba eljutottak, köztük a Tescóba is, amely vizsgálatot rendelt el az ügyben.

Az NBH engedte az alapítványi kapcsolatot

Itthon2007.04.19, 19:17

A Nemzetbiztonsági Hivatal engedélyével lett a milliárdos csempészettel gyanúsított Földesi-Szabó László által vezetett alapítvány kuratóriumának tagja Gyarmati György, aki jelenleg is az NBH alkalmazottja. Sőt, az engedély kiadása előtt a titkosszolgálat "rutinszerűen" meg is vizsgálta a Mehmet Károly hazahozatalával elhíresült Egymásért Egy-Másért Alalpítványt. Az ügyben szerdán újabb vámügyintézőt vettek őrizetbe.

Hazai őrizetben Mehmet Károly apja

Itthon2007.06.14, 11:59

A magyar határőrség vette őrizetbe Mehmet Tüysüzt, aki fiát látni jött Magyarországra - írja a Blikk. A férfi három éve csempészte ki Mehmet Karcsika néven emelegetett kisfiát, akit idén tavaszig bújtatott Törökországban. Tüysüzt embercsempészettel és közokirat-hamisítással gyanúsítják.

Nem engedik Mehmet Károlyhoz az apját

Itthon2007.06.15, 12:09

Hiába jött önszántából Magyarországra Mehmet Károly török édesapja, egyelőre nem engedték, hogy lássa a fiát. Az édesanya ragaszkodik ahhoz, hogy az apa kizárólag a hivatalos eljárás befejezése után, meghatározott körülmények között láthassa a gyereket. A kisfiút korábban az édesapja a láthatásról nem vitte vissza, hanem kicsempészte őt Törökországba.

A börtönt is vállalná Mehmet Károly apja

Itthon2007.06.22, 13:23

Vállalja a rá váró börtönbüntetést, ha ez kell ahhoz, hogy láthassa kisfiát - jelentette ki a török Mehmet Tüysüz, aki 2004-ben Törökországba csempészte kisfiát, Mehmet Károlyt. Az apa elmondta, ezért is tért vissza önként Magyarországra, de a fiú édesanyja azóta egyszer sem engedte, hogy beszéljen a gyerekkel. Közben rendőri védelmet kér a férfi volt felesége, aki azt állítja, hogy 13 éves lányának szintén a török férfi az apja. Attól fél ugyanis, hogy a férfi elrabolja kislányát, mint ahogy Mehmet Károllyal tette.

Nem tiltották el az apát Mehmet Károlytól

Itthon2007.07.02, 18:29

A bíróság elutasította azt a távolságtartási kérelmet, amelyet a hazahozott Mehmet Károly édesanyja adott be arra vonatkozóan, hogy a gyerektől tiltsa el a bíróság az édesapját. A török apa két hete Magyarországon van, de még nem találkozhatott a tízéves gyerekkel, mert lakhelyelhagyási tilalom van érvényben vele szemben.

Feljelentés lett Mehmet Tüysüz puszijából

Itthon2007.08.03, 11:53

Feljelentette Mehmet Károly édesapját a kisfiú édesanyja, mert a férfi állítólag bántalmazta őt Szegeden. A fiú édesapja azt mondta, csak egy puszit akart adni a fiának, az asszony viszont elkezdte rángatni az ingét és kiabált vele.

Műtéttel jótékonykodna tovább az Egymásért Alapítvány

Itthon2007.10.08, 12:08

Plasztikai sebészhez viszi a Törökországból hazahozott kisfiút, Mehmet Károlyt a milliárdos áfacsalással gyanúsított Egymásért Alapítvány előzetesből kiengedett vezetője, Földesi-Szabó László. A vámosok szerint a kiemelten közhasznú szervezet az adományként kapott élelmiszer értékesítéséből finanszírozta karitatív tevékenységét, amit most tovább folytatnak.

Őrizetbe vették Szerbiában Mehmet Károly anyját

Itthon2007.11.17, 11:23

A szerb hatóságok őrizetbe vették Mehmet Károly anyját és férjét, miután kábítószert találtak autójukban - adta hírül a Délmagyarország. A nő, aki azáltal vált ismertté, hogy éveken át küzdött azért, hogy visszaszerezze Törökországba rabolt fiát, azt állítja, nem tudott arról, hogy drog volt a kocsiban.

Előző
  • 1
  • 2
Következő