MEH

címke rss

Bárándy irodája nem vett fel pénzt a MeH-től

Itthon2003.04.15, 15:09

Bár a munkát elvégezte, a 200 ezer forintos munkadíjat mégsem vette fel Bárándy Péter igazságügy-miniszter ügyvédi irodája a Miniszterelnöki Hivataltól. A miniszter édesapja - akivel közösen alapították az irodát - az [origo]-nak elmondta: a Kiss Elemér egykori kancelláriaminiszter lemondása körüli botrány miatt döntöttek így. A jogász hozzátette: nem biztos, hogy ez helyes lépés volt, mert a tisztességes munkáért jár a fizetség. Az iroda tavaly novemberben kapott megbízást a MeH képviseletére egy Sepsey Tamás volt Kehi-elnök által indított perben.

A nagy cégeket nem is hívta fordítani a MeH

Itthon2003.04.15, 11:48

Az uniós joganyagot is fordító nagy irodák közül egyet sem hívott meg a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) a Nemzeti Fejlesztési Terv fordítására, csak kis vállalkozásokat, igaz, többségük már dolgozott a MeH-nek. Mindkét pályázaton az a cég nyert, amely Medgyessy Péter kormányfőnek is rendszeresen szokott tolmácsolási munkát végezni. Az eljáráson nem nyert cégek egyedül azt kifogásolják, hogy a kiírásban a Magyar Fordítóirodák Egyesületének (MFE) tagságát kérték. A kiesettek az MFE-nek nem tagjai, csak a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarának.

Demeter: A Bárándy ügyvédi iroda a MeH-nek dolgozik

Itthon2003.04.14, 17:45

Demeter Ervin fideszes képviselőnek olyan információi vannak, hogy Bárándy Péter igazságügy-miniszter ügyvédi irodája megbízást kapott a Miniszterelnöki Hivataltól. A képviselő kérdést intézett a kancelláriaminiszterhez, hogy ellenőrizze értesüléseit. Az iroda vezetője az ügyvédi titoktartás miatt semmilyen információt nem adhat megbízásaikról, annyit azonban elmondott: "Nincs ok az ijedelemre."

A MeH szerint törvényesen választottak fordítócéget

Itthon2003.04.12, 19:27

A Miniszterelnöki Hivatal azt állítja, hogy jogszerű közbeszerzési eljárás keretében kötött szerződést a Nemzeti Fejlesztési Terv fordítására a Bereczky, Paller és Társai Fordító és Szolgáltató Bt.-vel. A Népszabadság szombaton azt írta, hogy az a cég kapott százmillió forintos megbízást a hivataltól fordítási feladatokra, amely Medgyessy Péter kormányfőnek is rendszeresen szokott tolmácsi munkát végezni. A MeH közlése szerint a nyertes fordítóirodát a legalacsonyabb összegű ajánlat alapján választották ki.

A hét végén indul a roma kormányzati portál

Techbázis2003.04.02, 13:22

A Miniszterelnöki Hivatal (MeH) romaügyi államtitkárságának szándékai szerint e hét végén megjelenhet a számítógépes világhálón a cigány kormányzati portál.

Parlamenti kritika a kormány luxusautói miatt

Itthon2003.03.24, 17:02

Répássy Róbert fideszes képviselő hétfői interpellációjában kifogásolta, hogy a Miniszterelnöki Hivatal a takarékosságra tett ígéretét megszegi. Példaként említette a MeH létszámának másfélszeresére növelését, és a 400 luxusautóra kiírt közbeszerzési pályázatot.

Belső vizsgálatot indított a MeH a romák pénze miatt

Itthon2003.03.19, 17:08

Belső vizsgálatot rendel el a romák oktatására fordítható európai uniós támogatások esetleges leállításáról szóló hír hátterének tisztázása érdekében a Miniszterelnöki Hivatal romaügyekért felelős politikai államtitkára.

Százmilliós büntetés az Euroatlantic-szerződés miatt

Itthon2003.03.12, 08:50

Százmillió forintos büntetést szabott ki a közbeszerzési döntőbizottság az Informatikai Kormánybiztosság (IKB) Euroatlantic Rt.-vel kötött szerződése miatt - írja a Magyar Hírlap. A  MeH ezt bíróságon támadta meg, az eljárás jelenleg is folyik. A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) május 31-én fejezi be a már megszüntetett biztosság működésének vizsgálatát.

Répássy: Közepes összefoglaló Werber tanulmánya

Itthon2003.03.03, 16:50

Egyhetes vita után hétfőn délben a parlamenti frakciók képviselői elolvashatták Ron Werber tanulmányát a Miniszterelnöki Hivatal átszervezéséről. Az MSZP kampánytanácsadója 10 ezer dollárt kapott az anyagért, amely Répássy Róbert fideszes képviselő szerint közepes színvonalú. Ráadásul nem tartalmaz személyes adatokat, pedig korábban Szekeres Imre államtitkár éppen személyiségi jogokra hivatkozva tagadta meg a Fidesz képviselőinek, hogy betekinthessenek az írásba. A tanulmányt két kormánypárti képviselő is elolvasta, szerintük viszont professzionális munkáról van szó, amely számos hasznos és újszerű megállapítást tartalmaz, 19 pontbaan ...

A Werber-tanulmány első öt oldala

Itthon2003.03.03, 16:47

Olvassa el a Ron Werber irodája által készített tanulmány első öt oldalát! Az [origo] szó szerint közli a 29 oldalas dolgozat nyilvánosság elé tárt részletét, amelyben a tanulmány elkészítésének módszertanáról van szó. A maradék 24 oldal nyilvánosságra hozását Szekeres Imre, a MeH politikai államtitkára nem tette lehetővé, a teljes tanulmányt csak a parlamenti képviselők olvashatják.

Szekeres tárgyalna a Werber-tanulmányról

Itthon2003.02.27, 18:53

A Miniszterelnöki Hivatal közleménye szerint Szekeres Imre államtitkár nem titkosította a Ron Werber által készített tanulmányt. Közölték azt is, hogy Szekeres továbbra is kész egyeztetett időpontban fogadni Répássy Róbert fideszes képviselőt, és tárgyalni a tanulmány nyilvánosságáról. A MeH azután adott ki közleményt, hogy a Fidesz vezetői közölték, az államtitkártól olyan választ kaptak, miszerint az MSZP kampánytanácsadója által készített tanulmány 30 évig nem hozható nyilvánosságra.

Nem változtatna a MeH létszámán Kiss Péter

Itthon2003.02.25, 16:18

Kiss Péter leendő kancelláriaminiszter szerint nem indokolt bővíteni a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) létszámát. Májusban, az új EU-miniszteri poszt létrehozásával pedig úgyis kisebb lesz a MeH. Az esetleges strukturális változtatásokról a leendő miniszter még nem kívánt beszélni az alkotmányügyi bizottság előtt folyó meghallgatásán, mint mondta: 3-4 hétre van szüksége ahhoz, hogy érdemben nyilatkozni tudjon a tárcáról.

Kiss Pétert akarják a szocialisták a MeH élére

Itthon2003.02.24, 11:58

Az MSZP hétfő délelőtti elnökségi ülésén összevesztek a tagok azon, hogy ki legyen a Miniszterelnöki Hivatal új vezetője. Kiss Elemér pénteki lemondása után felmerült, hogy Draskovits Tibor, a miniszterelnök kabinetfőnöke kapja a posztot. Az elnökségi ülésről távozó szocialista vezetőktől származó információink szerint a többség nem egy Medgyessyhez, hanem egy párthoz kötődő személyt, lehetőleg Kiss Péter munkaügyi minisztert akarja a MeH élén látni.

18 millió forintot kapott az exállamtitkár testvére

Itthon2003.02.22, 11:10

A Pénzügyminisztérium előző politikai államtitkára testvérének cége 18 millió forint vissza nem térítendő állami támogatást kapott 2000 decemberében. A cég néhány hónappal a támogatás elbírálása előtt jött létre és bírálóbizottság emlékeztetője szerint nem volt sem árbevétele, sem alkalmazottja. Az ügyet a MEH közpénzügyi államtitkársága vizsgálja.

Állítólag a MeH is Kissék ügyfele

Itthon2003.02.21, 07:57

A Magyar Nemzet és a Közlönykiadó Kft. közötti szerződési ügylet lezárását is a Forgács és Kiss iroda bonyolítja, melynek résztulajdonosa a kancelláriaminiszter - írja a Magyar Nemzet. A Közlönykiadó százszázalékos tulajdonosa a Miniszterelnöki Hivatal. Kiss Elemér tegnap elismerte, hogy irodája állami megrendeléseket kapott, és felszólította korábbi munkatársait, hogy álljanak el ezektől a megbízatásoktól.

Százötvenmillió után fut a MeH

Itthon2003.02.18, 08:19

Nem tud elszámolni a százötvenmillió forintos közbeszerzési támogatással a Mavip Kft., miközben a cég pályázatában rádió- és televízió-műsorok internetes közvetítését vállalta. Az ORFK szervezett bűnözés elleni osztályán - az In-Forrás-ügyek kapcsán - már a Mavipnál is nyomoznak ismeretlen tettes ellen - írja a Magyar Hírlap. 

Szoftverrel akarják kiszűrni a korrupciót

Itthon2003.01.20, 13:58

Kedden próbálják ki először azt a most kifejlesztett számítógépes programot, amelyet a későbbiekben a közbeszerzési eljárások során használnának. A szoftverrel - a MeH reményei szerint - vitathatatlan, objektív döntések születnek majd a nagyobb állami pályázatok elbírálásakor.

Közbeszerzés a március 15-i ünnepségekre

Itthon2003.01.20, 19:24

Közbeszerzési eljárással választja ki a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) a március 15-i állami ünnepi rendezvényeket megszervező vállalkozást - hozta nyilvánosságra közleményben a MeH sajtóirodája.

A Defend-ügy kivizsgálását követelik az őrzővédők

Itthon2003.01.19, 13:03

Parlamenti vizsgálóbizottság felállítását követeli az Értékszállítási és Őrzésvédelmi Dolgozók Szakszervezete (ÉÖDSZ) annak kiderítésére, kit terhel felelősség a Defend Security Kft. veszteségessé tételéért. Az érdekvédelmi szervezet képviselői vasárnap demonstrációt tartottak a Parlament előtt, és átadták petíciójukat a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) képviselőjének.

Keller pert nyert a Heti Válasszal szemben

Itthon2003.01.15, 18:58

Sajtó-helyreigazítási pert nyert Keller László, a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) közpénzügyekért felelős politikai államtitkára a Heti Válasz szerkesztőségével szemben a lapban közölt megalapozatlan és valótlan állítások kapcsán.

Deutsch vizsgálódna jégpálya-ügyben

Itthon2002.12.20, 20:11

Deutsch Tamás vizsgálat elrendelésére szólítja fel Keller Lászlót, a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) közpénzek felhasználásának ellenőrzéséért felelős államtitkárát a Parlament parkolójában a napokban megnyíló jégpálya ügyében.

Kétszáz autója van a miniszterelnökségnek

Itthon2002.12.04, 12:50

Kétszáz autó, 484 mobiltelefon, 692 munkatárs, 13 államtitkár - derül ki a Kiss Elemér válaszaiból a Miniszterelnöki Hivatalra vonatkozó néhány érdekes adat. A MeH vezetője Répássy Róbert fideszes politikus 27 kérdésére válaszolt írásban. Kiderült az is, hogy Keller László államtitkárságának működése az elmúlt fél évben 70 millióba került a költségvetésnek és már a Medgyessy-kormány egyes közbeszerzési eljárásait is vizsgálták.

240 milliót kapott egy fideszes képviselő cége a MeH-től

Itthon2002.11.12, 17:54

Papcsák Ferenc jelenlegi fideszes képviselő, illetve ügyvédi irodája 2001-ben és 2002 első felében 240 millió forintot kapott jogi tanácsadásért a Miniszterelnöki Hivatal egykori Informatikai Kormánybiztosságától. Papcsák - aki ekkor még nem volt képviselő - állítja: neki csak 20 millió forint jövedelme volt. A képviselő szerint nem összeférhetetlen, hogy 2002-ben a Fidesz színeiben indult a választásokon, miközben a párt által vezetett kormánytól kapott jelentős megbízásokat. A MeH egy névtelenséget kérő munkatársa azt állítja: az informatikai kormánybiztos körülbelül egymilliárd forintot fizetett ügyvédeknek jogszabálytervezetek e ...

Ismét kihallgatták a MeH volt államtitkárát

Itthon2002.10.22, 18:59

Hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt a rendőrség kedden ismét kihallgatta gyanúsítottként Bártfai Bélát, a Miniszterelnöki Hivatal volt közigazgatási államtitkárát a Millenáris Kht. korábbi vezetője munkaviszonyának megszüntetése ügyében.

Egymilliárdos csalás gyanúja a MeH-ben

Itthon2002.09.10, 13:13

Feljelentést tett a Miniszterelnöki Hivatal hűtlen kezelés gyanújával. A MeH-ben ugyanis egymilliárdos pénzügyi visszaélésre utaló adatokra bukkantak. E szerint úgy fizették ki a pénzt egy kht.-nek tavasszal informatikai fejlesztésekre, hogy a vállalt beruházásokból mostanáig semmi sem valósult meg.

Két közvélemény-kutatási szerződéstől is elállt a MeH

Itthon2002.08.26, 21:22

A Miniszterelnöki Hivatal (MeH) július 18-án elállt két, még az előző kormány idején kötött, erre az évre vonatkozó közvélemény-kutatási szerződéstől. Az új közbeszerzést gyorsított, tárgyalásos formában, négy-öt cég meghívásával kívánják lebonyolítani.

Csillag: kármentés miatt nincs közbeszerzés

Itthon2002.07.18, 17:35

Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter egyszerű kármentési akciónak nevezte, hogy nem írnak ki közbeszerzési pályázatot három autópálya-szakasz megépítésére. Ezt azzal indokolja, hogy a Vegyépszernél olcsóbb megoldást kerenek, de közbeszezési eljárással csúszna a munkálatok kezdete. Keller László, a MeH közpénzek elköltését felügyelő államtitkára szerdán azt mondta: a nyílt közbeszerzés megkerülhetetlen.

Egyeztetés a roma ügyek kormányzati kezeléséről

Itthon2002.07.10, 21:37

Egyeztetés kezdődik a jövő héten a Miniszterelnöki Hivatal (MeH), valamint a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal (NEKH) illetékesei között a jövő héten a romákkal kapcsolatos kormányzati tevékenység elosztásáról.

200 millióval kevesebbet költenek augusztus 20-ra

Itthon2002.07.02, 17:33

Ismét a Gellért-hegyen rendezik meg az augusztus 20-i tűzijátékot. A Miniszterelnöki Hivatal gyorsított közbeszerzési pályázaton dönt arról, hogy melyik cég szervezheti az eseményt. A MeH idén körülbelül 200 millió forinttal költ majd kevesebbet az augusztus 20-i ünnepségekre, mint az előző kormány tavaly.

Közpénzügyi államtitkár lett Keller László

Itthon2002.06.27, 12:42

Medgyessy Péter miniszterelnök a MeH államtitkárává jelölte Keller Lászlót, aki éppen a kancellária pénzügyeinek állandó számonkérésével vált ismert politikussá az elmúlt években. Feladata a közpénzek elköltésének ellenőrzése lesz.

Karórából könnyen lehet karperec

Itthon2002.06.18, 15:29

Az új földművelésügyi miniszter elkobzással, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter pedig karpereccel fenyegetőzött a parlament mai ülésén. Kiss Elemér, a MeH vezetője a Millenáris Kht. karóráival kapcsolatban azt mondta: a karórából könnyen lehet karperec is.

Jogászok vizsgálják a MeH hallgatási díját

Itthon2002.06.12, 06:28

Munkajogászok vizsgálják a Miniszterelnöki Hivatal (MEH) és a Millenáris Kht. volt ügyvezetője közötti megállapodást, amely tízmillió forintos hallgatási díjat juttatott a cég egykori vezetőjének - értesült a Magyar Hírlap. Napokon belül javaslat születik arra, megtámadható-e a végkielégítésről szóló szerződés, vagy megállapítható-e Bártfai Béla volt közigazgatási államtitkár felelőssége.

Tízmilliós hallgatási díjat fizetett a MeH

Itthon2002.06.11, 07:33

A Miniszterelnöki Hivatal közigazgatási államtitkára aláírásával tízmillió forint hallgatási díjat fizettek Berkecz Jánosné Börcsök Máriának, a milliárdos közpénzt felhasználó Millenáris Kht. volt ügyvezetőjének, aki alkalmazotti munkaviszonyban töltötte be posztját - tudta meg a Magyar Hírlap.

MeH: bevett szokás a hallgatási díj

Itthon2002.06.11, 14:53

Az úgynevezett hallgatási pénz "teljesen normális" munkaviszonyban állóknál, azt főként cégvezetőknél szokták alkalmazni, egy közös megállapodás összegszerű tartalmáról viszont nem illik beszélni - mondta Bártfai Béla, a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) volt közigazgatási államtitkára. Bártfai annak kapcsán beszélt erről, hogy nyilvánosságra került: a Millenáris Kht. volt ügyvezetőjének 10 millió hallgatási díjat fizettek. A kormányszóvivő közölte: kiderítik, hogy miért kellene évekig hallgatnia a volt vezetőnek, és ezzel nem várnak két évig.

Nyilvánosak lesznek a Happy End-szerződések

Itthon2002.06.05, 17:29

Peren kívül megegyezett két szocialista képviselő, Keller László és Veres János a kancelláriaminiszterrel a Happy End-szerződésekről. Az egyezség keretében a Miniszterelnöki Hivatal átadja a politikusoknak az Országimázs Központ és a Happy End Kft. két évvel ezelőtti szerződéseit. A két képviselő pedig a szerződések nyilvánosságra hozataláért a MeH ellen indított per szüneteltetését kérte a Legfelsőbb Bíróságtól.

21 millióért vett szoláriumbérletet a MeH

Itthon2002.05.30, 14:13

A Miniszterelnöki Hivatal számára 21 millió forintért vásároltak szoláriumbérletet az utóbbi hónapokban - közölte Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke. Szerinte a leköszönő Orbán-kormány összesen 150 milliárddal lépte túl saját, kétéves költségvetését. Ennek ellenére az MSZP és az SZDSZ betartja korábbi ígéreteit.

Törvényt sértett a Happy End és a MeH

Itthon2002.05.30, 17:45

Lezárult a Legfőbb Ügyészségen a Happy End Kft. és a Miniszterelnöki Hivatal közötti szerződések október óta tartó vizsgálata. Az ügyészség szerint törvénytelenül kötöttek meg szerződéseket ugyanis közbeszerzési pályázatok nélkül kapott milliárdos állami megrendeléseket a Fidesz kampányait szervező cég.

Nem crackerek törték fel a MeH oldalait

Itthon2001.11.02, 19:54

Mégsem törték fel a Miniszterelnöki Hivatal honlapját. A szexoldalra mutató link figyelmetlenség miatt maradt fenn az oldalon.

A MeH veszi meg az MTV és a Magyar Rádió archívumát

Itthon2001.10.12, 06:55

Várhatóan a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) vagy valamely állami társaság tulajdonába kerül a Magyar Televízió Rt. és a Magyar Rádió Rt. archívuma. Ennek fedezetét a személyi jövedelemadóból várt többletbevétel jelenti - írja a Napi Gazdaság.

Elengedné a kormány az MTV köztartozásait

Itthon2001.10.12, 07:00

Elengedné a kormány a Magyar Televízió Rt. 1,4 milliárd forintos köztartozását, ugyanakkor nem támogatja a tavalyi költségvetés hiányának módosítását és a köztévé 1 milliárd forintos tőkeemelését. Várhatóan a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) vagy valamely állami társaság tulajdonába kerül a Magyar Televízió Rt. és a Magyar Rádió Rt. archívuma. Ennek fedezetét a személyi jövedelemadóból várt többletbevétel jelenti 

A legfőbb ügyésznél a MeH-Happy End szerződések

Itthon2001.10.02, 20:58

A tv2 információi szerint a legfőbb ügyész bekérette a Miniszterelnöki Hivataltól (MeH) a Happy End Kft.-vel kötött többmilliárdos szerződéseket

Ingyen szoftver tanároknak és diákoknak

Archívum2001.09.21, 08:22

A Miniszterelnöki Hivatal (MeH) és a Microsoft Magyarország megállapodása értelmében 350 ezer felsőoktatási intézményben tanító tanár, illetve tanuló diák ingyen juthat a Microsoft kulcsszoftvereihez, így például a Windows és az Office program legújabb változatához - jelentették be a két szervezet képviselői.

Az ÁPV Rt. volt vezetője szerint a MeH Dunaferr-jelentése nem tényszerű

Itthon2001.09.17, 17:58

Kocsis Istvánt, az ÁPV Rt. volt vezetőjét és Sepsey Tamást, a KEHI vezetőjét hallgatta meg a gazdasági bizottság Dunaferr-albizottsága. Kocsis közölte: a Miniszterelnöki Hivatal jelentése a Dunaferr-csoportról tényszerűtlen, és rengeteg nem szakmai megállapítást tartalmaz. Sepsey ugyanakkor állítja: a pályázati kiírás és a szerződés között jelentős különbségek vannak.

Intézkedési terv a MeH-ben az Országimázsról készült jelentés miatt

Itthon2001.09.06, 23:09

A kormánytisztviselők egyelőre nem ígértek konkrét lépéseket az Állami Számvevőszék és a KEHI jelentéseivel kapcsolatban. Stumpf István kancelláriaminiszter vizsgálatot ígért a MeH-ben, Vonza András a szakértőkre bízta az ügyet, Torgyán viszont azt állítja: ő nem kapta meg az ÁSZ jelentését.

A MeH két munkatársát hallgatják meg MiG-ügyben

Itthon2001.08.28, 08:31

A nemzetbiztonsági bizottság keddi ülésén Szemerkényi Rékát, a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) államtitkárát és Póda Jenőt, a MeH főtanácsosát akarja meghallgatni a vadászgépekkel kapcsolatban kirobbant korrupciós botrány kapcsán. Szemerkényi jelezte, hogy elmegy az ülésre.

Kedden folytatódik a MiG-ügy vizsgálata

Itthon2001.08.27, 15:17

A nemzetbiztonsági bizottság keddi ülésén Szemerkényi Rékát, a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) államtitkárát és Póda Jenőt, a MeH főtanácsosát akarja meghallgatni a vadászgépekkel kapcsolatban kirobbant korrupciós botrány kapcsán. Szemerkényi jelezte, hogy elmegy az ülésre.

Orbánt is meghallgatnák a MiG-ekkel kapcsolatban

Itthon2001.08.24, 17:02

Eddig nem hangzott el olyan információ a nemzetbiztonsági bizottság mai ülésén, ami alátámasztaná, hogy korrupció történt a MiG-ekkel kapcsolatban. A titkosszolgálati vezetők azt közölték: nincs olyan információjuk, hogy korrupció történt volna a MiG-ekkel kapcsolatban. Szabó János azt állítja, kizárt a korrupció. A nemzetbiztonsági bizottság ellenzéki tagjai meghívnák következő ülésükre Orbán Viktort, Szemerkényi Rékát, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkárát és Póda Jenőt, a MeH tanácsadóját.

Előző
  • 1
  • 2
Következő