megye

címke rss

Sokfelé esik a hó

Időjárás2007.11.06, 15:23

Sokfelé kezdett el esni a hó az országban. Az északi megyékben helyenként már fehér lepel borítja a tájat. Várhatóan csak a hegyekben marad meg a tél szimbóluma.

A mészárosmunkát figyelik az MSZP hírnökei

Itthon2007.10.08, 10:49

Szervezkedik az MSZP, a párt szeptember elejei, tapolcai frakcióülése után több megyében is kijelölnek olyan párttagokat, akik figyelik majd a helyi szélsőségeseket, valamint a fideszes vezetők esetleges politikai motivációjú akcióit. A kifogásolt eseményekről jelentéseket küldenek a pártközpontba. Nyakó István MSZP-szóvivő szerint a hálózat kezd összeállni, igaz, van olyan megyei pártvezető, aki nem tud róla, hogy ilyen feladatot kaptak volna a helyi szervezetek.

Madármegfigyelő hétvége szerte az országban

Tudomány2007.10.05, 15:39

Október 6-7-én rendezik meg az európai madármegfigyelő napokat: az ország minden megyéjében és Budapesten is madarászok várják mindazokat, akik részt vennének madármegfigyelő túrán. A nemzetközi versenyben Magyarország évek óta az elsők között végez.

Bányatóba fulladt egy fiú Borsodban

Itthon2007.10.01, 10:56

Nem tudott úszni az a 13 éves fiú, aki vasárnap belefulladt egy bányatóba a Borsod megyei Izsófalván. Az észak-magyarországi megye tavaiban idén tizenöten haltak meg.

Licitálással fordul célegyenesbe a reform

Itthon2007.09.25, 18:31

Valószínűleg többet kell fizetni, de jobb színvonalú ellátást kapunk - mondta az [origo]-nak nyilatkozó közgazdász arról az egészségbiztosítási rendszerről, amelyet három hónapos vita után hoztak össze a koalíciós pártok. A rendszer életbelépésekor, 2009-ben a betegek nem lesznek könnyű helyzetben, mivel fogalmuk se lesz, melyik biztosító mellett tegyék le garast. Ami már biztos: a reform februárban egy olyan árveréssel indul, ahol a magánbiztosítók azokra a  megyékre licitálnak, ahol meg akarják vetni a lábukat.

Marad az erős állam az új egészségbiztosításban

Itthon2007.09.25, 08:54

Kedd reggel pontosította a szabad demokrata Horn Gábor a szocialista Kökény Mihály hétfő esti bejelntését a koalíciós pártok egészségbiztosítási rendszerről szóló megállapodásáról. Horn szerint ugyanis nem a megyerendszerre épül az új egészségbiztosítási rendszer. Kökény Mihály hétfő este jelentette be: egyezség született az egészségbiztosításról, amelynek szerinte a megye lesz az alapja.

A megyei lapok lehagyták bulvárt

Archívum2007.09.19, 07:34

Akad olyan magyarországi megye, ahol hétszer annyian olvasnak helyi újságot, mint ahányan országos bulvár napilapot. Az országos politikai napilapok esetében tizenkilencszeres a legnagyobb eltérés - derül ki a Szonda Ipsos nemrégiben készült kutatásából.

Nem hagyják annyiban a Székelyföld-táblát

Nagyvilág2007.08.21, 15:11

Mondvacsinált, nacionalista indíttatású ügynek tartja a Székelyföld-tábla eltávolítását a Kovászna Megyei Tanács elnöke, aki szerint hamarosan újra felállítják a hétfőn elbontott óriásplakátot. Sőt, terveik szerint jövőre a megye kezelésében lévő utakon mindenütt hasonló tábla fogadja majd az utazókat. Egyes románok szerint a tábla diszkriminál és veszélyezteti az alkotmányos rendet, a hatóságok szerint pedig szabálytalanul helyezték el.

Összeírják a gyümölcsösöket

Archívum2007.06.06, 12:48

Körte-, alma-, kajszi- és barack-ültetvények vannak több megyében is, de vajon szám szerint, mennyi gyümölcsös van? Nem tudni. Reprezentatív gyümölcsösültetvény-összeírás kezdődött ennek kiderítésére Magyarország valamennyi megyéjében június 1-jén - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Alkotmánybírósághoz fordult a Fejér Megyei Közgyűlés

Itthon2007.05.07, 19:21

A megyéket érintő állami finanszírozási rendszer alkotmánysértő jellegének megállapítására az Alkotmánybírósághoz (AB) fordult a Fejér Megyei Közgyűlés; a beadványt hétfőn átvették az Alkotmánybíróságon.

Pest megye elválna a fővárostól

Itthon2007.05.05, 12:21

A költségvetési megszorítások miatt működőképességüket féltik a megyék, ezért az Alkotmánybíróságtól remélnek segítséget. Pest megye a fővárostól független régióként szerezne többletforrásokat - írja a Népszabadság.

Kevesebb használatbavételi, több építési engedély

Ingatlan2007.05.04, 10:58

Az idén, az év első három hónapjában tovább csökkent a használatba vett lakások száma, és folytatódott az új építési engedélyek számának, 2006 utolsó negyedévében tapasztalt növekedése. Az egyes megyék között hatalmas különbségek vannak.

Többmilliárdos áfacsalási ügyet tárt fel a VPOP

Itthon2007.04.24, 20:35

Kilenc gyanúsítottat vettek őrizetbe egy kedd hajnalban Budapesten és több megyében tartott ellenőrzés-sorozat nyomán feltárt 4,8 milliárd forintos áfacsalási ügyben; az ügyben újabb gyanúsítottakat találhat a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP).

Csóró chilifarmerek torpedózhatják meg az űrkikötőt

Nagyvilág2007.04.06, 10:03

Chili- és gyapotfarmerek szavaznak adóemelésről egy álmos új-mexikói megyécskében. A helyi népszavazás első pillanatra jelentéktelennek tűnik, ám az adóemelést nem mindennapi okokból szeretnék bevezetni a hatóságok. Részben ebből épülne a világ első kereskedelmi célú űrrepülőtere: az Amerika Űrkikötő.

Vas megyében már szakad a hó

Itthon2007.01.24, 17:44

Intenzíven havazik Vas megye szinte egész területén. A közútkezelő 17 géppel kezdte meg a főutak sózását, takarítását.

Öt megyében Gyurcsányt jelölik pártelnöknek

Itthon2007.01.20, 21:26

A szocialista párt öt megyei szervezete is úgy döntött szombati tisztújító küldöttgyűlésén, hogy Gyurcsány Ferencet jelöli az MSZP elnökének. Somogyban ezentúl két megyei elnök lesz, Lamperth Mónika egy újonnan létrehozott ügyvezető elnöki posztot kapott.

Tüzeket okoz a szárazság és a szél

Itthon2007.01.13, 22:35

Több megyében is tüzet okozott az elmúlt napok száraz és szeles időjárása. Legtöbbször avartüzek keletkeztek, de volt, ahol szalmabála, máshol pedig kommunális hulladék kapott lángra.

Makacs pártok béníthatnak meg két megyét

Itthon2006.10.17, 10:22

Megmakacsolta magát mindkét politikai oldal Somogy és a Heves megyében. A két megyei önkormányzat a mandátumegyenlőség miatt képtelen tisztségviselőket választani, annak ellenére, hogy mindenki az együttműködésről és a kompromisszumról beszél. Ha nem tudnak megegyezni, a parlament feloszlathatja a testületeket.

Traktorokkal tüntetnek az utakon a gazdák

Itthon2006.10.06, 15:36

Pénteken országszerte utcára vonultak a gazdák, hogy tiltakozzanak a kormány általuk gazda- és vidékellenesnek tartott intézkedései és tervei ellen. A kora reggeli óráktól egészen délutánig félpályás útlezárásokra kell számítani szinte minden megye nagyobb útjain.

Nem belülről szivárogtatták ki az őszödi beszédet

Itthon2006.10.03, 21:34

A miniszterelnök balatonőszödi beszédét nem a frakcióülés résztvevői szivárogtatták ki. Erről tájékoztatta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hat megye MSZP-s vezetőit, azon a zártkörű tanácskozáson, amelyen megkezdték a felkészülést az október 21-i kongresszusra kedden Győrött.

Ellenzéki fölény kormánypárti szépségtapaszokkal

Itthon2006.10.02, 04:46

Minden megyében és a nagyvárosok többségében az ellenzék - lényegileg tehát a Fidesz - kerül többségbe és számos, régi kormánypárti polgármester kénytelen búcsúzni székétől a nagyobb városokban. Néhány kiemelt városban - köztük elsősorban Budapesten - vigasztalódhatnak a kormánypártok. A Fidesz azt kéri, hogy az MSZP váltsa le Gyurcsányt, a miniszterelnök - akit néhány órával korábban Sólyom László államfő is bírált - azonban nem kíván távozni.

Négy éve a kormánypártok nyertek

Itthon2006.09.29, 22:05

Négy évvel ezelőtt az MSZP tarolt a választáson, nyert Budapesten, ahol 17 kerületben állított polgármestert és a fővárosi közgyűlésben is a legnagyobb frakciót alakíthatta. A megyék közül 15-ben szerzett többséget és a 22 megyei jogú városból 13-ban a szocialista polgármester-jelöltek nyertek. A Fidesz viszont a nagyobb településeken, de a megyék nagy többségében is kisebbségbe került.

A spanyolok is felfedezték a pesti házakat

Ingatlan2006.09.26, 15:42

A kezdeti élénk forgalom után évről évre csökken a külföldiek magyarországi ingatlanszerzési kedve. Tavaly sokan új lendületet véltek kiolvasni a budapesti forgalom emelkedéséből, ám mára kiderült, a legtöbb megyében tart a visszaesés, a fővárosban pedig stagnál a külföldiek vásárlása.

Árvíz fenyeget több romániai megyét

Nagyvilág2006.08.11, 21:41

Özönvízszerű esőzés sújtotta Románia több részét pénteken. Négy megyét árvíz fenyeget, van, ahol már tizenkét falut öntött el a víz. Több ezer ház áll vízben vagy záródott el a külvilágtól.

Minden megye kap egy Fidesz-szóvivőt

Itthon2006.07.07, 14:00

Megyei szóvivői hálózattal próbálja meg hatékonyabbá tenni vidéki kommunikációját a Fidesz. Az új rendszert csütörtökön és pénteken próbálták ki először, minden megyében ugyanarról a témáról, a tandíj bevezetéséről tartanak sajtótájékoztatót a helyi szóvivők. Eközben egy szórólapos akcióba is kezdett a Fidesz, ebben a Gyurcsány-csomagot "reklámozzák".

Bukarestben is találtak H5N1-gyanús állatot

Nagyvilág2006.05.20, 17:45

Ötven fölé emelkedett az utóbbi két hét alatt madárinfluenza vírusával fertőzött, illetve fertőzésgyanús települések száma Romániában, ahol a többnyire az ország közepén fekvő 8-10 megye után a hét végén a fővárosban és egy második székelyföldi faluban is találtak fertőzésgyanús háztáji gazdaságokat.

A második forduló eredményei

Itthon2006.05.12, 11:28

Cikkünkből a második fordulós egyéni körzetek eredményeiről tájékozódhat. A megyék nevére kattintva az eredményeket tartalmazó oldalakra jut.

Baranya megye - második forduló

Itthon2006.04.24, 00:17

Az alábbi összeállításból megismerheti a Baranya megyei választási eredményeket. Cikkünk első oldalán találja a második forduló eredményeit. A második oldalon összegyűjtöttük a megye azon körzeteinek az adatait, ahol már az első fordulóban eldőlt a verseny.

Pest megye - második forduló

Itthon2006.04.24, 00:45

Az alábbi összeállításból megismerheti a Pest megyei választási eredményeket. Cikkünk első oldalán találja a második forduló eredményeit. A második oldalon összegyűjtöttük a megye azon körzeteinek az adatait, ahol már az első fordulóban eldőlt a verseny.

Hajdú-Bihar megye - második forduló

Itthon2006.04.24, 00:23

Az alábbi összeállításból megismerheti a Hajdú-Bihar megyei választási eredményeket. Cikkünk első oldalán találja a második forduló eredményeit. A második oldalon összegyűjtöttük a megye azon körzeteinek az adatait, ahol már az első fordulóban eldőlt a verseny.

Csongrád megye - második forduló

Itthon2006.04.24, 00:21

Az alábbi összeállításból megismerheti a Csongrád megyei választási eredményeket. Cikkünk első oldalán találja a második forduló eredményeit. A második oldalon összegyűjtöttük a megye azon körzeteinek az adatait, ahol már az első fordulóban eldőlt a verseny.

Komárom-Esztergom megye - második forduló

Itthon2006.04.24, 00:31

Az alábbi összeállításból megismerheti a Komárom-Esztergom megyei választási eredményeket. Cikkünk első oldalán találja a második forduló eredményeit. A második oldalon összegyűjtöttük a megye azon körzeteinek az adatait, ahol már az első fordulóban eldőlt a verseny.

Győr-Moson-Sopron megye - második forduló

Itthon2006.04.24, 00:22

Az alábbi összeállításból megismerheti a Győr-Moson-Sopron megyei választási eredményeket. Cikkünk első oldalán találja a második forduló eredményeit. A második oldalon összegyűjtöttük a megye azon körzeteinek az adatait, ahol már az első fordulóban eldőlt a verseny.

Békés megye - második forduló

Itthon2006.04.24, 00:18

Az alábbi összeállításból megismerheti a Békés megyei választási eredményeket. Cikkünk első oldalán találja a második forduló eredményeit. A második oldalon összegyűjtöttük a megye azon körzeteinek az adatait, ahol már az első fordulóban eldőlt a verseny.  

Tolna megye - második forduló

Itthon2006.04.24, 09:36

Az alábbi összeállításból megismerheti a Tolnai megyei választási eredményeket. Cikkünk első oldalán találja a második forduló eredményeit, amásodik oldalon összegyűjtöttük a megye azon körzeteinek az adatait, ahol már az első fordulóban eldőlt a verseny.

Heves megye - második forduló

Itthon2006.04.24, 00:15

Az alábbi összeállításból megismerheti a Heves megyei választási eredményeket. Cikkünk első oldalán találja a második forduló eredményeit. A második oldalon összegyűjtöttük a megye azon körzeteinek az adatait, ahol már az első fordulóban eldőlt a verseny.

Fejér megye - második forduló

Itthon2006.04.24, 00:22

Az alábbi összeállításból megismerheti a Fejér megyei választási eredményeket. Cikkünk első oldalán találja a második forduló eredményeit. A második oldalon összegyűjtöttük a megye azon körzeteinek az adatait, ahol már az első fordulóban eldőlt a verseny.

Három fideszes megyét elfoglalt az MSZP

Itthon2006.04.10, 07:39

Az MSZP javítani tudott négy évvel ezelőtti választási eredményén azzal, hogy a korábbi 8 helyett ezúttal 11 megyében szerzett többséget. Miközben a szocialisták átvették a hatalmat három korábbi fideszes megyében, addig saját fellegváraikat meg tudták tartani.

A megyei listák és egyéni körzetek eredményei

Itthon2006.04.10, 02:40

Cikkünkből a megyei listák és egyéni körzetek eredményeiről tájékozódhat. A megyék nevére kattintva az eredményeket tartalmazó oldalakra jut.

Tizenhárom vámost öltek meg Algériában

Nagyvilág2006.04.08, 01:37

Tizenhárom vámtisztviselőt öltek meg és nyolc másikat megsebesítettek pénteken, amikor fegyveresek lesből rájuk támadtak Gardája megyében - jelentette az APS algériai hírügynökség.

Kilencven embert telepítettek ki a belvíz miatt

Itthon2006.02.23, 18:34

Jelenleg 90-en vannak kitelepítve a belvíz miatt az ország öt megyéjében - nyilatkozta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője csütörtökön délután.

30 ezer francia otthonban nincs áram

Nagyvilág2006.01.29, 16:03

A Franciaország 96 megyéjéből 81-et érintő hétvégi havazás után 23-ban vasárnap is érvényben maradt a narancsszínű riadókészültség; több mint harmincezer háztartásban nincs áram.

Néhány óra alatt 25 centi hó esett az Őrségben

Itthon2005.12.30, 07:11

Vas megyében 20, az Őrségben csütörtök délutántól kezdve néhány óra alatt 25 centiméter hó hullott, a hóeltakarítást az időközben feltámadt szél is nehezíti..

Bukarestben is tartanak a madárinfluenzától

Nagyvilág2005.12.16, 12:27

Bukarestben is tartanak a madárinfluenza vírusának megjelenésétől, miután a napokban, a fővárossal szomszédos Calarasi megyében is kimutatták a vírus legveszélyesebb változatát - jelentette pénteken a román média. Az egészségügyi minisztérium megkérte Bukarest lakosságát, hogy kerüljék az érintkezést a szárnyasokkal.

Alacsony részvétel az ispánválasztáson

Nagyvilág2005.12.11, 12:59

Alacsony részvétel mellett választották meg vasárnap Szlovákiában a megye élén álló ispánokat. A Magyar Koalíció Pártját (MKP) a választáson jelentős vereséget szenvedett: a megyei közgyűlésekben csökkent képviselőinek száma, ráadásul egy megye élére sem delegálhat ispánt.

Régiók és kereseti különbségek: Budapest 195 ezer, Somogy 118 ezer

Állás 20112005.10.10, 10:50

Jelentős kereseti különbségek figyelhetők meg az ország egyes megyéi között. Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) adatai alapján a legjobban Budapest lehet keresni (195 ezret), míg a lista végén álló Somogy megyében csupán 118 ezret. A régiós kereseti lehetőségeket gyűjtöttük a hivatalos adatok és helyi fejvadászok tapasztalatai alapján.

Újabb oroszországi településeken bukkant fel a madárinfluenza

Nagyvilág2005.08.02, 19:29

Tömegesen hullottak el házi és vadon élő szárnyasok a Tyumenyi területen, valamint az Altaji megye három újabb körzetében - jelentették be az orosz állat-egészségügyi hatóságok kedden.

Alulról nyomnák át Szilit az SZDSZ-en a szocialisták

Itthon2005.06.03, 13:35

Az MSZP a megyékben próbálja Szili mellé állítani az SZDSZ politikusait. Szombaton a párt Országos Tanácsa a köztársasági elnök-választást is megvitatja, és az MSZP abban reménykedik, hogy a küldöttek még befolyásolhatják a párt vezetését. Van olyan SZDSZ-es politikus, akinek ígértek valamit, ha Szili mellett érvel.