megye

címke rss

Ellenzéki fölény kormánypárti szépségtapaszokkal

Itthon2006.10.02, 04:46

Minden megyében és a nagyvárosok többségében az ellenzék - lényegileg tehát a Fidesz - kerül többségbe és számos, régi kormánypárti polgármester kénytelen búcsúzni székétől a nagyobb városokban. Néhány kiemelt városban - köztük elsősorban Budapesten - vigasztalódhatnak a kormánypártok. A Fidesz azt kéri, hogy az MSZP váltsa le Gyurcsányt, a miniszterelnök - akit néhány órával korábban Sólyom László államfő is bírált - azonban nem kíván távozni.

Négy éve a kormánypártok nyertek

Itthon2006.09.29, 22:05

Négy évvel ezelőtt az MSZP tarolt a választáson, nyert Budapesten, ahol 17 kerületben állított polgármestert és a fővárosi közgyűlésben is a legnagyobb frakciót alakíthatta. A megyék közül 15-ben szerzett többséget és a 22 megyei jogú városból 13-ban a szocialista polgármester-jelöltek nyertek. A Fidesz viszont a nagyobb településeken, de a megyék nagy többségében is kisebbségbe került.

A spanyolok is felfedezték a pesti házakat

Ingatlan2006.09.26, 15:42

A kezdeti élénk forgalom után évről évre csökken a külföldiek magyarországi ingatlanszerzési kedve. Tavaly sokan új lendületet véltek kiolvasni a budapesti forgalom emelkedéséből, ám mára kiderült, a legtöbb megyében tart a visszaesés, a fővárosban pedig stagnál a külföldiek vásárlása.

Árvíz fenyeget több romániai megyét

Nagyvilág2006.08.11, 21:41

Özönvízszerű esőzés sújtotta Románia több részét pénteken. Négy megyét árvíz fenyeget, van, ahol már tizenkét falut öntött el a víz. Több ezer ház áll vízben vagy záródott el a külvilágtól.

Minden megye kap egy Fidesz-szóvivőt

Itthon2006.07.07, 14:00

Megyei szóvivői hálózattal próbálja meg hatékonyabbá tenni vidéki kommunikációját a Fidesz. Az új rendszert csütörtökön és pénteken próbálták ki először, minden megyében ugyanarról a témáról, a tandíj bevezetéséről tartanak sajtótájékoztatót a helyi szóvivők. Eközben egy szórólapos akcióba is kezdett a Fidesz, ebben a Gyurcsány-csomagot "reklámozzák".

Bukarestben is találtak H5N1-gyanús állatot

Nagyvilág2006.05.20, 17:45

Ötven fölé emelkedett az utóbbi két hét alatt madárinfluenza vírusával fertőzött, illetve fertőzésgyanús települések száma Romániában, ahol a többnyire az ország közepén fekvő 8-10 megye után a hét végén a fővárosban és egy második székelyföldi faluban is találtak fertőzésgyanús háztáji gazdaságokat.

A második forduló eredményei

Itthon2006.05.12, 11:28

Cikkünkből a második fordulós egyéni körzetek eredményeiről tájékozódhat. A megyék nevére kattintva az eredményeket tartalmazó oldalakra jut.

Hajdú-Bihar megye - második forduló

Itthon2006.04.24, 00:23

Az alábbi összeállításból megismerheti a Hajdú-Bihar megyei választási eredményeket. Cikkünk első oldalán találja a második forduló eredményeit. A második oldalon összegyűjtöttük a megye azon körzeteinek az adatait, ahol már az első fordulóban eldőlt a verseny.

Csongrád megye - második forduló

Itthon2006.04.24, 00:21

Az alábbi összeállításból megismerheti a Csongrád megyei választási eredményeket. Cikkünk első oldalán találja a második forduló eredményeit. A második oldalon összegyűjtöttük a megye azon körzeteinek az adatait, ahol már az első fordulóban eldőlt a verseny.

Komárom-Esztergom megye - második forduló

Itthon2006.04.24, 00:31

Az alábbi összeállításból megismerheti a Komárom-Esztergom megyei választási eredményeket. Cikkünk első oldalán találja a második forduló eredményeit. A második oldalon összegyűjtöttük a megye azon körzeteinek az adatait, ahol már az első fordulóban eldőlt a verseny.

Győr-Moson-Sopron megye - második forduló

Itthon2006.04.24, 00:22

Az alábbi összeállításból megismerheti a Győr-Moson-Sopron megyei választási eredményeket. Cikkünk első oldalán találja a második forduló eredményeit. A második oldalon összegyűjtöttük a megye azon körzeteinek az adatait, ahol már az első fordulóban eldőlt a verseny.

Békés megye - második forduló

Itthon2006.04.24, 00:18

Az alábbi összeállításból megismerheti a Békés megyei választási eredményeket. Cikkünk első oldalán találja a második forduló eredményeit. A második oldalon összegyűjtöttük a megye azon körzeteinek az adatait, ahol már az első fordulóban eldőlt a verseny.  

Tolna megye - második forduló

Itthon2006.04.24, 09:36

Az alábbi összeállításból megismerheti a Tolnai megyei választási eredményeket. Cikkünk első oldalán találja a második forduló eredményeit, amásodik oldalon összegyűjtöttük a megye azon körzeteinek az adatait, ahol már az első fordulóban eldőlt a verseny.

Heves megye - második forduló

Itthon2006.04.24, 00:15

Az alábbi összeállításból megismerheti a Heves megyei választási eredményeket. Cikkünk első oldalán találja a második forduló eredményeit. A második oldalon összegyűjtöttük a megye azon körzeteinek az adatait, ahol már az első fordulóban eldőlt a verseny.

Fejér megye - második forduló

Itthon2006.04.24, 00:22

Az alábbi összeállításból megismerheti a Fejér megyei választási eredményeket. Cikkünk első oldalán találja a második forduló eredményeit. A második oldalon összegyűjtöttük a megye azon körzeteinek az adatait, ahol már az első fordulóban eldőlt a verseny.

Baranya megye - második forduló

Itthon2006.04.24, 00:17

Az alábbi összeállításból megismerheti a Baranya megyei választási eredményeket. Cikkünk első oldalán találja a második forduló eredményeit. A második oldalon összegyűjtöttük a megye azon körzeteinek az adatait, ahol már az első fordulóban eldőlt a verseny.

Pest megye - második forduló

Itthon2006.04.24, 00:45

Az alábbi összeállításból megismerheti a Pest megyei választási eredményeket. Cikkünk első oldalán találja a második forduló eredményeit. A második oldalon összegyűjtöttük a megye azon körzeteinek az adatait, ahol már az első fordulóban eldőlt a verseny.

Három fideszes megyét elfoglalt az MSZP

Itthon2006.04.10, 07:39

Az MSZP javítani tudott négy évvel ezelőtti választási eredményén azzal, hogy a korábbi 8 helyett ezúttal 11 megyében szerzett többséget. Miközben a szocialisták átvették a hatalmat három korábbi fideszes megyében, addig saját fellegváraikat meg tudták tartani.

A megyei listák és egyéni körzetek eredményei

Itthon2006.04.10, 02:40

Cikkünkből a megyei listák és egyéni körzetek eredményeiről tájékozódhat. A megyék nevére kattintva az eredményeket tartalmazó oldalakra jut.

Tizenhárom vámost öltek meg Algériában

Nagyvilág2006.04.08, 01:37

Tizenhárom vámtisztviselőt öltek meg és nyolc másikat megsebesítettek pénteken, amikor fegyveresek lesből rájuk támadtak Gardája megyében - jelentette az APS algériai hírügynökség.

Kilencven embert telepítettek ki a belvíz miatt

Itthon2006.02.23, 18:34

Jelenleg 90-en vannak kitelepítve a belvíz miatt az ország öt megyéjében - nyilatkozta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője csütörtökön délután.

30 ezer francia otthonban nincs áram

Nagyvilág2006.01.29, 16:03

A Franciaország 96 megyéjéből 81-et érintő hétvégi havazás után 23-ban vasárnap is érvényben maradt a narancsszínű riadókészültség; több mint harmincezer háztartásban nincs áram.

Néhány óra alatt 25 centi hó esett az Őrségben

Itthon2005.12.30, 07:11

Vas megyében 20, az Őrségben csütörtök délutántól kezdve néhány óra alatt 25 centiméter hó hullott, a hóeltakarítást az időközben feltámadt szél is nehezíti..

Bukarestben is tartanak a madárinfluenzától

Nagyvilág2005.12.16, 12:27

Bukarestben is tartanak a madárinfluenza vírusának megjelenésétől, miután a napokban, a fővárossal szomszédos Calarasi megyében is kimutatták a vírus legveszélyesebb változatát - jelentette pénteken a román média. Az egészségügyi minisztérium megkérte Bukarest lakosságát, hogy kerüljék az érintkezést a szárnyasokkal.

Alacsony részvétel az ispánválasztáson

Nagyvilág2005.12.11, 12:59

Alacsony részvétel mellett választották meg vasárnap Szlovákiában a megye élén álló ispánokat. A Magyar Koalíció Pártját (MKP) a választáson jelentős vereséget szenvedett: a megyei közgyűlésekben csökkent képviselőinek száma, ráadásul egy megye élére sem delegálhat ispánt.

Régiók és kereseti különbségek: Budapest 195 ezer, Somogy 118 ezer

Állás 20112005.10.10, 10:50

Jelentős kereseti különbségek figyelhetők meg az ország egyes megyéi között. Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) adatai alapján a legjobban Budapest lehet keresni (195 ezret), míg a lista végén álló Somogy megyében csupán 118 ezret. A régiós kereseti lehetőségeket gyűjtöttük a hivatalos adatok és helyi fejvadászok tapasztalatai alapján.

Újabb oroszországi településeken bukkant fel a madárinfluenza

Nagyvilág2005.08.02, 19:29

Tömegesen hullottak el házi és vadon élő szárnyasok a Tyumenyi területen, valamint az Altaji megye három újabb körzetében - jelentették be az orosz állat-egészségügyi hatóságok kedden.

Alulról nyomnák át Szilit az SZDSZ-en a szocialisták

Itthon2005.06.03, 13:35

Az MSZP a megyékben próbálja Szili mellé állítani az SZDSZ politikusait. Szombaton a párt Országos Tanácsa a köztársasági elnök-választást is megvitatja, és az MSZP abban reménykedik, hogy a küldöttek még befolyásolhatják a párt vezetését. Van olyan SZDSZ-es politikus, akinek ígértek valamit, ha Szili mellett érvel.

Több megyében is károkat okozott a vihar

Itthon2005.05.18, 22:59

Az országon szerdán délutántól átvonuló vihar szinte minden megyében károkat okozott, fák dőltek az utakra és a sínekre, a megáradt patakok házakat, pincéket öntöttek el, jégeső pusztított, a szél tetőket rongált meg.

Nem válik külön Pest megye

Itthon2005.05.06, 11:29

A kormány döntése szerint egy régió marad Budapest és Pest megye. A megye sokáig anyagi okokból - hogy több uniós támogatást kapjon - szeretett volna leválni.

Száz esztendeje nem tapasztalt árvíz pusztít a Bánátban

Nagyvilág2005.04.26, 15:35

Hatalmas árvíz pusztít a romániai és szerbiai Bánátban. A sok csapadék miatt megáradt és medrükből kilépett folyók - a Temes, a Berzava és a Béga - számos települést öntöttek el, sok ház összedőlt. A hatóságok több ezer embert telepítettek ki, Románia két megyéjében és Szerbia közép-bánáti részén. Szerbiában csak "bánáti cunamit" emlegetnek az elkeseredett emberek. Romániában az első becslések szerint csak a mezőgazdaságban 7,5 millió dolláros kár keletkezett.

Heves szél okozott károkat a hétvégén

Itthon2005.02.28, 07:52

Hófúvások és szél adott munkát a hétvégén a tűzoltóknak három megyében. A hóátfúvások a Vas megyei közlekedők dolgát nehezítették meg, az erős szél pedig Borsod és Hajdú-Bihar megyében tört le ágakat, döntött ki fákat, szaggatott fel tetőket.

A határt is lezárhatják a gazdák

Itthon2005.02.28, 11:57

A demonstráló gazdák és az agrártárca tárgyalásai hétfőn sem folytatódnak annak ellenére, hogy mindkét fél úgy nyilatkozik, a tárgyalásban és a megegyezésben érdekelt. A felek egyelőre saját álláspontjuk kidolgozásával foglalkoznak. Három megyében félpályás útlezárással tiltakoznak a Magosz helyi szervezetei, hogy szolidaritásukat fejezzék ki a budapesti demonstrálókkal. A Tolna megyei gazdák javaslatára a Magosz a határlezárást is fontolgatja.

Erősen havazik a déli megyékben

Itthon2005.02.17, 08:52

A folyamatos havazás miatt csúszósak és nehezen járhatóak az utak a déli megyékben. Baranya, Tolna, Bács-Kiskun, Csongrád és Békés megyében 10-15 centiméteres hó hullott. A havazás fokozatosan átterjed több dunántúli megyére is.

Kétszáz autó került a hó fogságába Borsodban

Itthon2005.02.15, 20:33

A folyamatos hóesés és az erős szél, valamint a jegesedés miatt körülbelül kétszáz autó elakadt a 37-es számú főúton, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Gesztely térségében. A megyében nyolc út járhatatlan, két települést pedig a hóvihar elzárt a külvilágtól. 

Hárman megfagytak a hétvégén Borsodban

Itthon2005.02.07, 12:33

Három ember halt fagyhalált a hétvégén Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. A nagy hidegek miatt idén télen eddig 24 ember vesztette életét kihűlés következtében a megyében.

Erősen havazik Vas megyében

Itthon2005.02.03, 07:48

Erősen havazik Vas megyében, a hajnal óta lehullott hó vastagsága eléri a 10 centimétert. Minden főút és mellékút járható a megyében, a mellékutak csúszósak.

A bácskai magyarokat várták leginkább

Itthon2004.12.06, 15:49

A népszavazási adatok területi megoszlásából kiderül, hogy a Szerbiával szomszédos Bács-Kiskunban az országos átlagnál sokkal többen támogatták a kettős állampolgárság megadását. A Romániával határos megyékben közel azonos volt a kettős állampolgárságot támogatók és elutasítók aránya. A Szlovákiával határos megyékben viszont már tartottak a változtatástól: itt a nemek győztek.

Több mint százezren élnek cigánytelepeken

Itthon2004.11.30, 14:31

Több mint százezren laknak úgynevezett cigánytelepeken Magyarországon - derült ki egy 14 kiválasztott megyében 667 telepet vizsgáló felmérésből. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében élnek a legtöbben, 26 ezren cigánytelepen, és ebben a megyében van a legtöbb nagy létszámú telep, ahol legalább 300 ember lakik. "Sok ilyen helyen félig a földbe vájt putrikban, villany, víz és csatorna nélkül élnek az emberek a világtól elzárva, mert mindössze egy földút vezet a telephez" - fogalmazott a kutatás vezetője, Kósa Karolina.

Leálltak a vonatok, bezártak a boltok az orkán miatt

Itthon2004.11.19, 19:36

Fák dőltek a sínekre a nagy erejű szélvihar miatt, így sok helyen késnek, helyenként nem is járnak a vonatok. Budapesten utakra, járművekre, épületekre dőlnek a fák. Somogy megyében pánikot okozott az időjárás, a gyerekeket több iskolából hazaküldték. A többi megyében is fákat és villanyvezetékeket döntenek ki a széllökések, a legtöbb megyei katasztrófavédelmi igazgatóságon folyamatosan foglalt a telefon. A déli órák óta viharos, helyenként orkánerejű szél tombol az országban.  

Madárfigyelő napok a hétvégén

Tudomány2004.10.01, 14:59

2004. október 2-án és 3-án ismét madármegfigyelő napokat rendeznek Magyarország minden megyéjében és Budapesten. Az akció legfontosabb célja, hogy minél több emberrel megismertessék a madárvédelem jelentőségét, a madár- és természetvédő szervezetek tevékenységének fontosságát.

Gyurcsány az esélyesebb jelölt

Itthon2004.08.24, 20:35

A megyei pártszervezetek és a különböző platformok, tagozatok hétfőn és kedden sorra állást foglaltak, melyik jelöltet támogatják. Gyurcsány Ferenc pártján Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Nógrád, Somogy és Tolna megye áll. Kiss Pétert pedig Heves, Komárom-Esztergom és Vas megye támogatta a hivatalos nyilatkozatok szerint. A többi megye nem foglalt állást határozottan egyik jelölt mellett sem. Az MSZP miniszterelnök-jelöltjét a párt 657 tagú kongresszusa állítja szerdára összehívott rendkívüli ülésén egyszerű többséggel.

Gyurcsány kampányol, Kiss tárgyal

Itthon2004.08.23, 15:02

Az [origo] információi szerint azoknak egy része, akik szombaton még Veres János jelölését támogatták, mára a két állva maradt jelölt közül Kiss Péterhez álltak át. Veres szerint azonban mindkét jelölt alkalmas kormányfőnek, ő azt sem tudja még, hogy melyiküket támogassa. Miközben Gyurcsány hétfőn folyamatosan kampányol, Kiss miniszterként tárgyal külföldi vendégével. Bár szombaton még arról volt szó, hogy az elnökség hétfőn meghallgatja a két jelöltet, erre mégsem kerül sor. Közben sorra jönnek hírek arról, hogy melyik megye melyik jelöltet támogatja.

Hófúvások nehezítik a közlekedést Veszprém megyében

Itthon2004.02.29, 19:06

Az erős, helyenként viharos szél miatt romlott a közlekedési helyzet Veszprém megyében. Több települést nehezen lehet megközelíteni a hófúvások miatt. A megye útjain 35 hómaró és hóeke dolgozik.

A Parlament elé készülődnek a gazdák

Itthon2004.02.24, 19:05

Kedd késő délután még nem lehetett tudni, mire jutottak egymással a kedd délutáni tárgyalásokon a gazdák és a kormány. Ha kedden sem sikerül megállapodni a termelőknek nyújtott támogatásokról és kedvezményekről, csütörtökön a Parlament előtt tartanak országos demonstrációt a gazdák. Erre a megyék többségéből megyénként 100-300 fő jelezte részvételét. Ezzel egy időben a Vértanúk terén a MOSZ tiltakozik majd. Péntekre a Magyar Gazdák és Fogyasztók Önvédelmi Mozgalma jelentett be tüntetést az Országház elé.

Romák szerint pénzért toboroztak tagokat az MSZP-be

Itthon2003.12.22, 16:08

Pénzért toborzott tagokat a vasi MSZP - állítja Horváth Csaba, a Vas Megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke. Horváth szerint 500-1000 forintot ajánlott a párt egyik aktivistája 4-500, a megyében élő romának, ha belépnek a pártba. Az MSZP megyei alelnöke tagadja Horváth vádjait.

Terjed a sertéspestis Romániában

Nagyvilág2003.11.26, 20:01

Újabb sertéspestis-gócra bukkantak szerdán a Magyarországgal határos Arad megyében. A Borossebesen felfedezett ragályos sertésvész idén már a negyedik előfordulás a nyugat-romániai megye területén.

Novemberben még ehetnek a fejéri polgármesterek

Itthon2003.11.10, 14:25

Elhalasztották tervezett éhségsztrájkjukat a Fejér megyei polgármesterek. Miután bejelentették: éhségsztrájkolnak, hogy a megye elmaradott kistérségei megkapják a szerintük szükséges állami támogatást, a kormányzat megígérte, hogy segít. A településvezetők ezért néhány hétig várnak az éhezéssel, hátha megfelelő javaslatokkal állnak elő a minisztériumok. Azt mondják azonban, hogy ígéreteknek már nem, csak a konkrét támogatásoknak hisznek.