megye

címke rss

Kétszer is rengett a föld Szabolcsban

Itthon2002.07.15, 06:09

Kiszaladtak a lakók házaikból két Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen szombat éjjel, mert kisebb földrengés rázta meg a környéket. A néhány másodpercig tartó lökések után vasárnap késő este újabb földmozgásokat észleltek a megyében. Személyi sérülés nem történt.

A Fidesz és az MDF külön készül a választásokra

Itthon2002.08.09, 09:32

Nem köt országos választási megállapodást a Fidesz és az MDF az őszi önkormányzati választásokra. Több megyében már biztosan külön listát állít az MDF, néhány városban önálló polgármesterjelölteket is indít - tudta meg a Népszabadság. Mindkét párt augusztus 20-ig akarja lezárni a tárgyalásokat a választási együttműködésről.

Készültség a Sajón és a Tarnán

Itthon2002.08.11, 12:11

Elsőfokú árvízvédelmi készültség van a Sajón, és másod- illetve harmadfokú a Tarnán. Borsod megyében több ház összedőlt, és tucatnyi került víz alá, miután a sok eső miatt megáradt patakok több települést is elöntöttek. Sok családot kitelepítettek, a vasúti síneket is ellepte a víz. Halmaj még most sem közelíthető meg a 3-as főútról.

A katasztrófavédelem újabb rohamra számít

Itthon2002.08.12, 11:37

Az ár levonulásával nem fordul azonnal jobbra a helyzet Borsodban, ahol jelenleg 179 ember várja, hogy visszatérhessen otthonába. A meteorológiai szolgálat szerint az észak-keleti országrészben újabb heves esőzések várhatók. Ezekben a megyékben több kis patak megduzzadt, a normális időszakban, a Heréden átcsordogáló Bér patak mentén például árhullámra számítanak, s már másodfokú a készültség.

Újabb eső nehezíti az árvízhelyzetet Borsodban

Itthon2002.08.12, 08:32

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az árvíz sújtotta területeken vasárnap késő délutántól ismét esni kezdett az eső. A megyében az árvíz miatt összességében 179 embert kellett kiköltöztetni, 7 épület dőlt össze és 31 vált életveszélyessé.

Lebukott a pénzhamisító banda

Itthon2002.08.13, 17:03

Több megyében terjeszthették azokat a hamis 10 és 20 ezer forintosokat, amelyek gyártóját a múlt héten fogták el Békéscsabán - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) kedden. Az előzetes letartóztatásban lévő férfi vallomása szerint 30-40 millió forint értékben állított elő hamis pénzt. 

Kitelepítések Magyarországon is a Duna miatt

Itthon2002.08.15, 06:23

Valamennyi, az árvíz által veszélyeztetett megyében összeült a megyei védelmi bizottság, és meghatározták a védekezési feladatokat, illetve felkészültek arra, hogy szükség esetén azonnal mozgósítsák a megfelelő erőket - tájékoztatott az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

Fidesz: véglegesített jelöltlista

Itthon2002.08.22, 11:28

A Fidesz és az MDF Budapesten és tizenkét megyében tudott megállapodni közös választási lista összeállításáról. Veszprém megyében külön indul, Szegeden közös polgármesterjelöltet állít a Fidesz és az MDF. Több városban már korábban eldőlt, hogy kit indítanak a polgári pártok a polgármesteri tisztségért. A Fidesz Országos Választmánya szerdán véglegesítette az októberi önkormányzati választásokon induló fővárosi és megyei jelöltjeinek névsorát.

Pest megyei népszavazásról döntenek pénteken

Itthon2002.08.29, 19:39

A Pest Megyei Önkormányzat Közgyűlése pénteki ülésén napirendre tűzi megyei népszavazás kiírását abban a kérdésben, hogy a Budapestből és a megyéből álló közép-magyarországi régióból kilépjen-e a megye vagy sem.